Mit jelent a jelenések 17:2? ki a nagy szajha, akivel paráznaságot követtek el a föld királyai?

Olvassátok ezt el: [link]

A zsidókérdés

A pápa szolgálata során több ízben is bocsánatot kért a zsidóságtól mindazért, amivel a katolikus egyház tagjai hozzájárultak a történelem folyamán az antiszemitizmushoz, illetve mindazon esetekért, amikor keresztények nem a krisztusi testvériség szellemében cselekedtek az Ószövetség népével szemben.

A pápa bocsánatkérése a zsidóság és a kereszténység kapcsolatának 2000 évére vonatkozik. E kapcsolatot tekintve itt is meg kell állapítani, hogy a kereszténység a maga társadalmi megjelenésében nem egy kérdésben átvette kora nem keresztény szemléletét. A kor elve ez volt: ,,egy nép (egy uralkodó), egy vallás.'' Aki nem követi a nép (igaz) vallását, azt egyrészt a lehetséges eszközökkel ösztökélni kell arra, vagy ha ez nem sikerül, akkor legfeljebb másodrendű polgárként létezhet. (Ez a gondolat élt a reformáció korában is, az ,,akié a föld, azé a vallás'' elvben. S az ,,egy nép, egy vallás'' elvébôl következô vallási türelmetlenség ma is sújtja a keresztényeket, pl. általában az iszlám országokban, és -- bár mérsékeltebb formában -- a nem ortodoxokat Oroszországban.)

Már Nagy Konstantin, majd Jusztinusz császár ennek az elvnek megfelelôen határozta meg a zsidó vallást követôk helyzetét a kereszténnyé lett Római Birodalomban, s a kereszténnyé váló európai népek, államok átvették ezt a gyakorlatot, így a zsidók bizonyos tisztségeket nem vállalhattak, számukra elkülönített helyen kellett lakniuk stb. Ilyen körülmények között a zsidóság egyes idôszakokban békésen élhetett, máskor üldözéseknek volt kitéve. A zsidóellenességet koronként felszította, a ,,Krisztus-gyilkosság'' vádja is. Máskor viszont (ez is a kép teljességéhez tartozik) a magas kamatra adott kölcsönök voltak az üldözések kiváltói; a zsidók ui. sok országban jogot kaptak a kereskedésre, a pénz kamatra való kölcsönzésére (ami keresztényeknek tilos volt), s így nagy vagyonhoz, befolyáshoz jutottak.

-- A náci népirtással kapcsolatban a pápa bocsánatot kért azért, hogy (illetve amennyiben) a keresztények között is megjelenô zsidóellenesség hozzájárult ahhoz a szemlélethez, amely a holokausztot eredményezte, továbbá hogy voltak olyan katolikusok, akik a nácizmus idején nem fordultak szembe a zsidóüldözéssel.

-- A fasiszta zsidóüldözéssel kapcsolatban azzal is szokták vádolni az egyházat, hogy egyes országok (elsôsorban Németország) keresztényei és fôpapjai nem emelték fel eléggé és idôben szavukat a nácizmus ellen.

-- Tény, hogy voltak elsôsorban német katolikusok, sôt fôpapok is, akik a fasizmus kezdeti idejében kevésbé tartották veszélyesnek Hitlert (akinek tervei akkor még nem voltak annyira nyilvánvalóak), mint a kommunizmust -- amelynek a Szovjetunióban megnyilvánult embertelensége, vallás- és népirtása már ismert volt.

-- Sajnos az is tény, hogy voltak olyan egyházi vezetôk is, akik még akkor sem távolodtak el a fasiszta rendszertôl, amikor nyilvánvalóvá kezdett válni annak embertelensége.

-- De az is bizonyos, hogy a diktatúrák bukása és a történelmi tragédiák elmúlta után könnyű megállapítani, hogy ott mit kellett volna tenni. Az események közepette élôktôl nem jogos olyan látásmódot elvárni, mint amilyenre egy tragédia bekövetkezése után szert teszünk.

Amint a kommunizmussal esetenként kollaboráló egyháziakról beszélni akkor lehet, ha szólunk azokról (s ôk sokkal többen voltak), akik ellenálltak, illetve akiket üldöztek a kommunizmus vagy a nácizmus alatt.

-- Azt mondhatjuk, hogy a fasizmus idején bizonyára senki nem tett oly sokat a zsidók megmentéséért, mint a katolikusok és egyes keresztény egyházak.

-- Számos európai ország püspökei vagy püspöki karai tiltakoztak a zsidók deportálása ellen, s tiltakozásra szólították fel híveiket.

