Szavaló versenyre Istenes verset kell mondani. Írnátok nekem?

Apokrif

Zakatol a szentcsalád

Isten tömi Máriát,

József nem tud elaludni,

keres valami piát.

Nem lel, felkel. Pizsamára

húz fel inget és gatyát,

lemegy a Háromkirályba,

hogy egy fröccsöt legalább---

---"Megint Isten?"

---"Az hát, megint."

Sóhajt, nagyot húz és legyint:

---"Különben,

múltkor kivertem a huppot.

Ha az orrom elött dugtok!

---de így megmondtam a Marinak,

legalább tartsad a pofád,

úgyis szól, mint a földrengés

mindig az a rohadt ágy,

közben - de komolyan! - ne halljak

több ha-ha-ha-halleluját!"

# 2

Ez rettenetes.

T. lepontozó idióták!

Petri György Kossuth díjas költő, jogotokban áll, hogy ne tessék, attól Ő nem lesz kisebb! :-D

5

Attól,hogy Kossuth díjas írta,még pocsék az a vers.

Tóth Árpád

TETEMREHÍVÁS

Olykor a bíbor alkonyatban

Elnehezedik a szivem -

Felnézek a nagy, csuda égre,

És látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak

Úgy rémlik, a felhők felett

Azért a csönd: meghalt az Isten,

És ravatalra tétetett.

Fejénél roppant arany lángok,

Antares s Orion ragyog,

Körüle térdre rogyva sírnak

Az árván maradt angyalok.

Valaki megölte az Istent,

És fekszik némán és hanyatt;

S reszketve a gazdátlan űrnek

Lakói hozzá bolyganak.

Jönnek a sárga Hold-lakók és

A Mars bölcs óriásai,

Saturnus-népek hat szivükkel

S Vénusz szirom-leányai.

És olykor egy-egy emberlélek,

A gennyes Földnek hirnöke

Jön, és láttára szerterezzen

A gyászolók kövült köre.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér

Az alvadt sebből fölfakad,

Legördül lassan, s átzuhogja

A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér -

S a földön bíbor alkonyat

Gyúl tőle a sötét hegyek közt -

S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak

Nem lehet többé mosolya,

Mert ember vagyok én is, én is,

Az isten véres gyilkosa...

Sokkal jobb vers :P

Ady: Hiszek hitetlenül Istenben

Babits: Eucharisztia

Petőfi: Az ítélet

Reményik Sándor

Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek -

Mit tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,

Az egyesé, a népeké.

Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést

Egy óriás összhangnak lássak -

A dolgok olyan bonyolultak

És végül mégis mindenek

Elhalkulnak és kisimulnak

És lábaidhoz együtt hullnak.

Mi olyan együgyűn ítélünk

S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

De akkor szómban súly legyen s erő

S mégis egyre inkább símogatás:

Ezer kardos szónál többet tevő.

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.

Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van

Minden azonfelül.