Írnátok, vagy linkelnétek ilyet (lent) nekem?

Mikor rájössz, mit sem ér csónakod,

biztonsága hamis, gyenge vagy , összerogysz,

csak lépj ki a viharba, indulj el,

s, nézz Rá ,Istened hív jöjj

Én veled vagyok.

Egyetlen szavára a tomboló tenger elcsitul,

s, te mész hittel, bátran előre,

s Keze érted nyúl,

felsegít, megállsz,

s, újrakezdheted,

mindeközben tanulsz, erősödsz,

reménnyel telik szíved.

Míg megfutod az utat hittel,

lehet az egész bármennyire komor,

békességed kapsz , reménnyel és hittel,

szívedben öröm, és boldogság honol.

Unom, hogy még mindig,

messziről figyellek,

szikla hasadékba előled rejtezem,

nem azért hogy vágyva lássalak,

hanem el ne égessen szent sugarad.

Mikor lesz bátorságom,

hogy eléd lépjek,

megbízva, békében Téged dicsérve

szerető szívedre hajtsam remegő lelkem,

hogy ne féljek meghalni, ha leteszem eléd életem,

Hogy éljek ezentúl Neked, ne érdekeljen más,

mint tegyem, ami terved van velem?

Hogy annyira szeresselek, ne tartson fel

abban már semmi kétség,

sorsom, életem, kezedbe tegyem,

éljek Neked, és nem érdekel a vég?

Mert hiszem bármi végre teremtettél,

Te bevégzed bennem, megtartasz, kegyelmed elég,

s, ezt az új életet, mit nekem adtál Neved dicsőségére élhetem én.

Feltétlen szeretet

Nyomorúságom, lelkem, romlott volta

nem taszít el Téged,

még jobban szeretsz,

Méltatlan voltomat nem veted szememre,

jóságodban így is felemelsz.

Gyengeségem sem választ el Tőled,

inkább megerősítesz.

Bizalmatlanságomra, félelmeimre,

válaszul,Magadhoz ölelsz.

Mikor a szenvedés kínoz,

melyet tisztulásomért viselek

Te fogod a kezem,

ha vétkezem és elesem Uram,

mindig vigasztalsz,

míg bocsánatodért esedezem.

Hogy is dicsérhetném méltón,

a Te Szent nevedet?

Hogy adhatnék illőn hálát jóságodért,

mely így szeret?

Mivel köszönhetném meg Neked életem,

melyet ajándékba adtál nekem?

Hálátlanságom,lázadásom, bűneim mellyel

keresztrefeszítettelek

úgy érzem jóvátehetetlenek.

Jézus áldott a te Szent neved,

nekem már oly édesen cseng.

Magasztalom Uramat megváltásomért,

köszönöm Neked!

Semmim sincs, amit adhatnék

szeretetedre válaszul,

mely annyira vonz engem,

csak az én összetört, gyenge és bűnös szívem,

amellyel egyre jobban szeretlek és imádlak,

és most odaadom Neked.

Mérhetetlen szomorú szívvel,

felettem megálltál Istenem,

én ott feküdtem vérben, láncokban, tőrben,

megesett rajtam a szíved.

Gyengéden ébresztettél,

lemostad vérem,

láncaim leoldva,

magadra vetted vétkem...

Elmentél, annyira szerettél,

életed adtam értem.

3 nap, együtt szenvedés, neked a kín jutott,

én élőholtként még mozdulni sem tudok.

Várlak , várok, sírok keservesen,

ki tudná megmérni, mit is adtál értem?

Uram , ha tudnám,

könnyemmel enyhíteném magányodat,

messze még a hajnal... nincs más ,

csak a mély vizek árja éget.

Hirtelen fényesség hatol le érted,

megelevenedünk mindketten,

szellemem átjárja az élet.

és, most ölelsz igazán,

karjaidban, tied vagyok,

hála és örömkönnyem, élő vízek, patakok, folyamok...

Mindenem Te vagy

Fényed áthatol rajtam,

világossá tesz mindent bennem.

Szereteted átmelegíti szívem

jégcsapokkal teli barlangjait.