-- A vatikáni és egyházi épületek Európa-szerte zsidók százezreinek nyújtottak menedéket, s köszönhették ezeknek életbenmaradásukat.

-- A zsidóság neves képviselôinek egy része kezdettôl kifejezi köszönetét ezért a katolikus egyháznak és vezetôinek. A téma egyik neves zsidó szakértôje, Pinchas Lapide konzul szerint ,,a katolikus egyház 150.000--400.000 zsidót mentett meg a biztos haláltól''. -- A. Einstein -- aki zsidó származása miatt maga is menekülni kényszerült a fasizmus elôl -- így nyilatkozott 1946-ban: ,,Semmilyen különös érdeklôdéssel nem voltam a katolikus egyház iránt, de most nagy vonzódást és csodálatot érzek iránta. Mert egyedül az egyháznak volt bátorsága, hogy szembeszálljon Hitlerrel és kiálljon az igazság és szabadság mellett.''

-- A katolikusok szemléletét jelzi, hogy Németországnak azokon a településein, ahol a katolikusok aránya meghaladta a 60%-ot, a náci párt a szavazások alkalmával nem ért el 30%-ot sem.

-- Itt idézhetjük, amit Glatz Ferenc könyve a német egyház antifasizmusáról ír: ,,A német nemzetiszocializmus a fajelmélet következtében szembekerült a pozitív kereszténységgel. A fasizmust, mint új pogányságot nemcsak a katolikus egyház marasztalta el, hanem a lutheránusok többsége is. XI. Piusz pápa ,,Mit brennender Sorge'' kezdetű enciklikájában tételesen is herezisnek (eretnekségnek) nevezte a náci újpogányságot.'' Ennek következtében Hitlerék nemcsak a német katolikusok pártját (a Zentrum Pártot) számolták fel, hanem az egyházi intézmények és egyesületek jelentôs részét is (A magyarok krónikája, Budapest 1996, 608).

-- Elôfordul olyan beállítás, amely szerint a katolikus egyházban egy alapvetô zsidóellenesség uralkodott volna: Ennek legkézenfekvôbb cáfolata, hogy mennyi zsidó származású pap és szerzetes is működött a nácizmus uralomra törésekor is a katolikus egyházban, és hogy hány jeles zsidó személyiség volt a katolikus egyház tagja (vagy tért a katolikus egyházba).

-- Nem felejthetjük el azt sem, hogy Hitler több 10.000 keresztényt internált, köztük püspököket, papokat, szerzeteseket, világiakat jelentôs részben azért, mert keresztény meggyôzôdésük alapján felemelték szavukat a népirtások ellen, és tettekkel is szembeszegültek azzal. 4000 pap és 400 szerzetesnô halt meg a hitleri táborokban.

-- A médiában újra és újra hallunk egy másik vádat: hogy XII. Piusz pápának jobban fel kellett volna emelnie hangját a zsidóüldözés ellen. E vád mögött egy hipotézis áll: ha a pápa tiltakozott volna, fékezhette volna a náci vérengzést. -- XII. Piusz helyes politikai látásmódján -- s azon a hipotézisen, hogy ,,mi lett volna, ha'' -- évtizedekkel az események után lehet vitatkozni.

A pápa a történelmi kutatások szerint -- miután számos lépést tett az üldözöttek érdekében, hosszan megszenvedett gondolkodás után úgy látta, hogy nem ad ki tiltakozó körlevelet (bár az elô volt már készítve), mert attól félt, hogy ezzel még nehezebbé tenné a nácizmus alatt élô egyházaknak és az egy ideig még kímélt kikeresztelkedett zsidóknak (illetve a zsidó papoknak és szerzeteseknek) a helyzetét. A Holland Püspöki Kar náciellenes körlevelére válaszul Hitler a zsidó származású szerzeteseket is koncentrációs táborba hurcolta.

De a tények beszélnek arról, hogy a pápa mi mindent tett a zsidók védelmében.

-- A vatikáni nunciusok (a pápa ,,nagykövetei'') pl. ,,menlevelet'' adtak a zsidóknak. A szerzetesházak és egyházi intézmények (kórházak, szemináriumok) Rómában és Európa országaiban a pápa szándékának megfelelôen (létük kockáztatásával) befogadták, és hamis papírokkal bújtatták a zsidókat. Amíg az védelmet jelentett, hogy valaki meg van keresztelve, a papság keresztlevelet adott nekik. A klauzúrás nôi rendek is engedélyt kaptak, hogy kolostoraikba, ahová férfi nem léphet be, most menekült zsidó férfiakat bújtassanak stb.

