A hitetlen emberek kitől kérnek segítséget Fortunától? ilt ahhoz imádkoznak? Vagy ők is isten segítségét kérik?

#10

A hívők is járnak orvoshoz. Egyébként pedig (néhány éves magyarországi felmérés szerint) a vallásukat rendszeresen gyakorló hívők hatszor kevesebbet vannak táppénzen, mint a magukat ateistának valló emberek.

Szia

Érdekes a kérdésed. És nézd mennyi véleményt olvashatsz róla.

De engem az érdekelne, amikor "halálos" veszélybe kerül valaki, akkor mit tesz?

Amikor senkire nem számíthat, csak Istenre?!

Bár ne tapasztalná ezt meg senki....

Hmm… Pedig mintha úgy rémlene, küldtem egy választ, most viszont nem látom.

Annyit fűztem volna hozzá kedves kérdező a #12-es válaszodhoz, hogy szerintem nem biztos, hogy jó ötlet valakinek a vallási hovatartozásából, vagy hova nem tartozásából következtetést levonni az illető jellemvonásaira.

Ismerek jó pár olyan ateista embert, akik amúgy gazdag érzelmi háttérrel rendelkeznek, kedvesek, nemeslelkűek, toleránsak, úgy összességében próbálnak emberhez méltó életet élni, erényekben fejlődni, a saját hibáikon dolgozni, próbálnak a többi ember számára hasznos módon munkálkodni. Meg ismerek pár olyan magukat kereszténynek mondó embert is, akik meg tudnák fojtani a másikat egy kanál vízben, csak mert máshogy értelmezik ugyanannak a Bibliának ugyanazt a szövegét, vagy egyszerűen arrogánsak, lekezelőek, stb… (Meg persze ismerek fodított példát is, természetesen vannak igen negatív ateisták, és igen pozitív jellemvonásokkal rendelkező keresztények is, akik mondjuk nagyon toleránsak a más hitet valló emberekkel szemben, stb…)

Persze ha az ember ilyen módon kezdi úgymond skatulyázni az embereket, ilyen témában nyilvánul meg nyilvános fórumokon, akkor rendszeresen olyan emberekkel fog találkozni, akik a másik oldalt képviselik, és nem éppen pozitív élményeken keresztül éli ezt meg. Pl. én a Tudomány kategóriában válaszolok rendszeresen, és ott túlreprezentáltak a vallásos emberekhez képest a fundamentalista, már-már fanatikus keresztények. De nem ez alapján ítélem meg sem a vallásosságot, sem a hitet úgy általában.

Anno egyébként volt egy érdekes beszélgetésem egy hittérítő misszió egy tagjával. Anno az merült fel kérdésként, hogy ha valaki amúgy nagyon nemes életet él, önfeláldozó, megosztja tudását a világgal, segíti anyagilag a többi embert, előzékeny, figyelmes, udvarias, kedves, szociálisan érzékeny, aki esetleg humanitárius tevékenysége révén emberek életét menti meg, illetve teszi elviselhetőbbé, sőt esetleg életét is úgy fejezi be, hogy önfeláldozásával több másik ember életét menti meg, csak éppenséggel nem hisz Istenben, vagy nem a kereszténység Istenében hisz, az vajon a kereszténység alapján a mennyországba kerül, vagy sem?

Ez egyébként jóval súlyosabb kérdés, mint amilyennek tűnik. Mert:

- Ha nem kerülhet így a mennyországba – pedig a hitét leszámítva amúgy megtartotta a kereszténység minden törvényét, mondhatni Istennek tetsző életet élt –, akkor az számomra nem egy végtelenül az embert szerető, megbocsátó, igazságos Isten képét festi le, hanem egy – már elnézést – egy önző, igazságtalan Isten képét. Ez pedig egy eléggé nehezen akceptálható istenkép, elég nehéz vele őszintén és önként azonosulni, hinni egy ilyen istenben. (Egyébként Dante pokolképéből is ez a válasz körvonalazódik, illetve beszélgetőpartnerem is ezen az állásponton volt.)

- Ha viszont a mennyországba kerülhet, akkor ezzel azt mondtuk ki, hogy nem a hit számít igazán, hanem az, hogy az ember milyen emberré formálja magát az élete során, képes-e tanulni, fejlődni, bölccsé válni, hogy hogyan viszonyul a környezetéhez, a többi emberhez, tehát alapvetően az erkölcsi tisztasága, az erkölcsi kérdésekhez fűződő igyekezete, erőfeszítései azok, amik igazán fontosak, akár hisz Istenben, akár más istenben, vagy istenekben hisz, akár ateista. Ez a vélemény meg ugye eléggé kihúzná a vallás lába alól a talajt.

Persze ez csak egy felszínes kérdés, a mély szimbolikáján is elgondolkodva azért jóval összetettebb kérdések merülnek fel, pl. hogy a pokol vagy mennyország valóban létező helyeket, állapotokat jelent-e, a halál utáni állapotokról, vagy éppenséggel pont az élet állapotáról szól-e.

