Mi a buddhizmus tanitása?

Erről előadást lehetne tartani és egy élettörténetet mesélni, főleg mert a buddhizmus nem dogmatikus, nyitott a változásokra, és ennek megfelelően rengeteg ága létezik (talán pont annyi, ahány gyakorló buddhista van, volt és lesz). :)

A történeti Buddha felismerése, hogy az élet folytonos mulandósága miatt szenvedéssel teli, fő oka, hogy vágyjuk az állandóságot, a szilárd pontot, a biztonságot, de ugyanakkor az élet természete olyan, hogy minden elmúlik. A szenvedéstől való megszabadulás módja, hogy megszabaduljunk a vágyakozástól a sóvárgástól. Ennek módszere a középúton maradás (tartózkodás a végletességtől), illetve a Nemes nyolcrétű ösvény.

[link]

[link]

A buddhizmus tanítása egyszerűen úgy fogalmazható meg, hogy "mértékletesség".

Ez azt jelenti, hogy az igazi Budda, vagyis a megvilágosodás utján járóban az érzelmek egyensúlyban vannak. Nem csapong a szélsőségek között. Egyszer nem túlságosan adakozó, máskor pedig nem túl keményen büntető.

Voltaképpen ez a Magyar garabonciás, aki az erejével, hatalmával tisztában van, de nem tud vele élni. Az emberek is ilyenek azzal a különbséggel, hogy sok ember hatalmával sincs tisztában.

Először azt kell felismerni, hogy milyen messze is vannak a határaid. Buddha egész egyszerűen életét arra tette fel, hogy megtapasztalja a szélsőségeket, hogy megértse, mi határolja az embert.

Ezt a legjobban a nyíl és íj ösvénye az, amely bemutatja, amely elmondja, hogy ahhoz, hogy biztosan eltaláld valaminek a közepét, 3 lövés kell. Nem lehet 2 vagy 1 lövésből eltalálni. Előbb úgymond el kell találni a két szélső pontot, és aztán a középpontot.

---

A probléma ott van, hogy a mai átlag buddhista 3 dolgot vél érteni.

1, a karma az ember ellen van

2, a dinamizmus rossz

3, örök egyensúly

A gond ott kezdődik, hogy a karma nem ellenünk, hanem értünk van. A karma egy "öntisztulási" folyamat eszköze. Ha hibázol, akkor a hibáid visszatérnek hozzád és esélyt kapsz, hogy egy következő szituációban másképp dönts, vagy kijavítsd a korábbi hibákat. No ettől rettegnek a buddhisták. Ha egy embert elnyel az iszap és arra jár egy buddhista, és látja a szerencsétlen embert, hogy segítségre szorul, akkor még véletlenül sem segítene, azt mondva "ez a te karmád". Holott ez egy súlyos tévedés, ezzel sem embertársát sem magát nem "emeli".

Aztán ott van a dinamizmustól való félelem. A buddhisták úgy tekintenek a világra, hogy a statikus az állandó a jó mert a változás az mindent csak lerombol. De a folyamatot nem értik. A világ állapotokból áll, melyek folyamatosan változnak. Ez az ellentmondó kettősség az, ami meghatároz mindent. Ebből a buddhisták csak az állapotot akarják kiragadni, nem akarnak a dinamizmusban részt venni. Ennek baromi egyszerű oka van, ez pedig az első pont, ha két állapot között váltani akarsz, akkor cselekedned kell, tevékenynek kell lenned, ám ott lebeg a kard mindenki feje felett, hogy talán hibázol, és így az egyik állapotból a másikba történő változás azt fogja jelenteni, hogy egy jobb állapotból a rosszabba változtál. Tehát ez egy visszalépés az életben. Tehát összefoglalva, elégedj meg azzal amid van és ne akarj többre vágyni!

Ezt persze az egyensúly nevében próbálják elérni. Olyan ez mint egy nagy lenkerék, amely folyamatosan forog körbe - körbe. A cél, hogy megállítsuk, és egyensúlyi helyzetbe hozzuk. Ennek egyébként van értelme, mert a világ nem anyagi része folyamatosan erre az egyensúlyra törekszik, mindig van egy még jobb helyzet, ami nagyobb stabilitást jelent. Ez végül oda vezet, hogy a világ bemerevedik egy buddhista számára. Ez az örök "semmi", amit igazából nem tudnak megmagyarázni, hogy miért lenne jó, ha elérnék, de ők a semmibe tartanak.

Remélem érthető volt

Anonymus

Azért a buddhisták nem olyan rettegősek. :) Biztos van ilyen is, de akkor még messze van a buddhaságtól.

Ami a karma jó/rossz mivoltát illeti: egy egészséges embernek ártalmas a gyógyszer, de a karma szerencsére nem olyan erőszakos, hogy ismételje magát, ha a tapasztaló már levonta a tanulságot. Egy bodhiszattva meghaladta a karmát, számára az se nem jó, se nem rossz. Ő is részese a történéseknek, a hozzáállása az, ami nem zökkenti ki az egyensúlyból. Segít a bajban, mert a szenvedéstől való megszabadulás a célja (legyen bárki a szenvedő). Egyrészt: a segítség ugyanúgy karmát teremt, mint a nem segítség; másrészt: adott esetben a nem beavatkozás is lehet segítség. Segíteni ugyanis nem azonos azzal, hogy elvégezzük a másik leckéjét, ez utóbbi az, amit egy buddhista nem tesz mondván: "ez a te karmád". Az iszapba süllyedt embernek nem okvetlenül az a karmája, hogy megfulladjon, pláne, hogy arra járt valaki, aki ki tudja húzni. Az a karmája, hogy megtapasztalja a megmentettség állapotát, valószínűleg valamikor már ő is mentett életet. Itt jön a jó/rossz probléma megint: hogy bizony hiába tett jót (mentett meg valakit), ez úgy köszön vissza, hogy előbb bajba kerül (máskülönben honnan mentenék meg őt). Ennyit arról a szemléletről, hogy "tegyünk jót, és majd nekünk is jó lesz". Nem a jó tettel van a gond, hanem a hozzáállással: csalódáshoz vezet; még az sem garancia, hogy a megmentett örömében részesedünk.

A buddhista (meg amúgy mindenki) annak a természetét fedezi fel, hogy jó és rossz kéz a kézben járnak. És ezért ugyancsak nem lehet (azaz inkább nem érdemes) jónak vagy rossznak titulálni, hogy valaki hullámhegyek és hullámvölgyek tengerén szeretne-e létezni (vágyak-szenvedések körforgása), vagy totális szélcsendben (üresség-természet).

A Nirvána-állapot nem jó vagy rossz. Nincs benne kettősség (vagy ahogy a magyar mondja: két-ség), egység van. Vagy inkább háromság, ami voltaképpen egység a kettősség tényének tudatával. Egy kettősség-természetű tapasztalati rendszerben (világban) ezt valóban nem lehet megmagyarázni, viszont a tudatnak vannak olyan pillanatai, amikor meg lehet élni. Ezért gyakorlat orientált létszemlélet a buddhizmus, nem elméletre alapozó. Alapelve, hogy "ami rajtam segít, nem biztos, hogy rajtad is".