Vallás váltás segítene? Szeretnénk templomban esküdni
a párom és én is római katolikusok vagyunk, de sajnos ő már elvált, így nem esküdhetünk templomban. Esetleg, ha vallást váltanánk, akkor úgy össze tudnánk házasodni templomban is?
Én igazából hívő embernek tartom magam, mindig is az voltam, de különösebben számomra nem az a lényeg, hogy katolikus, református vagy épp evangélikus.
Tehát az lehetséges lenne, hogy elmegyünk a jövendőbeli férjemmel egy másik plébániára és ott ezt elmondjuk a lelkésznek? Vagy ne mondjuk el, hogy miért szeretnénk más vallásúak lenni?
És ez milyen procedúrával járna?
Nagyon nem vagyok ilyen dologban képben.
Akiknek esetleg történt hasonló dolog, leírná, hogy mennyi idő volt? Mibe került esetleg? (nem csak anyagilag gondolom) Mivel járt ez az egész?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Igen, így van ez a normál, polgári életben.
De akkor ők nem a templomba mennek!
Nem értem miért kell képmutatónak lenni. Mindenki kerülhet nehéz helyzetbe. (Még akár ilyenbe is.) Igen, hívőként is. Az vesse az első követ, aki sosem vétkezett... Talán ismerős ez a mondat néhányunknak (?). Vagy ez: a szombat van az emberért és nem az ember a szombatért (a törvényekre vonatkozólag).
A kérdésre pedig: a protestáns egyházak közül én is az evangélikusokat javasolnám, de mindenképp lelkészfüggő is (ugyanakkor ők elvileg más felekezetűeket is összeadnak). A szituációt szerintem mondd el, hogy tiszta lelkiismerettel állj az oltár előtt.
Ha valaki kérdez a Bibliából, akkor talán szabad válaszolni. Ja, hogy ez nem tetszik? Előfordul.
Neü halálra ítéltük, csupán fel lett világosítva, de nem értem miért nevezi magát hívőnek, mikor semmi köze Istenhez.
Tudod, az a helyzet, hogy valaki vagy TÖREKEDJEN jó keresztény lenni - vagy hagyja a fenébe az egészet. Mindkettőt megteheti, és senki sem ítéli el érte - de a kettőt keverni nem lehet!
Képmutató módszer, hogy elmegyünk templomba egy már templomban házasodott emberrel megesküdni.
Anyám esete: hosszas procedúra, tanúvallomások és hercehurca után nem szétválasztották apámtól, hanem kimondták, hogy hiába a nagy lagzi, a díszes szertartás, a házasság NEM JÖTT LÉTRE, mert hiányzott egy fontos feltétel (több is). Létrejött házasságot nem lehet szétválasztani, csak a szentségtörő esküről lehet kimondani, hogy a révén nem is jött létre semmi se. Szomorú sztori volt...
Ha jól veszem ki a templom csak mint helyszín lényeges, ebben az esetben sztem "bérelj" ki egy katolikus v. más templomot, és a polgáritokat tartsátok meg ott, és a lelkészt vagy papot meg kérd meg hogy imádkozzon értetek.
Na, jellemző a sunyi, álszent keresztényekre...
minden jó választ lepontoztak 0%-ra.
Gratulálok!
Nem muszáj vallást váltani. Mint már előttem is írták mások, a házasság felbonthatatlan, de a létre nem jött házasságot lehet érvényteleníteni. Ilyen például, ha felelőtlen döntés volt, stb. (Ezt már korábban leírták, így nem ismételném meg)
Ha a felekezet számodra nem annyira fontos, akkor valószínűleg nem elég mély a hited. A tanítás hasonló, de sok dologban eltér. Nem ítéllek el emiatt, sőt, remélem, hogy sikerül jobban megismerned Istent. Sok sikert az esküvőhöz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!