Mi Isten nevének a jelentése? Mit jelent az, hogy Jehova?

Persze kedves 06:58-as kérdésfeltevő, ugyanis a Szentháromság tanítása szerint az Atya és a Fiú külön személy, csak az Őrtorony sok más mellett azt a hamis állítást hazudja a háromsághívők szájába, hogy ők tudniillik azonos személynek tekintik az Atyát és a Fiút.

Javaslom olvasd ezt el:

[link]

[link]

A Példabeszédek 8:20- pedig nem Jézus megteremtéséről beszél, hanem a megszemélyesített bölcsességről.

A Példabeszédek könyve 8. fejezetében van egy leírás a bölcsességről. Ezt a fejezetet előszeretettel alkalmazzák Jézusra, mintha egy prófécia lenne róla, vagy pedig egy leírás a személyéről.

Ezzel a Jézusra való alkalmazással azonban nekem van néhány problémám. Először is, a messiási utalások az Ószövetségben vagy teljesen egyértelműek (pl. Ézs 53), vagy ha nem is teljesen világosak, az Újszövetség egyértelműen Krisztusra vonatkoztatja őket (pl. ApCsel 2-ben Péter beszédében stb.). A Péld 8-at azonban sehol senki nem alkalmazta az Újszövetségben Jézusra, és Salamon sem utal rá, hogy többet kellene a fejezetbe belelátnunk a bölcsesség leírásánál. Épp ezért, bár szép párhuzamnak tűnik a Jézussal való azonosítás, a bibliai alapot mindenképp nélkülözi.

A másik problémám, hogy a Jézussal való párhuzamállítás tévtanításoknak jelenthet alapot. A 22-36-os verseket szokták leginkább Jézusra érteni, és valóban találhatunk hasonlóságokat. Azonban ez nem jogosít még fel a direkt és egyenes megfeleltetésre. A szakasz így kezdődik ugyanis: “Az ÚR [JHVH] útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt” (Péld 8:22-23, MBT). Ha megpróbáljuk ezt teljesen Jézusra alkalmazni, eljutunk oda, ahol az index fórumán az egyik JT érvelt: Jézus nem más, mint egy teremtett lény, Isten első teremtménye.

A 9. fejezetből kiderül, hogy miért hasonlít annyira a bölcsesség leírása Jézushoz (pl. aki a bölcsességet követi, az életet találja meg, és kegyelmet kap stb.). Itt ezt írja Salamon: “A bölcsesség kezdete az ÚRnak [JHVH-nak] félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Péld 9:10, MBT). A bölcsesség megtalálása tehát nem más, mint Istent félni és megismerni. Az Újszövetségben ennek módja pedig a Jézusban való hit. Ezért olyan hasonló a bölcsesség leírása Jézus szerepéhez. A Biblia magyarázza a Bibliát elv alapján (nem pedig ‘a hagyomány magyarázza a Bibliát’) a bölcsesség itt nem Jézus, hanem ahogy Salamon beazonosította: egy olyan viselkedés, melyet az istenfélelem és az istenismeretre való törekvés jellemez.

Ugyanakkor érdekes (sőt, szomorú!) látni, hogy milyen teológiát képesek emberek építeni egy versre (ti. arra, hogy Jézusnak kezdete van). És teszik ezt egy olyan verssel, amely nem is róla szól. Azáltal pedig, hogy a keresztény írásmagyarázók is beállnak ebbe a sorba (Jézus = a bölcsesség a Példabeszédekben), csak a lovat adják a tévelygés alá.

