Jehova tanuinál a megkeresztelkedés hogy működik?
"SZAKÁLLASAN mit sem ér a tanúknál, nem kaphat kinevezést, mert BOROTVÁLKOZNI IS KÖTELEZŐ. "
bocsi, nálunk van szakállas kisegítőszolga, sőt tudok vénről is - igaz nem általános.
Vidiripi
Kérdező azért egy kicsit pontosítsunk. Egy könyvet fogsz tanulmányozni aminek az a címe hogy: Mit tanít valójában a Biblia?
A könyv fejezeteket tartalmaz témákra bontva. S a témáknál vannak a Bibliából vett igék amelyeket időnként felolvasol majd!
De az is előfordulhat hogy egyetlen Biblia verset sem fogsz felolvasni.
Tenni azt kell hogy a fent említett könyvet áttanulmányozod a tanúkkal. S ennek a könyvtanulmányozásnak a végén legkésőbb már jársz a gyülekezeti összejövetelekre rendszeresen. Persze ha már közben is rendszeresen jársz az még jobb.
"Be iratkozhatsz" a Teokratikus szolgálati iskolába is. Ezzel is azt mutatva hogy komolyak a szándékaid.
Amennyiben jelzed a keresztelkedési szándékodat a tanítódnak ő ezt továbbítani fogja a gyülekezet vénjeinek. (vezetői)
Akik megbeszélik hogy hogyan látják a kérdést s természetesen veled is el fognak erről beszélgetni!
Ami azt jelenti hogy kérdéseket tesznek fel neked s legfőképp az a cél hogy megtudják mennyire vagy tisztában Jehova tanúi tanításaival. Tehát a tanulmányozás során mennyire sajátítottad el az ott tanultakat mennyire vagy velük tisztában.
Pénzt nem kérnek sem a tanításért sem a keresztelkedésért. De adományt természetesen elfogadnak. S ezt el is fogják majd neked mondani nem is egyszer. Meg azt is hogy az igazságban vannak. S a többi általános közölni valót.
Viszont nem esett még szó a keresztelkedés szövegéről. Pedig ez egy nagyon fontos dolog kérdező! 2 kérdés hangzik el a keresztelkedés alkalmával.
1. "Jézus Krisztus áldozata alapján megbántad e bűneidet és átadtad e magad Jehovának hogy az ő akaratát cselekedd?"
2. "Megértetted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova Tanújaként, Isten SZELLEMtől irányított szervezetének tagjaként azonosít téged?"
Kérdező! Mi a véleményed?
Hát igen ebben igaza van a Vidripinek, hogy megkérdezik mennyire vagy tisztában és érted-e a Biblia tanítását.
Ez nagyon fontos. Nem hirdetheti a háromságtant, ha egyszer az nem Bibliai tanítás.
Meg kell érteni és a BIBLIA alapján megmagyarázni, hogy Isten nem kínoztatja a bünösöket az örök tüzben.
Nem öltözködhet be mint egy katólikus pap, mert ha azt akarja, akkor azt a vallást kell választania. :)
Futtából láttam, hogy az egyik kedves hozzászóló panaszkodik valamit a higiena miatt.
Hát igen, fontos, hogy aki nem volt a tisztasághoz szokva, ezt meg kell tanulnia. Muszály a szappan. Nem fontos hogy drága legyen. A víz is a tisztálkozáshoz, itt nincs mese. Ugyanazt az Istent imádjuk, melyet imádtak a zsidók és Jézus és az elsö századi keresztények. Ez az Isten megkövetelte a tisztaságot, úgy a testi, mint az erkölcsit.
Tiszta ruha, tiszta cipö, /pardon nem büdös láb és hónalj, vagy egyébb/ Ez is fontos. Tiszta ápolt fogak. Ehhez is csak fogkefe és fogkrém kell.
Ez azt hiszem normális dolog, minden rendes tisztességes családban. Csak ahol nem volt, ott egy kis nehézséget okozhat ezt megtanulni.
Vidiripi
grkaty!
Mi az oka annak hogy ezt csinálod? Micsoda? Most már tényleg nagyon érdekelne.
Szétszórt vagy? Beteg vagy? Vagy önként csinálod? Vagy utasításra csinálod?
Ezt írtad: "Futtából láttam, hogy az egyik kedves hozzászóló panaszkodik valamit a higiena miatt."
Hát akkor nagyon futtában láthattad mert nem a higiénia miatt panaszkodott. Direkt vagy ennyire figyelmetlen? Ugyan is egy szó sem esik a higiéniáról.
