Egy baptista fiúban jobban megbízhatok, mint egy nem hívőben? 20éves nem baptista lány vagyok.

Nem te tetted fel azt a kérdést is, hogy lefeküdtél vele és érdekel, hogy csak kihasznált -e?

Innen ezt nem könnyű megmondani. Az viszont intő jel, hogy mit gondol vagy cselekszik a paráznaság témakörében. Sajnos, sok olyan hívő családban felnőtt gyerek van aki kívülről hívőnek látszik, de nem az. Ha így gondolkozik nagy valószínűséggel ő sem. A szokásokat, szövegeket és mindent meg lehet tanulni, de Jézus világosan megmondta, hogy a "gyümölcseikről ismeritek meg őket".

Mellesleg, ha lefeküdtetek és ezt a gyülekezet vezetője megtudja őt elvileg ki is fogják zárni, a Biblia világos tanítása alapján.

Nagyon rosszul állsz a kérdéshez.

1. Te szereted őt?

2. Ő szeret téged?

3. Eltudod képzelni a gyermekeid édesapjának?

4. Készen állsz arra, hogy hűségesen kitarts mellette jóban rosszban?

5. Ő akar téged egy életen át?

Igazából miért minket kérdezel. Ha ő komoly hívő, lehet vele őszintén beszélni mindenről, hiszen nem csak azt sikerült tisztáznotok, nincs ellenére a házasságon kívüli szexuális élet, de ki is próbáltátok. Nem ítéllek el érte benneteket, bár az tény nem a Biblia tanítása, de ha már a szex megy, jó lenne, ha megtanulnátok komoly dolgokat őszintén megbeszélni.

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Szekták: A baptisták... Már a reformáció kezdetén jelentkezett az az anabaptista, újrakeresztelkedõ irányzat, melynek képviselõje Münzer Tamás volt s aki Lutherrel szemben is fellépett. Valósággal igazhívõk és szentek gyülekezetét kívánta kialakítani. Innen származik a felnõtt keresztség és a hitvalló gyülekezet követelménye. A törekvés nem új az egyháztörtenelemben, hiszen a montanista mozgalmak az ókorban, a katharista mozgalmak (a katharosz, tiszta szóból: tisztának tekintették magukat) a középkorban már ugyanezt a célt tûzték ki. Szinte mindazokat a jegyeket megtaláljuk már ebben az elsõ formában is, amik a késõbbi keresztény szektáknál jelentkeznek: a Szentírás betûjénél fontosabbnak tartják, mit mond nekik "külön", egyénileg a Szentlélek.

Az Ószövetség túlsúlyra jut náluk az Újszövetséggel szemben. Apokaliptikus (vég-ítéletet váró) tanok kerülnek náluk elõtérbe. Ennek végkicsengése, hogy 1534-35-ben örjöngõ jelenségek közt megalapítják Münsterben "Sion királyságát", ahol azután még a többnejûséget is megengedhetõnek tartják. A következõ áramlat Menno Simons frieslandi, volt római katolikus pap nevéhez fûzõdik aki elhagyja az apokaliptikus fanatizmust és csöndes, kereszthordozó kisgyülekezetet alakít ki ("mennoniták"). Elvetik a gyermekkeresztséget és az esküt, a világtól elvonulva, de szinte katonai fegyelemben élnek.

A tulajdonképpeni baptisták (szószerint: keresztelõk, vagy alámerítkezõk) szektája a XVII. században, Angliában jött létre. Az evangéliumi szabadkeresztény gyülekezetek egyik fõ formája. Alapítója John Smyth, aki 1606-ban Hollandiába került s az anglikán államegyháztól elütõ nézeteit az akkoriban Hollandiában elterjedt mennonita és anabaptista (újrakeresztelkedõ) felfogással elegyítette és kezdte hirdetni, hogy a gyermekkeresztelés semmis, a felnõtteket újra meg kell keresztelni. Követõivel visszatért Angliába. Cromwell, majd Orániai Vilmos szabadságot biztosított számukra. A szekta hamar elterjedt Angliában, Milton, a költõ is közéjük tartozott. Anglián kívül fõleg Észak-Amerikában talált talajra. Szülõföldjén a szekta két ágra szakadt (részleges és általános baptisták), Amerikában pedig további ágakra: Ellen-missziós baptisták, A hetedik nap baptistái, A hat fõigazság baptistái, Isten egyháza, tunkerek, Krisztusban egyesült testvérek, Campbellisták, Angyali vagy testvéri szeretet társasága. A német baptisták mind tanban, mind szervezetben különböznek az angliaiaktól és amerikaiaktól, Magyarországon is a német ágazat terjedt el, amelynek nagy hagyományai vannak Békés, Pest, Szolnok, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A baptisták általában a kálvini hitvallás alapján állnak, így elfogadják a Szentháromságot s hogy az Úr Jézus Isten Fia.

