Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Ján 17:3-nak melyik a...

A Ján 17:3-nak melyik a helyes fordítása? Az az örök élet, hogy megismerjük Istent, és akit elküldött, Jézust Krisztust, vagy pedig az az örök élet, hogy ismeretet szerezzünk róluk?

Figyelt kérdés
2014. dec. 13. 14:36
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező! Kiemelnék egy szakavatott véleményt a fenti válaszomból:


„Az örökké tartó élet ismeretből áll, vagyis inkább az ismeretre való törekvésből, mivel jelen idejű formája egy folyamatra, egy haladó jellegű megértésre utal.”


És ez a lényeg. És ez marad még nagyon sokáig, hanem éppen örökké! Hiszen mikor fogod tudni "megismerni" Istent teljesen?


A Petőfis példád nagyon sántít, mert róla nem tudsz feltétlen hiteles forrásokat megismerni, pedig ő sokkal közelebb áll hozzánk időben, mint a bibliai kinyilatkoztatás, sőt, sok hiteltelen beszámoló is van róla.


Isten Szava pedig hiteles, hiszen Tőle közvetlenül ihletet dokumentum, melyben kiválóan és alaposan bemutatja nekünk az igaz Isten önmagát. Ezt a Szentírást Jehova a szent szelleme segítségével íratta, tehát amikor olvasod, tanulmányozod és ima teljesen elmélkedsz az olvasottakon, akkor a szellem megígért segítségét kapod Istentől.

2014. dec. 14. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:

"kérdező. ha behelyettesítjűk az általad felvázolt petőfis történetbe a bibliaverset, akkor ezt kapjuk: senki nem nyerhet örök életet, mert ahhoz személyesen ismernetek kellene engem, meg a fiamat, márpedig engem ugye senki nem láthat, a fiam meg csak 3 és fél évet élt ezen a földön, úgyhogy ezt beszívtátok: nincs örök élet senkinek se, mert nem láttatok élőben, és nem is beszélgettünk személyesen semmiről, hahaha!..."


Szia! Olvastad már, hogy János apostol mit írt sok évvel Jézus halála és feltámadása után a hívőknek?


"Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is KÖZÖSSÉGETEK legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal." 1 Ján 1:3


Ezek szerint közösségben voltak egymással, illetve az Atyával is és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ez teljesen összhangban van Jézus alábbi szavaival:


"Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, OTT VAGYOK közöttük." Mt 18:20


"Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak... Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és AHHOZ MEGYÜNK, és ANNÁL LAKOZUNK." Ján 14:21-23


Jézus és János sokkal többről beszélt, mint alapos Biblia-ismeretről. Közösségről beszéltek, személyes kapcsolatról. Jézus ezt mondta:


"Ti az én BARÁTAIM vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek." Ján 15:14


Petőfi barátja már nem lehetsz, mert ő meghalt. De Jézus él, az Ő barátja még igen. Ő pedig beszélget a barátjaival:


"Az én juhaim HALLJÁK az én szómat, és ÉN ISMEREM ŐKET, és követnek ENGEM." Ján 10:27


Gondolja a petőfis példázatomra. Te azt gondolod, hogy van pontos ismereted Jézusról, de Ő ISMER TÉGED?


"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem." Jel 3:20

2014. dec. 14. 23:33
 13/18 A kérdező kommentje:

Nem rég KZitus feltett itt egy kérdést, hogy hogyan lehetünk Isten barátjai.


A barátság nem alapos Biblia-ismeret, hanem személyes, kétoldali kapcsolat. Én személy szerint szoktam beszélgetni a barátaimmal, és ők is szoktak hozzám szólni. Vajon lehetek úgy Isten barátja, hogy soha az életben nem szól hozzám a "barátom"? Nem hinném - és a Bibliában sem erről olvastam.

2014. dec. 14. 23:42
 14/18 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező, te azt hiszed, hogy elég alapos vagy és mélyére nézel a dolgoknak, de még így is csak hiányos az ISMERETED a pontosabb bibliai igazságokról és kiragadsz egyes szavakat a bibliából, melyeket szó szerint értelmezel. (Bár nem részletezted pl. azt, hogy mit értesz a Jelenésekből idézett versen, de gyanítom, hogy ez a helyzet.)


„Íme! Az ajtóban állok, és zörgetek. Ha valaki hallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek a házába, és vele vacsorázok, és ő énvelem” — mondta Krisztus. Jézus gyakran szellemi oktatással kötötte össze az étkezést (Lukács 5:29–39; 7:36–50; 14:1–24). Itt az olyan gyülekezetek ajtaján zörget, amilyen a laodiceai volt. Vajon ajtót nyitnak neki a gyülekezetek tagjai, felélesztik az iránta érzett szeretetüket, behívják magukhoz, és elfogadják a tanítását? Ha igen, akkor Krisztus náluk fog vendégeskedni, ami szellemileg felettébb a javukra válik.


Ma az igaz keresztények (köztük a földi örök életben reménykedők) jelképesen beengedik Jézust, és ez az örök életükhöz vezet (János 10:16; Máté 25:34–40, 46).


(János 14:21-23) "Az szeret engem, akinél megvannak a parancsolataim, és megtartja őket. Aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, és én is szeretni fogom őt, s világosan megmutatom neki magamat.” 22 Júdás — nem az Iskariót — így szólt hozzá: „Uram, mi történt, hogy nekünk szándékozol világosan megmutatni magadat, és nem a világnak?” 23 Jézus ezt válaszolta neki: „Ha valaki szeret engem, megtartja a szavamat, és az én Atyám szeretni fogja őt, és elmegyünk hozzá, és lakóhelyet készítünk magunknak nála."


