A tanúk tényleg nem ehetnek bejglit, és szaloncukrot?
Ef 5:10, 11: „ Állandóan bizonyosodjatok meg arról, hogy mi elfogadható az Úr előtt, és ne vegyetek többé részt velük a sötétséghez tartozó gyümölcstelen cselekedetekben, hanem inkább még feddjétek is őket.”
JÉZUS ezt mondta: „az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, hogy imádják őt” (János 4:23).
2Kor 6:14–18: „mi közössége van az igazságosságnak és a törvénytelenségnek? Vagy mi részessége van a világosságnak a sötétséggel?
DE ehetünk
Hogy miért nem eszünk akkor amikor mások is
mert igy is sok alaptalan vádakkal illetnek meg, most képzeld el ha mi is azon a napon ugyan azt csinálnánk amit mások,
Hamar elterjedne a hir, hogy a Tanuk is ünneplik a karácsonyt vagy ezt vagy azt, mert ugyan azt sütik és eszik
Ezért ezt elkerülendő nem adok okot a botránkozásra, és a vádakra.
Nem lehet alátámasztani a Bibliából. Ugyanis a Tanúk azt mondják, hogy az ünnepek olyan dáridóval járnak, ami nem illik egy keresztényhez, és a karácsonyt a díszek és a karácsonyfa, a születésnapot a torta, húsvétot a húsvéti nyúl miatt nem fogadják el. De ha valaki ezek nélkül ünnepel, még azt is pogány eredetű szokásnak tekintik, még akkor is, ha az illető semmilyen olyan kelléket nem használ, amit a pogányok is használtak.
Jézus sehol sem mondja a Bibliában, hogy ti most már ne ünnepeljetek meg semmit, amit minden nép megünnepel, például születésnap, mivel ti Isten szent népe vagytok. Bár azt sem mondja, hogy mindent szabad.
KARÁCSONY – A NAPIMÁDAT MÁS NÉVEN
A karácsony nem szentírási eredetű, hanem ókori pogány ünnepekben gyökerezik, mint például a római saturnaliában, mely ünnepet Saturnusnak, a földművelés istenének szenteltek. Mithras isten hívei a saját számításaik szerint december 25-én ünnepelték „a legyőzhetetlen nap születését . . . A karácsony abból az időből ered, amikor különösen nagy buzgalommal űzték Rómában a napkultuszt”, ez körülbelül három évszázaddal Krisztus halála után volt (New Catholic Encyclopedia).
A pogányok az ünnepeik során ajándékokat adtak egymásnak, és lakomákat tartottak. Ezek olyan szokások, melyek máig fennmaradtak a karácsony részeként. Azonban, miként az ma is igaz, a karácsonyi ajándékozás javarészt nem a 2Korintusz 9:7 szellemében történt, ahol ez olvasható: „Mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a vidám adakozót szereti az Isten.” Az igaz keresztényeket a szeretet indítja az ajándékozásra, ez nem kötődik dátumhoz, és nem várnak viszontajándékot
SZÜLETÉSNAP
A Biblia nem tesz említést Jézus születésnapjának a megünnepléséről. „A korai keresztények . . . pogány szokásnak tekintették bárki születésnapjának a megünneplését” (The World Book Encyclopedia). Például a görögök abban hittek, hogy mindenkinek megvan a saját őrzőszelleme, aki jelen volt a személy születésekor, és attól kezdve őrködött felette. E szellemnek „misztikus kapcsolata volt azzal az istenséggel, akinek a születésnapján az illető született” – jegyzi meg egy könyv (The Lore of Birthdays). Emellett a születésnap régóta szorosan kötődik az asztrológiához és a horoszkóphoz.
Hogy nem emberi tanítások, azt bőségesen alá lehet támasztani a bibliából. Sok más egyértelmű krisztusi tanítást (pl. a krisztusi semlegességet) is alá lehet támasztani a Szentírás segítségével, mégsem azt tanítják és cselekszik a magukat kereszténynek vallók többségben. :-)
Néhány kérdéssel visszább egy kérdés éppen arról szól, hogy mivel lehet alátámasztani pl. a karácsony ünneplésének keresztényi értelembe vett helytelenségét:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__6..
