Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Kedves Hit Gyülekezetesek!...

Justdoit60 kérdése:

Kedves Hit Gyülekezetesek! Ezek hogy vannak?

Figyelt kérdés

Kérek mindenkit, hogy ne vegyék tőlem ezeket sértésnek, vagy vita kezdésnek, egyszerűen csak tájékozódni próbálok és megérteni dolgokat.Tehát a különböző vallások közötti nézetek eltéréséből adódó vitákat kerüljük.

Szóval, elmentem korábban egy jó barátom által a Hit Gyülekezetébe. Én egyébként is nyitott vagyok, katolikus keresztényként is...

2 kérdésem, ill. meglátásom merült fel.Adakozásnál a következőket hangsúlyozták és nem is egyszer: adakozzatok minél többet, mert sok a kiadásunk és minél többet adakoztok, Isten a többszörösét adja majd vissza, hogy minél többet tudjatok legközelebb is adakozni és ezáltal Istent boldogítjátok (majdnem szószerint írtam). Nekem itt csak ez volt az egyetlen negatív élményem, mint katolikus.Nekem hirtelen úgy jött le, hogy a Gyülekezet vezetője(nem akarok személyeskedni), megalapította a Gyülekezetet és üzleti céllal vezeti azt, aminek hangot is ad. Nálunk a katolikusoknál a pap nem mondja egyáltalán, hogy mennyit adj és főleg nem, hogy máskor mégtöbbet. Ezt hogyan kell értelmeznem/felfognom?

Illetve a másik: Katolikus neveltetésemből a templom szent hely, illetve a papok is, mert Szent Péter utódja a Pápa, a pápa pedig közvetetve felszenteli a papokat, ezáltal Isten szentségéből beszélnek, oktatnak és prédikálnak. A Hit Gyülekezetében ki szentel fel kit, vagy ez hogy van? Nekem olyan volt, mintha csak simán a hívő emberek összegyűlnek egy épületben és simán megosszák, beszélgetnek egymással, egymáshoz a hitről, teológiáról, amit bárki bárhol megtehet, baráti társaságban is. A Szentséget nem éreztem.

Mégegyszer, nem akarok senkit sem megbántani, de ezek érdekelnek engem és szeretnék tisztán látni és sértődés-mentes beszélgetést folytatni. Köszönöm!:)


2014. okt. 26. 23:32
 1/7 anonim ***** válasza:
22%
Az az igazság ... Szekta mely mlm szerűen épül fel és az alapítók a megtévesztettek stexén vannak jóléten .
2014. okt. 26. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
13%
Ezek úgy vannak,hogy fanatizálnak,kimossák az agyad,tudatmanipulálnak az álszent pásztorok.Pénzért mindent tudod.
2014. okt. 27. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
60%

Én nen vagyok gyülis, de egyik jó barátnőm az. Többször is elkísértem, az első alkalom tetszett, de utána alkalomról alkalomra egyre furcsább dokgokat tapasztaltam. Nálam a Szent Szellem általi betöltekezés minden alkalommal kiverte a biztosítékot, egyik alkalommal az egész helyiség őrjöngött, bevallom, nagyon féltem, és majdnem sírtam! Azóta nem szívesen megyek, borzasztó élmény volt, én nem tudom elhinni,hogy valóban a Szent Szellem szállta meg őket, inkább egy állatkertben/őrültekházában éreztem magam.

A pénz dolog számomra sem szimpatikus, de annyira nem tukmáljád táf a dolgot.

Ami még feltűnt, hogy az emberek barátságtalanok, távolságtartóak, legalábbis én úgy éreztem, és mintha mindenki a saját kis világában élne, nem alkotnak valami egységes közösséget.

Én ezeket tapasztaltam.

2014. okt. 27. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 r.sentinel ***** válasza:
11%

Kedves kerdezo !!!


Az adakozast illetoen, minden vallaasi iranyzatnak megvannak a sajatos modszerei, eggyesek nyiltan szolnak az emberekhez, masok meg, hatterbol iranyitva jutnak az emberek penzehez, megint masok meg kulombozo dolgokhoz kotik a penz kifizeteset, a lenyeg a vegeredmeny mindeggyiknel ugyanaz, tehat valojaban a szemedbe mondott keres az ami rosszul esett neked. Nem kulomb sem a katolikus, sem a reformatus, sem mas vallasi iranyzat rendszere, mindeggyik onmaga erdekeit nezi es magasrol tesz a balga, elvakult hivokre, akik mindenben hisznek amit mondanak nekik.


Kedves elozo velemenyezok !!!