Hogyan fogadják a Szentírást?A reformáció egyházaihoz hasonlóan vallják, hogy hitünk egyetlen forrása a Szentírás. Ugyanakkor a Szentírás-magyarázatban nem fogadják el a korábbi korok értelmezését és hajlamosak arra, hogy elõre felállított tételekbõl induljanak ki (ezt petitio principii-nek, a bizonyítandó tétel elõzetes feltételezésének nevezhetnénk). Jó példa erre éppen a felnõtt-keresztség: eleve feltételezik, hogy a keresztséget csak tudatosan lehet felvenni. Pedig a Szentírás korához még igen közel álló õskeresztény korból nem igazolható, hogy ellenezték volna a gyermekkeresztséget. Még ha a gyermekkeresztséggel általában nem is éltek, megosztó hitvita vagy szakadás nem volt emiatt.

Mennyiben keresztények? Azok a keresztények, akik a Szentháromság nevére vannak megkeresztelve. A baptisták ennek a jegynek sem tesznek eleget, nem a Katolikus, Ortodox, Anglikán, Református és Evangélikus értelemben keresztelnek az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ugyanis amikor a tanítványok olyan megkereszteltekre találtak, akik Keresztelõ János keresztségében részesültek, azokat keresztelték újra. A Baptisták viszont az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében megkereszteltetek keresztelik újra, tehát keresztségük nem azonos a miénkkel, különben ahogyan mi elfogadjuk az imént felsorolt egyházak keresztségét és senki áttérõt nem keresztelünk újra. A baptisták épp eme, a mi keresztségünket nem elfogadó gyakorlatukkal igazolják, hogy keresztségük nem azonos a miénkkel, ezért mi sem fogadhatjuk el az általuk megkeresztelt emberek keresztségét érvényesnek. Ilyen értelemben a baptisták Keresztelõ János bûnbánati keresztségében részesülnek és nem többen.

Mit mondanak a Katolikus Egyházról? Minden más keresztény közösséget, így a Katolikus Egyházat is elvetik, a gyermekkeresztelés gyakorlata a történelmi múlt, így a világi hatalommal való összefonódás vádja miatt. Mint tipikus elit-közösség, csak önmagukat tekintik "igaz keresztényeknek". Pedig a Szentírás nem tud baptista egyház alapításáról... Minden más náluk. A baptisták általánosságban elfogadják a többi keresztény közösségnek az üdvösségre vonatkozó tanítását, de mint elit-közösség, sajátmagukat tekintik az üdvösség várományosainak, sõt úgy vélik, már földi életük is az üdvösség része.

Ami a számukra "névadó kérdést", a keresztséget illeti, a gyermekkeresztség elvetését protestáns teológusok épp a reformáció egyik alapgondolata - a Krisztus által és nem az egyes emberek érdemei alapján történõ megigazulás tétele elleni orvtámadásnak tekintik. Katolikus Egyházunk is úgy tartja, a szentségek nem az ember erõfeszítésébõl, hanem Isten kegyelmének erejébõl hatékonyak. Szent Pál és a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás szerint az "egy keresztség"-ben hiszünk, képtelenség tehát, hogy egy-egy, már megtörtént keresztséget bárki visszavon, semmisnek vesz, esetleg újra kiszolgáltat. Az más kérdés, hogy ki-ki hogyan éli meg az egykor kapott szentséget s azt mennyiben teszi életformáló erõvé. A mai korban is jelentkezik törekvés a neokatekumenátusra (a keresztség tudatos újra felvállalására) és a "futószalagon" végzett keresztelések túlhaladására, ez a gyakorlati szempont azonban nem kérdõjelezi meg a gyermekkeresztség elismerését.

A baptisták bibliaértelmezését szintén kérdõre vonják még protestáns szerzõk is, éppen, mert a misztikus megvilágítást, a külön egyéni kijelentést a Szentírás fölé helyezik. Ezzel nagyon jól megfér náluk az is, hogy jelentkezik náluk a fundamentalizmus is (egyes helyek betû szerinti értelmezése, pl. a Hegyi-beszéd elõírásainak megtartásában), emellett a többi szektához hasonlóan jelentkezik náluk az Ószövetség elsõsége az Újszövetséggel szemben. Végsõ soron tehát ugyanazokkal a jelenségekkel találkozunk a baptistáknál, mint a legtöbb keresztény szektánál.

