Isten tud-e/akar-e gyakorlatilag is segíteni az embereknek? Vagy csak egy bizonytalan ígéretet tud adni?
Vegyünk egy gyakorlati példát.
Van egy koldus. Sohasem volt vagyona, megélni is alig tudott születésétőlfogva, végül még azt a keveset is elvesztette. Viszont gyermekkorától kezdve mindig imádkozott, ha volt valamije, azt megosztotta, stb.
Garantálja-e neki bármi is, hogy mindig akad majd egy ember, aki pénzel vagy élelemmel, télen takaróval fogja őt megtámogatni? Vagy könyvelje el egész életi szenvedését annak, hogy kamaszkorában egy alkalommal csúnyán nézett az apjára; és mindezt viselje el annak a reményében, hogy majd ha egyszer nem lesz senki aki ételt adjon neki, vagy betakarja, akkor majd örök boldogság vár rá, egy nagyon bizonytalan túlvilágon? (Hiszen semmi sem bizonyítja, hogy létezik bármi is a halál után)
Nem kötelező a fenti példából kiindulni! Egyéb konkrét példákat, saját tapasztalásokat is várnék, ha lehet!
# 7: „Volt már ilyen itt Európában, nem kevés időn keresztül, és érdekes módon mégis volt nyomor, kiszolgáltatottság, járványok, éhínség és háború. Miből gondolod, hogy ezután másképp lenne?”
Nem Jupiter hódította meg Galliát hanem Caesar volt az. Az emberek azok akik bántják egymást. Az Iszlám Állam harcosai nem Allahtól kapták a fegyvereiket hanem a Szaúdi kormánytól. Érdekes Szíriában is csak ott vannak harcok ahol a kőolaj kitermelés folyik. Gondolom nem Allahnak kell a pénz hanem a Szaúdi királynak.
#9:
"Isten évezredek óta tevékenyen tesz azért, hogy megszabadítsa az embert, a mai méltánytalan állapotából."
Ja, kezdte azzal, hogy ő juttatta oda.
"Nézz föl az égre, és gondolj a föld-nap-hold mozgására! Ha Isten BÁRMIT is bizonytalanul tenne, vajon létezhetnénk mi emberek itt a földön?! "
Hát az egész Naprendszer mozgása elég bizonytalan, hol ennyik az értékek hol meg annyik, nincs belőlük két egyforma. Eléggé elnagyolt fércmunkát végzett, ha ő csinálta mindezt.
"Alig várja, hogy megszabadítson minden neki engedelmes embert Sátán uralkodásától! "
Ja, sokezer éve egyfolytában ezen van, mégse sikerült neki eddig. Elég kétbalkezes Isten lehet, vagy csak mielőtt végre lépne valamit, előtte jól kiélvezi az emberek szenvedéseit?
"Erre minden ember is vágyik, csak kevesen akarnak engedelmeskedni Neki,"
Ha esetleg elő is jönne valamikor, és nem bujkálna folyamatosan, akkor talán többen is hinnének neki.
#10:
"Nem szeretnék kapaszkodni a példádba, de egy koldus lehet, hogy közelebb áll egy emelkedett lelki állapothoz, mint mondjuk egy dúzsgazdag ember. "
Igen, ez lehetséges. Sőt, biztos, hogy van ilyen is elvétve. De azért jóval gyakoribb az ellenkezője.
"A kérdésedből az tűnik ki, hogy szerinted az anyagi gazdagság az igazi boldogság kulcsa."
Nem a kulcsa, de anélkül sokkal kevésbé és kevesebbet vagy boldog, mintha meglenne a megfelelő anyagi háttered. Tudod, a pénz nem boldogít, de a hiánya azért erősen hajlamossá tesz a boldogtalanságra.
"Na a kereszténység pont az ellenkezőjéről szól. Hogy az anyagi javak csak igába láncolnak minket, és ettől az igától meg kell szabadulni. "
Persze hogy az ellenkezőjéről szól, pont ez a lényege. Minél több ember minél kevesebbet akarjon, akkor azokra már eleve nem kell rákényszeríteni a szegénységet és a nyomort. Hisz ők maguk akarják maguknak, ha elég mélyen hisznek a kereszténység elveiben.