Hogy lehet megismerni Jézus parancsolatait? A Biblia alapos, gondos és elfogultságmentes tanulmányozásával, mivel abban íratta le számunkra Jehova azt, amit TUDNUNK KELL Jézusról és Jehováról.


(2Tim 3:16, 17) "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, 17 hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen."


Ezzel szemben te ezt írod az utolsó válaszodban:


"A barátság nem alapos Biblia-ismeret, hanem személyes, kétoldali kapcsolat."


Tehát hogyan érti a Pál által leírt Héberek 1:1, 2 a következőket:


"Az Isten, aki régen sokszor és sokféleképpen szólt ősatyáinkhoz a próféták által, 2 ezeknek a napoknak a végén egy Fiú által szólt hozzánk, akit kinevezett mindenek örökösévé, s aki által a világrendszereket is alkotta."


A ma keresztényeinek ezt szó szerint kell vennie vajon? NEM! Sőt, az első századi keresztény tanítványok közül is csak igen kevesen tapasztalhatták meg szó szerint Jézus tanítását, igaz? Mégis azt mondta Tamásnak Jézus, „Mivel láttál engem, hittél? Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.” Ez nyilvánvalóan vonatkozik a hallásra is, hiszen Jézus ezt is mondta:


„Boldog a szemetek, mert lát, és a fületek, mert hall” — mondta Jézus a tanítványainak (Máté 13:16).


Ugye itt nem pusztán arról beszél, hogy önmagában a fizikai látás és hallás épsége miatt kellene boldognak lennünk, hanem egy sokkal fontosabb dologra híja fel a figyelmünket?!


Tehát akkor ha Isten barátjai lehetünk úgy, hogy élő emberként sohasem láthatjuk Őt, és nem is feltétlenül hallhatjuk Őt közvetlenül, akkor ugyanez vonatkozik a Fiára is, nem?! :-)

2014. dec. 15. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 megfelelő ***** válasza:

Ismeretet szerezni valakiről egy könyvből is lehet, megismerni valakit, csak személyesen.


A Biblia személyes kapcsolatról beszél.

2014. dec. 15. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:

"Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők MINDNYÁJAN MEGISMERNEK ENGEM, KICSINYTŐL FOGVA NAGYIG, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem." Jer 31:33-34


Itt befejeztem.


Üdv.

2014. dec. 15. 13:03
 17/18 anonim ***** válasza:

T. kérdező, kiragadsz és félreértelmezel, ahelyett hogy a bibliai érveimre válaszolnál. Így könnyű magad meggyőznöd arról, hogy neked van igazad. De ez nem konstruktív eszmecsere, hanem a részedről egyoldalú hozzáállás. Idéztél egy szövegrészt a Héber Iratokból, mely úgy, ahogy érteni szeretnéd, egyértelműen ellent mond a János 17:3-nak és sok más bibliai helynek is. De akkor mi is lehet annak a jeremiási szövegnek az értelme?


Mit válaszolnál, ha megkérdeznék tőled, hogy mi az a törvény, ami be van írva a felkent keresztények szívébe? Az új szövetség törvényét a Biblia ’Krisztus törvényének’ is nevezi. Először azok kapták meg ezt a törvényt, akik tagjai lettek az új szövetségnek, tehát a szellemi izraeliták (Gal 6:2; Róma 2:28, 29). „Krisztus törvényét” egyetlen szóval is össze lehetne foglalni: szeretet (Máté 22:36–39). Hogyan kerül a felkentek szívébe ez a törvény? Legfőképpen úgy, hogy tanulmányozzák Isten Szavát, és imádkoznak Jehovához. Ezért a tanulmányozás és az ima – mely része az igaz imádatnak – minden igaz kereszténynek szokása kell hogy legyen, még azoknak is, akik nem tagjai az új szövetségnek, de szeretnének kapni az áldásaiból (földi örök élet reménységűek).


Krisztus törvényéről’ azt olvassuk, hogy ’a szabadság tökéletes törvénye’, illetve hogy „egy szabad nép törvénye” (Jak 1:25; 2:12). A mózesi törvény sokakra a születésüknél fogva érvényes volt, de az új szövetség és Krisztus törvénye senkire sem vonatkozik automatikusan. Akik engedelmeskednek Krisztus törvényének, azok nem azért teszik, mert rájuk kényszerítik Isten szolgálatát. Épp ellenkezőleg, örülnek annak, hogy Isten törvénye bekerülhet az emberek szívébe, és hogy mindenki részesülhet az új szövetség örökkévaló áldásaiból, melyekről Jeremiás jövendölt.


Tehát akik megismerték Istent igazságát, azok már nem tanítják egymást erre. Hogyan lehet megismerni, vagy ismeretet szerezni Istenről és a Fiáról? Ahogy azt a Biblia számtalan példában feltárja. Máté 24:14

2014. dec. 15. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
A Bibliára úgy is szoktunk hivatkozni , hogy Isten Szava , tehát ebből kiindulva mondhatjuk ,hogy Isten írott formában válaszol az imáinkra , például amikor olvassuk a Bibliát.
2017. szept. 30. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!