Épp ezért tanulságos lehet számunkra, hogyan húzza meg a határt a reformáció fõ vonulata és "mellékirányai" (köztük a baptista irányzat) között a református teológia. Református szerzõk szerint az választja el ezeket a lutheri vagy kálvini iránytól, "hogy egyik sem a reformáció központi evangéliumi alapigazságából és alapélményébõl (hit által való megigazulás, mindenható kegyelem) indul ki", egyaránt szembefordulnak Rómával és az akkor már megszilárduló protestáns egyházrendszerekkel. A baptista közösség ebben is mint egy típust teremt a késõbbi szekták számára.

Mivel keltenek ellenszenvet? Aki annyira hangoztatja, hogy kiemelkedõ fokon éli meg a kereszténységet, attól azt várnánk, a fõparancs értelmében szeretettel van a másként, vagy legalább részben másként gondolkodó keresztények iránt. Ehelyett a baptisták is kíméletlenül elítélik a többi keresztény közösség tagjait. Emögött a szabadegyházaknál szokásos tökéletesség-tudat rejtõzik. Pedig nem lehetett véletlen, hogy a montanista, donatista, katarista és egyéb "perfekcionista", túlzó tökéletességre törekvõ mozgalmakat az egyház eretnekségeknek ítélte. Minden ilyen törekvés elit-tudathoz, farizeizmushoz, a többi közösség sommás elítéléséhez vezet, ami pedig szembenáll Krisztus szándékával, aki azt kívánta tanítványaitól, hogy egyek legyenek s hogy segítsék egymást a tanúságtételben.

Hányan vannak? A világon tízmillióan - a Baptista Egyház a világon a harmadik legelterjedtebb keresztény felekezet. Magyarországon mintegy húszezren vannak. Mivel semmiféle rituális kötöttségük nincs, legkülönbözõbb kötetlen eszközökkel -modern zene, a ternészet ölén tartott rendezvények, csendes napok, karitatív szervezetek- révén nyerik meg az érdeklõdõket s vonják be tevékenységükbe. A rádióhallgatró is tanúja lehet akár napjainkban is, hogy a Baptista Szeretetszolgálat bárhol katasztrófa van, azonnal megjelenik. A magyar baptisták az USA-ból kapnak hatalmas anyagi támogatást, így karitatív módszerekkel bõséges mozgásterük akad.

BŰN-E A HÁZASSÁG ELŐTTI NEMI ÉLET?

Válasz:

Igen, a házasság előtti nemi élet súlvos bűn.

Magyarázat:

A paráználkodás (fornicatio) két ember házasságon kívüli testi egyesülése: „Létezik szabad kapcsolat, amikor egy férfi és egy nő nem hajlandó jogi és nyilvános formát adni kapcsolatuknak, amely a szexuális intimitást is magában foglalja. (...) A kifejezés különböző helyzeteket takar: vadházasságot, a házasság elutasítását úgy, ahogy van, a hosszú távú elkötelezettség vállalásának képtelenségét. Ezek a helyzetek gyengítik a házasság méltóságát; lerombolják magáról a családról alkotott fogalmat; gyengítik a hűség értelmét. Ellentétesek az erkölcsi törvénnyel: a nemi aktusra kizárólag a házasságban kerülhet sor, azon kívül mindig súlyos bűnt jelent és a szentáldozásból való kizárást" (KEK 2390). A protestáns felekezetek teológusai is általában osztják a katolikus álláspontot (pl.): „A következő tétel kizárólagos felfogása szöges ellentétben áll korunk erkölcsi felfogásával. Mondjuk ki kertelés nélkül: a Biblia a »porneia« — általa használt kifejezés a meg nem engedett kapcsolatokra — kategóriába sorolja nem csak a tulajdonképpeni perverziót (ahogy a szexológia nevezi), nem csak a házasságtörést (a házasságon kívüli nemi kapcsolatot, amikor az egyik fél házas), hanem a nem házas személyek kölcsönös megegyezéssel létrejött szexuális kapcsolatát is, többek között a házasság előtti kapcsolatot" (Dr. Henry Blocher professzor).