"Az Iszlám Állam harcosai nem Allahtól kapták a fegyvereiket hanem a Szaúdi kormánytól. Érdekes Szíriában is csak ott vannak harcok ahol a kőolaj kitermelés folyik. Gondolom nem Allahnak kell a pénz hanem a Szaúdi királynak."
Persze Isten pedig ezt hagyja, sőt, kéjes mosollyal nézi, ahogy ártatlan emberek ártatlan embereket éa gyermekeket gyilkolásznak szerte a világban néhány pöffeszkedő olajmágnás és sleppje kedvéért. Pedig akár közbe is léphetne, bármikor, ha már akkora hatalma van, mint mondják... De inkább nem teszi, hagyja, mert ő meg akarja mutatni, sőt, be akarja bizonyítani a Sátánnak, hogy a Sátán képtelen irányítani, uralni az embereket. Ergo Isten be akarja bizonyítani, hogy a ő farka hosszabb Sátánénál... Röhej.
"Persze Isten pedig ezt hagyja, sőt, kéjes mosollyal nézi, ahogy ártatlan emberek ártatlan embereket éa gyermekeket gyilkolásznak szerte a világban néhány pöffeszkedő olajmágnás és sleppje kedvéért. Pedig akár közbe is léphetne, bármikor, ha már akkora hatalma van, mint mondják... De inkább nem teszi, hagyja, mert ő meg akarja mutatni, sőt, be akarja bizonyítani a Sátánnak, hogy a Sátán képtelen irányítani, uralni az embereket. Ergo Isten be akarja bizonyítani, hogy a ő farka hosszabb Sátánénál... Röhej."
( én a # 4-est és a # 11-est írtam) Nem ismerem a rendszert de úgy gondolom hogy épp ez a lényege hogy itt a földön meg tudd különböztetni a jót a rossztól és ha a jó oldalára állsz akkor elnyered az örök életet a túlvilágon. Aki erre nem képes hanem inkább iszik meg veri az asszonyt arra nincs szükség. Mint az iskolában aki lusta és nem tanul az megbukik de aki szorgalmas és tanul az megy tovább a következő osztályba. Nem csak jóindulatú emberek vannak nem vagyunk egyenlők. Valahogy a gonoszakat ki kell választani a jók közül (vagy már lassan ott tartunk hogy a gonoszok közül kell a jókat kiválasztani) hogy utána a normális emberek békében élhessenek a túlvilágon. Akik ártatlanul haltak meg azok is mennek tovább a túlvilágra mert ők nem bűnösök.
"Valahogy a gonoszakat ki kell választani a jók közül (vagy már lassan ott tartunk hogy a gonoszok közül kell a jókat kiválasztani) hogy utána a normális emberek békében élhessenek a túlvilágon."
Két dolog: először is nehéz eldönteni, hogy mi minősül gonosz tettnek, és mi nem. Nincs éles határvonal, van aki bizonyos dolgokat annak tart, míg más dolgokat meg nem, amit meg más tart annak. Másrészt ha még meg is egyezünk abban, hogy mi gonosz tett és mi nem az (mondjuk a Biblia alapján), akkor sem volt arányaiban sosem se kevesebb, se több gonosz ember a Földön, mint manapság. (Számszerűleg valószínűleg több van mint egykoron, de ez csak azért, mert eleve jóval több ember él ma a Földön, mint ezelőtt bármikor.)
"Nem ismerem a rendszert de úgy gondolom hogy épp ez a lényege hogy itt a földön meg tudd különböztetni a jót a rossztól és ha a jó oldalára állsz akkor elnyered az örök életet a túlvilágon. Aki erre nem képes hanem inkább iszik meg veri az asszonyt arra nincs szükség."
Csak tudod, ha valaki 50 évet leél úgy, hogy Istent féli és imádja, majd kitér hitéből és valakit meglop, az a keresztények szerint bűnös marad. Aki pedig egy életen át lop-csal-rabol-hazudik és hedonista életet él, de aztán valamikor 50 éves korában őszintén megbánja bűneit, majd 10 percre rá meghal, az meg mehet a jók közé örökélni.
Akkor most miről is beszélünk?
#12 és #14 kb leírták az én véleményem. Csak pár aprósággal egészíteném ki.