De ha már ragaszkodsz ahhoz, hogy ott Jézusról van szó, akkor tessék:

Péld 8,22 – Péld 8,31

A megszemélyesített bölcsesség fogalma (a Péld 14,1-ben a megszemélyesítés még csak pusztán irodalmi fogás) Izraelben a babiloni fogság után fejlődött ki, mikor a politeizmus már nem jelentett komoly veszélyt az egyisten-hitre. Míg Jób 29-ben és Bár 3,9-4,4-ben dologként, kívánatos értékként jelenik meg a bölcsesség, addig a Példabeszédek újabb keletű, első részében (1,20-33; 3,16-19; 8-9. fejezet) már személyként szerepel. Itt (8,22-31) maga beszéli el saját eredetét (22-26. vers) és tevékeny részvételét a teremtés művében (27-30. vers), valamint az emberek közt játszott szerepét, hogy ti. Istenhez vezesse őket (31.35-36. vers) Sirák fia ezt a tanítást majd továbbfejleszti: Sir 1,1-10 még Jóbra emlékeztet (Jób 28), de Sir 4,11-19; 14,20-15,10 és mindenekelőtt 24,1-9 már túllép a Péld 8-on. – De mindezekben a szövegekben, melyekben a Bölcsesség – más helyeken az Ige vagy a Lélek – személyes jelleget kap, nehéz megállapítani, mi a költői fogás, mi a vallási képzelet szülötte és mit kell új kinyilatkoztatásnak tartani. – Végül a Bölcs 7,22-8,1 azt a benyomást kelti, hogy a Bölcsességnek (a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása – 7,25) része van az isteni természetben, de az elvont kifejezéseket, melyekkel a szöveg leírja, éppúgy lehet Isten tulajdonságaira érteni, mint egy külön személyre. – Az Ószövetség-ben ily módon lefektetett tant az Újszövetség döntően tovább fejleszti azáltal, hogy Krisztus személyére alkalmazza. Jézust a bölcsességnek, Isten bölcsességének mondja (Mt 11,19, párh.: Lk 11,49; vö.: Mt 23,34-36; 1Kor 1,24-30). Miként a Bölcsesség, úgy Krisztus is részt vesz a világ teremtésében és fönntartásában (Kol 1,16-17). – Végül a János-evangélium előszava az Igét a teremtő Bölcsesség vonásaival ruházza fel, és Krisztust az egész János-evangélium úgy mutatja be, mint az Isten bölcsességét (Jn 6,35). Innét érthető, hogy a keresztény hagyomány Justinus óta Krisztust látta az ószövetségi Bölcsességben. – A liturgia a Péld 8,22-31-et Máriára alkalmazza, aki a megváltás művében együttműködött Fiával, miként a Bölcsesség – e szöveg szerint – munkatársa volt a Teremtőnek.

Péld 8,22

“teremtett”: így fordítja a héber igét (qanani) a görög és szír szöveg (vö.: Sir 1,4.9; 24,8-9). Aquila, Symmachus és Theodotion nyomán Jeromos a Vulgátában szerzett-nek fordítja a szót, nyilván azzal a szándékkal, hogy elejét vegye az ariánusok félremagyarázásának, kik a Bölcsességgel azonosított Igét (Krisztust) teremtménynek tartották.

Isten birt engem létele kezdetén, azaz, öröktől fogva. E szavak jelentik, hogy az Atya mindenkor a Fiuban, a Fiu mindenkor az Atyában volt (sz. Jerom.). Erről legszebb s legteljesebb értelmezést ad a szeretett tanítvány, János 1,1. Kezdetben vala az Ige (a Bölcseség), és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. A héber befejezés, mely a fönebbi fordításban igy adatik „birt engem“, így is adható: „teremtett engem“ Igy fordítják a LXX. értelmezők, s e fordítás szerint, többen a sz. atyák közől, Jézusra vonatkozólag értelmezik ez igéket, a mennyiben ő, mint Isten fia, lelket, mely teremtetett, vőn fel, és megtestesűlt. Szerintök Jézus lelke minden teremtett lények mintaképe volt. S a mennyiben az ember átalán a teremtés koronája, minden teremtmények összes fogalma, egy kis világ: ennélfogva nemcsak az ős mintakép, az ember Jézus, hanem minden tökéletes ember többé kevésbbé nevezhető a teremtett dolgok előképének; és azért az egyház nem eshetik megrovás alá, midőn a 22–32. v. igéit a boldogságos Szűzre, a tisztaság és tökéletesség példányára alkalmazza.

