3:30 MI VAN? Mondjátok, hogy csak a fordítás rossz. Én eddig azt hittem, hogy a keresztény Isten a Mindenható, és nemcsak a zsidók (kiválasztott nép) istene. Miért nem tűnt ez fel senkinek? youtu. Be/kKpSVvlZ1g8
A Bibliában a "zsidó" kifejezés egy kettős értelmű szó. Egyrészt jelképezi a test szerinti zsidókat is, de ez inkább az Ószövetségben jellemző. Az Újszövetség azonban a "zsidó" kifejezést már jelképesen használja, a keresztényekre is, vagyis a lelki Izraelre, akikre az Ótestamentumi próféciák vonatkoznak a testi Izrael választottságának megszűnése után. Pál apostol ugyanis már úgy beszél már a zsidóságról, hogy nem az a zsidó, aki külsőképpen az, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az (Róma 2,28-29)
A Pápa is talán így érthette.
Szervusz
Helyesen írta a fenti válaszoló:
Róma 2:28, 29
" Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és a körülmetéltség sem az, amelyik külsőleg van a testen, hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az ő körülmetéltsége a szív körülmetéltsége szellem által, nem pedig írott törvénygyűjtemény által. Az ilyennek dicsérete nem emberektől, hanem az Istentől jön." Vagyis nem az az Isten népe, aki annak vallja magát. Inkább az, akit Isten ismer el annak.
Valamikor az izraeliták voltak az Isten népe, de mivel nem tartották meg a Törvényszüvetséget, Isten elvetette őket, és ma az az Isten népe, a jelképes izraeliták, akikről Pál beszélt a rómaiaknak.
Látom nem értitek. A pápa azt mondta, hogy a keresztény Isten nem a Mindenható, hanem a zsidók istene.
Vagyis a kereszténység csalás, és a keresztények voltaképpen zsidók. persze a rabbik másképp vélekednek, de ez nem számít, hanem csak az, hogy a keresztények benyaljanak nekik.
Nem, kedves kédezõ, a Pápa semmi ilyet nem mondott, ezt csak a Te elvakult zsidógyûlöleted mondja. Az meg bizonyára tudatlanságból ered.
Mindenesetre ajánlom figyelmedbe ezeket:
Erdő Péter Bíboros úr felszólalása 2012. április 15-én, az Élet menete alkalmával | Magyar Kurír: [link]
A videon 3:18 - 3:40 : http://www.youtube.com/watch?v=sTTVrE5aWxY
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!