Lényed csontom velejéig hatol

és minden sejtem Téged kíván,

mert haldokolnak és Te

egyenként megújítod őket.

Bölcsességet adsz,

hogy olvassam igéid,

értelmem s akaratom igádba hajtom.

Előtted földig hajol test és lélek,

bár néha még remegek,

de egyre jobban nem félek.

Gyengéd szereteted átszúrja szívem,

érted haldoklom, s Te újjáteremtesz.

Lényem a Te kedvedre alakíthatod,

Rád bízom Uram.

Tőled mindent hálásan fogadok,

mert javamra van.

Mint hűs nyári szellő, életr

csókoltad zord szívem.

Emésztő szereteted tüzével

Istenszerelemre tanítasz engem.

Jóságod térdrekényszeríti

eddigi életem,

vétkeim mögé látsz és engem keresel.

Csak csendben ölelj magadhoz,

ne engedj el,

lélegezz bennem, nyugtass így el...

olvassz fel tűzeddel , magadban rejts el

egy legyek Veled, nekem más nem kell..

ajkamon éljen szavad,életre keltesz,

forrás fakad szellememben,

szereteted árad szívemben

érted élni tanítasz....

Köss meg engem...

Régóta Te vágyod bennem,

hogy tüzeddel feleméssz engem.

Hagy legyek Uram teérted,

egészen elégő áldozat.

Hisz te mondtad Uram,

nekünk is inni kell e poharat.

De látod, máris menekülnék,

semmi se kívánja testemben ezt,

most küzdök magammal, verejtékben

s, Te adod nekem,

hogy vágyjam engedni Neked.

Hát köss oltárodhoz engem,

még nem álltam ellen véremig,

kötözz oda szereteteddel,

tüzeddel járj át csontomig.

Ki segít rajtam?

Belül rohadás, ijesztő férgek esznek,

sötétségbe ki merül le értem?

Lényem csak jajgatás,

börtönben enyészek.

Mindenhol pusztítás,

semmim nincs már épen.

Ki az ki hozna nekem hűs vizet égő sebeimre?

Tombol bennem a halál,

az óriásoktól ki véd meg?

Nem tudok tenni már jót,

közelemben csak pusztulás jár,

fordulj el és legyints,

reményem összetört ...fuldoklom, lélegzetem kialszik immár...

Elveszetten

Egész bennsőm ég, a lelkem annyira fáj,

kevés most a szó, nincs gyógyír, vigasztalás..

szép csendben haldoklom, alig lélegzem már,

reményem mely életre csókolt, oly rég szerteszállt...

De addig van remény amíg ez ennyire fáj,

mert ha meghalok megint,

az élet majd nem árt,

vastag falak épülnek szívem köré,

áthatolhatatlanná teszik az éltető fényt...

Régóta nem látlak

Üresség, csend, magány,

a fájdalom bennem kiabál.

Még nem akarom,

még nagyon ellenkezem,

akaratom szétfolyik,

minden zavaros.

Hol van most az értelem, a logika?

-mert nem segít!

Kétségbeesve kereslek,

bár már nem hiszem,

hogy megtalállak valaha is.

Számból feltörő imádság jajkiáltásaim,

már a levegőben szétporlik,

sötét köddé válik,

fejemre visszahull.

Nem találom a békét a szenvedésben,

menekülnék,

de nem tudok.

Tudom meg kéne állni,

hittel szembenézni,

de gyenge vagyok és ostoba.

Hagyom a félelmet lényemre telepedni,

gyötrő aggodalom , rémálom életem.

Hol van a Fény? A Remény?

Örömre már nem is számítok,

hisz én sem számítok itt e világban senkinek.

Mikor ér el hozzám könyörületed sugara?

Mikor szánsz meg Uram?

Nélküled már nem jó nekem itt.

Ó, Jézus, Te velem szenvedsz,

és közben tőlem is,

mert képtelen vagyok bízni, hinni.

Csak engedj oda a Te szívedhez,

hadd merítsek erőt, hogy éljek!

Vonj szorosan magadhoz,

szenvedj velem,

adj ennek értéket, s értelmet!

Mert csak így lehet elviselni az elviselhetetlent!