Szó esik a ruházatról és a borotválkozásról. De nem a tisztálkodásról.
Mert te valakinek írod amit írsz úgy "futtában" felületesen nem a pontos ismeret szerint.
"Nem hirdetheti a háromságtant, ha egyszer az nem Bibliai tanítás."
A piramis sem volt Isten tanúköve és még is hirdették. Pedig még annyi köze sincs a Bibliához mint amit a háromság tanról állítanak.
"Tiszta ruha, tiszta cipö,..."
Na akkor nézzük csak hogy is van ez az Írásokban!
Jakab 2:1 Testvéreim, a mi dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek ne legyen személyválogató.
2 Mert ha bemegy hozzátok a gyülekezetbe egy aranygyűrűs férfi fényes öltözékben, és bemegy egy szegény is piszkos ruhában,
3 rátekintetek arra, aki fényes öltözéket visel, és azt mondjátok neki: „Te ülj ide szépen”, és a szegénynek ezt mondjátok: „Te állj ott, vagy ülj ide a zsámolyom mellé”,
4 nem kerültetek-e ellentmondásba magatokkal, és nem lettetek-e gonosz gondolkozású bírákká?
5 Halljátok meg, szeretett testvéreim: nemde Isten választotta ki a világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek a hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?
6 Ti pedig megszégyenítettétek a szegényt. Nemde a gazdagok hatalmaskodnak rajtatok, és nem ők hurcolnak-e titeket a törvény elé?
7 Nemde ők káromolják azt a szép nevet, amelyről neveztettek?
8 Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, helyesen cselekedtek.
/A 7. versben említett név az Krisztusra vonatkozik. Az első századiakat keresztényeknek hívták. (Cselekedetek 11:26)/
Az hogy valaki tiszta ruhában jelenjen meg az a mai világban nem olyan nagy elvárás. De azt megszabni hogy pontosan milyen is legyen az a tiszta ruha. Na az már egy más kérdés.
De hát ez ilyen a mormon szektánál is megszabják a ruhaviseletet meg a hadseregnél is. A munkahelyeket meg munkaruha van.
Hogy a gyülekezetet ki hová sorolja azt majd mindenki eldönti saját maga!
Virdripi
tudod nekem az tetszik éppen a Tanúknál, hogy állandóan kutatnak.
Ezt egyes egyházakról, nem lehet mondani. A tiédröl lehet ezt mondani? Kutattok? Vagy meg van az oficiálisan elfogadott dogma, és kész.
Ne félj mi nagyon is jól tudjuk, hogy az igazságot fokozatosan ismertük fel.
Az hogy valamikor ünnepeltük a múlt század elején a karácsonyt is, de mikor felismertük, hogy Jézus nem akkor született és ez egy pogány eredetü ünnep, akkor abbahagytuk.
Tudják ezt már a nagy egyházak is. De mond van rá eröd, hogy ezt elfogadd? Vagy erösebb a tradició?
És a kritikát nem volna helyesebb ha magadnál kezdenéd?
Lennél szíves kiírni, hogy TI melyik Bibliai tanitást mikor és hogyan vizsgáltatok felül, és ha nem volt összhangban a Bibliával, akkor mit csináltatok?
Vidripi, még ennyit.
Te sem talán piszkos cipöben, dohos beizzadt ingben. / nem tudom hová jársz/ Ha munkába mégy tapintatlanság a munkatársaiddal szemben is, ha pld. /bocsánat/ de büzlik a láb, a test a száj.
Ha valaki, aki elöször jön a királyságtermünkben ilyen "illatosan" természetesen, hogy szívesen fogadjuk.
De ha komolyan gondolja, akkor bizony szépen megváltozik. Akár tetszik neked akár nem.
Vidiripi
"tudod nekem az tetszik éppen a Tanúknál, hogy állandóan kutatnak."
Csak hogy ez nem igaz. Ugyan is nem a gyülekezet egyszerű tagjai kutatnak hanem a hű és értelmes rabszolga kutat. Tehát csak és kizárólag ők határozzák meg hogy mit kutatnak és hogy kell e változtatni a kutatás sáron talált eredmények alapján.
Tehát katy te ezt nem teheted meg akármire is jössz rá. Tehát neked nem kell kutatnod sőt nem is ajánlatos de ha még is kutatnál akkor sem hangoztathatod a kutatásaid eredményeit ha az eltérne attól amit tanítanak neked.
Tehát neked nem kell kutatnod csak megtanulni amit tanítanak és kész ennyi. A másik dolgod pedig az hogy amit te megtanultál azt elmond másoknak is.
