Mi az alázatosság, miben nyílvánul meg? , miért nem azonos az alázatosság a gyengeséggel, és félénkséggel?

És milyen tragédia, milyen pazarlás és veszteség Isten tervének megvalósulásában, hogy a világban a magukat előtérbe tolókat, a nem jó értelemben "kitűnőket", a maguk szekerét nyomatókat, a maguk dicsőségét keresőket értékelik sokan nagyra. A saját maguknak tulajdonított tudással, tehetséggel, "különb"-séggel, a "magas lóról beszéléssel", mások porba döngölésével tudnak emberek nagy tömegeket megnyerni, az emberek az ilyen büszke lelkeket próbálják utánozni, mert az emberektől nyert dicsőségre és dicséretre vágynak, ami Jézust teljesen hidegen hagyta. Pedig a büszkeség a legbiztosabb recept, hogy Isten előtt megaláztatás várjon az illetőkre az örökkévalóságban.

üdv Stefán

A "The prideful soul's guide to humility" c. könyvben is, és az általános vélekedés szerint is az alázat ellentéte a büszkeség. Természetesen a büszkeség puszi pajtás a versengéssel és a dicsekvéssel is, de más, mert a Bibliában a bűnök felsorolásaiban a dicsekvés, versengés, és a büszkeség (más szóval gőg) külön bűnként van említve (vö. Gal 5:19-21, 1Tim 3:2-4). A versengésnek az ellentéte az együttműködés, a dicsekvés pedig arra irányul, hogy mit tettünk, vagy mink van, ami több másokénál. Amit tettünk, vagy amink van az tüzelheti a büszkeséget, de aki nagyon büszke, annak nincs szüksége erre a tüzelőanyagra, ég az magától. A büszkeség arra irányul, hogy alapból ki vagyok én (különb), és emiatt mit érdemlek (jobbat). A büszke lélek nem érzi feltételnül szükségét (mint a dicsekvő), hogy tetteivel vagy tulajdonságaival bizonyítsa a felsőbbrendűségét, alapállása, hogy ő különb másnál, akár tetteitől függetlenül, és nem tűri, hogy ezt az énképét veszélyeztessék. Ha egy büszke ember magas pozícióban van, akkor jóval rombolóbb és "nagyobb hatótávolágú" tud lenni ez a bűn. "Mivel én én vagyok, nem te, ezért különb elbánást érdemlek, mint te, jogom van megvetni, kihasználni téged," stb. és ezt ki is fejezem a szavaimmal és viselkedésemmel. Mivel a büszkeség az "én" felmagasztalása (nem csak az én tetteinek felmagasztalása), ezért a büszkeség bűne központibb részét érintheti az ember személyiségének, mint a dicsekvés vagy a versengés. A büszkeség szeret a középpontban lenni, szereti az utolsó szót, nem szeret gyengének mutatkozni, nem szereti a korrekciót, a kijavítást, főleg olyanoktól, akik pozícióban vagy rangban alatta vannak.

Mondják, hogy az alázatos ember aláhelyezi magát másoknak. Azt hiszem, hogy az igazán alázatos ember gondolkodásában nem is merül fel, hogy ki a nagyobb, ki a kisebb, mert természetes számára a helyzete, nem kell "erőfeszítést tennie", hogy "aláhelyezze" magát másoknak, nem kell "felismernie" a helyzetét, ő ebben él, ez a természetes közege, míg a büszke ember kényelmetlenül érzi magát alacsonyabb pozícióban, kényelmetlenül érzi magát olyan helyzetben, ahol alul maradhat, ahol kevésnek bizonyulhat, menekül ezekből, és gyakran gondolkodhat azon, hogy ki a nagyobb, ki a kisebb.

Az alázat vagy hiánya leginkább akkor nyilvánul meg, amikor valaki veszélyezteti a büszke ember elferdült önképét. Jellemzően amikor valaki más nagyobb dicsőséget kap. Ez a "Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert," a "Szép vagy szép vagy, de hófehérke százszor szebb tenálad" effektus, az ilyen kijelentésekre adott szívbéli válasz. Pl. meggyűlölöm azt, aki nálam nagyobb dicsőséget kapott. Lásd farizeusok, akik azért gyűlölték meg Jézust, mert a nép jobban szerette Jézust, mint őket.

üdv Stefán