Jehova Tanúi válaszolnátok nekem egy nagyon fontos kérdésre?

Az ApCsel tanúsítja, hogy sokszor egész családok, „házak” tértek meg Jézushoz: Kornéliuszé, Sztefánászé, Onéziforoszé stb. (ApCsel 10,48). Pál Jézus tanítása alapján a biológiai család érdekei elé helyezi Isten Országa ügyét. Azért, ha ütközés támad, inkább a biológiai közösséget kell felbontani, mint a krisztusi kapcsolatot (Vö.: Privilégium Paulinum, 1Kor 7,15). Olykor úgy tűnik, mintha Pál a nő kisebb értékűségét tanítaná. Pl. hogy „az asszony hallgasson az egyházban.” (1Kor 14,28); „a férfi a feje az asszonynak” (1Kor 11,3; Ef 5,23). Ezek azonban csak alkalmi magatartási szabályok az ószövetségi törvény és a rabbinikus szabályok nyomán. Amikor elvi tanítást ad, akkor a férfi és nő teljes egyenlőségét tanítja: „Nincs többé… férfi és nő…” (1Kor 11,11–12); Pál sok nőt dicsér, akik az evangélium szolgálatában serénykedtek: Priszcillát, Phoibét, Nimphát, Dorkászt stb. A gyermekekről viszonylag keveset beszél, de Isten Országában azok is teljes jogúak! A szülő nevelni tartozik gyermekét (1Tim 5,10), és „az apák ne keserítsék el őket” (Ef 6,4; Kol 3,6). Ez a „megkeserítés” az ősi családfői önkény, ami az Újszövetségben már túlhaladott, méltatlan magatartás! A gyermekek épp olyan „szentek” (Krisztus Testéhez tartozók), mint a szülők (1Kor 7,14). Az ószövetségi szemlélet, hogy ti. a bennük továbbélésünk az örök élet, új és hiteles távlatot kapott: „Ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14).

Az apostolok korában az Ószövetség fogság körüli (zsoltározó) koránál is nagyobb jelentőséget kap a család, mint az üdvösségmunkálás kerete. Már Jézus is igen sokszor családoknál tanít, családoknál gyógyít (Mk 1,28; 2,2; Lk 10,39; Jn 12,8). Magánháznál rendezi meg a húsvéti vacsora liturgiáját (Lk 22,7-13). Családokhoz küldi tanítványait (Mk 6,10; Mt 10,12; Lk 9,4; 10,5). Jézus halála után a keresztények házaknál jönnek össze, a kenyértörést házaknál végzik (ApCsel 2,46). És mivel a templomból meg a zsinagógákból hamarosan kiszorulnak, az igehirdetések jó része és az istentiszteletek végzése is többnyire családoknál folyik: Kornéliusz házában, Tichikusz házában (másfél évig!), sőt még a börtönőr házában is. Szükség esetén kint a szabadban, ahol pl. Pálék is „sejtették, hogy ott van az imádság helye” (ApCsel 16,13). Mintha Isten igéje a családoknál lenne legkevésbé megkötözhető (Vö.: 2Tim 2,9). Priszcilla háza és Nimpháék háza mutatja nekünk ma is: a keresztény igehirdetés és közösségi élet első otthona a család! Nemcsak biológiai vagy termelési keret vagy szálláshely, hanem a közösségi imádság helye, az igehirdetés helye, a kenyértörés helye, üdvösségünk munkálásának helye. És ami nekünk különösképpen fontos: A nők és a gyermekek is teljes jogú üdvösségalanyként jelen lehetnek…

Ami tehertétel akár az ószövetségi családmodellben, akár az újkorban (nők, gyermekek semmibevétele, válás, fagyasztó „gyermek-keserítés”), az mind a bűntől van (Vö.: Ter 3,16; Mk 10,5). A bűntől elrontott első teremtést Jézus újjáteremtő „átváltoztatása” hozta helyre, aminek megjelenítése a világ végéig a húsvéti vacsora megünneplése, ami lényege szerint családi ünnep! Mi ennek az újjáteremtő munkának vagyunk szolgái (2Kor 5,18).

Kérjük szívből a tanulékonyság Szentlelkét, hogy különösen az Ószövetség zsoltározó és az újszövetségi apostolkori családi liturgiás tapasztalatainak vetőmagjai megfoganjanak lelkünkben. Akkor nem leszünk „haszontalan szolgák”!

