Keresztény emberek! Szerintetek Isten képes tovább szeretni azt, aki megszegi a fogadalmát, Istennek tett ígéretét (legyen szó bármiről is), ha őszintén bánja hogy így cselekedett?

Képes megbocsájtani Isten, ha az ember tudomással arról hogy rosszat tesz és hogy nem szabadna azt tennie, s hogy Istennek adott szavát árulja el ráadásul az amúgy is súlyos bűnével? Vagy lehetséges hogy megpecsételődjön már az égben az ilyen ember, aki íly gyenge és szószegő, visszaesően bűnös és áruló, akit úgy fest hiába szeret Isten, mégis letér mindíg a keskeny útról (bár nem akarja ezt tenni, de mégis megteszi újra, meg újra)? S mi az őszinte bűnbánat egyáltalán? Mitől lehetsz biztos benne, hogy őszinte-e a bűnbánatod? Csak azért, mert térdre borulsz és sirdogálsz a szerencsétlenségeden, az álhatatlanságodon? S nem magadat sajnálod-e jobban, hisz félsz hogy elvesztetted a kegyelmét annak aki szeret és elárulta, odaadta magát neked, és félsz a pusztulástól, s nem igazából a bűntettedet sajnálod, vagy hogy megbántottad Őt...? Hogyan tudhatod biztosan elválasztani ezt a kettőt magadban, s kell-e hogy elválaszd? Aki igazán hisz, az nem fél...a saját bűneitől sem?