Kedves Kérdező és Hozzászólók!

Azok kedvéért, akik nem akarják végigolvasni az előbbi oldalakon bemásolt borzasztóan hosszú és fárasztóan részletes magyarázattengert, nagyon tömören:

Először is a JEHOVA egy műszó, a JHWH tetragarmma alá az Adonaj (ÚR) szó magánhangzóit punktálták. Ezt úgy hívják, hogy Kötib és Köré, vagyis aki olvasta a szöveget és ehhez a szóhoz ért, az rögtön látta, hogy ez nem egy valós szó és a JHWH helyett az Adonaj (ÚR) szót olvasta.

A JHWH jelentését pontosan ismerjük, a szótárakban megnézhető, jelentése: aki volt aki van és aki lesz, egy szóval: Örökkévaló. Az Isten minden esetben értelmes nevekkel illete magát, amelyek valamelyik tulajdonságát fejezték ki. Hogy ez mennyire így van bizonyítja az alábbi bibliai szakasz:

2Móz 6,3 "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes."

Tehát Isten a "Mindenható" és az "Örökkévaló", vagy mondhatjuk úgy is, ahogyan a Tanúk szeretik: "aki előidézi, hogy legyen", vagy röviden: "Teremtő".

Remélem tudtam segíteni!

Üdvözlettel: Péter

Isten neve nem Jehova, hanem maximum Jahve. A "Jehova" kiejtést katolikus papok és szerzetesek találták ki tévedésből, mert azt hitték, hogy az ADONÁJ (Úr) szó magánhangzóihoz passzol a JHVH. Szerencsére azóta belátták, hogy tévednek...

Isten neve nem olyan értelemben vett név, mint az ókori isteneké, akiket a nevüknél fogva bármikor meg lehetett idézni. Isten úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy "Vagyok, aki vagyok (ehjeh, aser ehjeh) … a Vagyok (ehjeh) küldött … az ÚR [JHVH] küldött" (2Móz 3:14-15). A héber írás csak mássalhangzókat rögzített, és amikor a zsidók az Írást felolvasva a négy betűhöz (JHVH) értek, tiszteletből Adonáj-t (az Úr, Uram) mondtak, így a szó pontos kiejtése feledésbe merült. A szó a kutatók szerint a létigéből ered, ezért a ma leginkább valószínűsített JaHVeH változat tkp. a létige jövő idejű, műveltető alakja: "aki léteztetni fog" = aki majd éltet? (Ez azonban bár nyelvtanilag elfogadható, de nem használt alak.) A modern Ószövetség-fordítások többsége a Jahveh szót is az "Úr" szóval, de kis kapitális betűformával jelzi: "Úr". A Károli fordításból, a magyar irodalomból és Jehova Tanúi révén közismert "Jehova" változat középkori eredetű teológiai műszó. A JHVH mássalhangzói alá odaírták az Adonáj magánhangzóit, hogy a JHVH-t olvasó Adonájt mondjon, de egyes középkori teológusok a JHVH mássalhangzókat ezekkel a magánhangzókkal egybeolvasták. Így keletkeztek a Jahovah vagy Jehovah stb. változatok. (A "Jehova" változat héber fülnek éppen olyan lehetetlenül hangzik, mint magyarul az "Isten" mássalhangzóiból és az "Uram" magánhangzóiból összerakott "Ustan").

A zsidók Istent a mai napig úgy is hívják: "a Név" (ha Sém). A bibliai héberben ugyanis nincs szó a "személy"-re, ezért használja a "név" szót: pl. "Isten nevét segítségül hívni" = magát Istent segítségül hívni; "Isten nevét magasztalni" = magát Istent magasztalni azért, aki Ő. Ez a számunkra furcsa szóhasználat átment az Újszövetségbe is, pl. Csel 1:15 "százhúsz név sokasága" = százhúsz főnyi sokaság, vagy Csel 4:12 "nem is adatott az embereknek az ég alatt más név" = nem adatott senki más.