De amit tudsz az nem a saját kutatásodon alapul hanem másén és te csak tanulod utána pedig tanítod.
"Ezt egyes egyházakról, nem lehet mondani. A tiédröl lehet ezt mondani? Kutattok? Vagy meg van az oficiálisan elfogadott dogma, és kész."
Így van egyet értek ezt egyes egyházakról nem lehet elmondani. Nekem nem egyházam van hanem gyülekezetem amely tartozik egy egyházhoz. S azért nem fognak kiközösíteni ha nem osztom a véleményüket a háromság tanítással kapcsolatban. Erkölcsi dologban nincs különbség mint ahogyan volt is erre példa. De nagyon nem is kell kiközösíteni aki ezt az utat választja mert az fogja magát és többé nem jön a gyülekezetbe. S nem is kell bejelenteni hogy miért nem jön mert mindenki tudja pontosan az okát.
S igen kutatunk én magam is szoktam kutatni. Azzal a különbséggel hogy én nyugodtan elmehetek a könyvtárban és kutathatok ott is vagy az interneten vagy érdeklődhetek a testvéreknél, misszionáriusoknál, gyülekezet vezetőnél/vezetőknél más gyülekezeteknél. Sőt akár még más egyházak gyülekezeteinél is. S még is vissza megyek a saját gyülekezetemhez. Még is tudunk egységre jutni az atyafiakkal a hitben. Krisna tudatú hívők buddhisták filozófusok meg a többi. Ilyen emberekkel is találkoztam de még sem fogott meg amit mondtak. Mert számomra nincs benne élet.
"Ne félj mi nagyon is jól tudjuk, hogy az igazságot fokozatosan ismertük fel."
Nem! Te nem fokozatosan ismerted fel az igazságot te csak tanultad azt amit mások fokozatosan felismertek. ugyan is nem te kutattál. Hanem egy az egyben elfogadtad azt amit tanítottak neked Jehova tanúi. Nem te ismerted fel nem te kutattad csak elfogadtad és megtanultad. Ennyi és nem több! Mindig többesszámban beszélsz. De te nem tartozol a hű és értelmes rabszolga osztályhoz! Így nem vagy részese annak amit állítasz hogy kutatás és felismerés.
Te ezekből semmit nem tapasztaltál meg. Esetleg annyit mondhatsz el hogy felismerted hogy a tanúknál olyan dolgokat tanítanak amelyeket más egyházak nem. De ez önmagában nem kutatás. Mert miután te csatlakoztál az egyházhoz sem felismerés sem kutatás nem a te érdemed vagy kiváltságod. Neked csak az elfogadás és a mások tanítás a feladatod de nem a felismerés és kutatás. Témákban úgymond kutathatsz. De mit is kutatsz a témával kapcsolatban? Az Őrtorony irodalmakat. S kiktől származnak ezek az irodalmak?
Akkor mit is "kutatsz"? Azt kutatod amit már egyszer a hű és értelmes rabszolga JÓVÁHAGYOTT!
Ennyit és nem több!
"Az hogy valamikor ünnepeltük a múlt század elején a karácsonyt is, de mikor felismertük, hogy Jézus nem akkor született és ez egy pogány eredetü ünnep, akkor abbahagytuk."
Én meg volt hogy régen néha elolvastam a horoszkópot. De már nem olvasom egyáltalán.
"Tudják ezt már a nagy egyházak is. De mond van rá eröd, hogy ezt elfogadd? Vagy erösebb a tradició?"
Nos én nem értettem már akkor sem a háromságot amikor megkeresztelkedtem. Azóta sem változott a helyzet s nem is értek vele egyet. Más meg mást mond. Legyen nekik a hitük szerint. De én nem azért nem értek vele egyet mert az egyik egyház azt mondja. Hanem azért mert a KUTATÁSAIM során arra a következtetésre jutottam hogy félreértelmezik ezt a dolgot.
S arra varrjál gombot hogy nem a Jehova tanúi által kiadott irodalom juttatott el erre a felismerésre.
"És a kritikát nem volna helyesebb ha magadnál kezdenéd?"
Vidiripi jobban figyelj oda arra hogy mit írsz. Jobban igyekezz hogy az írásod ne legyen sértő! (Katy van esetleg hozzáfűzni valód? Ha igen akkor kérlek tedd meg!)
"Lennél szíves kiírni, hogy TI melyik Bibliai tanitást mikor és hogyan vizsgáltatok felül, és ha nem volt összhangban a Bibliával, akkor mit csináltatok?"