,üdv.briston

Az ApCsel tanúsítja, hogy sokszor egész családok, „házak” tértek meg Jézushoz: Kornéliuszé, Sztefánászé, Onéziforoszé stb. (ApCsel 10,48). Pál Jézus tanítása alapján a biológiai család érdekei elé helyezi Isten Országa ügyét. Azért, ha ütközés támad, inkább a biológiai közösséget kell felbontani, mint a krisztusi kapcsolatot (Vö.: Privilégium Paulinum, 1Kor 7,15). Olykor úgy tűnik, mintha Pál a nő kisebb értékűségét tanítaná. Pl. hogy „az asszony hallgasson az egyházban.” (1Kor 14,28); „a férfi a feje az asszonynak” (1Kor 11,3; Ef 5,23). Ezek azonban csak alkalmi magatartási szabályok az ószövetségi törvény és a rabbinikus szabályok nyomán. Amikor elvi tanítást ad, akkor a férfi és nő teljes egyenlőségét tanítja: „Nincs többé… férfi és nő…” (1Kor 11,11–12); Pál sok nőt dicsér, akik az evangélium szolgálatában serénykedtek: Priszcillát, Phoibét, Nimphát, Dorkászt stb. A gyermekekről viszonylag keveset beszél, de Isten Országában azok is teljes jogúak! A szülő nevelni tartozik gyermekét (1Tim 5,10), és „az apák ne keserítsék el őket” (Ef 6,4; Kol 3,6). Ez a „megkeserítés” az ősi családfői önkény, ami az Újszövetségben már túlhaladott, méltatlan magatartás! A gyermekek épp olyan „szentek” (Krisztus Testéhez tartozók), mint a szülők (1Kor 7,14). Az ószövetségi szemlélet, hogy ti. a bennük továbbélésünk az örök élet, új és hiteles távlatot kapott: „Ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14).

Az apostolok korában az Ószövetség fogság körüli (zsoltározó) koránál is nagyobb jelentőséget kap a család, mint az üdvösségmunkálás kerete. Már Jézus is igen sokszor családoknál tanít, családoknál gyógyít (Mk 1,28; 2,2; Lk 10,39; Jn 12,8). Magánháznál rendezi meg a húsvéti vacsora liturgiáját (Lk 22,7-13). Családokhoz küldi tanítványait (Mk 6,10; Mt 10,12; Lk 9,4; 10,5). Jézus halála után a keresztények házaknál jönnek össze, a kenyértörést házaknál végzik (ApCsel 2,46). És mivel a templomból meg a zsinagógákból hamarosan kiszorulnak, az igehirdetések jó része és az istentiszteletek végzése is többnyire családoknál folyik: Kornéliusz házában, Tichikusz házában (másfél évig!), sőt még a börtönőr házában is. Szükség esetén kint a szabadban, ahol pl. Pálék is „sejtették, hogy ott van az imádság helye” (ApCsel 16,13). Mintha Isten igéje a családoknál lenne legkevésbé megkötözhető (Vö.: 2Tim 2,9). Priszcilla háza és Nimpháék háza mutatja nekünk ma is: a keresztény igehirdetés és közösségi élet első otthona a család! Nemcsak biológiai vagy termelési keret vagy szálláshely, hanem a közösségi imádság helye, az igehirdetés helye, a kenyértörés helye, üdvösségünk munkálásának helye. És ami nekünk különösképpen fontos: A nők és a gyermekek is teljes jogú üdvösségalanyként jelen lehetnek…

Ami tehertétel akár az ószövetségi családmodellben, akár az újkorban (nők, gyermekek semmibevétele, válás, fagyasztó „gyermek-keserítés”), az mind a bűntől van (Vö.: Ter 3,16; Mk 10,5). A bűntől elrontott első teremtést Jézus újjáteremtő „átváltoztatása” hozta helyre, aminek megjelenítése a világ végéig a húsvéti vacsora megünneplése, ami lényege szerint családi ünnep! Mi ennek az újjáteremtő munkának vagyunk szolgái (2Kor 5,18).

Kérjük szívből a tanulékonyság Szentlelkét, hogy különösen az Ószövetség zsoltározó és az újszövetségi apostolkori családi liturgiás tapasztalatainak vetőmagjai megfoganjanak lelkünkben. Akkor nem leszünk „haszontalan szolgák”!

üdv.briston