Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A torinói halotti lepel Jézus...

A torinói halotti lepel Jézus Krisztus halotti leple?

Figyelt kérdés

2015. aug. 13. 19:27
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
41%

Az idő múlásával nemhogy megcáfolódott volna ennek lehetősége, sőt annál jobban úgy néz ki, hogy ezen a leplen tényleg Jézus arca van.

Azt már az elején láthatták, hogy nem lehet középkori "hamisítvány," mert egészen pontosan úgy vannak a sebek, ahogy egy akkori keresztrefeszítésnél lenniük kellett, tehát nem a tenyérbe lettek verve a szegek. A középkorban ezt már nem tudták, mert akkor tiltott is volt ráadásul a keresztrefeszítés, mint kivégzés.

Ráadásul kimutatták, hogy a leplet közel-keleti módszerekkel és ottani anyaggal szőtték. Továbbá, amivel a lepel jézusi mivolta ellen szólók eddig soha nem foglalkoztak, hogy olyan mészkőből származó egyedi szemcsék vannak a leplen, amik a Jeruzsálem környéki hegyvidékről valók. Nem is beszélve a virágporokról, amiket megtaláltak rajta.

A száj zártságára is magyarázatot találtak, ugyanis az újabb vizsgálatok alapján az látszik a leplen, hogy a fejet valamivel összekötötték, hogy zárva legyen a szája.

Csak a kép kialakulását nem tudják most se megmagyarázni, de a vizsgálatok szerint nagyon valószínű, hogy valami sugárzás érhette, amely egy fényképnegatívhoz hasonló képet idézett elő. Ezt a fajta képet még a mai modern eszközökkel sem lehet reprodukálni. A középkorban vagy az ókorban pedig eleve képtelenség lett volna emberi kéz által ilyet alkotni.

2022. júl. 5. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 IstenGyermeke1 ***** válasza:

#18

Milyen jó, hogy pont van egy sudariumunk Jézus arcával, ahol a sebek is, a vér és annak nyomai is egyeznek…

aug. 23. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:

Oké, egy kiegészítés. Azt egy Torinói lepelről szóló könyvben olvastam legalább 30 évvel ezelőtt, hogy feltehetőleg egy, az inkvizíció során keresztre feszített, és a kínok között a férfi bőréből kipárolgó savas izzadságból származik a lepelen levő kép. Ez egy lehetőség, de egyáltalán nem biztos. Konsztantinusz császár a IV. században betiltotta a keresztre feszítést a Római Birodalomban. Nem találtam adatot arról, hogy az római katolikus egyház inkvizíciója alatt alkalmaztak volna hivatalosan keresztre feszítést a kínzások során. Ha hivatalosan nem is alkalmaztak, nem zárható ki, hogy titokban igen. Sajnos már nem emléskszem, hogy mi volt a könyv címe, és mire alapozta a szerzője ezt az inkvizíció általi megkínzott személy hipotézisét. Vegyük úgy, hogy ez csak egy hipotézis, és egyáltalán nem biztos, hogy bármi igazolható alapja van.

üdv, a javuló Stefán

szept. 26. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:

Viszont amit a Biblia ír Jézus temetéséről, illetve a 4 független rádiókarbon vizsgálat, amely mind i.sz 1300 +/-60 évre datálja leplet, teljesen kizárja, hogy a Torinói lepel Jézus halotti leple lenne.

Összefoglalva, a kizáró okok az alábbiak:

1. Jézust a zsidó hagyomány szerint temették el, lenvászon leplekbe (nem egy nagy lepelbe, hanem több szalag alakú lepelbe tekerve a testét, és a fején külön volt egy kendő, lásd János evangéliuma 20:7.

2. Jézus testét bekenték illatos olajokkal, amiket Nikodémus hozott, és úgy tekerték leplekbe (nem egy lepelbe). Lásd János evangéliuma 19:39-40. Semmi ilyen illatszer- vagy balzsammaradványt nem találtak a Torinói leplen.

3. A Jézusról szóló ószövetségi prófécia szerint nem volt neki szép alakja, ellentétben a leplen látható személlyel, akinek teljesen normális, szép alakja van, lásd Ézsiás 53:2b.

4. Négy független laboratórium is i.sz. 1300 +/-60 évre datálta a lepel lenanyagának a korát.

Még egy adalék: A középkori egyszerű emberek rendkívül babonásak voltak, és jelentős iparág épült a különféle hamisított ereklyék gyártására. Ez nem kizáró ok, mint a fenti 4, csak egy tény abból a történelmi korból, ahonnan a lepel származik.

üdv, a javuló Stefán

szept. 26. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!