A nemiség kérdését rendezni kell az ifjúkor házasság előtti éveiben is. Problémát jelent, hogy míg a biológiai érés egyre hamarabb elkezdődik (akceleráció), addig egyre inkább kitolódik a házasságkötés időpontja, és ezzel egy időben a szellemi-erkölcsi nagykorúsodás folyamata lelassul (retardáció). A jelenséget tovább nehezíti, hogy a közfelfogás a házasság előtti nemi kapcsolat legitimitását a biológiai érettségben határozza meg. Korunkban már a puszta tilalom nem elegendő, meggyőző érvelés kell annak alátámasztására, hogy a teljes személyi odaadás megköveteli a házasságot; a nemi odaadás az ember totális és végleges kötöttségét, az állandó együvétartozást és a hűséget. II. János Pál szerint „Az egyetlen »hely« azonban, ahol ez az önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet, a házasság, vagyis a házastársi szeretet szövetsége: az a tudatos és szabad választás, amellyel a férfi és a nő fogadják egymást az életnek és a szeretetnek abban a bensőséges közösségében, amelyet Isten maga határozott meg számukra, s amely csak ily módon mutatja meg a maga eredeti tartalmát. A házasság intézménye nem a társadalom vagy egy tekintély törvénytelen beavatkozása, nem is egy külsőség rákényszerítése, hanem a házastársi szerelem szövetségének belső igénye, amely nyilvánosan egyetlennek és kizárólagosnak vallhatja magát, hogy így legyen hűséges a Teremtő Isten tervéhez” (Joan. Paul. II. PP. Familiáris consortio 11.) Ez az Egyház alapnormája. A többi a keresztény irgalom kategóriájába tartozik.

Manapság sokan hol halványabb, hol erélyesebb kérdőjelet tesznek e felfogás mögé, ezért szükséges az egyértelmű állásfoglalás: A házasságkötést megelőző, vagy azt teljesen mellőző nemi aktus egyértelműen bűn, amely súlyosan sérti az Isten által felállított erkölcsi rendet. Sőt: a házasság előtti nemi aktus, a házassági szándéktól függetlenül, módosult értelemben vett házasságtörés. A monogámia enyhítő, de nem felmentő körülmény. Az Isten 6. és 9. parancsolata tiltja a paráználkodást, illetve a házasságtörést. De ahogyan nemcsak azt nevezzük szentségtörőnek, aki pl. bűneit meg nem bánva, hiteden módon veszi magához az Eukarisztiát, hanem azt is, aki azt gyalázza vagy méltatlanul kezeli; ugyanígy nemcsak azt nevezzük házasságtörőnek, aki már konkrét, fennálló házasságokat borít fel, hanem azt is, aki a házasság méltóságát sérti, s így annak létjogosultságát, szükségességét, s ilyen értelemben isteni eredetét megkérdőjelezi. Ezért kell a házasságon kívüli és így a házasság előtti nemi aktust is, és mindent, ami a házasság szentségét sérti, analóg értelemben vett házasságtörésnek tekinteni. Azt a hozzáállást pedig, amely nem csak a már teljesen kibontakozott bűnt ítéli el, hanem azt is, ami oda vezet, a mi Urunktól, Jézus Krisztustól tanultuk (ld. Hegyi beszéd).

A házasság előtti szexualitás védelmében gyakran szokták felhozni azt, hogy éppen a házasság tartóssága érdekében olyannyira meg akarják ismerni egymást, amennyire csak az együttélés adhat lehetőséget. Populárisabb megfogalmazásban ez néha úgy jelenik meg, hogy „senki nem vesz próba nélkül cipőt.” Az ilyen álláspontra helyezkedőknek elkerüli a figyelmét, hogy a másik ember nem egy cipő, melynek csak egy funkciója van, melynek teljesen a birtokosa vagyok, sőt kívánságomnak megfelelően váltogathatom, vagy ha elhasználtam, lecserélhetem; illetőleg - ha már a kereskedelemben akarunk párhuzamokat keresni - értékesebb cikkeket (pl. ház vagy autó) szintén nem lehet egy éves használat után tetszőlegesen kifizetni vagy nemtetszés esetén az árut visszavinni. Ui. ha a házasságkötés előtt is minden olyan állapot megengedhető, amely a házasságban magától értetődő (gyermekvállalás, szexualitás stb.), ugyan miféle többletet adhat még ez az ebben az esetben valóban csak bürokratikus intézmény? Úgy fog tűnni a mégis házasságra lépőknek, hogy a házassággal csak az élet terhei és a visszavonhatatlan döntés felelőssége szakadt a nyakukba, és semmi más. Ez pedig a házasságtól való ódzkodáshoz, majd annak elvi elutasításához fog vezetni, hiszen a szexuális örömszerzés az összeszokás, a közös élet kezdeti nehézségein való átlendüléshez nem nyújt segítséget, mert azokkal nem párhuzamos a másik testének felfedezéséből származó öröm. így a házasság a bilincs szinonimája lesz, ami pedig biológiai katasztrófát von maga után, hiszen a házasságot mellőző együttélésekből számottevően kevesebb gyermek születik, s ezért az ún. vadházasság divatja rövid úton vezet a társadalom elöregedéséhez. Az élettel való visszaélés az élet ellen hat.

