Mit tegyek az alábbi helyzetben, felnőttként? (Katolikus, református, evangélikus hívők válaszát várom! )

Legalább háromhetente kerestem őket rendszeresen telefonon.

Illetve igyekeztem havonta egyszer találkozni is velük.

Szerintem ez optimális keresztgyerek részéről.

Tehát nem vagyok egy nyomulós típus.

De úgy érzem, hogy talán így is "sok" vagyok nekik.

A lényeg az, hogy amikor 1,5-2 hónapig nem kerestem őket, ők akkor sem vették volna a fáradtságot, hogy megkérdezzék, mi újság.

Soha nem kértem tőlük semmit, nem is akarok.

Egyszerűen az fáj, hogy a kapcsolat egyoldalúnak bizonyul.

Már gondoltam arra is, hogy egyszerűen kivárom, hogy ők mikor keresnének maguktól. Mikor vennék észre, hogy nem keresem őket...

Persze nem dacból, csak hogy hol lenne az a pont...

"Felnőtt ember esetében mi szükség van keresztszülőre?

Gyerek esetében érthető, mert nem döntésképes, ezért más vállal felelősséget a vallási neveltetéséért. Felnőttként azonban saját akaratából veszi fel a keresztséget. Az evangéliumokban sem szerepelnek keresztszülők."

3. hozzászólás

Köszönöm szépen a hozzászólásodat, észrevételedet!

Számomra azért fontosak a keresztszülők, mert eredetileg egy vallást nem gyakorló családból származom, és ők, akiket keresztszülőknek választottam olyan életet éltek vallásgyakorlás szempontjából és a hétköznapokból is, amilyenre én magam is törekedtem.

Illetve a családban nem tudtam senkivel beszélgetni, csak "világi", profán tanácsokat kaptam.

Ezért érzem szükségét annak, hogy időközönként mélyebben el tudjak beszélgetni olyan, vallását gyakorló emberrel, akiben meg is bízom, és erre a keresztszülők lennének alkalmasak, ideális helyzetben.

"Igazából szerintem nekik csak egy ritualé volt az egész.

Előtte mennyit kommunikáltatok?"

Lucifer-666

Köszönöm az újabb hozzászólásodat is!

Előtte igazán azt éreztem, hogy a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat megfelelően működik. Kétoldalú volt, nemcsak akkor beszéltem velük, amikor én kerestem őket, hanem ők is érdeklődtek.

Kb. az utóbbi 1 évben változott ez, legalább is így visszatekintve ezt az időszakot tudnám behatárolni.

Nekem hiányzott az, hogy ők is érdeklődjenek, mint azelőtt és ne csak akkor hangozzon el a "Hogy vagy?" amikor én felhívom őket, vagy elmegyek hozzájuk.

Igen, megmondhatnám nekik, hogy távolodást érzek.

De ezt ők maguk is észre kell, hogy vegyék.

Ha most odaállnék és elmondanám ezt nekik, az tolakodásnak tűnne, hiszen én magam is észrevettem a változást részükről.

Ezért is gondolkozom azon, hogy esetleg egyszerűen nem keresem én sem őket - bár ez nehéz lesz - és így majd megtudhatom, hogy ők mikor veszik észre ezt a változást.

Nem dacból nem keresném őket, hanem belátva, hogy egyoldalú lett a kapcsolat és akkor legyen, ahogy lennie kell...ha ők maguktól keresnek, szeretettel fogadom, de én nem leszek tolakodó.

De ez járható út-e?

Főleg úgy, hogy szeretem őket és hiányoznának nekem.