-- Hogy a pápát ismerô zsidók hogyan ítélték meg magatartását, jelzi, hogy Isak Zolli (+1956), aki a zsidóüldözés éveiben volt Róma fôrabbija, a világháború után katolikus hitre tért, majd követte ôt felesége és leánya. -- Amikor pl. a németek 50 kg aranyat követeltek a római zsidóságtól szabadon hagyásuk feltételeként, és azok csak 35 kg-ot tudtak összegyűjteni a határidôre, Zolli fôrabbi a pápától kapta meg a hiányzó 15 kg-ot. Zollit késôbb egy katolikus házaspár mentette meg az elhurcolástól. A keresztségben az Eugenio nevet vette fel, XII. Piusz (Eugenio Pacelli) iránti tisztelete jeleként. (Vö. F. Lelotte, A XX. század konvertitái II. Ecclesia 1986.)

-- A magyar média többször vádolta leegyszerűsítve antiszemitizmussal a világháború elôtti hazai fôpapságot (köztük pl. Prohászka Ottokárt) azért, mert nem egyhangúan ellenezte a 20-as évek un. 'numerus claususát', illetve 1938--39-ben az elsô és második zsidótörvényeket. Bizonyos, hogy minden faji megkülönböztetés kereszténytelen és elfogadhatatlan. S ezt a jelzett korok fôpapsága is vallotta. Amennyiben a korabeli püspökök a jelzett törvényeket nem egyhangúan ellenezték, ebben nem antiszemitizmusuk fejezôdött ki.

-- Mit is jelentett az 1920-ban elfogadott (és 1928-ban megszüntetett) ,,numerus clausus''? A zsidó vallású állampolgárok jogegyenlôségét sértette (mondjuk a mai szemlélet alapján), ui. kimondta: ,,az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma az (egyetemi) hallgatók között lehetôleg érje el az illetô népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát''. A törvény háttere -- amint Glatz Ferenc kötete is írja --, hogy a zsidó egyetemi hallgatók aránya hazánkban egyes években 40--45%-át tette ki az orvosi vagy műszaki karok hallgatóinak, miközben az ország népességének 5,1%-a volt zsidó. (A zsidó egyetemi hallgatók aránya a ,,numerus clausus'' éveiben is 10% körül volt.) (I. m. 575)

-- Hasonlóan, amikor az 1. és 2. zsidótörvény ,,korlátozta a zsidók gazdasági és közéleti térfoglalását'', s kimondta, hogy ,,a sajtó-, ügyvédi, mérnöki és orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legföljebb 20%-a lehet zsidó'', ennek hátterében az állt, hogy a zsidóság magas arányban foglalta el a polgári állásokat: pl. az ügyvédek 49%-a, a gyártulajdonosok és bérlôk 50%-a, igazgatóinak 41%-a, a kereskedelemben önállóak 45%-a, a tisztviselôk 52%-a vallotta magát izraelitának. (I. m. 614, 608)

-- A zsidóság társadalmi helyzetének, térfoglalásának ilyen alakulása kapcsolatos e nép képességeivel és történelmi adottságaival, valamint alkalmasint azokkal a korlátozásokkal is, amelyeket egyes korokban köréjük állítottak. A magyar zsidóság kétségkívül szerves részét képezte a magyar nép és gazdaság fejlôdéstörténetének. De a történelmi körülmények által is meghatározott fejlôdés nemegyszer feszültségek forrásává vált (vö. I. m. 608, 565). A zsidótörvények korában az okozott feszültségeket, hogy egyes szférákban zsidó-faji alapon erôs összefonódások jöttek létre, amelynek következtében a nem zsidó származású fiatalok nehezen jutottak be bizonyos egyetemekre vagy állásokba. Ilyen körülmények között is súlyos kérdéseket vet fel, s az emberi jogok mai szemléletével össze nem egyeztethetô, ha egy fajra vonatkozó globális megkülönböztetés születik, ám az ítéletek egyoldalúságát jelzi, ha a fenti témában magyarázat nélkül rásütik egyházi vezetôkre vagy másokra az ,,antiszemitizmus'' egyértelműen negatív jelzôjét.

A zsidók elhurcolása ellen viszont püspökeink tiltakoztak.

-- Serédi bíboros, esztergomi érsek (a felsôház tagja) nem volt hajlandó részt venni a nyilas Szálasi nemzetvezetôvé választásán. Késôbb tiltakozásokkal, tárgyalásokkal próbálta enyhíteni a terrort.

