Tudtátok, honnan származik EREDETILEG a tanúk 1914-es évszáma?
„Tehát, ha visszafelé lemérjük az Első Emelkedő Folyosót "First Ascending Passage" le annak találkozásáig a Bejárati Folyosóval "Entrance Passage", megkapunk egy meghatározott dátumot, amely megjelöli a lefelé haladó folyosót. Ennek mérete 1542 inch, és a Kr.e. 1542 évet jelzi, dátumként ezen a ponton/helyen. Ezután lemérjük a Bejárati Folyosót "Entrance Passage" ettől a ponttól, hogy megkapjuk a teljes távolságot a verem bejáratáig "Pit", amely a nagy nyomorúságot és pusztulást jelképezi, amellyel ez a kor végződik, amikor a gonosz hatalma megdől majd. 3457 inchet kapunk, ami 3457 évet jelképez a fenti dátumtól, Kr.e. 1542. Ez a számítás megadja i.sz. 1915-öt, amely megjelöli a nagy nyomorúság korszakának kezdetét; ahogy 1542 év Kr.e. plusz 1915 év i.sz. egyenlő 3457 évvel. Ekképpen a piramis bizonyságul szolgál, hogy az 1914-es vég volt a kronológiai kezdete a nyomorúság idejének, olyan amilyen még nem volt még a nemzetek ideje óta – nem, és ezután sem lesz. (Olyan nagy lesz a nyomorúság abban az időben, amilyen nem volt még a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz ilyen újra.) És ekképpen lesz figyelembe véve, hogy ez a „Tanú” teljesen igazolja/megerősíti a Biblia tanítását ebben a témában…” (4)
("Thy Kingdom Come")





Igen kedves #7 igazad van, de most ráadásul a kedves drága Marianne elszólta magát, hogy mégiscsak számoltak. :)
Más kérdéseknél hosszú viták folytak, pro és kontra érvekkel mert ők köröm szakattáig azt tartották, hogy soha nem számoltak és soha nem jósoltak, és lám lám mégiscsak kidugta a macska a farkát. :D
Igaz az ige;
(Péld 14:5)
"A hűséges tanú nem hazud; a hamis tanú pedig hazugságot bocsát szájából."
Akkor tisztázzuk, hogy ki a hazug Marianne. :)
Ráadásul a kedves kérdező itt hiteles tényeket hozott fel, és hazugsággal vádolsz amikor megemlítem a Gizai piramist.





Igazad volt kedves kérdező! :)
A drága Marianné már letagadta!
És Russell "piramissát" én is megnéztem, és bárcsak minél többen meg néznék, hogy tudjanak alkotni önmaguk egy véleményt, hogy ki is volt ennek az "egyháznak" az alapítója, és amilyen az alapító olyanok a hívek is.
Hazugok és jósok!





"Azért se válaszolok."
Inkább azt kellett volna mondanod, hogy "ne haragudjatok, tévedtem, igazatok van".
Innen pedig a következő lépés, hogy belásd, hogy másban is...










"Azért se válaszolok.
Marianne"
Hűűű de ügyesen kivágtad magad, kislány :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!