Az ember csak egyszer adhatja oda magát valakinek teljesen. Mi lesz, ha a másik, akinek végleges elköteleződés nélkül adta oda valaki a testét, meggondolja magát? Valóban nem kell-e számolni az emberek és az élet kiszámíthatatlanságával? Az első komoly szerelem a legmaradandóbb, mindig viszonyítási alap marad. A szerelem pedig természeténél fogva a beteljesedésre törekszik, s teljességgel a testiségben realizálódik. Ha a visszavonhatatlan döntést követi a testi szerelem, akkor az első szerelem élményét és maradandóságát nyújthatja. Kell-e hangsúlyozni, hogy mint minden igazán értékesnek, a szerelemnek is a felszabadító önlegyőzés adja meg a súlyát, mélységét és méltóságát? Nem éppen ez az ún. szabad szerelem vezetett-e a házasság mai leértékelődéséhez, a széthullott családokhoz? S mindezeken túl, egyébként sem lehet csak (vagy legalábbis elsősorban) a testiség alapján eldönteni, hogy kit válasszak életem társául, már csak azért sem, mert nincs semmi garancia arra, hogy aki most testileg megfelel nekem, az tíz év múlva is kielégíti majd ilyen típusú igényeimet: „Manapság sokan követelnek egyfajta »jogot a próbához« olyan esetekben, ahol a házassági szándék fönnáll. Bármilyen szilárd azok elhatározása, akik korai szexuális viszonyba kezdenek, az ilyen viszonyok »nem alkalmasak arra, hogy őszinteségben és hűségben biztosítsák egy férfi és egy nő személyes kapcsolatát, és főként, hogy e kapcsolatot megóvják a képzelgésektől és a vak ösztönöktők”. A testi egyesülés erkölcsileg csak akkor megengedett, amikor a férfi és a nő között végleges életközösség jött létre. Az emberi szerelem nem tűri a »próbálkozást«. A személyek egymás közti teljes és végleges odaadását kívánja meg" (KEK 2391).

Igazolás:

A keresztény elv szentírási háttere:

1. „...de ha meg nem tartóztatják magukat, lépjenek házasságra!" (1 Kor 7,9). - Radikális apostoli parancs, mely a házasságon kívül csak önmegtartóztatást ismer.

2. „A paráznaság veszélye miatt minden férfinak legyen meg a maga felesége, és minden asszonynak a férje" (1 Kor 7,2). — Az Apostol tehát arra gondol, hogy aki nem él házasságban, az abban a veszélyben él, hogy helyzetéből adódóan a nemi örömöt házasságon kívül keresi, vagyis az apostol szavai szerint paráználkodik.

3. Szt. Pál apostol számára nyilvánvaló követelmény, hogy az eljegyzett leány a menyegzőig érintetlen (intacta) „tiszta szűz" marad. Ez olyannyira evidens, hogy Szt. Pál a Krisztus és Egyháza közötti kapcsolat megvilágítására is felhasználja: „Ahogyan a leánynak tiszta szűznek kell maradnia az egybekelésig, úgy az Egyháznak is szeplőtelen tisztaságban kell várnia Krisztus dicsőséges eljövetelét" (2 Kor 11,2).

4. ״... Ha azonban igaz, amit szemére vet és nem talált szüzességet a lányban, akkor vessék ki apja házának ajtaján, és a város férfiai kövezzék halálra, mert gonoszságot cselekedett Izraelben, és paráználkodott apja házában" (Deut 22,20). - Ez az idézet mutatja be, hogy a szentírási törvény, melynek lényege a Tízparancsolat, mit ért a paráznaság (házasságtörés) alatt. A mondat egyértelmű: házasság előtti nemi aktust (is). A második törvénykönyv ezen kívül több utalásban is szól arról, hogy a házasság előtti viszonynak a törvény elé keU kerülnie, s noha ezek a törvények az Újszövetségben nem abszolút érvényűek, azért - főleg ha többször is hangsúlyozottan visszatérnek - mint alapvető erkölcsi normákat, mindenképpen iránymutatónak kell tekinteni őket, ha fenn akarjuk tartani a két szövetség összetartozásáról szóló keresztény tanítást.