Vagy mindkét kérdést te tetted fel?
1: Nem ismerek embert, aki karácsonykor a napot ünnepli.
2: Azzal, hogy aznap nem esztek, de máskor igen, ez képmutatásnak hangzik, és embereknek akartok ezzel megfelelni, nem Istennek.
3: Jézus születése maga az evangélium. Az evangélium jelentése jó hír. „És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”
Nem a halála a jó hír, hanem születése, hogy elveszi a világ bűneit, és feltámadása. Senki nincs a Bibliában, aki arra buzdítana, hogy a halál jó hír lenne.
4: Az utolsó válaszoló linkjének kérdését én tettem fel, de mit is változtatna azon, hogy ugyan az az ember tette fel mindkét kérdést?
5: A Nap, mint Jézus teljesen bibliai attól függetlenül, hogy nincs ember, aki a napot ünnepli, mert a Bibliában Jézus, mint Nap van megemlítve a próféciában.
ne haragudj, szertném ha átgondolnád, hogy Jézus a vére által váltott meg minket, amihez persze elengedhetetlen volt, hogy megszülessen. nézd meg a jelenéseket: . 9 És új éneket énekelnek: „Méltó vagy rá, hogy elvedd a tekercset, és felnyisd a pecsétjeit, mert levágattál, s véreddel embereket vettél meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, 10 és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és királyokként fognak uralkodni a föld felett.
ezen kívűl pál egy futóhoz hasonlítja az életünket, és azt írja, hogy a célnál derül ki, hogy kitartottunk e a verseny alatt, és nem a startnál. e miatt ebben az esetben Jézus szeretetének az erejét kell látni a halálában, és örülnünk kell annak, hogy ennyire szeretett minket, mert ezzel váltott meg minket. maga mondta: Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja a barátaiért e miatt én nem annak örülök, hogy megölték őt, hanem annak, hogy kitartott az elhatározásában, és a szeretetének, ami a halálában csúcsosodott ki. ő ezt akarta, kifejezetten ezért jött. örülj neki te is, hogy elérte a célját, és ünnepeld a győztest, aki legyőzte a világot. nem azzal, hogy megszületett, hanem azáltal, hogy bűntelenűl meghalt.
Nem a halálával veszi el a bűnöket, mert még mielőtt meghalt volna, hatalma volt elvenni a világ bűneit.
Mt 9,6
Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.
Tucatszámra, ha nem százával bocsátotta meg a bűnöket...
1. Az hogy te nem ismersz, csak egy dolog! Én sem ismerek a közvetlen környezetemben senkit, aki a születésnap adatait spiritiszta célra használja fel (hiszen nem forgok olyan körökben), de azt közvetlen tapasztalatból tudom, hogy sokan a horoszkópot nyomják, és ez a gyakorlat rokon tevékenység. hiszen sok kérdésében kell a születési dátum.
A napimádat csak kis része annak, amit ma bálványimádásnak nevezünk a Biblia alapján, mivel a teremtett világot bálványozzák, imádják a teremtő helyett. Ilyen viszont sok ember van, mindegy hogy éppen a napról vagy más dolgokról van szó.
De a legfontosabb: Jehova Tanúi a Biblia alapján nem azt állítják, hogy a karácsonyt ünneplők szó szerint a napot imádják, tehát ez egy szalmabáb érvelés. Arról van szó, hogy Jézus SZÜLETÉSNAPJÁT (melyet nem ismer a bibliaolvasó ember és a tudomány - nem is véletlenül, mivel önmagában helytelen szokásnak tartották az ókorban a zsidók az ünneplését) egy pogány napkultusz rituálé (tehát egy bálványisten) dátumára biggyesztették, mely igen visszataszító Jézus és Jehova számára.
2. Ennek semmi igazságalapja. Megint egy szalmabáb érv. A szellem számít, amiért teszel, vagy nem teszel valamit. Miért nem ehetnék dec. 25-én szaloncukrot? Ettől én még NEM ÜNNEPLEM ezt az ünnepet! Viszont Pál tanácsával összhangban nem eszem, ha ez megbotránkoztatna valakit a testvéreim közül.
