Mindenkinek meg kell bocsátani a keresztény vallás szerint?

megbocsátás (lat. remissio, 'elengedés'): az igazságosság és az irgalmasság cselekedete, amellyel a megbántott eltekint az őt jogosan megillető teljes erkölcsi és/vagy anyagi jóvátételtől, és a maga részéről helyreállítja a megsérült vagy megszakadt kapcsolatot. Az Istentől nyert megbocsátás szentségi formája a bűnbánat szentsége. - A megbocsátás jogos követelésről (kártérítés) való lemondás, mellyel a sértett v. megkárosított fél a vétkesnek elengedi a jóvátételt (a lat. szó ezt fejezi ki), ill. szándékosan nem tartja számon a sértést. - 1. A Szentírásban. a) Már az ÓSz-ben elsősorban Isten tulajdonsága és hűségének jele (vö. Zsolt 25,8; Jo 2,14). Az emberben a megbocsátás istenismeret függvénye: amilyen mértékben ismeri az ember az igazságos és irgalmas Istent, annyira képes a megbocsátásra. Kezdetben a sértés megtorlásának ősi joga, a ius talionis (szemet szemért) az ember féktelen bosszúvágyának szabott határt: a sértőnek ugyanazzal kellett bűnhődnie, amivel mást sértett, de nem másban és nem többen (Kiv 21,23-25; Lev 24,19-21; MTörv 19,21). A sértett nem egyszerűen rosszal viszonozta a rosszat, hanem a jóvátétel követelésének jogán Isten megbízásából torolta meg a sértő tettét (vö. Bír 1,7; 2Sám 3,39). Később a próf. tanítás hatására a megtorlást kezdték Istenre hagyni, aki Izr. fiainak egyenként is (Jób 19,25), mint népnek is (Iz 41,14) gondviselője. A bölcsességi kv-ek már e téren is az ÚSz tanítását készítik elő: „Ne mondd: 'Csak a rosszat fizetem vissza!' Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít.” (Péld 20,22). A Sir 28,2: megjelenik a Miatyánk tanítása: „Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked.” Az Ósz-ben a megbocsátás társad. méretű intézménye volt a jubileum. - b) Az ÚSz-ben a megbocsátás Krisztus követésének feltétele (vö. Mt 6,12.14.15; 18,35; Mk 11,25; Lk 11,4; 23,34; Jn 20,23). Alapja a Teremtő és a teremtmény viszonya, melyet az ember a bűnével alapjaiban felforgatott; megsértette a szövetséget, melyben Isten fölajánlotta szeretetét és gondviselését. Isten azonban Krisztusban kiengesztelődött a világgal, és az embernek ajándékozta a megbocsátás képességét. Az ember a megváltásban bocsánatot nyert, mielőtt még fölfogta volna a bűn súlyát, mely teljes egészében csak a keresztáldozatban mutatkozott meg. Ezért az ember, ha részesülni akar az isteni megbocsátás ajándékában, részt kell vállalnia Jézus áldozatában a megbocsátás és az ellenségszeretet gyakorlásával (vö. 1Jn 1,3-7).

2. A keresztény megbocsátás. Mivel a Bold. Szűz Máriát kivéve (szeplőtelen fogantatás) nincs senki, aki ne követne el bűnt, a megbocsátással az ember a saját bűneinek bocsánatát váltja meg. Mind a külső, mind a belső (lelki) élet alapja a rendnek az a nyugalma (béke), amelyet a megbocsátás igazsága tart fenn: ezen igazság szerint minden bűn, bárkit is károsít, elsősorban Isten megbántása, ezért először Isten előtt kell megbánni és megbocsátani. - Mivel a megbocsátásnak egyetlen oka és forrása Isten, ebből következik, hogy ker. ember a megbocsátást nem kötheti feltételekhez, bocsánatkéréshez sem. Azért sem teheti ezt, mert az őszinte (a sértés Isten előtti súlyát belátó) bocsánatkérés pontosan olyan és akkora erény, mint a megbocsátás, ugyanúgy szükséges hozzá a kegyelem, mint a megbocsátáshoz; sőt, olykor nagyobb önismeret, objektivitás, alázat kíséri, mint a megbocsátást. Ezért a megbocsátás és bocsánatkérés dialógusa csak lelkileg azonosan kiművelt emberek között lehetséges. Minden más esetben annak kell először lépnie (megbocsátania v. bocsánatot kérnie), aki a nagyobb kegyelem befogadására nyitott. A megbocsátás megelőlegezésében pedig nemcsak két ember kapcsolata állhat helyre, hanem mindkettőjük kapcsolata Istenben rendeződhet, kinek-kinek az istenkapcsolata szerint: akinek megbocsátottak, az gyakran épp a megbocsátásban tapasztalt szeretet hatására jut el a megtéréshez és az őszinte bocsánatkéréshez.

