A Zsidókhoz írt levél 11:39-40 mit jelent?
"És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak." Zsidókhoz írt levél 11:39-40
A Zsidók 11. fejezetében a hit példaképeiről van szó. Lényegében az érdekelne, hogy mit jelent az, hogy "nem kapták meg az ígéretet (az én Bibliámba úgy van, hogy "nem teljesült be az ígéret"). Egyrészről milyen ígéretről van szó?
Szia!
Az ígéret: Jézus Krisztus a Megváltó.
Üdv. Péter
Szia
Azt jelenti, hog nem az Ő idejükben jött el a megigért Messiási királyság,
De biztak benne, hog a Teremtő feltámasztja majd a halálból Őket amikor megkezdődik Jézus ezer éves uralma itt a Földön
Addig Ők "alszanak" Jézus szavaival élve halálalvásban vannak,
Milyen igéret?
Hog vissza áll Isten szándéka a földre vonatkozóan amit Ádámék elrontottak.
tökéletesen békében fognak az emberek egmás mellett élni ahogy eredetileg szerette volna.
ezért kellett Jézusnak meghalni, harmadrészt.
Igen az igéret egyik része a Megváltó Jézus
A másik, hogy Ő helyre állitja az Édeni állapotokat a földre vonatkozóan, meggógitja a Betegeket, elhunt szeretteinket feltámasztja
(Héberek 11:13) . . .bár nem kapták meg az ígéretek beteljesedését, de távolról látták és üdvözölték azokat, és nyilvánosan kijelentették, hogy ők idegenek és ideiglenes lakosok azon a földön.
vagy is nem olan Társadalomban éltek ahol a Teremtő utmutatása szerint élnének mindenhol a Földön.
Sziasztok!
Már az Ószövetségben is sokan szenvedtek hitükért vértanúságot vagy üldöztetést, vállalva az Istenért való szenvedést, vagy azt, hogy bujdosnia kelljen, mert ők is a „becsesebb feltámadásra”, az örök élet Istentől kapott ígéretére tekintettek. Sok ószövetségi próféta állott ki ilyen megpróbáltatást, többen vértanúságot is szenvedtek, de eközben ők is megtapasztalták Isten jelenlétét, aki vigasztalásával mellettük állott. Isten mindenkit adott úton vezet, de e tapasztalatokban közös az, hogy a cselekedetek mozgatórugója minden esetben a hit, egy magasabb célra való föltekintés, melynek eléréséhez szükség van a hitből fakadó döntésekre, melyeket azután Isten a legmesszemenőbben támogat. Annak ellenére azonban, hogy Isten minden esetben elismerte e hithősök hitét, ők mégis csak szemlélői voltak a majdan megvalósuló ígéreteknek, nem tapasztalták meg azok beteljesedését.
A levél hallgatóinak azonban már más a helyzetük: ők az ígéretek beteljesedésének korában élnek, és tapasztalatuk elődeikének nem csupán a folytatása, hanem a kiteljesedése is. Velük együtt válik teljessé a hívők létszáma, és maga a megváltás műve is, ők is ugyanúgy Isten egyházához tartoznak, mint az ószövetségi egyház fentebb említett hithősei.
Kérdésként merül fel ugyanakkor, hogy vajon képesek-e hitbeli elődeik nyomdokába lépni, akiknek ismerete sok szempontból töredékesebb volt, mégis többnyire teljes hitet tanúsítottak a hitpróbák során, míg a levél olvasói közül többen éppen a határán voltak annak, hogy feladják reménységüket. Az apostol a továbbiakban e kérdéssel foglalkozik.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!