3. Az evangélium a JÓ HÍR - ahogy mondod -, tehát nem pusztán Jézus születése a jó hír, hanem főleg az, amit utána tanított, tett és beteljesített!!! Nem véletlenül parancsolta meg Krisztus a születésnapjával szemben, a halálának az emlékünnepét. Ha Jézus születésnapja fontos lett volna, akkor benne lenne a bibliában. :-)
Nem gondolod, hogy ezzel te gondolkozol a bibliai szellemmel szemben egyoldalúan?
„Jobb a jó név, mint a jó olaj, és a halál napja, mint a születés napja” (Prédikátor 7:1). Miért lenne jobb a halálunk napja, mint a születésünké? Azért, mert az embernek a születésekor még semmiféle hírneve nincsen. Teljesen tiszta lappal indul. Azáltal fog jó vagy rossz hírnevet szerezni Istennél, ahogyan az életét éli. Ebből a szempontból azoknak, akik az évek során jó hírnevet szereznek maguknak a teremtőnél, a halál napja valóban jobb, mint a születésé.
Jézus vajon ilyen volt?
Tehát van-e a bibliában olyan tanítás, mely a halált bizonyos értelemben 'jobbnak' tartja a születésnapnál? :-)
"5: A Nap, mint Jézus teljesen bibliai attól függetlenül, hogy nincs ember, aki a napot ünnepli, mert a Bibliában Jézus, mint Nap van megemlítve a próféciában."
És még te vádoltál "csúsztatással" a másik kérdésedben. Az ókori időkben is ismert és az igaz Isten szolgái előtt elvetett dolog volt a napkultusz, vagy a napimádat, mint a bálványimádat egyik formája. Jézust éppen ezért SEHOL sem azonosítja az Írás a Nappal ilyen értelemben! A "világ világosságának" nevezik Jézust JELKÉPES értelemben - csakúgy mint a tanítványait is így nevezi Jézus, és? Nagyon erőltetett ezekkel magyarázni és mentegetni egy velejéig pogány szokást.
Valójában egy szinte teljes egészében Írásellenes, bálványimádó és babonás szokáshalmaz közepébe ültették a hitehagyott keresztények Jézus képét, ebből lett a karácsony. És ezért lett a karácsony értéktelen és az igazi, krisztusi gyümölcsök tekintetében gyümölcstelen szokás.
1: Ti hozzátok össze a napimádatot Jézus születésének megemlékezésével. Jézus születésére emlékezünk, ami nem bűn, és a npot egyetlen tettel cselekedettel, beszéddel nem keverjük bele. Milyen horoszkópról beszélsz??? Isten a csillagokat, a napot és a holdat azért teremtette, hogy meghatározói legyenek napoknak, éveknek, tehát ami a szalmabábérvelésre vonatkozik, az ez. Amúgy muszáj mindig ezt a szóhasználatot használnod?
Ahogy említettem már, nem Jézus születésnapját ünnepeljük, hanem Jézus megszületésére emlékezünk. Kevered a szezont a fazonnal.
2: Pál kizárólag húsevésről beszélt, és nem szabad általánosságba hozni a történetet, mert nem véletlen ott a húsevésre vonatkozó tanítása. Főleg nem idői kijelentése nem volt, hogy egyetek, de ne ekkor, vagy akkor. Nézz utána. Ha azt mondjátok, hogy eszek bejglit, de nem ekkor, vagy akkor, hanem x nappal előtte vagy utána, az képmutatás.
Jézus nem véletlen mondta: Igen, vagy nem, mert ami ezen kívül van, a sátántól van. Gondolkozz el ezen.
3: Jézus soha nem mondta, hogy emlékezzünk meg haláláról! Megtörte a testeként beazonosított kenyeret, és tanítványainak adta. Azt mondta, hogy ezt tegyük mi is. Törjük meg a testünket, és adjuk egymásnak. Erről szól a történet, és nem egy ceremoniális cirkuszt kér tőlünk.