Nem ti! Hanem én. Mint már említettem nem értettem a háromságot és ezért elkezdtem kutatni s találtam az interneten ezzel kapcsolatos anyagokat amiket átolvastam. Illetve meghallgattam. Írd be a keresőbe és te is találsz bizonyára rengeteget. Meg a Bibliában nem találtam olyan utalásokat amelyek alátámasztanák hogy ez annyira fontos dolog lenne.
Mondhatnám úgy is hogy ez nem "megmentés" kérdése.
Hogy a mennyei Atyában és az ő fiában Jézus Krisztusban higgy az viszont igen.
"Te sem talán piszkos cipöben, dohos beizzadt ingben. / nem tudom hová jársz/ Ha munkába mégy tapintatlanság a munkatársaiddal szemben is, ha pld. /bocsánat/ de büzlik a láb, a test a száj."
Már egyszer írtam hogy jobban figyelj! De te állandóan ezt csinálod.
SENKI NEM A HIGIÉNIÁT firtatta. Hanem a ruházatot. Azt hogy megvan határozva hogy milyen ruhában kell megjelenni. S idézem neked hogy mit írtam az előző kommentemben mert sajnos nem sikerült megértened vagy sajnos azt is csak úgy "futtában" olvastad el!
"Az hogy valaki tiszta ruhában jelenjen meg az a mai világban nem olyan nagy elvárás. De azt megszabni hogy pontosan milyen is legyen az a tiszta ruha. Na az már egy más kérdés."
S ez nem nagy elvárás - a tiszta ruha és az ápoltság - itt kis hazánkban, nem is olyan kérdés amely különösebb problémát jelentene. Persze vannak hajléktalanok illetve olyan szociális helyzetben lévő emberek akiknél ez is probléma lehet. De a magyarországi társadalom NAGY TÖBBSÉGÉT tekintve ez nem probléma mert megfelelően tisztálkodnak. Legyen az láb, hónalj, száj vagy egyéb testrésze az embernek. Természetesen kivételek mindig akadnak. S amennyiben ez rendszeres úgy tenni kell ellene tapintatosan.
"De ha komolyan gondolja, akkor bizony szépen megváltozik. Akár tetszik neked akár nem."
Látod hova vezet az amikor csak úgy futtában olvasol! Ha nincs időd akkor inkább ne is válaszolj! Választ akkor írj ha elég időt tudsz rá szánni. Megjegyezném hogy az már egy változás hogy elmegy a királyságterembe. Történetesen azért mert máskor még nem volt abban a teremben.
De látom felpiszkált téged ez a dolog pedig nem is én indítottam el hanem te. Még pedig azért mert felületes voltál. Amit nem is csodálok mert igazi kutatást már évek óta nem csináltál. Hiszen elegendő csak beírni az Őrtorony könyvtár keresőjébe azt amit keresel kiadja a találatot te kijelölöd bemásolod és már kész is.
Velem ellen tétben mert én elolvasom keresem s nem csak egy helyen nézem meg hanem több helyen is hogy mit írnak. Aztán gondolkodom rajta hogy az összhangban van e a Bibliában leírtakkal ha épp olyan a téma. Neked ezt nem kell megtenned hiszen neked minden készen van semmin nem kell gondolkodnod. minden kérdésre ott a válasz leírva valamelyik Őrtorony irodalomban. S a félreértések elkerülése véget elmondom hogy én is használom rendszeresen az Őrtorony könyvtárat. De nem csak az online verziót hanem a számítógépes verziót is. Mert olyannal is rendelkezem. S míg a online verzió csak 2000-től tartalmazza az irodalmakat addig a számítógépes 1980-tól.
Vidripi,
Ismertem egy ilyen embert mint te vagy. Valamikor a tanú testvérem volt. Majd elment tölünk. Kritikussá vált, majd olyanokat terjesztett, ami nem volt igaz.
Te megbortánkoztál a fenti szövegemben, hogy a tisztaság a higiena egy keresztény számára nagyon fontos.Te ezt Bibliai idézettel akartad ezt kiforgatni.
A tiszteletet Istennel szemben is ezzel is kimutatjuk. A piszkosnak, meg kell tanulni a tisztálkodást, a rongyosnak meg kell tanulni a lyukat a ruhán, zoknin befoldozni, vagy megkérni valakit segíteni.
Vidripi,öszintén nem érdekel ez a batyuba kötött kritika. Nagyon is tisztában vagyok vele, amikor jobban megértettünk valamit és megjavítottuk a Biblia alapján.
Nem volna hasznosabb inkább a Biblia tanítására összpontosulni, hogy hol az igazság, ha egyszer Istenben hiszel? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!