A név a héber gondolkodásmódban nem csupán a megkülönböztetést (megszólítási módját), hanem az illető tulajdonságait, jellemét is kifejezi. Istennek is sok neve van a tulajdonságai és tettei, illetve a hívők tapasztalatai alapján, pl. az Úr, a Mindenható, a Legfelsőbb (Magasságos), Király, Vigasztalás Istene, Féltőn Szerető Isten, Kőszikla, Atya stb.

Attól, hogy az Újszövetség az adott helyeken utal az Ószövetségre, még nem válik ténnyé, szöveggé, adattá az a ti mögöttes feltevésetek, hogy ott az eredeti, apostoli-evangélistai szövegben is JHVH állt. Ti pedig saját írásaitokban mondjátok (bár a tényszerű vita során már nem tudjátok megvédeni), hogy a hitehagyott másolók hagyták ki a Nevet stb. De egy fia újszövetségi kéziratot nem tudtok kiizzadni, amely itt benneteket támogatna. A "hitehagyott másolók" hipotézise mindenre jó és semmire sem jó. Ezzel a módszerrel azt is igazolni lehetne, hogy a lélekvándorlás benne volt a Bibliában, csak azok a fránya hitehagyott másolók kihagyták.

Ne feledd: az újszövetségi írók nagyon sokszor a Septuagintát idézik, nem a maszoréta héber szöveget. És a tiáltalatok előásott pár kézirat dacára a Septuagintában megtalálható az a tendencia (és nem is csak oldalvízen, hanem főáramlatként, és már jóval az Újszövetség leíratása előtt), hogy a JHVH nevet az Úr szóval adják vissza. Lehet ezzel a tendenciával vitázni, és indítóokát babonásnak minősíteni - de úgy látszik, az újszövetségi szerzők nem gondolták sem babonásnak, sem Istent sértőnek, mert valahányszor az Ószövetséget idézik, nem írják át görög betűkkel a tetragrammát, hanem Úrnak mondják. E tekintetben tehát ők jóváhagyták a tiáltalatok babonásnak mondott zsidó szokást. És legalábbis abban ellenetek tanúskodnak, hogy az Újszövetségben is olyan fontos és elengedhetetlen volna a JHVH név, hogy annak hirdetése nélkül maga az egyház omlana össze.

Arra a kérdésedre, hogy ha szabad az Ószövetségben a JHVH nevet fordításainkban átírni, akkor nektek miért nem szabad az Újszövetségben visszaírni, ezt felelem: te figyelmen kívül hagysz egy nagyon fontos szempontot. Mi szabadok vagyunk arra, hogy a JHVH nevet Jahve vagy Jehova néven következetesen kiírjuk fordításainkban (mint pl. J. N. Darby vagy a magyar Komáromi Csipkés György), és nem harapjuk le a fejét annak, aki talán a "ne vedd hiába" parancs miatti túlzott félelemből vagy más okból (pl. mert nem akarja helytelenül kiejteni) inkább körülírja a Nevet. Nálunk tehát szabadság van: a JHVH név ki (nem) mondása, le (nem) fordítása nálunk nem hitkérdés. Ráadásul az újabb fordítások is különbséget tesznek Úr (Adonáj) és ÚR (JHVH) között, így aki akarja, a szokott helyettesítésen keresztülnézve rekonstruálhatja magának az eredetit. Így tesz az Új prot. ford. és sok idegen nyelvű fordítás.

Ezt a mi szabadságunkat nem használhatod ki annak igazolására, ahogy ti meghazudtoljátok az újszövetségi görög kéziratokat, amelyek - mint az előbb megmutattam - ugyanígy hűvösen bánnak a tetragrammával, és ugyanolyan szabadon fordítják Úrnak, mint mi. Sőt: ti hitehagyottnak szidalmazzátok mindazt, aki eltávolította a JHVH nevet mindkét szövetségi irataiból. De bizonyossá vált, hogy ez a vádatok az apostolokat találja el először. Mert ha ők hitkérdésnek vették volna, amit ti annak vesztek, akkor úgy kerülték volna a Septuagintát, mint a pestist.

