Előre szólok szerintem buta kérdés lesz. Ha Jézust eretneknek tartották, akkor a mostani keresztények miért hozzá imádkoznak?

10:29

Mien kár hogy ott éppen nem Jézusról, hanem a bölcsességről beszél.

Egyébként még mindíg várom az észrevételeiteket az alábbi, Jézus Istenségét bizonyító, igeversekre. (Bocs mindenkitől, aki nem jehovás, hogy megint idemásolom ezeket, csak szeretnék már valami válasz reakciót kapni tőlük ezekre a versekre, mert nagyon úgy tűnik, hogy azok a versek, amik cáfolják a tévtanításaikat, azokról nem igazán szeretnek tudomást venni)

Itt egy prófécia Jézusról, ahol erős Istennek nevezik: Ézsaiás 9:6 - "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!" " .

Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten."(Ézsaiás 44:6)

Kolossé 1:16 " Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek"

János 1:1 "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge."--->János 1:14 . "És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal."

János 5:17-18 " Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel."

János 8:24 " Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben."--és azt nyiván tudod, hogy mikor Mózes azt kérdezte Istentől mit mondjon a fárónak ki küldte őt, Isten azt válaszolt, hogy mondja azt, hogy a Vagyok küldte, és Jézus valahányszór ezt a Én Vagyok formát használta, azt állította, hogy Ő Isten, ez az akkori embereknek/farizeusoknak nyílvánvaló volt, csak a fordításokból nem minden jön át teljesen úgy, ahogy az az eredeti nyelben hangzik.

János 10:30 " Én és az Atya egy vagyunk."

János 14:9 " Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? "

János 20:28 " És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!"

Filippi 2:5-7 " Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; "

1Timótheus 3:16 "És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe."

Jelenések 1:8 " Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható. "

נוצרי

Példabeszédek 8,22-31: A teremtő bölcsesség

„Az Úr bírt engem útjai kezdetén, mielőtt valamit teremtett kezdettől. Öröktől fogva elrendeltettem és régóta, mielőtt a föld lett. Még nem voltak a mélységek, és én már fogantattam vala; még a vizek kútforrásai ki nem fakadtak; még a hegyek nagy tömegben meg nem állapodtak; a halmok előtt születtem én. Még a földet nem teremtette, és a folyóvizeket és a földkerekség sarkait. Mikor az egeket készité, jelen voltam; mikor bizonyos törvénnyel kerítést vont a mélységek körül, mikor az egeket ottfenn megerősíté, és megmérte a vizek kútjait, mikor a tengernek kimérte határát, és törvényt adott a vizeknek, hogy át ne menjenek határaikon; mikor a földnek alapokat vetett; ővele voltam, mindeneket elrendezvén, és gyönyörködtem naponkint, mulatván előtte minden időben, mulatván a föld kerekségén; és gyönyörűségem, az emberek fiaival lenni.”

Magyarázat:

Az isteni bölcseség ismét mint személy lép föl, hogy az embereket fölhíja követésére. A mi itt a bölcseségről mondatik, részint a teremtetlen isteni, részint a teremtett emberi, s az isteniben részt vevő bölcseségre illik, azért mind Krisztusra alkalmazható, ki a teremtetlen és teremtett bölcseséget személyében egyesitette; ez okból sz. Athanáz, naz. Gergely, Ágoston, Béda, s a többi egyházatyák és tanítók az alább mondottakat Krisztus Jézusról értik.

Isten birt engem létele kezdetén, azaz, öröktől fogva. E szavak jelentik, hogy az Atya mindenkor a Fiuban, a Fiu mindenkor az Atyában volt (sz. Jerom.). Erről legszebb s legteljesebb értelmezést ad a szeretett tanítvány, János 1,1. Kezdetben vala az Ige (a Bölcseség), és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. A héber befejezés, mely a fönebbi fordításban igy adatik „birt engem“, így is adható: „teremtett engem“ Igy fordítják a LXX. értelmezők, s e fordítás szerint, többen a sz. atyák közől, Jézusra vonatkozólag értelmezik ez igéket, a mennyiben ő, mint Isten fia, lelket, mely teremtetett, vőn fel, és megtestesűlt. Szerintük Jézus lelke minden teremtett lények mintaképe volt. S a mennyiben az ember átalán a teremtés koronája, minden teremtmények összes fogalma, egy kis világ: ennélfogva nemcsak az ős mintakép, az ember Jézus, hanem minden tökéletes ember többé kevésbbé nevezhető a teremtett dolgok előképének; és azért az egyház nem eshetik megrovás alá, midőn a 22–32. v. igéit a boldogságos Szűzre, a tisztaság és tökéletesség példányára alkalmazza.

