Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi ez lenne Isten...

Jehova Tanúi ez lenne Isten igazsága? (lent)

Figyelt kérdés

Előre szeretném hangsúlyozni,hogy nem Istent kérdőjelezem meg hanem a ti tanításotokat.

Sátán kb 6000 évvel ezelőtt becsapta az embert és fellázadt Isten ellen,igaz?

Azóta mást nem csinált csak abban törekszik,hogy minél több lelket vigyen maga után.

Szenvedést,bánatot,gyűlöletet és halált hozott a világba.

Ha eljön az ítélet napja Sátán azok után amit tett megússza annyival,hogy kap egy olyan ítéletet ami nem is ítélet hanem csak egy örök "állom"egy megszünés,egy kinmentes egy ki nem érdemelt szép álmokat?

Szerintetek tehát ez lenne Isten igazsága?

Ugyanakkor egy ember aki megölet másik 6 millió embert és nem is akár hogyan,mit kap vettéért,semmit mert semmi lesz belőle.

Egy másik ember aki szinte egy egész kontinenset a hatalma alá kerít és hazugságban meg szenvedésben tart népeket és állítólag több emberi élet szárad a lelkén mint az előzőnek,mit kap cserébe a tetteiért, semmit hanem csak alszik egy örökkévalóságot.

Szerintetek ez lenne Isten igazsága?

Egyszer egy Tanú azt írta,hogy "szerencsétlen nyomorultakat nem kinoza Isten.." igen ám de annak a "szerencsétlen nyomorultnak" volt választási lehetősége,és ő azt választotta amivé lett, egy "szerencsétlen nyomorultá".



2014. jún. 6. 19:01
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Kérdezö, azt kérdezed mi a súlyosabb itélet?


A Biblia így írja, a "bün zsoldja a halál"


Ez az Ádámtól örökölt tökéletlenségünk következménye.


Ezek a halottak Bibliai "seol"-ban vannak amit a magyar nyelv gödörnek, pokolnak, sírnak stb. fordít.


Akik itt nyugszanak a tudatlanság állapotában vannak. Kedves kérdezö, tetszik nekünk vagy nem, de ha elhiszük a Biblia szavait, ez így van Prédikátor 9:7,12


Innen lesz a feltámadás, amit Jézus Krisztus megjövendölt a János 5:28,29-ben, hogy "eljön az óra, amikor kijönnek a sírokból.


A ROSSZABB büntetés a Biblia szerint az, amikor a javíthatatlan bünösök, akiket nem MI, hanem Isten itél meg, a Bibliai "gyehennába", más szóval a "tüzes tóba" kerülnek".....ez az örök halál, a teljes és végleges megsemmisülés. De nem szószerinti kínok helye. Éppúgy mint ahogyan valamit bedobsz pld. papírt a tüzbe, nincs tovább



Isten szeretö, igazságos, nem szadista, nem élvezi a bünösök kínját.


Katy

Katy

2014. jún. 7. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Szerintem nincs ezzel semmi baj.

A gonosz eltűnik és azokat meg akiket gyötört azok meg békében élnek.

2014. jún. 7. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:

Kedves Katy!

Nem akarok én senkit bombázni itt Bibliai igékkel,hogy bizonyítsam az igazamat mert nincs szükség bizonyítani valamit ami nem az én fejemböl pattant ki hanem amiről a Biblia ír.

Viszont egyetlen igét hadd idézzek mert úgy látom,hogy nem érted a lényeget. Isten nem szadista hanem Igazságos.

"...Én Istenem,én Istenem miért hagyál el engemet?"(Máté.27:46)

Tudod kinek a szavai ezek?

Jézus utolsó szavai.

Nos a kérdésem az lenne,hogy nevezhetjük e Istent szadistának hisz végig nézte ahogy megalázzák,megcsúfolják,megkínozák és megölik az Egyetlen Hőn Szeretett Fiát?

Nem! Nem nevezhetjük Istent szadistának hanem igazságosnak mert amit meg ígért azt betartotta megbocsátott a világnak feláldozva azt akit legjobban szeret, egyszülött Fiát, és végig is nézte az utolsó pillanatig.

Miért akarjátok megmondani Istennek,hogy milyen legyen?