-- Több püspökünk kezdettôl, mások némi késéssel, támogatták a katolikus mozgalmak, papok és szerzetesek munkáját a nácizmus üldözöttéinek megmentése érdekében. A hazai szerzetesházak kb. 10.000 üldözöttet rejtegettek, s ezek többségét sikerült megmenteniük a haláltól. (Nemcsak a híres zsidó származású operaénekes Székely Mihály, hanem pl. a kommunista Schönherz Zoltán is élvezte egyházi épületek védelmét.) Így érthetô, hogy a nyilasok Magyarországon is több mint 80 egyházi személyt deportáltak, zártak be, s többet közülük meggyilkoltak.

-- A fasizmus idején az ellenállási mozgalomnak több ezer keresztény résztvevôje volt Magyarországon is.

-- Már az 1938-as budapesti eukarisztikus világkongresszust -- amelyen a pápai követ Pacelli bíboros, a késôbbi XII. Piusz pápa volt -- a szakértôk úgy értékelték, mint amely tiltakozás volt a nácizmus elôretörésével szemben. Hitler meg is akadályozta, hogy németek részt vegyenek rajta! (Vö. Glatz F., I. m. 611)

-- Egyes egyházellenes írások eljutnak addig, hogy a kereszténységben a történelem folyamán megjelent zsidóellenességet teszik felelôssé azért, hogy a nácizmus gyökeret verhetett Európában. -- Amint láttuk, sajnos a ,,keresztény Európában'' valóban évszázadokon át élt egy fenntartás, olykor ellenszenv a zsidókkal szemben.

A történészek viszont az antiszemitizmus keletkezésének magyarázatakor több szempontra is rámutatnak, amelyek esetenként nem elsôsorban vallásiak voltak:

-- Egy tehetséges, gyakran pénzügyi vagy politikai hatalomra szert tevô, és tagjai között olykor akarva-akaratlan érdekszövetséget létrehozó csoporttal szemben könnyen alakul ki ellenszenv.

-- A magyar történelemben is -- miközben a zsidó vallású polgárok sok helyen megkülönböztetés nélkül a magyar nép tagjaként éltek a társadalomban -- különbözô események rontották a zsidóságról kialakított képet az újabb korban. Pl. hogy a számos embertelenséget és gyilkosságot végrehajtó Tanácsköztársaság idején a radikális és szociáldemokrata vezetôk jelentôs része, és a népbiztosoknak mintegy 60%-a zsidó volt; hasonlóan zsidó volt a legvéresebb rákosista kommunizmus felsô- és középvezetôinek is nagy része (vö. Glatz F., I. m. 565; A kommunizmus fekete könyve 445-446). Bár az igazsághoz tartozik az is, hogy a zsidóságnak a kommunista pártban (és elôdeiben) való nagy arányú szerepvállalása jelentôs mértékben összefüggött e nép történeti adottságaival, illetve a vele szemben táplált ellenszenvvel is. (Vö. Szabó R., A kommunista párt és a zsidóság, Budapest 1995.)

-- A témával kapcsolatban jó tudnunk: Magyarországon hívô zsidó vezetôk is kértek már bocsánatot azért, hogy sok zsidó származású egyén vállalt vezetô szerepet a kommunizmus gyilkos, ateista rendszerében; de hangsúlyozták, hogy ezek a zsidóság töredékét alkották, és ,,minden egyes zsidó származású kommunistával szemben legalább 1000 zsidó vallású magyar állampolgár áll''. (Vö. Glatz F., I. m. 565)

-- Ma mindenképp örömmel láthatjuk, hogy hazánkban is és világszerte új kezdeményezések mozdítják elô zsidók és keresztények párbeszédét. -- Lehetetlen, hogy a keresztények magukénak ne érezzék II. János Pál imáját: ,,Fájlaljuk mindazok magatartását, akik a történelem folyamán fájdalmat okoztak e gyermekeidnek, és elkötelezzük magunkat a hiteles testvériségre a szövetség népével.''

A teremtéskor Istennek a KIJELENTETT szándéka az volt, hogy az ember a földet művelje és uralja. Vagyis ez vonatkozott volna arra, hogyha így marad. Hogy a bűnbeesés hiányában mit lett volna a további parancsa, meg hogyan jutott volna az ember a mennybe, arról nem akarok spekulálni. Az biztos, hogy Isten már az ember teremtésekor TUDTA, hogy az el fog bukni, hiszen "eleve" engesztelő áldozatul rendelte a Fiút (Rm 3,25). Tehát ha az "eredeti" isteni tervet keressük, sokkal inkább abban kell keresnünk, ami végül megvalósult, hszen Isten nem szorul rá, hogy lélekszakadva B-terveket készítsen. Ő parancsot adott, de titokzatos bölcsességében nem azt rendelte el, hogy az ember azt megtartsa. Ahogy Pál mondja: Isten mindeneket bűn alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.