Arra nem fogok neked válaszolni, hogy szerintünk "nem ez a neve" stb. Te eltorzítod és kiforgatod ellenfeleid álláspontját. Senki nem képviselte veletek szemben azt az állítást, hogy "JHVH nem neve Istennek." Csak azt, hogy nem egyetlen neve Istennek, és nem is elengedhetetlen neve neki. Tanuld meg ellenfeleitek állításait abban az értelemben felfogni, ahogy ők azt képviselik, és ne vetíts oda a helyükbe valami mondvacsinált, bár nyilván könnyebben támadható zöldséget. És ne várd el, hogy ezt a zöldséget én majd mindenki helyett védelmezni fogom. Nem: itt a te tudathasadásos, vagy-vagy logikád vezetett félre téged, amely azt kiabálja a füledbe, hogy Istennek csak egy igazi és elengedhetetlen neve lehet (a JHVH), és aki ezt tagadja, az máris tagadásba veszi azt is, hogy JHVH neve Istennek.

Mondvacsinált piszkálódás ezek után a részedről az, hogy Károliék honnan vették a Jehova nevet. Tudhatták a zsidóktól vagy koruk hébertudósaitól - ez a pofonegyszerű válasz. De te ezt mint valami megfejthetetlen rejtvényt adod fel nekem, amiből csak az válik világossá, hogy nem tudod valódi álláspontunkat cáfolni, csak valami annak helyébe képzelt madárijesztőre lövöldözöl.

Végül felteszed a szónoki kérdést: megváltozott-e az Isten? A válasz egyértelmű nem. Isten akkor sem változott, amikor azt mondta, hogy a pátriárkák előtt még nem volt ismeretes az ő JHVH nevén. És akkor sem kezdett el változni, amikor Jézusban mint Atya (mint Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk) jelentette ki magát. Ez már átvezetne a másik vitaszálra, ezért itt nem is fejtegetem tovább.

...igen újkeletűnek látom azt a vihart, amellyel JT-i a JHVH nevet rátornyozzák az Újszövetségre. Hogy a Septuagintával meg a mai fordításokkal ki hogyan járt el, azt semmiképpen nem tartom üdvösségi kérdésnek, és ugyanolyan szívesen olvasom Darbyt, mint a King Jamest, úgy Komáromi Csipkést, mint Károlit. Nem tudom, hogy ez náluk programként le van-e fektetve, de úgy érzem, hogy ebből ők csináltak először üdvösségi kérdést. Ha pedig a vita már idáig jutott (hogy az egyik fél a másikat eretnekíti és hitehagyottnak nevezi azon az alapon (is), hogy az a JHVH nevet Küriosszal, ÚR-ral, Örökkévalóval akarja fordítani), akkor eléggé tehetetlen az, aki eddig szabadosnak, ártatlannak vélt szokását továbbra is mint szokást akarja fenntartani. Mert mi elismerjük, hogy nálunk ez nem törvény, nem üdvösségi kérdés, és elvban bármikor megváltoztatható (persze a fordítások átírása nem megy egyik napról a másikra, különösen ha nincs rá kényszerítő ok) - de ők ránktörnek, és mindennek elmondanak bennünket emiatt.

Arra a kérdésedre, hogy milyen nyelven beszélt Jézus, egyszerű választ tudok adni: arámul. A görögbe is bekerültek az általa e nyelven mondott mondattöredékek, mint Éli, Éli, láma sabaktáni, Effata, Ráka és hasonlók. A például hozott zsoltáridézet azonban nem igényli, hogy a kedvéért az Újszövetség szövegét átírjuk. Ha az evangélistának jó volt az "Így szólt JHVH az én Adonim-hoz..." visszaadására az, hogy "Így szólt az Úr az én Uramhoz", akkor jó lesz nekünk is.

