Igazságos az Isten, vagy kegyelmes?
Az a helyzet, hogy most kettő felekezet nézeteit is kapod. SZerintem érdemes lenne oda írni, hogy milyen flekezet, mert például a Jehova tanúi szerint Jézus Krisztus az Isten fia. Ezzel ellentétben pl. a katolikusok a SZent Háromságban hisznek, ahol Jézus az Atyának a fia, de maga is a Szent Háromság tagja. Jézus is Isten. Isten gyermekei pedig az emberiség.
Szóval csak azért fontos ez, mert egészen más istenképek, és egészen más isenfunkciókat vall.
A standard katolikus hit szerint valahogy úgy van, ahogy a 7-es mondja, hogy igazságos, mert az arra nem érdemesek nem üdvözülnek, viszont kegyelmes is, mert felvállalta a világ bűneit, és úgymond elvitte helyettünk a balhét. Kegyelmet kapsz mindenért, csak fogadd el a kegyelmet.
Senki sem mondja azt, hogy Jézus nem Isten fia, csak éppen a jehovisták nem értik ezt a kifejezést, ők abból indulnak ki, hogy ha a földi embernek fia van, az nem lehet ugyanaz a személy. De az Isten fia megnevezés nem ezt jelenti. Az ő istenük egy abnormális, kegyetlen valami, aki megparancsolja, hogy még a szüleiket se ismerjék meg, a gyereküket se, a testvérüket se, ha az kilép a szervezetből! Olvastam, benne van az őrtoronyban!
Ellenben a Szentháromság tana az, hogy Isten emberré lett, hogy megváltsa a világot. Téged is. Engem is és a jehovistákat is, de ők nem kértek még belőle, nekik jó az a tévelygés, hogy Jézus csak Mihály arkangyal!
Kérdező, rossz a kérdés. Ez olyan mintha megkérdezném...inkább nem kérdezem.
Tegyük fel Isten igazságos, de nem kegyelmes. Akkor bajban vagy.
Tegyük fel Isten kegyelmes, de nem igazságos. Akkor kár volt eljönnie Jézusnak.
De valójában Isten igazságos ÉS kegyelmes.
Ez a kettőt Nála nem lehet különválasztani.
Ez a sztori segít érzékeltetni a helyzetet.
Valami eldugott vidéken járunk, bennszülött törzsek között. Egyik törzs igazságos feje elhatározza, hogy elejét veszi a lopásoknak. Kihirdeti, hogy akárkit érnek lopáson, meg kell halnia. Meg is szűnik a lopás, sokáig él békességben a törzs. Háborúznak egyet a szomszéd törzzsel, majd elosztják maguk között a zsákmányt. Igen ám, csak hogy eltűnik egy szép aranyszobor. Hamarosan meg is kerül a tettes: kiderül, hogy a törzsfő saját fia követte el a vétséget. Másnapra tűzik ki az ítéletmondást. Addig megy a pletyi a törzsben, vajon most mi lesz? Lefejezteti-e a saját fiát a főnök? És ha nem, akkor már nem tekinthető igazságosnak többet! Számonkérhetők rajta a korábbi esetek áldozatai, akik lopás miatt vesztették életüket. Másnap felkel a nap, összegyűlik a törzs, előhozzák a fiút. Nagy a feszültség, óriási a csend. A törzsfő pedig ezt mondja: "A rendeletem érvényes, az ítélet végrehajtatik. Rajtam."
Így sikerült igazságosnak, és egyben kegyelmesnek maradnia.
Szóval Isten is kegyelmes, és igazságos. Az ítélet megmaradt, ez az igazság. Csak nem mi szenvedjük a büntetést. Ez a kegyelem.
A megbocsátásról néhány szót:
Attól, hogy megbocsátasz valamit, nem múlik el nyomtalanul. A kár megmarad, és azt bizony helyre kell hozni.
Ezt ma nem így szoktuk használni. Általában a megbocsátok, nem haragszom szavak után többet nem esik szó a témáról.
Erre is hozok egy példát, hogy könnyebb legyen megérteni. Tegyük fel, kaviccsal játszom a gyerekekkel az utcán, és egy kővel sikerül betörjem az ablakod. Erre te jössz, nyilván kéred a kár ellenértékét. Haragszol rám. Nagyon sajnálom a tettem, nem akartalak megbántani. Elmagyarázom a helyzetet. Ráadásul nincs annyi pénzem, amivel be lehetne üvegeztetni az ablakot. Te megérted, és úgy döntesz, megbocsátasz. Elengeded a tartozásom. Ez nekem nagyon jó, viszont neked valahogy akkor is kell egy ablak. Te fizeted ki a beüvegezést.
A kegyelem megbocsátást jelent. Nem lehet kiérdemelni. De ez nem jelent igazságtalanságot.
Mivel mindenki tokeletlen,nem tudsz felmutatni semmit sem amiert megerdemelned az Orok eletet,es hogy meg legyenek bocsatva az elkovetett buneid.
Azert igazsagos,mert felaldozta a fiat,es eltoroltette a mi buneinket ami nem is miattunk alakult ki.
De mivel megis bunosok vagyunk,a Jezus valtsaga elfedezi a buneinket,ezert Isten Jezusra valo tekintettel kegyelmez meg nekunk.
Mas forditas ezt ugy adja vissza ,;ki nem erdemelt kedvesseg'.
"Azert igazsagos,mert felaldozta a fiat,es eltoroltette a mi buneinket ami nem is miattunk alakult ki.
De mivel megis bunosok vagyunk..."
Ha nem miattunk, akkor nem lehetünk azok.
"De mivel megis bunosok vagyunk,a Jezus valtsaga elfedezi a buneinket,ezert Isten Jezusra valo tekintettel kegyelmez meg nekunk."
Ez alapján mindenki kegyelembe részesült. Tehát nekem nem kell semmit tennem.
"Mas forditas ezt ugy adja vissza ,;ki nem erdemelt kedvesseg'."
Hát, a kedvesség és a kegyelem között nem sok hasonlóság van. Tudom, hogy az újvilág fordítás nagyon rossz szóhasználata ez.
Ha ellenem elkövetsz valami vétket, és én nem bocsátom meg, attól még lehetek kedves hozzád. De fordítva is igaz, mi a fontosabb neked, hogy Jézus kedvesen vádoljon, vagy arrogánsan közölje, hogy bűneid megbocsátattak?
Isten bárhogy dönt,döntése igazságos.
Az Ő döntéseit nem lehet fölülbírálni.
Mindannyian tudjuk,hogy Isten szeretet, ha nem így lenne akkor az igazsága nem ismerne kegyelmet,de mivel Isten maga a szeretet így az igazsága szeretetből fakadó.
Bárhogy is dönt az Ő döntései mindig igazságosak lesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!