5. „Úgy bánt húgunkkal, mint egy paráznával" (Ter 34,31). - Szichem ui. lefeküdt Dinával, Jákob leányával. Ezek ketten szerették egymást, s minél hamarabb össze akartak házasodni. Ettől függedenül a sugalmazott író jóváhagyja a bosszúálló testvérek fent idézett kijelentését, noha magával a bosszúval - ti. Jákob fiai kiirtották Szichemet és városát - nem ért egyet. A szent szerző, aki a sugalmazás hatása alatt az isteni igazságot tévedhetetlenül közli, pusztán a lelki szerelemmel nem tartja igazolhatónak a testi szerelmet.

6. „Add hozzám feleségemet, mert letelt az időm. Hadd menjek be hozzá!" (Ter 29,21). Jákob jól ismerte határait, és csak a házasságkötésre való tekintettel kérte Lábántói az engedélyt, hogy »bemehessen« Ráchelhez.

7. „Nem szabad ilyet tenni Izraelben, ne tégy butaságot, ... szólj csak inkább a királynak, ő biztos nem fog megtagadni tőled" (2Sám 13,12). így szólt Támár, aki nem vonakodott volna az Amnonnal kötendő házasságtól és az azzal járó szexuális viszonytól, mégsem volt hajlandó szüzességét házasságon kívül odaadni, s Amnon erőszakhoz folyamodott. De hogy nem pusztán a kor követelménye, vagy Támár személyes döntése volt a szüzesség házasságig tartó megőrzése, hanem a kinyilatkoztatásra támaszkodó társadalmi konvenció, azt az bizonyítja, hogy a Biblia Amnon vágyát lehetetlenségként és illetlenségként kommentálja (ld. 2 Sám 3,2).

Beszélj vele és tisztázd, hogy mit akar. Ezt nem tudjuk megtenni helyetted és ebben a kérdésben nem is ezt kérdezted.

Egyikünk sem ismeri a fiút, tehát nem tudhatjuk mennyire megbízható. A cselekedeteiből nekem csak annyi derül ki, hogy a hite nem igazi, mert akkor komolyan venné.

Én erre csak annyit mondok, semmi képen se Istent hibáztasd a történtekért, ne vele fordulj szembe. A te eseted is azt erősíti, érdemes komolyan venni az Ő Igéjét, és azok tanácsai szerint élni. Ha rám hallgatsz megköszönd Istennek, hogy nem ez a fiú lesz a férjed, megvallod bűnnek a vele folytatott kapcsolatot, és megkéred, Ő válasszon egy hozzád illő társat, és kérd meg, hogy addig amíg meg nem találod ezt a fiút, addig tudj tisztán élni. És ha már beszélsz vele, kérdezd meg tőle, mi a célja azt életeddel, mit vár el tőled, mit kell tenned, hogy az áldását adja az életedre. Járj továbbra is a gyülekezetbe, de véletlenül se a fiú kedvéért, még csak abban a reményben se, hogy esetleg egy másik fiúnak megtetszel, hanem azért, hogy Istennel találkozz! Hidd el, Isten nem hagy válasz nélkűl!

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Én is baptista vagyok (25/L). A szektás dologra nem akarok reagálni inkább.

Annyit fűznék ehhez, hogy aki féli Istent, és megtartja az ő parancsait, az nem él a házasság előtt szexuális életet. De mivel emberek vagyunk, esendőek, így követünk el hibákat.

Egy baptista unokatesóm is lefeküdt 2 éve az akkori párjával, élete legnagyobb hibájának érzi.

De ha jól értettem, akkor a te (volt) párod nem csak egyszer tette meg, hanem számára elfogadható az, hogy szexuális kapcsolatot tart fönt.

Isten nem azért adott erkölcsi szabályokat, hogy azok között válogassunk, hogy mit akarok betartani, és mit nem. Aki ezt másképp gondolja, az egy nagy képmutató.

És itt "csak" vágyról van szó, tehát nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy ezt nem lehet kibírni.

Az ember azért egy kicsit erősebb kell, hogy legyen ennél.