---

A megszemélyesített bölcsesség fogalma (a Péld 14,1-ben a megszemélyesítés még csak pusztán irodalmi fogás) Izraelben a babiloni fogság után fejlődött ki, mikor a politeizmus már nem jelentett komoly veszélyt az egyisten-hitre. Míg Jób 29-ben és Bár 3,9-4,4-ben dologként, kívánatos értékként jelenik meg a bölcsesség, addig a Példabeszédek újabb keletű, első részében (1,20-33; 3,16-19; 8-9. fejezet) már személyként szerepel. Itt (8,22-31) maga beszéli el saját eredetét (22-26. vers) és tevékeny részvételét a teremtés művében (27-30. vers), valamint az emberek közt játszott szerepét, hogy ti. Istenhez vezesse őket (31.35-36. vers) Sirák fia ezt a tanítást majd továbbfejleszti: Sir 1,1-10 még Jóbra emlékeztet (Jób 28), de Sir 4,11-19; 14,20-15,10 és mindenekelőtt 24,1-9 már túllép a Péld 8-on. - De mindezekben a szövegekben, melyekben a Bölcsesség - más helyeken az Ige vagy a Lélek - személyes jelleget kap, nehéz megállapítani, mi a költői fogás, mi a vallási képzelet szülötte és mit kell új kinyilatkoztatásnak tartani. - Végül a Bölcs 7,22-8,1 azt a benyomást kelti, hogy a Bölcsességnek (a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása - 7,25) része van az isteni természetben, de az elvont kifejezéseket, melyekkel a szöveg leírja, éppúgy lehet Isten tulajdonságaira érteni, mint egy külön személyre. - Az Ószövetség-ben ily módon lefektetett tant az Újszövetség döntően tovább fejleszti azáltal, hogy Krisztus személyére alkalmazza. Jézust a bölcsességnek, Isten bölcsességének mondja (Mt 11,19, párh.: Lk 11,49; vö.: Mt 23,34-36; 1Kor 1,24-30). Miként a Bölcsesség, úgy Krisztus is részt vesz a világ teremtésében és fönntartásában (Kol 1,16-17). - Végül a János-evangélium előszava az Igét a teremtő Bölcsesség vonásaival ruházza fel, és Krisztust az egész János-evangélium úgy mutatja be, mint az Isten bölcsességét (Jn 6,35). Innét érthető, hogy a keresztény hagyomány Justinus óta Krisztust látta az ószövetségi Bölcsességben. - A liturgia a Péld 8,22-31-et Máriára alkalmazza, aki a megváltás művében együttműködött Fiával, miként a Bölcsesség - e szöveg szerint - munkatársa volt a Teremtőnek.

"teremtett": így fordítja a héber igét (qanani) a görög és szír szöveg (vö.: Sir 1,4.9; 24,8-9). Aquila, Symmachus és Theodotion nyomán Jeromos a Vulgátában szerzett-nek fordítja a szót, nyilván azzal a szándékkal, hogy elejét vegye az ariánusok félremagyarázásának, kik a Bölcsességgel azonosított Igét (Krisztust) teremtménynek tartották.

---

A Példabeszédek könyve 8. fejezetében van egy leírás a bölcsességről. Ezt a fejezetet előszeretettel alkalmazzák Jézusra, mintha egy prófécia lenne róla, vagy pedig egy leírás a személyéről.

Ezzel a Jézusra való alkalmazással azonban nekem van néhány probléma. Először is, a messiási utalások az Ószövetségben vagy teljesen egyértelműek (pl. Ézs 53), vagy ha nem is teljesen világosak, az Újszövetség egyértelműen Krisztusra vonatkoztatja őket (pl. ApCsel 2-ben Péter beszédében stb.). A Péld 8-at azonban sehol senki nem alkalmazta az Újszövetségben Jézusra, és Salamon sem utal rá, hogy többet kellene a fejezetbe belelátnunk a bölcsesség leírásánál. Épp ezért, bár szép párhuzamnak tűnik a Jézussal való azonosítás, a bibliai alapot mindenképp nélkülözi.

A másik probléma, hogy a Jézussal való párhuzamállítás tévtanításoknak jelenthet alapot. A 22-36-os verseket szokták leginkább Jézusra érteni, és valóban találhatunk hasonlóságokat. Azonban ez nem jogosít még fel a direkt és egyenes megfeleltetésre. A szakasz így kezdődik ugyanis: “Az ÚR [JHVH] útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt” (Péld 8:22-23, MBT). Ha megpróbáljuk ezt teljesen Jézusra alkalmazni, eljutunk oda, ahol az index fórumán az egyik JT érvelt: Jézus nem más, mint egy teremtett lény, Isten első teremtménye.