5: Nem csúsztatás, prófécia napnak, mint égitestnek ábrázolja Jézust. Ő a világ világossága, amikor gyertyát teszünk az asztalra, szimbolizálja Jézus jelenlétét, a világ világosságát. Nincs ebben semmilyen spiritualizmus. Lásd menóra.
"1: Ti hozzátok össze a napimádatot Jézus születésének megemlékezésével."
Isten egy szokás és hagyomány EREDETÉT is nézi, még ha ti nem is!
"Jézus születésére emlékezünk, ami nem bűn ..."
Mi is tanulunk és emlékszünk a születésére, de NEM ünnepeljük, mint ahogy Ők sem tették az EREDETE és a vele kapcsolatos pogány szokások miatt! Márpedig Jézus élete MINDENBEN példa kéne hogy legyen. De sokaknak sajnos csak szóban az.
"Milyen horoszkópról beszélsz??? Isten a csillagokat, a napot és a holdat azért teremtette, hogy meghatározói legyenek napoknak, éveknek"
Miért keversz? A szül.nap nem erről szól, nagyon jól tudod. Igenis ma sokan használják a dátumot a horoszkóp spiritiszta használatához. Megint más a teremtett világot tájékozódásra és időhatározónak használni, mint beleképzelni mindenféle sátáni mesét.
"Ahogy említettem már, nem Jézus születésnapját ünnepeljük, hanem Jézus megszületésére emlékezünk. Kevered a szezont a fazonnal."
A kettő teljesen összemosódik, tehát elválaszthatatlanul UGYANAZ. Vagy válaszd már el légy oly kedves a két elgondolás lényegét? A születésnap is valakinek a megszületéséről szól, amire emlékeznek. De ha Jézusnak és a tanítványainak erre nem volt szüksége, akkor a későbbi hitehagyott egyház rendelkezési hagy ne legyen már minta!
------
2. Pál nem kizárólag a húsevésről beszélt, mert az csak egy minta volt! BÁRMIKOR LEHET ezen ételeket fogyasztani, nem az számít, hanem az, hogy MIÉRT teszed. Egyetlen Tanú sem azért eszik esetleg bejglit karácsonykor, mert ünnepel. De miért ne ehetne akár akkor is? Mi az a nap? SEMMI! Semmiben sem különbözik a többitől, sem értékben, sem a krisztusi gyümölcsökben, melyek egyébként nagyrészt hiányoznak a magukat keresztényeknek vallók életéből. Persze, hogy sokan körömszakadtáig ragaszkodnak hozzá, hiszen azt gondolják, hogy mi lenne, ha még az sem maradna ...! És tényleg, mi lenne a ma "keresztényekkel" karácsony nélkül, milyen tényleges isteni értékekkel tudnák helyettesíteni? Hiszen nem teszik Isten akaratát.
Ha valami KÉPMUTATÁS, akkor a karácsony nagyrészt az!!
------
3. "Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül."
"Törjük meg a testünket, és adjuk egymásnak."
Szerinted erről szól a történet? A kovásztalanságnak vajon mi szerepe van a jelképben? És miért kellett "megtörni"?
-------
5. "Ő a világ világossága, amikor gyertyát teszünk az asztalra, szimbolizálja Jézus jelenlétét"
Nem kell semminek sem szimbolizálni Jézus jelenlétét! Szellemmel és igazsággal kell Istent imádni, nem vallásos segédeszközökkel.
Már jóval Krisztus földi megszületése előtt is szent jelkép volt a fenyőfa, erről jól tanúskodnak a Svédországban megtalálható rengeteg barlangrajzok .Kétségtelen, hogy az örökzöld fákkal kapcsolatos szokások a világ sok részén elterjedtek és elfogadottá váltak. A Britannica Hungarica a „karácsonyfa” címszó alatt kijelenti: „A pogány európaiak között elterjedt a fák tisztelete, és ez a hagyomány a keresztény hit felvétele után is tovább élt.” Az ehhez kapcsolódó különböző szertartások és szokások között volt az is, hogy „fát állítottak fel a házban vagy a bejáratnál a téli napfordulókor”.
Igen ám, de NEM az első sz.-ban tették ezt a keresztények, hanem csak akkor, mikor már sok másban is eltértek az igaz imádattól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!