Az eddig felsorolt vallasi iranyzatok semmivel se jobbak mint az amelyet minden "szep" jelzovel magasztaltok. Egy paranyi homokszemmel se tobb eggyik vallas se a masiknal, mert mindeggyik hatalmat es az emberek iranyitasat tuzte ki celul, akarcsak a Vatikan. Azt hiszitek hogy a Biblia szent es azt "Isteni" ihlet alapjan irtak az emberek. Na erre mondjak hogy minden tudatlan es "Isteni" iranyitast ohajto vakon hivo emberke a sorban ballag a tobbi emberkevel es nem ohajt annal tobbe megtudni mindarrol amiben hisz (Biblia) mert a vallasi vezetok jo fogaskent kijelentettek hogy "Isten" szavait megkerdojelezni nem szabad. Erre kedves hivok ra is bolintottak, de arra nem kepesek hogy tudomasul vegyek hogy a Bibliaban leirottak nagyreszet, legalabbis ami a kulombozo torteneteket illeto, ugy mint a teremtes, az Adam es Eva esete, a Kain es Abel esete, Noe szemelye, a vizozon stb. mind legalabb 1.000 evi tavolsagbol megelozi a Biblia kezdeti alakulasat. Ha valaki kicsit melyebben kutat az rajon hogy sok tortenet at van veve egy regebbi kulturabol.

2014. okt. 27. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 yuda ***** válasza:
77%

Személyes véleményem a következő:

Szent Péter utódja nem a pápa. Ilyen ige nincs a bibliában. Amire mégis hivatkoznak a katolikusok, az Péter egy kijelentése, amire Jézus azt mondta, erre a kijelentésre amit Péter mondott és NEM PÉTERRE építi fel az egyházat. Emberre hogyan is lehetne? Badarság. Akkor már Jézusra épül, ha szó szerint értelmezzük, nem egy emberre, aki pünkösdig inkább hordószónok volt, mintsem kiállt volna a Mester mellett. Nagyon mondta Péter, hogy meghalni is kész, mégis 3x megtagadta. Nem magyarázom tovább annak a képtelenségét, hogy Péter lenne az első pápa. Ez egyenesen ost-obaság és bibliátlan. Pünkösdtől valóban erőt kaptak, amikor eljött Szentlélek. Utána már Péter is a helyzet magaslatán volt, de addig nem.


Adakozásról van egy kedvenc igém.

Példabeszédek könyve:11:24 Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.


Tudom, a legtöbb ige a bibliában hasonló ehhez. Mind arról szól, hogy ha Isten munkájába fektet be valaki hittel, akkor nemhogy kevesebbje lenne, hanem annál jobban gyarapszik. Beollózhatnék még sok-sok idevonatkozó igét, de egy a lényeg: Istennek mindig igaza van. Még akkor is, ha te, -kedves kérdező, -vagy bárki más másként látná.

Ha Isten az adakozást a vetéshez hasonlítja (másik helyen) és ugyanazt a működési elvet szabja rá, hogy elveted a magot és 30x-os, 60x-os hasznot fog hozni, akkor ki vagyok én, vagy még inkább ki vagy te, hogy ezt megkérdőjelezed?

Szerinted azt kellene hirdetni hívőknek, hogy Isten hazudik? Távol legyen!

Ami benne van a bibliában, az úgy van. Bátran lehet hirdetni és ki lehet próbálni Istent, vajon úgy van, vagy sem. Isten egy helyen maga mondja, hogy pl.a folyamatos tizedfizetéssel is próbálja meg az ember Istent, hogy cserébe olyan hatalmas áldást és védelmet kap, ami semmihez nem fogható.

Ne kritizáld olyannal a Hit Gyülekezetét, amit az igéből vettek.

Katolikus hagyományokat pedig hagyjuk. Esik szét az egész, mert vajmi kevés köze van a bibliához.


10

Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.

11

És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura.



2.kor.9.

6

Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.

7

Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.

8

Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,


Isten igéje az telejsen igaz és ámen. Ha valaki azt szólja, igazságot szól. Aki ellene szól, az hazudik.

2014. okt. 27. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Kedves 5.Válaszoló!


Köszönöm szépen a leírtakat a nézeteidről!Hangsúlyozom most is,mint ahogyan a kérdésben is tettem, hogy nem megkérdőjelezni, vitázni akarok,én mindenkinek a nézeteit és vallását tiszteletben tartom.

A Hit Gyülekezetét sem kérdőjeleztem meg, csupán a kérdéseimre szeretnék válaszokat kapni, hogy tisztábban lássak, mind ezt barátságos hangvételben teszem fel.Igaz nem mindennel értek egyet-szerintem ez nem is baj, de akkor is én csak tájékozódni és érteni akarok:)

Üdv:

Kérdező

2014. okt. 27. 18:24
 7/7 anonim ***** válasza:

Szia Kérdező!


Én sem vagyok hgy.

Ám ezzel a mondatoddal nem tudok egyet érteni:"Nekem olyan volt, mintha csak simán a hívő emberek összegyűlnek egy épületben és simán megosszák, beszélgetnek egymással, egymáshoz a hitről, teológiáról, amit bárki bárhol megtehet, baráti társaságban is."


Szerintem ez így volt az 1 sz. ban is.

Az apostolok közössége sokkal egyszerűbbnek tűnt mint a nagy jeruzsálemi templom.

Legtöbben egyszerű halászok voltak és nem tanulták mélyrehatóan a judaizmus hagyományait - ma a katolikus vallásban teologia - ám Jézus mégis őket választotta.

Szerintem csupán ilyen "iskolázott" alapon senkit nem szabad elutasítani.

Ha nyitott szellemű keresztény vagy akkor inkább tanulj mindenkitől, még a kisgyermektől is - azt hiszem Jézus is mondott ilyet.

2014. okt. 27. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!