Milyen főbb tanokat, ünnepeket ismertek az alábbi vallásokkal kapcsolatban?

Iszlám

Az iszlám vallás (arabul: الإسلام al-islām) a föld nagy világvallásainak egyike (hívei a muszlimok). Az ún. ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai”-nak egyike, és mint ilyen, monoteista

Két fő ágra osztható: a szunnitákra (85%) és síitákra (15%).

A központi mindenható lény (Isten, arabul الله = Allah) (vö.: Elohim, Jahve ), aki a földi emberek közül Mohamed prófétát - a próféták pecsétjét, azaz hitük szerint az utolsó prófétát - választotta ki utolsó szószólójául. Az iszlám szent könyve a Korán, amit Isten Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavainak tekintenek, épp ezért tilos megváltoztathatatlan, és még fordításait is magyarázatnak minősítik. Az iszlám vallás elismeri a korábbi prófétákat (Jézust is annak, méghozzá az egyetlen bűntelen prófétának tekintik), küldötteket, de a korábbi vallásokat az eredeti kinyilatkoztatástól eltérőeknek tekinti. A zsidókat, a keresztényeket a „könyv népei”-nek tartják. Ők az iszlám állam védelmét élvezik. Az iszlám vallás hisz a feltámadásban, és az utolsó ítéletben, a Pokolban és a Paradicsomban (A jók örök boldogságban fognak élni a Paradicsomban, míg a gonoszok örökké égnek a pokolban.)l Az iszlám vallás a zsidó és a keresztény teológiához hasonló törvénykezést vall (vö.: saría).

Hit

Az iszlám a vallással kapcsolatban két alapfogalmat, a hitet (إيمان, ímán) és a vallásgyakorlatot (دين, dín) különböztet meg

Az iszlám hit hat alaptétele

Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben:

Hit Istenben, egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra (tavhid)

Hit a Prófétákban (nabí) és a Küldöttekben (ruszul)

Hit az Isten által leküldött könyvekben (kutub)

Hit az angyalokban (malaika)

Hit a Végső Napban (kimaja)

Hit az elrendelésben (kadar)

Istenhit (tavhid): Az iszlám központi gondolata Isten egysége, és egyedülvalósága. Teológiai rendszerében szigorú monoteizmust valósít meg. A „társítást” (sirk), azaz Isten mellé társat – más istenséget, avagy embert állítani – a legkomolyabb bűnnek tartja.

Próféták (nabi): Az iszlám rendszerében Isten kinyilatkoztatásait próféták, vagy küldöttek közvetítették az emberek felé. A prófétákat az iszlám egyenrangúnak tekinti. Bár az iszlám szerint Isten minden néphez küldött prófétát (egy hadith szerint számuk 124 000), a Korán összesen csak huszonöt prófétát említ név szerint. Ezek a következők: Adam (Ádám), Idris (Enoch), Nuh (Noé), Hud (Heber?), Salih (Salih), Ibrahim (Ábrahám), Ayub (Jób), Lut (Lót), Ishmail (Ismael), Ishaak (Izsák), Yakub (Jákob), Yusuf (József), Shuaib (Jethro?), Musa (Mózes), Harun (Áron), Davud (Dávid), Sulayman (Salamon), Ilyas (Éliás), Zulkifl (Ezékiel?), Al-Yasa (Illés), Yunus (Jónás), Zakhariya (Zakariás), Yahya (Keresztelő János), Issa (Jézus), Mohamed.

Kinyilatkoztatott könyvek: Az iszlám szerint egyes prófétákon keresztül szent könyveket nyilatkoztatott ki. A Koránban név szerint szerepel a Tawrat (Tóra), a Zabur (Zsoltárok) és az Indzsil (Evangélium), mint Allah által leküldött könyvek. Mindazonáltal az iszlám teológia szerint ezek a könyvek időközben eltorzultak, egyes részeik elvesztek, illetve más részeket toldottak hozzájuk. Ilyen módon egyedül a Korán tekinthető hiteles, eredeti formában rendelkezésre álló kinyilatkoztatásnak.

