Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ez lenne Isten gyülekezete?...

Ez lenne Isten gyülekezete? Ez Isten gondviselése és hatalmas szeretete?

Figyelt kérdés

A közelmúltban egyik ismerősömmel beszélgettünk Istenről, majd mondta, hogy keresztény. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni egy Istentiszteletre. Mondtam, hogy persze, szívesen elmegyek. Ez meg is történt, elmentünk. Hirdették az Igét, volt dicsőítés is, valamint közös imádkozás. A közös imádkozás alkalmával az Igehirdető mondta, hogy aki úgy gondolja, hogy imádkozzunk érte, menjen előre. Mentek is az emberek, többségük idős néni volt. Főként gyógyulásért kérték az imát. Volt ott egy tolószékes férfi is (ő középkorú volt), ő is előre ment/gurult, de az Igehirdető azt mondta neki, hogy menjen vissza, ő érte nem imádkozunk. Én hátul ültem, mellettem az ismerősöm ült, másik oldalamról pedig egy 40 feletti hölgy. Amikor meghallottam mit mondott az Igehirdető, hirtelen a hölgytől kérdeztem meg, hogy mi volt ez? A válasz ez volt: Isten őrajta sem segített, máson sem fog.


Ez mi? Ez Isten népe? Ez a szeretet? Eddig sem hittem Istenben, de most már végképp nem fogok! Előttem isten leírta magát.


2014. júl. 20. 11:31
1 2 3
 21/22 Kútásó ***** válasza:

Kedves kérdezö, nem tudom hol voltál, nem kutatom, de az Istentöl való gyógyítás ideje még nem jött el.

/grkaty/


Dehogynem!

Jézus tanítványai tudtak gyógyítani mind.

Ha azt mondjátok, hogy az gyógyítás ideje még nem jött el, az olyan mintha azt mondanád: "a hitnek az ideje nem jött még el"

De eljött.

"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyan az"


Ahol van hit ott van gyógyulás.

2014. aug. 19. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 Kései Sirató ***** válasza:
Hit gyüliben voltál?
2023. dec. 4. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!