#3! Szeretnék én bocsánatot kérni a 0%-t! Te voltál az első, aki értelmes, akérdésre válaszoló választ adott, és erre tessék, lenulláztak, míg az értelmetlen biblia-másolók meg 100%-ot kaptak. Lehet, hogy számodra nem lényeges, hogy hány százalékot kapsz, de nekem ég a pofámról a bőraz ilyenek miatt!
Akik annyira jöttek ezzel az én igám könnyű, stb szöveggel:
Mint a kérdésben is megfogalmaztam: nem az érdekel, hogy egy ilyen vagy olyan könyv, a több, mint bizonyíthatatpan állításaival mit ír, hanem az érdekelne, ami a valóság!
Ha igaz mindaz, amit kedvenc bibliájukból idézgettek egyesek, akkor mi a helyzet azokkal a keresztényekkel, akik a világ külömböző tájain ezekben a percekben is megaláztatást, kínzást, halált szenvednek el hitükért? Vagyőróluk is kijelentitek, - mint a koldusokra, hajléktalanokra, hogy mind istentelen sátánbérencei, ezért meg is érdemlik az éhhalált és fagyhalált- hogy ha keresztények lettek volna (ertsd: a ti normáitok szerint értékelte volna a bibliát), akkor Jézus megmentette volna őket?
Lehet, hogy egy koldus közelebb van az emelkedett gondolkozáshoz - de valószínűbb, hogy közelebb van a megőrűléshez és elkeseredettséghez!
"Aki pedig egy életen át lop-csal-rabol-hazudik és hedonista életet él, de aztán valamikor 50 éves korában őszintén megbánja bűneit"
Ha a bíróságon megbánod a bűneidet attól még nem vagy szabad.
Szerintem itt mostmár nem az a lényeg hogy mi a válasz hanem az hogy mibe lehet még belekötni…
Kedves Kérdező!
Nem érted az alapszituációt, ahogyan a 12. és a 14. sem. Ha egy észak-koreai állampolgár hisz az amerikai elnök jószívűségében, az még nem fogja őt kihozni az észak-koreai diktatúra hatóköréből, mivel továbbra is észak-koreai állampolgár, nem pedig amerikai. Ha az amerikai elnökhöz fordul levélben, vagy felhívja telefonon, ha ugyan megteheti, akkor az amerikai elnök, ha tenni is akarna valamit az ügyben, egészen addig tehetetlen, amíg emberünk nem amerikai állampolgár, illetve addig csupán diplomáciai eszközei vannak a kezében, aminek Észak-Korea esetében nincs éppen nagy jelentősége, ugyanis hosszú ideje fasírtban vannak egymással.
Amikor Ádám áthágta Isten parancsolatát, akkor gyakorlatilag felmondta az Istennel meglévő addigi jogviszonyát, és elszegődött Isten ellenségéhez. Ez a személy a Sátán, aki rabszolgájává tette az embert a leszármazottaival együtt. Ebben a boltban Isten egyáltalán nem vett részt. A sátáni rabszolgaságból az ember sehogyan sem tud kitörni, mivel az emberrel együtt mindaz a Sátán kezébe került, amit az ember váltságul adhatna a szabadságáért. Éppen azért halt meg Jézus a kereszten, hogy vérével visszavásárolja az egész emberiséget a sátáni uralom alól. Jézusra jogtalanul emelt kezet a Sátán, ezért tartozásba került Istennel szemben, így minden embert szabadon kell engednie, aki Jézushoz fordul, és Jézus váltságáldozatára hivatkozik. Aki elfogadja Jézus Krisztus megváltását, és átadja magát Jézusnak, az a Sátán országának polgársága alól átkerül Isten országának a polgársága alá, ezért Isten be tud, és be is fog avatkozni az ember életébe. Aki azonban ezt elmulasztja, az marad a Sátán uralma alatt és az ő sorsából részesedik.
"Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata" (Kol 1,12-14)
Ha az ember bármennyi ún. jó cselekedetet hajt is végre, de nem cseréli le az állampolgárságát, akkor továbbra is a Sátán fogja uralni az életét, akit Jézus hazugnak, tolvajnak, rablónak és embergyilkosnak nevez. Már eleve az is az ő műve, ha valaki nincstelenné válik. Az pedig óriási tévedés, hogy aki csak elhiszi, hogy van egy Jóisten, az automatikusan át is kerül az Ő uralma alá. Ahogyan az is óriási tévedés, hogy az ember a halála napjáig elhalaszthatja a megtérését, addig bármit megtehet, ha utána annyit mond, hogy sajnálom. A Biblia szerint Istent nem lehet megcsúfolni, azaz gúny tárgyává tenni, amit az ember vet, azt le is fogja aratni. Éppen ezért, az embernek akkor kell Istenhez fordulnia, amikor Isten megszólítja. Olyan előfordul, hogy valaki csak a halála előtti órában szembesül Istennel, és megbánja a bűnét, Isten pedig megbocsát neki. Ez azonban egyáltalán nem jogtalan kivételezés, ugyanis ezt Isten mindenkivel megteszi, aki elfogadja Jézus Krisztust Megváltójának és átadja Neki az életét. Jézus már kifizette a bűnei büntetését. Neki azért nem kell. Ha azonban valakit Isten megszólít fiatal korában, de az illető úgy dönt, hogy ráér még Istenhez fordulni, ha megöregszik, addig azonban mindent ki akar próbálni, akkor könnyen lehet, hogy csalódni fog, mert zárt ajtókat talál, amikor igyekszik Istennel előnyös egyezséget kötni.
"Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok: Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, amitől féltek. Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás. Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak. Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották." (Péld 1,24-29)
Isten a tudatlanság idejét nézi el, ha az ember megtér, nem pedig a lázadás idejét.
"Ha az ember bármennyi ún. jó cselekedetet hajt is végre, de nem cseréli le az állampolgárságát, akkor továbbra is a Sátán fogja uralni az életét, akit Jézus hazugnak, tolvajnak, rablónak és embergyilkosnak nevez."
Ergo aki példás életet él, de nem hisz Jézusban, Istenben, az továbbra is hazug, tolvaj, rabló és embergyilkos marad?
"Már eleve az is az ő műve, ha valaki nincstelenné válik."
Ezzel azt mondod, hogy aki nincstelen, az mind a Sátánt imádja, ezért nincstelen? Vagyis nincstelen mélyhívő keresztény nem is létezik?
Remélem érzed, mennyire logikátlan és értelmetlen, amiket irkálsz.
"Azt érzem, hogy manipulálni próbálsz, és olyat akarsz nekem tulajdonítani, amit én nem mondtam."
Miért, tán nem te írtad az idézett sorokat? Nem én próbállak manipulálni, hanem te magad próbálod manipulálni az ékesszólásoddal az olvasókat - de minimum engem vagy a kérdezőt -, más szóval téríteni. Ez az oldal viszont nem térítésre lett kitalálva.
"Azok imádják a Sátánt, akikkel el tudja hitetni, hogy a végén jól fognak járni, ha szándékosan neki dolgoznak."
Én nem mondtam, hogy az az ember, aki egész életében példás életet él, csak éppen nem hisz Isten létében, az szándékosan a sátánnak dolgozik. Nem tudom hogy ezt honnan vetted, de én semmi sátánit nem látok abban, ha valaki példás életet él anélkül, hogy hinne Isten létében.
De ennyi erővel te is a sátánnak dolgozol, hiszen az akit imádsz, az elhitette veled, hogy a végén jól fogsz járni, ha neki dolgozol. Még ha te nem is Sátánnak hívod.
"Olyan kategória pedig nem létezik, hogy mélyhívő, csak a hitetlenek világában, mert fogalmuk sincs a hitről."
Rendben, akkor nevezzük csak simán hívőnek őket. De én is kijavítalak: olyan sincs, hogy hitetlen, mert mindenki hisz valamiben. A keresztények Istenben hisznek, más vallások követői a saját vallásuk központi figurájában. Sőt, még az ateisták is hisznek, csak mindenféle szuperképességekkel felruházott istenfigurák helyett valami számukra kézzelfoghatóbb, létezőbb dologban, pl. önmagukban.
"A vallásos nem okvetlenül hívő, sőt általában nem az, csak vallásos."
Ennek értelme pedig annyi, hogy hitetlennek nyilvánítod a keresztény egyház legtöbb tagját. Szerintem az ilyen kijelentésekkel még a keresztények körében sem szerzel túl sok jó pontot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!