Angyalok és dzsinnek: Az iszlám rendszerében az angyalok szabad akarattal nem rendelkező, kizárólag Istent szolgáló lények. Az iszlám teológia fontos szereplője Dzsibril (Gábriel), akin keresztül Isten közölte a prófétákkal a kinyilatkoztatást. Következően a szabad akarat hiányából az iszlám nem ismeri a „bukott angyal” fogalmát. A Koránban az Ádámot megkísértő gonosz Iblisz nem angyal, hanem dzsinn. A dzsinnek az iszlám rendszerében tűzből teremtett lények, de ellentétben az angyalokkal, rendelkeznek szabad akarattal, így van közöttük jó, és rossz is. Tevékenységükkel segíthetik az embereket jó avagy rossz útra lépni. Az iszlámban szerepel a saitan (sátán) - kísértő kifejezés is, ami elsősorban Ibliszt és leszármazottait jelenti, de emellett jelenthet bármilyen embert vagy dzsinnt, aki gonosz dolgokat sugalmaz másoknak.

Végső Nap: Az iszlámban központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten minden ember felett Ítéletet mond. A döntés értelmében a jók a Kertekbe (Dzsenna), a rosszak pedig a Tűzbe (Nar) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény és zsidó vallás Paradicsom és Pokol fogalmainak. Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is.

Elrendelés (qadar): Az iszlám szerint Isten "Megőrzött Táblákra" (al-Lawhu 'l-Mahfuz) minden megtörtént, és a jövőben történni fogó dolgot felírt, így az egyes emberek sorsát is. Az iszlám ugyanakkor elfogadja a szabad akarat létét, hiszen Isten minden dolgot a tudásával írt.

Az iszlám öt pillére

Az iszlám a vallásgyakorlat öt fő pillérét különbözteti meg. Ezeket hívják „az iszlám oszlopainak” (Arkan-al-Islam)

Hitvallás (sahada)

Ima (salah)

Adakozás (zakat)

Böjt (sawm)

Zarándoklat (hajj)

Hitvallás (sahada): Az iszlám vallásgyakorlatának egyik legfontosabb tétele a hit megvallása. Az iszlám felvételekor az új muszlim elmondja a sahadát.

A hit megvallása nem csak ima alatt történik, hanem minden lehetséges alkalommal. A muszlimság letagadása az iszlámban csakis olyan helyzetben megengedett, amikor az ember a hit megvallása miatt komoly veszélybe kerülne.

Ima (salah): Az iszlám vallásgyakorlatának naponta rendszeresen ismétlődő eleme a napi ötszöri kötelező ima. Ellentétben a keresztény terminológiával az ima az iszlámban kizárólag egy fajta, rituálisan erősen kötött formát jelent. Minden más Istenhez való fordulást fohászként (du'a) értelmeznek. Az öt kötelező ima öt különböző napszakban történik: Fajr (hajnalhasadás), Dhuhr (dél), Asr (délután), Maghrib (napnyugta), Isha (este). Mivel az imák időpontja a nap járáshoz igazodik, évszaktól, és földraji helyzettől függően változik.

Adakozás (zakat)Az adakozás, a szegények segítése az iszlám felfogásában a vallásgyakorlat része. A zakat fizetése a szegények számára egy évben egyszer, Ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon 2,5%-át jelenti. (egyes terményekben, állatokban álló vagyonra más mérték vonatkozik). A zakatot a tradicionális muszlim országokban egyfajta adóként szedik, vagy mecseteken keresztül osztják el. A mecsetek esetleges személyzetének fenntartására azonban a zakat nem fordítható. Ilyen módon nem tekinthető egyházi adónak, vagy ahhoz hasonló adónemnek. A zakatban a muszlim közösség szegény, rászoruló tagjai részesülhetnek. A zakat melletti egyéb, nem kötelező, időhöz nem kötött adakozásból (szadaka), nem muszlimok is részesülhetnek.