Mindenesetre visszakanyarodva én azt gondolom, hogy a földön élő ember számára nem a legjobb alap, hogy a másik embert a hite, vallása alapján ítéljen meg. Mondhatnám úgy is, hogy legyen ez Isten feladata, ne az emberé. Az ember a másik embert ítélje meg a tettei, igyekezetei, viszonyulásai alapján.

> De engem az érdekelne, amikor "halálos" veszélybe kerül valaki, akkor mit tesz?

Racionálisan mérlegel, kiutat keres, minden tudását, tapasztalatát latba véve megpróbálja elkerülni a halálos veszélyt, illetve kiutat találni belőle. Akkor is, ha egyelőre nem lát ilyen kiutat, mert mondjuk egy a föld felé zuhanó repülőgépben ül. Vagy elfogadja azt, ami elkerülhetetlen, esetleg előtte úgy él, hogy nyugodt lelkiismerettel tudja azt mondani, hogy az életét, a számára adatott időt hasznosan töltötte el, hogy amit tudott, azt továbbadta a többi embernek, a következő generációnak, így nincs adóssága, megtette azt, amit meg lehetett.

Sőt ilyen esetben az is lehet, hogy az ő túlélési esélyei nagyobbak, hiszen ahelyett, hogy Istenhez imádkozva gyakorlatilag megszűnne cselekvő embernek lenni, ahelyett gondolkodik, cselekszik, döntéseket hoz.

> Amikor senkire nem számíthat, csak Istenre?!

Értem mire akarsz kilyukadni, de nem jól érvelsz. Ez a te hívő nézőpontod, onnan nézve persze logikusnak is tűnik ez a kérdésfeltevés. Viszont ahhoz, hogy egy ateistát elgondolkoztass, az ő szemüvegén keresztül kell látnod a világot, és abban megfogalmazni elgondolkodtató kérdést. Mert egy !igazi! ateista tényleg nem hisz Istenben, a kereszténység istenében. Pont annyira nem hisz benne, mint ahogy nem hisz Allahban, a hinduk Sivájában, a görögök Zeuszában, az egyiptomiak Oziriszében, a zoroasztizmus Ahura Mazdájában, a reinkarnációban, vagy ugyanúgy nem hisz bennük, mint a Mátrixban, a jedi erőben, vagy Középfölde Valáiban vagy Iluvatarban. Mondjuk úgy egy !igazi! ateista ilyen szempontból nagyon demokratikusan nem hisz egyik istenben sem. Oké, keresztény kultúrkörben nőttünk fel, jóval jobban ismerjük a kereszténység istenét, de ez csak egy szubjektív adottság.

Hogy kire számíthat, ha Isten alternatíváját keressük? Például minden fentebb felsorolt istenre, félistenre, transzcendens, misztikus erőre. Nem hogy alternatívája nincs Istennek, de túl sok alternatívája is van. De egy !igazi! ateista egyikre sem fog számítani, meg sem fog fordulni a fejében az a kérdés, hogy akkor most imádkozzon-e, és ha igen, akkor melyik istenhez. Egy zuhanó repülőgépen tudni fogja, hogy ugyan a repülőgép katasztrófák esetén a túlélési esély nem nagy, de nullánál nagyobb, és reménykedik benne, hogy a dolgok szerencsés összjátéka révén azon kevesek közé fog tartozni, akik túlélnek egy ilyen szerencsétlenséget.

(Persze a legtöbb ember inkább csak szimplán elveszíti a racionális mivoltát, és szimplán csak pánikolva azt fogja üvöltözni, hogy „Meg fogunk halni! Meg fogunk halni!”. Bár valószínű lesz olyan magát vallásosnak mondó ember is, aki hasonlóan így fog tenni.)

Aki meg ateistának vallja magát, és egy zuhanó repülőgépen elkezd Istenhez imádkozni, az meg tulajdonképpen soha nem volt igazi ateista, csak látens hívő.

#18:

Mindkét világkép más hibákat és erényeket hozhat felszínre.

Egy hívőnél erény lehet a remény, a hit, így adott helyzetben lehet, hogy nem esik annyira kétségbe, optimistább. Egy ateista lehet, hogy előbb beletörődik, hogy „meg fogunk halni”, míg egy hívő tovább kitart lelkileg.

Ellenben egy hívő esetleg passzívabb maradhat, előfordulhat, hogy adott pillanatban imával fogja tölteni azt az időt, amit cselekvéssel kellene, aminél pont a cselekvés fogja megmenteni a helyzetből.

Meg persze minden ember más, sem az ateisták, sem a hívők nem futószalagon készültek, így egyénileg változik, hogy ki hogy lép fel egy helyzetben.

Mindkettőnek lehet tehát érdeme és hiányossága is. Hogy adott helyzetben pont egy adott embernél melyik fog érvényesülni, hogy az jó, vagy rossz irányba fog-e hatni a jövőjét tekintve, az meg mindig az adott helyzettől függ.