Másrészt nem tudom névértéken elfogadni, hogy a JHVH név kultikus használata bármiképpen is feltétele volna annak, hogy a pogányok Őhozzá tartozzanak. Az általad idézett prófétai szó ("szeressék JHVH nevét és a szolgái legyenek") egyszerű körülírás arra, hogy "szeressék Jahvét és a szolgái legyenek." (Ez a körülírás egyébként is szokásos Ószövetség-szerte.) Bizony továbbra is megáll, hogy annyira, amennyire az apostolok szerették Jahvét (az Atyát), úgy mi is szeretjük Őt. Amennyire ők pogánykeresztény környezetben használták a JHVH nevet, úgy használjuk mi is. Felvetéseddel és sürgetéseddel, amely az Újszövetség dokumentáló pecsétjét megkerülve kívánja (ráadásul egy próféciát a maga szakállára értelmezve és tételes paranccsá formálva) a nem zsidó származású keresztényekre a JHVH név valamiféle "használatát" rátolni - szóval e sürgetéseddel az apostolokat kerülöd meg, és olyat követelsz meg tőlünk, amit ők nem. Még a jeruzsálemi tanácskozáson sem került szóba ez a dolog, s bizonyára nem azért, mert az apostolok és vének kiindulásként feltételezték, hogy a megtért pogányok azonnal elkezdték Jahvénak szólítani Istent. Nem: ha ők sem ott, sem máshol nem szorították rá amazokat, hogy Izraellel való egybeköttetésük jeléül vagy feltételéül kezdjék "használni" a tetragrammát, akkor mi igenis gyanakodva fogjuk szemlélni azokat a kísérleteket, amelyek hol ezt, hol különféle étkezési tilalmakat, hol más ószövetségi rendeléseket akarnak az üdvösség elvesztésének terhe alatt ránk tornyozni.

"A “Jehova ” név-az üdvösség kulcsa?

Akik találkoztak már személyesen Jehova tanúival,tapasztalhatták,hogy egyik Nagy Témájuk a "Jehova" Isten-név. Sok megszólított emberrel kikerestették a Biblia Károli Gáspár fordításából a II. Mózes 6:3,és a Zsoltárok 83:19-et: "

Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes. " ***

"Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön." Nekem az a meggyőződésem volt éveken keresztül,hogy a Biblia a Nagy Titkok Könyve,ami a keresztény egyházak előtt "le van kódolva"-míg Jehova tanúi nyitott könyv-mert Ők tudják a "PIN-kódot": JEHOVA ! Tehát az Őrtorony Társulat "kezében" van a Biblia-értelmezés "kulcsa" Hét éve voltam már aktív "királyság-hírnök" ( missziós-szolgálatot végző Jehova tanúja),amikor kezdtem elgondolkodni:Ha Isten-csak,és kizárólag- egyetlen Személy,akkor minek Neki (megkülönböztető) Név? Kitől kell megkülönböztetni? Mi lehet az üzenete a II.Mózes 6:3-nak? Én úgy hiszem / értem, hogy szembeállítja önmagát a Mindenható a tehetetlen,a Tíz Csapás alatt Egyiptomot megvédeni nem tudó hamis "istenekkel". Ők-a nem létezők ("Anti-JHVH") vereséget szenvedtek az abszólút Teljhatalmú Létezővel,a "Vagyok,aki Vagyok" (JHVH) -tól. De az Úr Isten megelégedett avval,hogy úgy ismerjék meg Őt az emberek: "Vagyok,aki Vagyok"? Én úgy értem a Szentírásból,hogy tovább akar lépni! Jézus Krisztus Személyében az ÚR elmozdítja az akadályt az Ember és az Örök,és Teljes Élet közott van.Ez az örökölt (Ős)bűn,és az Ítélet,amit Jézus Krisztus szenvedett el értünk,és helyettünk-hogy aki hisz az Úr Jézusban "el ne vesszen,hanem örök Élete legyen" (János3:16) Az Úr Jézus Krisztus a Teremtőt,mint Atyát mutatta be,és tanítot Róla. Néhány példa: János 6:37: "Senki sem jöhet énhozzám,ha nem vonzza őt az Atya,aki elküldött engem" *** János 14:11:" Higgyetek nekem,hogy én az Atyában vagyok,és az Atya énbennem van,ha pedig másért nem magukért a cselekedetekért higyjetek" Szembetűnő, hogy Jézus nem a "JHVH" nevet hangsúlyozta-tanította...újra,és újra Istenről úgy tanít,hogy Ő a hívők Atyja (Apja). A Jézustól tanult Imádságban ( A "Mi Atyánk" kezdetűben) sem említi...pedig simán helyet kaphatott volna-ha tényleg a JHVH név lenne az "üdvösség kulcsa"! Nem így szólt Jézus:"Mi Atyánk,akinek neve Jehova..."-hiszem,hogy n e m v é l e t l e n ü l ! Hiszem,hogy Jézus nem végzett "fél-munkát",abban az Imádságban minden benne volt! Megszentelődik Isten neve: A t y a ! Jézus Krisztus mondta: "Kijelentettem a Te Nevedet az embereknek" (János 17:3) De ez semmiképp sem a "JHVH" (Jahveh / Jehova) név-amit korábban is ismerhettek. Jézus Krisztusnak több konfliktusa is volt Pl.:a farizeusokal,de egyszer sem üldözték a "Jehova" név használata miatt! Pedig biztosan "ugrottak volna"! Népszerű érv még Jehova tanúitól még az Ap.Csel 15:14: " Simon elbeszélte,hogyan gondoskodott Isten először arról,hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének." Akár az Ószövetségi Gyülekezetet,nézzük,akár az Újszövetségi Gyülekezetet,egyik csoport sem a "Jehova" névről lett elnevezve: Izrael/ Jiszra Él: Isten harcosa. (Él= Elohim,azaz Isten) Az újszövetségi hívőket keresztényeknek nevezték,( Krisztus követője)-amit már az ős-keresztények elfogadtak,felvállatak. Ez sem a "Jehova" névből származik. Jézus Krisztus kereszten elhangzó utolsó szavait az eredeti (arámi) nyelven örökítették meg az Evangéliumok írói,ami így szólt:"Éli,Éli Lama Szabaktani" (Én Istenem,én Istenem miért hagytál el engem?) Ha az üdvösség kulcsa a "Jehova" név lenne,biztos hogy legalább az egyik "Istenem" szó helyében a Jahve / Jehova szó lett volna! Ahogy én értem a Bibliát,Jézus egészen közel hozta Istent,az akarja a Megváltó,hogy megtagadva az Istentől elidegenedett életet ismerjük (f)el önmagunkban a bűnöst,aki csak bűnbocsánatot tud kérni-és ismerjük fel Istenben nem csak a Bírót,a Királyt-hanem az Atyát is. Ennek fényében értem meg,hogy az első századi keresztények nem "Jehova tanúi",hanem Krisztus tanúi voltak! Nem történt "sérülés" a fenntmaradt Bibliai kézíratokban,nem "vágták ki" a Jehova nevet,hanem felváltotta a teljesebb Név:Mennyei Atya Jézus Krisztusról mondja a Szentírás: "És nincsen üdvösség senki másban,mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név,amely által üdvözülhetnénk" (Ap.Csel.4:12)"

[link]

