Szia!
A „Biblia” görög szó, amelynek jelentése: könyvek. Arra utal ez az elnevezés, hogy a Biblia tulajdonképpen egy iratgyűjtemény, 66 írásművet tartalmaz, amelyeket bibliai könyveknek nevezünk. A 66 irat közül 39 eredetileg héber (egy egészen kis része arám) nyelvű, és Izráel népe körében keletkezett az ie. XV. századtól az ie. IV. századig. A Bibliának ezt az első részét Ószövetségnek (vagy Ótestamentumnak) nevezzük. A többi 27 irat az őskeresztény egyház körében keletkezett az isz. I. század folyamán, eredetileg görög nyelven. Ebben az időben a görög volt az első számú világnyelv a Római Birodalom területén. A Biblia második részét Újszövetségnek (vagy Újtestamentumnak) nevezzük.
Az iszlám hagyomány szerint Mohamed az első, Hira hegyén kapott kinyilatkoztatástól (610) a haláláig (632) tartó 23 éven át folyamatosan, részletekben kapta meg a kinyilatkoztatást Jibrīl (Gábriel) arkangyal közvetítésével. A hagyomány szerint a saḥābah, azaz a kortárs tanítványok Mohamed halála után azonnal elkezdték a Korán írásba foglalását. Miután az arab törzsek közötti háborúban, az al-yamamai csatában (633) több mint 700 olyan muszlim halt meg, aki betéve tudta a Korán bizonyos passzusait, így félő volt, hogy emlékezők híján a szöveg egyes részletei végérvényesen elvesznek. `Umar ibn al-Khattāb (Omár), a második kalifa így megbízta Zajd ibn Tábitot, az egyik ṣaḥābiyy-t, azaz Mohamed társát, hogy gyűjtse össze a Próféta tanításait. A következő évtizedek alatt a terjeszkedő iszlám kalifátus sok nem arab nyelvű népet is meghódított, így a Korán kezdett egyre többféle változatban forogni. Hogy ne lehessen a Korán helyes olvasatát vita tárgyává tenni, a harmadik kalifa,’Uṯmān ibn ’Affān (644-656) megbízta Zajd ibn Tábitot és további néhány nagy tudású muszlimot a „hivatalos” szövegváltozat kialakításával. Így készült el az etalonnak tekinthető Oszmán-féle kézirat. A síiták egy része úgy tartja, hogy a kanonikus Korán elkészültekkor a régebbi, más, már leírt változatokat vagy megsemmisítették, vagy ellehetetlenítették. ’Alī ibn 'Abī Ṭālib kalifának, Mohamed próféta vejének is volt egy Korán-változata, amely pont ugyanaz volt, mint a kanonikus, csak kiegészítette a saját kommentárjaival és Ali egyedüli jogos öröklési jogára vonatkozó részeket is tartalmazott. Ezt a változatot viszont Oszmán megsemmisítette. A szunnita kalifák így nem a Korán szövegét hamisították meg, hanem a síiták által az első és egyetlen jogos kalifának, és az első imámnak elismert ’Alī tanításait és magyarázatait "törölték" a Koránból - amitől a Korán maga nem lett kevesebb és kevésbé teljes.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!