3. A megbocsátás és az érzelmek. A megbocsátás az értelem és az akarat erőfeszítése, ezért nem föltétlenül szükségesek hozzá pozitív érzelmek (az elkövető iránti szeretet, részvét, meghatottság stb.). Ugyanígy nem kisebbítik értékét a még le nem győzött indulatok. A megbocsátás elsősorban megfontolás és döntések sorozata, mellyel az ember a megváltás igazságára támaszkodva elhatárolódik az (ált. jogos) indulataitól. A megbocsátás készségéért imádkozni kell, a szükséges erőt kérni kell Istentől. Az ilyen erőfeszítésre Isten a lélekbe árasztott békével válaszol. Ez a béke Jézusé, nem „a világé”: kipróbált, erőfeszítésekben megszerzett béke, mely nem borul föl sem az új sértéstől, sem a régiek emlékétől. - A sértés emlékét nem szabad szándékosan őrizni, mert ez nem fér össze a megbocsátás őszinteségével. De a megbocsátásnak nem föltétlenül akadálya az emlékezés sem. A sértés emlékéből tapasztalat, megértés és bölcsesség meríthető. - Ha az ember nem hajlandó a megbocsátásért küzdeni, előbb-utóbb képtelen lesz megbocsátani. Ettől pedig kiüresedik és beszűkül a lélek: állandóan a sértéssel és önmagával foglalkozik, káröröm és rosszakarat rabja lesz; ha bocsánatot kérnek tőle, feltételeket szab, ítélkezik a másik őszintesége felől (amit egyedül csak Isten ismer) stb. Végső soron nagyobb kárt okoz magának, mint bárki, aki megsértette őt.

4. II. János Pál p. 2002. I. 1: a Béke Világnapjára küldött üzenetében a megbocsátást a szeretet különleges formájának és a béke alapfeltételének mondja. Az erkölcsi és társad. rendet csak az igazságosság és a megbocsátás összekapcsolásával lehet helyreállítani: „nincs béke igazságosság nélkül, és nincs igazságosság megbocsátás nélkül”. Jóllehet a közfelfogás az igazságosság vagy megbocsátás kettősége szerint vélekedik, a megbocsátás nem az igazságosság ellentéte, hanem a gyűlöleté és a bosszúállásé. - A megbocsátás nem azt jelenti, hogy eltekintünk a megsértett rend helyreállításának törvényes igényeitől. Ellenkezőleg, a megbocsátás épp az igazságosság teljességére irányul, amely egyedül Istenben, az „ő békéjében” (vö. Jn 16,33) található meg. Ennek az igazságnak a gyümölcse az a rend, amelyben felügyelnek a jogok és kötelességek megtartására, de a javak és terhek méltányos elosztására is. Mivel azonban az ember igazságosságra törekvése mindig tökéletlen (ki van téve a személyek és embercsoportok korlátainak és önzésének), az igazságosságot, mintegy kiegészítéseként, mindig a megbocsátással együtt kell gyakorolni. Ez érvényes az egyes emberek közötti feszültségekre éppúgy, mint közösségi, sőt nemzetközi méretekben is. - A megbocsátás mindenekelőtt személyes választás, a szív állásfoglalása a rosszra rosszal (szemet szemért) válaszoló spontán ösztönnel szemben. A megbocsátás először kinek-kinek a szívében születik meg, s csak utána jelentkezik mint társad. tény. Ezért a ker. ember (példájának, szavainak stb.) felelőssége igen nagy e téren. Amilyen mértékben él az egyes emberekben a megbocsátás etikája és kultúrája, csak abban a mértékben számíthat a társad. a közjót szolgáló megbocsátásra. A megbocsátás a rend nyugalmához vezet, ami sokkal több, mint az ellenségeskedés törékeny és időleges szüneteltetése. Ezért nélkülözhetetlen mind az egyéni, mind a közösségi életben.

Kedves Kérdező!

Végre egy igazán jó kérdés! Hidd el annyira tudunk örülni az értelmes kérdésnek!

Ahhoz, hogy igazi békességed legyen, igen, szükséges mások bűnét megbocsájtani, másrészt a magunk bűneiért, amit másoknak okozunk, bocsánatot kérni. Csak ekkor nyerhetjük el a megbocsátást Istentől is, és a megigazulást, és tapasztalhatjuk meg, hogy a lelki háborúság helyett megbékélésre jutunk. Ekkor szabadulhatunk csak meg a sértődékenység és sértés "tüskéitől"!

A Biblia azt írja, hogy a megbocsátás új szívet - azaz új életfelfogást, godolkodás és látásmódot - teremt. Felbecsülhetetlen a testet és lelket gyógyító ereje is!

Ahhoz, hogy fentartsd az így elért békét, és megőrizd az így elért szív tisztaságát bizony küzdeni kell! Mivel minden ember alapvetően bűn által megrontott emberi természettel rendelkezik ez a küzdelem egész életünkben tart. Ha sikerül ezt végigvinni, akkor elmondhatjuk, hogy jobb emberré váltunk!

Üdv. Péter

"Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek"

Gondold végig, hogy Isten hogyan bocsátott meg Neked, és Te is úgy bocsáss meg azoknak, akik ellened vétkeztek.

Akkor mondok én is valamit, ami szintén a Bibliában van benne:

"Ha barátod vét ellened, akkor fedd meg; de ha megbánja, akkor bocsáss meg neki"

Szerintem ebben minden benne van.

Aki nem bánja meg és tovább folytatja a rosszat, azokkal nincs miről beszélni.

Szabad akarat, ennyi az egész.

Aki elfordul az Istentől, attól Isten is elfordul.

Jézus maga mondta: "aki engem megvall itt lenn, azt majd én is megvallom az Atya előtt." Ebből lehet következtetni, hogy aki nem vallja meg őt.....De ide tartozik az is, hogy "aki nem gyűjt velem, az szétszór".

Ja és ne gyertek azzal hogy jehovatanúja vagyok vagy valami szektás vagy ilyesmi mert nem, csak egyszerű keresztény.

Jajjjj, hallod, persze hogy nem mond semmit azokról akik nem vallják meg őt, de azokról igen, akik megvallják és LOGIKAI ALAPON KI TUDOD KÖVETKEZTETNI AZ ELLENTÉTÉT!

Hahó, tudod mint a viccben: "drágám, azt mondták rám hogy kövér és buta vagyok" "nem szívem, nem vagy buta"......

Érted?