A jövendölés példabeszéd valósággá vált?
A Közel-Keleti állapotok tükrözik, amit Jézus mondott és a tanítványok nem értettek. Ha most megnézünk egy Szíriai képet/videót tényleg kő kövön nem maradt. Máté Evangyélioma 24.
1. És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit.
2. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.
Emberek, tanuljunk már meg szöveget értelmezni!
Először is el kéne olvasni az egész fejezetet, nem csak az első két mondatát.
Jézus a Máté 24. fejezetében végig a végső időkről beszél. Nem a mostani háborúról, meg nem az öbölháborúról, meg nem a keresztesháborúkról, meg nem is Titus seregeiről.
A végidő bármikor eljöhetne, akár most is, Jézus erről beszél, hogy váratlanul ér bennünket. Te most pl. nem várod és megijedsz, ha eljönne. A hívek viszont érzik, hogy közel a vég. Németh Sándor is sokszor erről beszél. Elég sok helyen reng a föld, földindulás, cunami, stb. A nap szinte eléget mindent. Háborúkról is sokat hallunk. És az időt is pörgeti valaki, amit ígért, hogy a híveknek felgyorsítsa, könnyebbé tegye (ld. amint írja) Ez is megvalósult, kapkodó világ van körülöttünk. Ez után durvul el a helyzet, mert dögvész, éhinség pusztít majd, ami a klímaváltozás egyik okozója is.
Olyan szépen meg van tervezve ez az egész, érdekes nem veszitek észre.
A "hívek" kétezer éve folyamatosan érzik hogy közeleg a vég.
Krisztus második eljövetelére pedig alázatos szívvel imával, böjttel és jócselekedetekkel készülünk. Nem prédikálással, meg nem azzal, hogy folyamatosan csak beszélünk róla.
Ah, a lenéző démon... "olyan érdekes, hogy nem veszitek észre".
Mondott bárki ilyet? A válaszolók csak a kérdésedre válaszoltak, olyan érdekes, hogy nem veszed észre.
Egy keresztény látja a jeleket és hidd el, hogy nem csak te vagy Krisztus követő. Szabadulj meg ettől az átkozott lenézéstől, mert ha szabadjára engeded, akkor annak rossz vége lesz.
Tisztelt 23:40-es válaszoló
Úgy gondolom, a szövegértelmezés nálad sincs teljesen rendben. :-)
Az egész Mt.24-nek - amelyet a szakma Jézus nagy eszkatologikus beszédének nevez - ugyanis semmi köze nincs a "végső időkhöz", az egész fejezet Jeruzsálem pusztulását és annak előzményeit, mondja el, vagyis Jézus korától számítva körülbelül 40 esztendő történetét. Már az 1. századi keresztények is így értelmezték, amikor a Megváltó tanácsára hallgatva elhagyták Jeruzsálemet, annak i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása előtt.
Az eszkatologikus beszéd megértéséhez a kulcsvers a 34.
"Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek." (Mt 24,34)
A "nemzetség" Jézus kortársaira vonatkozik, akiknek idejében "mindezek" - vagyis, amiket korábban elmondott - meglesznek. Ez természetesen nem zárja ki a kettős teljesedést, amit némely bibliatudós és ha jól emlékszem az ókori egyházban is favorizáltak, vagy hogy bizonyos részek majd később teljesednek. De elsődlegesen itt a preterista értelmezés a helyes, ami a múltba teszi a teljesedést, nem pedig napjainkba, vagy a távoli jövőbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!