A 9. fejezetből kiderül, hogy miért hasonlít annyira a bölcsesség leírása Jézushoz (pl. aki a bölcsességet követi, az életet találja meg, és kegyelmet kap stb.). Itt ezt írja Salamon: “A bölcsesség kezdete az ÚRnak [JHVH-nak] félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Péld 9:10, MBT). A bölcsesség megtalálása tehát nem más, mint Istent félni és megismerni. Az Újszövetségben ennek módja pedig a Jézusban való hit. Ezért olyan hasonló a bölcsesség leírása Jézus szerepéhez. A Biblia magyarázza a Bibliát elv alapján (nem pedig ‘a hagyomány magyarázza a Bibliát’) a bölcsesség itt nem Jézus, hanem ahogy Salamon beazonosította: egy olyan viselkedés, melyet az istenfélelem és az istenismeretre való törekvés jellemez.

Ugyanakkor érdekes (sőt, szomorú!) látni, hogy milyen teológiát képesek emberek építeni egy versre (ti. arra, hogy Jézusnak kezdete van). És teszik ezt egy olyan verssel, amely nem is róla szól. Azáltal pedig, hogy a keresztény írásmagyarázók is beállnak ebbe a sorba (Jézus = a bölcsesség a Példabeszédekben), csak a lovat adják a tévelygés alá.

A Példabeszédekben a megszemélyesített, teremtett, nőnemű Bölcsesség beszél hozzánk. Ezt maga a szöveg is megerősíti. A Péld 7,4 szerint “mond a bölcsességnek: nővérem vagy te, az eszességet ismerősödnek nevezd.” “Én, a bölcsesség együtt lakom az okossággal.” (Péld 8,12). Nehéz elképzelni, hogy ebben a kontextusban hogyan lehetne a bölcsességet azonosítani Isten Fiával, hiszen akkor ugyanazon logika szerint ki lenne az eszesség, okosság? A Péld 9 szerint a Bölcsességnek lányai vannak, vajon őket kivel “azonosíthatjuk”? Ha más nem, ez mutatja, hogy itt valóban példabeszédről van szó, semmi többről. Sőt, ellenpárja is van a Bölcsességnek: a “balgaság fecsegő asszonya” a Péld 9,13-ban. Nem lehet tehát ebből az igéből Isten, vagy Szent Fia lényére következtetni, különösen más, világos igehelyekkel szemben

A bölcsességnek a Példabeszédek könyvének 8. részében található megszemélyesítését egyes teológusok Krisztusra való utalásnak tekintik, s mint ilyet a Szentháromság ószövetségi bizonyítékaként tartják számon. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ariánusok is előszeretettel használták ezt a szakaszt, mivel Krisztus teremtett voltát látták benne bizonyítottnak. A Péld 8 patrisztikus értelmezése valóban Jézusra érti a szöveget, az “alkotás” szót pedig “fölé helyez” értelemben használja Athanasziosz különösen a 25. verssel védekezik, mely az alkotás szóval ellentétben a születést hozza, hasonlóan a Zsolt 110,3-hoz. Csia Lajos ugyanakkor a Szentlelket látja megjelenni ebben az igeszakaszban. Az igehely azonban problémás, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy akár Jézusról akár a Szentlélekről lenne itt szó. A héber nyelv ismeri a nyelvtani nemeket. A Példabeszédekben a megszemélyesített, teremtett, nőnemű Bölcsesség beszél hozzánk. Ezt maga a szöveg is megerősíti. A Péld 7,4 szerint “mond a bölcsességnek: nővérem vagy te, az eszességet ismerősödnek nevezd.” “Én, a bölcsesség együtt lakom az okossággal.” (Péld 8,12). Nehéz elképzelni, hogy ebben a kontextusban hogyan lehetne a bölcsességet azonosítani Isten Fiával, hiszen akkor ugyanazon logika szerint ki lenne az eszesség, okosság? A Péld 9 szerint a Bölcsességnek lányai vannak, vajon őket kivel “azonosíthatjuk”? Ha más nem, ez mutatja, hogy itt valóban példabeszédről van szó, semmi többről. Sőt, ellenpárja is van a Bölcsességnek: a “balgaság fecsegő asszonya” a Péld 9,13-ban. Nem lehet tehát ebből az igéből Isten, vagy Szent Fia lényére következtetni, különösen más, világos igehelyekkel szemben.