Böjt (sawm): Az iszlámban a böjti hónapban (Ramadán), a kötelező böjt hajnalhasadtától (Fajr) napnyugtáig (Maghrib) tart. Ezalatt a böjtölőnek sem ételt, sem italt nem szabad magához vennie, viszont a két egymást követő böjti nap között meg kell törni a böjtöt. Bizonyos esetekben (betegség, terhesség, szoptatás, menstruáció) a böjtöt nem kell, sőt nem szabad tartani, azonban ezt egy későbbi időpontban be kell pótolni, ha pedig ez nem lehetséges (pl. hosszú betegség miatt), akkor legalább egy szegényt eteni kell minden böjti nap helyett. A böjt megtörése (iftar) Ramadánkor általában fontos közösségi esemény. Ramadánkor tartják a muszlimok a szintén nem kötelező éjszakai un. tarawih imákat is. A Ramadánon kívül nincsen más vallásilag kötelező böjt, de böjtölni a Ramadánon kívül is lehet, sőt ajánlatos.

Zarándoklat(haddzs): Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében - ha megteheti - megcsinálni a zarándoklatot (haddzs) Mekkába, a Szent Mecsethez. A mekkai zarándoklat az iszlám naptár Dhu al-Hiddzsah hónapjában történik. A Haddzs idején kívül a Mekkába látogatók - umrát (látogatást) végeznek, amely lényegesen rövidebb, és kevesebb rituális mozzanatot tartalmaz, mint a hajj.

Az iszlám két féle forrásból vezeti le tanításait:

Korán

Szunna (hagyomány)

Korán: A Korán az iszlám elsődleges, és legfontosabb forrása. A muszlimok szerint Isten által kinyilatkoztatott mű, és mint ilyen, Isten szavait tartalmazza. Bár az iszlám több más Isten által leküldött Könyvet is elismer, egyedül a Koránt tartja romlatlan, változatlan formában megmaradtnak. A Korán kizárólag a Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szövegeket tartalmazza, más prófétákra, és kinyilatkoztatásokra csak ezen keresztül utal. A Korán szövegét tekintve az iszlám különböző irányzatai között nincsen különbség, valamennyi irányzat ugyanazt a szöveget fogadja el Koránként.

Szunna: A Szunna az iszlám szunnita ágában Mohamed próféta cselekedeteinek, tanításainak összeségét jelenti. A síita irányzatban a Szunna kibővül az imámok tanításaival és cselekedeteivel is. A Szunnát az iszlám legtöbb irányzata, mint isteni útmutatást kezeli, és az iszlám vallásjog, vallásgyakorlat és teológia autentikus forrásának tekinti. (Az ún. koranita irányzat elutasítja a szunnát, és kizárólag a Koránt tekinti a vallás forrásának.) Mivel a Korán legfeljebb utalásszerűen tesz említést Mohamed életére, a Szunna a Korán utalásain kívül elsősorban a Mohamed életére vonatkozó hagyományokra, az ún. hadithokra épül. Az egyes irányzatok között, sőt esetenként irányzatokon belül a különböző hadithok hitelességének kérdésében komoly különbségek vannak. A síita és szunnita irányzat kölcsönösen elutasítja a másik irányzat által hitelesnek tartott hadithok többségét

Az iszlám irányzatai

Az iszlám irányzatai hagyományosan három fő csoportba sorolhatók be.

Szunnita

Síita

Kharidzsita

Ezeken kívül létezik néhány más kisebb, modern irányzat is, amelyek egyik fő csoportba sem sorolhatók be. Történetileg a szunnita/shíita/kharidzsita különválás a negyedik kalifa Ali uralkodása körül kialakult konfliktus során kezdődött meg, azonban a különböző irányzatok a teológiai tételek tekintetében is jelentős különbségeket mutatnak. A muszlim népesség hozzávetőleg 85-87%-a szunnita, 10-14%-a shíita, 1-3% pedig kharidzsita vagy egyéb irányzat híve.