Nem gondolom, hogy Istennek lett volna "eredeti szándéka" azon kívül, ami végül bekövetkezett. (Elvetem a párhuzamos világokat feltételező és velük Istent labdáztató molinista predestinációtant.) Másrészt az biztos, hogy az üdvözültek végállapota sokkal jobb lesz annál, amire Ádám a bukás előtt eljutott. A "volna" szót Ádámmal kapcsolatban veszélyes spekulációnak tartom - részben a rendelkezésre álló adatok szűkössége miatt, részben mert olyasmibe ártja magát, ami történetileg egyáltalán nem bizonyos. Hiszen azt sem tudjuk, hogy Ádám történeti személy volt-e, vagy a mai bibliai antropológia nézete szerint inkább jelképes alak, akiben az egész emberiség képviselve van. S hogy magát a bukást hogyan lehet az evolúcióelméletet alapul vevő történeti keretbe beilleszteni, nagyon izgalmas feladat - de mindenképpen viszonylagossá teszi az Ádám ősállapotáról szóló gondolkodásunkat.

A feltámadáskor az addig mennyei létállapotban lévő emberek fizikai testet kapnak, s számukra maga a menny is a földre száll. (Mivel a menny nem fizikai hely, hanem állapot, ez triviálisan igaz, tkp. önmagát bizonyítja.) Vagyis a menny és a föld megszűnik külön helynek lenni, hanem lényegében fedni fogja egymást. Természetesen a kárhozottak is kapnak testet, de nem ugyanilyen állapotút, hanem olyat, ami nagyon is fájni fog nekik.

Az Őrtorony elköveti azt a hibát, hogy a Biblia előrehaladó kinyilatkoztatási menetrendjét sutba dobva az Ószövetséggel ütik agyon az Újat (annak több kinyilatkoztatott részletét, mely néhol felülírta a korábbi szűkös tudásra alapozott kijelentéseket). Erre nem az a megoldás, hogy az Újat akarjuk az Óban minduntalan meglátni, s ahol az kevesebbet mond, ott görcsösen belemagyarázzuk. JT-i ellen bőven elég ilyenkor pl. a Prédikátor vagy némelyik zsoltáros létpesszimizmusát bizonyítékul hozni, hiszen ők a földön vártak minden jutalmat, és ezért féltek a haláltól, könyörögtek életük meghosszabbodásáért és így tovább.

Tévedés azt hinni, hogy a bűnbeesés előtt az emberek életformája olyan volt, mint amilyen a megígért paradicsomban (vagyis a földre leszálló mennyországban) lesz. Az ember, mint testtel bíró élőlény lényégénél fogva halandó, ha a lelke örök is. Persze az első emberpár a bűnbeesés előtt mentes volt halál kényszerétől. A halál kényszerétől való mentesség viszont nem teljesen azonos a halhatatlansággal. Tehát az első ember bűn nélkül is meghalhatott volna, ha az élettel összeegyeztethetetlen helyzetbe kerül (pl. vízbe fullad, túl magasról leesik, levágják a fejét). Az erőszakos halálra tehát lett volna lehetősége. Ez következik tehát testi mivoltából. A halál kényszerétől való mentesség azt jelenti, hogy az ember (és valószínűleg az egész élővilág) számára ismeretlen lett volna a természetes halál (elöregedés) és a betegség. Szt. Ágoston pontos megkülönböztetést tesz, amikor meghatározza, miben állt az emberi halhatatlanság adománya: az ember eredeti állapotában „képes nem meghalni" (posse non mori). Ui. az igazi halhatatlanság, vagyis, hogy valaki „nem képes meghalni" (non posse mori), csak Istenben van meg. A romolhatatlan test felöltése mindenkepp valamiféle átváltozást feltételez; ha nem halált es föltámadást, akkor legalább is elváltozást, ahogy erről az 1Kor 16,50-54 beszel. Azaz Ádámnak is át kellett volna változnia, meg ha bűntelen maradt is volna. Vagyis Isten az embernek eleve természetfeletti (ezzel nem azt mondom, hogy anyagtalan) szerepet szánt, és az ember megfelelő idő után úgy hagyta volna el a természetes világot, hogy nem kellett volna keserves haláltusát vívnia, és testét nem látta volna romlás. Azonban Isten szamara a bűnbeesés nem volt váratlan esemény, a megváltás es üdvözítés isteni tervébe „bele lett kalkulálva”.