A Yahweh (Jahve) név, amelyben Isten megnyilatkozott az ószövetségi zsidóságnak, annyit jelent „Aki Van”, aki létezik, aki a létezés attribútumaival b ír. A szó a hayah igéből ered, ami annyit jelent - lenni, létezni, illetve minden bizonnyal ugyanezen ige első személyéből, a eheih- ből, ami annyit tesz „Vagyok”. Ugyanakkor ennek az igének van egy dinamikus értelme is: nem pusztán a létezés tényét jelzi, hanem valamiféle állandóan érvényes létezést, élő és tevékeny részvételt. Amikor Isten azt mondja Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14), az azt jelenti: élek, itt vagyok, melletted vagyok. Emellett ez a név kiemeli Isten létének mindenek felettiségét a többi létező létéhez képest: ez önálló, elsődleges, örökkévaló lét, a létezés teljessége, ami maga a mindenek feletti lét. „Jelentőségénél fogva az, Aki van, természetfelettien felette áll a létezés egészének, lévén egyetlen Oka és Alkotója minden létezőnek: az anyagnak, a lényegnek, a létezésnek; az, Aki van, kezdete és mércéje az örökkévalóságnak; oka és mércéje az időnek minden létező számára, és mindennek, ami keletkezik, létrehozója. Tőle ered az örökkévalóság, a lényeg, a létezők, az idő, a keletkezés és az összes keletkező, lévén, hogy Benne nyugszik minden létező, a változóak csakúgy, mint azok, melyek változatlanok… Isten nem pusztán az, Aki van, hanem maga a Létező, aki a létezés minden formájának teljességét magába foglalja – a jelen idejűeket csakúgy, mint a jövő idejűeket” – írja az „Isteni nevekről” szerzője, Areopagita Dénes.

Az ősi hagyomány az mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos flelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet. Csak a főpap, amikor évente egyszer bement a szentek szentjébe, hogy megtömjénezze azt, ejtette ki ezt a nevet. Ha pedig egy egyszerű ember vagy akr egy pap szeretett volna mondani valamit Istenről, a Jahve nevet felcserélte valamilyen más névvel, vagy azt mondta „ég”. Létezett egy olyan szokás is, mely szerint ha Isten nevét kellett kimondani, az ember elhallgatott és szívére tette a kezét, vagy kezével az égre mutatott, és mindenki megértette, hogy Istenről van szó, de maga a szent Név nem hangzott el. Írásban a zsidók Isten nevét a szent tetragrammal (YHWH) jelölték. Az ószövetségi zsidók tökéletesen megértették, hogy emberi nyelven nem létezik olyan név, szó vagy kifejezés, amellyel le lehetne írni Isten lényegét. „Az isteni megnevezhetetlen – mondja Teológus Szt. Gergely. Nem csak maga az értelem mutatja ezt, de […] a legrégebbi és legbölcsebb zsidók is. Hiszen azok, akik az Istenit úgy tisztelték, hogy különleges jelekkel írták le nevét, és nem tűrték, hogy egy és ugyanazon betűkkel legyen leírva Isten neve és a teremtményeké […] vajon valaha is bátorkodhattak szertefoszló hangon kiejteni az elpusztíthatatlan és egyetlen természet Nevét? Ahogyan soha senki nem tudta magába szippantani az összes levegőt, ugyanúgy az értelem sem fogadhatta tökéletesen magába, és a szavak sem ölelhették fel az Isten lényegét”. Azzal, hogy nem mondták ki Isten nevét, a régi zsidók megmutatták, hogy Istennel nem annyira szavak és kifejezések, mint inkább az áhítat és az alázatos hallgatás útján lehet kapcsolatba kerülni…

Amúgy meg: [link]

[link]

[link]

[link]

"a Jehova a Jehova Tanúinak makacsa ragaszkodása egy fantázianévhez

Isten neve a JHWH, jelentése Vagyok." írójának küldöm a következőket:

Téves úton jársz,hiszen Isten neve:Jehova nem a "Jehova tanúi makacs ragaszkodása",hiszen a Károly-fordítású Bibliában is többször előfordul,sőt a régebbi kiadásokban még több százszor is megtalálható volt és tudomásom szerint Károly nem volt Jehova-tanúi,hanem református lelkész volt.Nézz utána mielőtt vádaskodásokba kezdenél.De mivel a vádaskodás is bűn,ezért a saját házad táján sepregess egy kicsit.Egyébként én sem vagyok Jehova-tanúi gyülekezetből való.

Isten óvjon.