Ahogy létezik a menny és az örök élet,ugyan úgy létezik a pokol és az örök tűz. És ez nem vicc..

Isten senkit nem fog a pokolba küldeni,mert mindenki aki oda kerül magának köszönheti,és Istent ezért nem kell szadistának nevezni hanem csupán csak igazságosnak.

2014. jún. 7. 14:53
 14/16 anonim ***** válasza:

Kedves kérdezö,


figyeld csak meg kérlek, mi történt Jézus Krisztus esetében.


Meghalt értünk, hogy megváltson minket, ezt önként vállalta. Kitartott haláláig. Ezért kapta meg azt a nagy dicsöséget Atyjától, hogy minden térd meghajoljon elötte. /Az Atyán kívül ha odafigyelünk/


Aki ekkora próbán ment keresztül, és hüséges maradt haláláig, alkalmas erre a kiváltságos posztra.


Kedves kérdezö, elhiszem hogy nagy megrendülés lehet a számodra az, hogy a dolgok másképpen is lehetnek mint ahogy azt tanultad.

Hogy a poklok kínjában kegyetlen módon örökkön-örökké kínozzák azokat, akik néhány napig vagy évig roszat csináltak.-......és most azt hallod, hogy ez nem így van.


Ki van bízva, hogy ezt a kegyetlenséget tegye?


Ha kedves kérdezö, a Biblia szerint a halál állapota a tudatlanság, nem létezés, bizony ott van ez a Te Bibliádban is leírva Prédikátor 9:7,12 ....akkor hogy kínlódhat szó szerint az aki már nem érez és nem tud semmit sem?



Tudod mi a gyehenna, a tüzes tó? Amelyröl Jézus beszélt és a Jelenések könyve ír? Tudod ugye, hogy ez úgy is van megjelölve, mint a "második halál"?


Olvasd el nagyon kérlek a Bibliádból a Jelenések 20:14-et.


Gondolod, hogy éghet a halál?


Katy

2014. jún. 8. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Kedves Kérdező.....te feláldoznád magad a saját gyermekedért? Mert Isten pont ezt tette....szó sincs szadizmusról. Persze Jézus is hatalmas dolgot tett azzal, hogy önként vállalta mindezt, és mint hús-vér embernek nem volt könnyű. Jó ha nem csak szavakat látunk, hanem a szavak mögé nézünk, mit miért tett Isten....A mi érdekünkben
2014. jún. 9. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:

Pontosan erről beszélek én is kedves utolsó válaszoló. :)

Szavaidat használva "Mit miért tett Isten..." a "MIT" azt tudjuk mindannyian a "MIÉRT"-en van a hangsúly mert ezt nem akarják sokan elfogadni.

Persze itt most én kerültem a "vádlottak" padjába mert Istenből szadistát csináltam,mert hiszek abban amit olvasok a Bibliában...bárcsak mindenki hinne benne és ne azon gondolkozdnának,hogy hogyan lehet jobban kiforgatni Isten szavát,hogy az jobban passzoljon a vallás dogmájával.

És újra visszatérek arra a kérdésre,hogy MIÉRT? Miért vállalt ekkora áldozatot a Teremtő,MIÉRT vállalta azt a nagy szenvedést,MIÉRT szenvedett Ő helyettünk?

Nem lett volna szükség arra a borzasztó halálra ha csak a megsemmisülés lenne a bűnösök ítélete.

Emberek! Jézus Krisztus VÉRT izzadott utolsó estéjén! Tudjátok ez mit jelent? Még el sem kezdődött a kínvallatása de Ő már szenvedett mert tudta mi vár rá.

Jézus szenvedése törölte a mi szenvedésünket és semmi mást nem kell tenni csak elfogadni azt.

A Pokol létezik,és ezt nem én mondom hanem a Biblia.

Ézsaiás ezt írja;

"Mert készen van a szörnyű tűzhely régen,készen áll az már a királynak is,mélyen és szélesen csinálta azt,máglyában tűz és fa bőven;az Úr fuvallata gyujtja meg azt,mint kénköves patak."(Ezs.30:33)

Ez nem vicc...

"És az ördög,a ki elhitette őket,vetteték a tűz és kénkő tavába,a hol van a fenevad és a hamis próféta;és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké."(2Ján.1:2)

2014. jún. 9. 13:43
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!