Nagy bűn jóshoz menni, ha hiszel Istenben?
@Pietrosol!
A történettudomány szempontjából teljesen mindegy, hogy a 20-21. századi szótárak, meg a latin jelentés mit mondd a "prófécia" szóról. Tudod, amikor az ószövetségi korszakot vizsgáljuk, akkor nem a mai jelentésekből, illetve a hagyományossá vált jelentésekből indulunk ki. Ma az emberek az "apokalipszis" szót is afféle homályos, világvége jóslatokkal hozzák összefüggésbe, noha az ókori irodalomban más jelentése van. Attól függetlenül tehát, hogy a laikusok ma a próféciát a jóslatokkal hozzák összefüggésbe, az óhéber nyelvben, - abban a korszakban - amikor ez a szó használatos volt, >>nem<< a jóslatokat jelentette, ott van a szóelemzés előző kommentben az óhéber szótár alapján. Aki ezt nem fogadja, el, ugyanaz, mintha azt kezdené el tagadni, hogy a "Küriosz" kifejezés koiné görögben a "Urat" jelent - teljesen logikátlan tehát ez ellen hadakozni. Felteszed azt a kérdést, hogyha a próféták jövendöltek, akkor hogy lehet az, hogy olyan kijelentés létezik, hogy "ne találtassék közötted jövendőmondó" - szerinted hogy? Isten ellentmond önmagának? Nem. A különbség a jósok és a próféták között van. Mondok egy pár ilyet:
1. A jósok azt mondják magukról, hogy ők rendelkeznek bizonyos jóstehettséggel, rendszerint felmenőkre hivatkoznak, hogy a nagyanyjuktól örökölték. Egy ember pedig, aki foglalkozott jóslással, azt mondta nekem, hogy a jóslás tanulható (az álomfejtésről már nem is beszélek...). Nos, a próféták ilyeneket soha nem ejtették ki a szájukon, a legjobb példa erre a Dániel könyvének a 2. fejezete, amit említettél, ahol egy álom körül forogtak az események. A király először a jósokat hívta (Dán 2,2), akik kudarcot vallottak. Dániel mielőtt elmondta volna Nabukodonozornak az álmot, épp arról beszélt, hogy "A titkot, a melyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak;"(Dán 2,27). - vagyis értelmetlen az ő jóstehetségeikben bízni. Utána ezt mondja: "De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban."(Dán 2,28) - vagyis a jövőt, csak Isten ismeri. Majd a 30. versben elhárítja magáról a felelősséget, hogy ő nem rendelkezik semmiféle bölcsességgel, neki Isten jelentette meg ezt a dolgot (vö. 23. vers). Remélem látod az egyik különbséget a jósok és a próféták között.
2. A jósok szakmaszerűen jósoltak. Hérodotosz, a görög történetíró ír a jósdákról, ahová elmentek az emberek, és megkérdezték a jövőt. Ugye, ma is vannak ilyen jósok, hirdetik is magukat. A prófétáknak ezzel szemben semmi közük nem volt az ilyen üzlethez, mindegyiknek megvolt a maga munkája, egyik sem jóslatokból kereste a kenyerét. Dániel például elég magas kort ért meg, körülbelül 85 évig élt, de ebből a 85 évből 3-szor fejtett álmot, és 4-szer kapott a mennyből próféciát. Egyébként királyi családból származó, állami férfi volt (Dán 1,3 vö. Dán 8,27). Abdiás próféta még kevesebbszer, mindössze egyetlen próféciát mondott Edóm ellen, amelynek eszkatologikus jelentése is van. Bár Jeremiás prófétához nagy prófétai könyv kötődik, de ha végigolvasod, akkor láthatod hogy az egész könyv Babilon bukása, a fogság és a hazatérés körül forog. Egyébként ő pap volt (Jer 1,1). Tehát a próféták nem jósok voltak, csak időnként kaptak a jövőről Istentől kijelentést - nem azért, hogy kielégítsék a nép jövő iránti éhségét, ahogy a jósok teszik az emberekkel, hanem azért, hogy továbbítsák Isten üzenetét, amely vonatkozhatott a múltra, jelenre jövőre. (Pl Ezékiel a múltról mondott próféciát, amikor Sátán bukását elevenítette fel - 28. fejezet)
3. A jósok soha nem is tartották magukat prófétának, mert a jósok nem vallották azt, hogy ők Istentől kapták a kijelentéseket (ezt az első pontban részleteztem). Abban az esetben, ha valaki mégis azt mondja, hogy ő Istentől kapott kinyilatkoztatást, ami nem igaz, már inkább a hamis próféta jelző illik rá. A hamis próféták leleplezésére pedig újabb vizsgálatokat ajánl a Biblia (Pl Ésa 8,19-20).
Lehetne még erről a témáról beszélni, de ennyiből is egyértelmű, hogy a prófétáknak semmi köze nincs a jósokhoz.
# 21!
"A történettudomány szempontjából teljesen mindegy, hogy a 20-21. századi szótárak, meg a latin jelentés mit mondd a "prófécia" szóról. Tudod, amikor az ószövetségi korszakot vizsgáljuk, akkor nem a mai jelentésekből, illetve a hagyományossá vált jelentésekből indulunk ki."
Viszont mi olyan ügyesek vagyunk, hogy például Dániel tevékenységéből, le tudjuk vonni azt a következtetést, hogy Ő a jövendőt tárta fel a kérdezők, illetve önmaga előtt. Azt a tevékenységet, amely a jövendőt mutatja be, magyarul jövendölésnek, latinul próféciának, görögül prophanainak nevezzük. Értem, hogy különbséget teszel a prófécia és a jövendölés szavak között, de ez nagyjából olyan, mintha az erdő és a wood szavak közti különbséget boncolgatnád. Hazánkban például jövendölést a táltosok végeztek és végeznek, tehát a prófétai tevékenység talán ma is él. Az üveggömbös, megélhetési jósok más kategóriába tartoznak.
"Tehát a próféták nem jósok voltak, csak időnként kaptak a jövőről Istentől kijelentést"
Annyira időnként, hogy Dániel teljes tevékenysége álmok és látomások jövőre vonatkoztatott értelmezéséből, jövendölésből állt.
Olvasd el ezeket: "Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban a felõl, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz."
"És utánad más birodalom támad, alábbvaló mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézbõl való, a mely az egész földön uralkodik.
A negyedik birodalom pedig erõs lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja."
"Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak."
"Így szóla: A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt.
A tíz szarv pedig ez: Ebbõl az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az elõbbiek, és három királyt fog megalázni.
És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az idõket és törvényt; és az õ + kezébe adatnak ideig, idõkig és fél idõig."
"Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó idõre szól ez a látomás."
"És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végsõ idõre szól."
"És az estvérõl és reggelrõl való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert + sok napra való."
"A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a + szenthelyet elpusztítja a következõ fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás."
"De a vég idején összetûz vele a déli király, és mint forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja azokat."
"Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!