Mi Isten nevének a jelentése? Mit jelent az, hogy Jehova?

Jézus Krisztus valóságos Isten

„…gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Izajás 9:6)

„A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.” (Izajás 10:21)

„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” (Ézsaiás/Izajás 54:5)

„Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

„Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott.” (Mt 9:8)

„"Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?"” (Mk 2:7)

„…és szívem ujjong megváltó Istenemben…” (Lk 1:17)

„Hitük láttán így szólt: "Ember, bűneid bocsánatot nyertek." Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: "Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?"” (Lk 5:20-21)

„Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: "Nagy prófétánk támadt", és: "Meglátogatta népét az Isten."” (Lk 7:16)

„"Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!" Erre az bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:39)

Jn 1,1 – „Isten volt az Ige”

„Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1:3)

Jn 1,14 – „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.”

„Istent sosem látta senki. Az egyszülött Isten, Aki az Atya keblén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1:18)

„…az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5:18)

Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”

„…de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.” (Jn 6:64)

Jn 8,19 – „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

Jn 8,58-59 – „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”

Jn 10,30 – „én és az Atya egy vagyunk.” (vö. Kiv 3,14; 20,7; Lev 19,12; 24,14-16)

„…a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat."” (Jn 10:33)

Jn 10,38 – „az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 12,45 – „aki lát, azt látja, aki küldött.”

Jn 14,8-12 – Aki Jézust látta, az az Atyát látta.

Jn 20,28-29 – Jézus elfogadja Tamás hitvallását: „Én Uram, és Istenem!”

Kol 2,9 – „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége”

„Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"” (ApCsel 7:59)

ApCsel 20,28 – „igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.”

„...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk.” (1Kor 8:6)

Ef 1,7-8 – „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk.”

1Jn 1,7 – „Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.”

Róm 9,5 – „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”

„Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-8)

„Ő a láthatatlan Isten képmása, az elsőszülött az egész teremtés fölött. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1:15-20)

Zsid 1:8 „A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője.”

„Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.” (1Tessz 1:12)

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben” (1Tim 3:16)

Tit 2:13 „…várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét”

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13:8)

1Jn 5:20 „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.”

„Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1Jn 2:22)

2Pét 1:1 „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által”

„Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” (Júd 1:4)

„"Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)" - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. [...] Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. ” (Jel 1:8.18)

Nezzük csak meg azt az állitást, amely szerint Konstantin rendelte volna el a Jézus Krisztus istenségeről szóló tanitast! (A téma meglehetősen nagy, ezert csak a legkorábbi forrásokkal foglalkozom.) Előszor vizsgáljuk meg, mit mondott Jézus Krisztus önmagáról?

(Jézus mondta:) "Én és az Atya egy vagyunk. Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám neveben: ezek közul melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?" A zsidók így feleltek neki: "Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn 10:30-33)

Mit láthatunk itt? Jézus kijelenti, hogy egy az Atyával. Ha ezt a kijelentest nem értenénk, vagy félreértenénk, nyilvanvalóvá teszik az értelmét, ha megfigyeljük a zsidó vezetők reakciójat. Egyertelmű, hogy Jézus Istenként jelentette ki önmagát, és a korabeli zsidok így is értették. Ezek után nézzük meg az apostolokot. Legelőszor Janos apostolt, aki így kezdi evangéliumát:

"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." (Jn 1:1)

Szinten ebben az evangéliumban találjuk meg Tamás apostol bizonyságtételét. Ragadványneve: hitetlen. Miert is? Nem volt jelen akkor, amikor Jézus megjelent a felhazban a 10 apostolnak. (Jn 20:19-23) Hallva a többi apostol bizonyságtételét, kijelentette, csak akkor hajlandó elhinni, hogy feltámadt, ha kezet és oldalát megtapinthatja. Kesőbb Jézus újra megjelent, és megadta Tamásnak ezt a lehetőseget. Ekkor Tamás ezt mondta Jézusnak:

"Én Uram és én Istenem!" (Jn 20:28)

Pal apostol esetében nem is tudja az ember, hogy hova kapjon, annyi helyen találunk bizonyitékot. Talán a leghíresebb a Filippi level második fejezeteben talalható himnusz, ahol Pál kijelenti Jézusrol:

"...nem tekintette zsákmanynak, hogy egyenlő Istennel" (Fil 2:6)

A három apostol egyertelmű tanúsagtevője Jézus Krisztus istenségenek. Ha azonban az a vád érne, hogy a Bibliából akarnám bizonyítani, amit "meghamisították", lássuk a legkorábbi ókereszteny bizonyitekot! Kr. u. 107-ben Antiochiai Ignácot, Antiochia püspoket, mint a keresztenyseg egyik legfőbb vezetőjet magához rendelte a császár. Ignác tudta, hogy ez a halálos ítélete, és nem valószinű, hogy vissza fog térni erről az útról. Ekkor hét levelet írt különféle gyülekezeteknek, ahol bizonyságot tett arról, hogy "Jézus Isten". Életéért cserébe elég lett volna ennyit mondania: "csak vicceltem". Miért nem tette? Esetleg tényleg meg volt győződve róla, Hogy Jézus Isten? Persze érhet az a vád, hogy elfogultak az ókereszteny dokumentumok, keressünk független forrásokat. Az összes bizonyitékot nem szeretném felsorakoztatni, csak egyet: ifjabb Pliniusét. Plinius, császari tisztviselő nem tudta, hogy mit tegyen a keresztényekkel, ezért váltott levelet a császárral. Ebben a levelében, Kr. u. 112-ben a következőket irta:

"... [a keresztények] összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az Istennek hitt Krisztus tiszteletére."

Megdöbbentő bizonyiték! Kr. u. 112-ben egy független forrás arról tesz tanúságot, hogy a keresztények Krisztust Istenként tisztelik! Mit mondhatunk tehát? Az Újszovetsegben Jézus olyan kijelentést tesz, ami alapján a zsidók meg akarják kövezni, mert Istenné teszi magát. Apostolai bizonyságát teszik, hogy Isten volt. Az egyik legkorábbi ókeresztény forrás szerzője szintén Istennek tartotta Jézust. Sőt egy független, nem hivő tanúsagtétel szerint 112-ben a keresztények Istenkent tisztelik Krisztust. Nem igaz tehát azon állitas, hogy Konstantin változtatta meg Jézus státuszát. Egyháza a megalakulása óta vallja Jézus istenségét.

Köszönöm, hogy érdemben válaszoltál és nem hurrogtál le.

Nos, a gond az, hogy félreérted a hagyományos kereszténység tanítását az Atya és a Fiú viszonyáról. Mi soha nem mondtuk, hogy az Atya és a Fiú egy és ugyanazon a személyek lennének, hanem azt, hogy e két személy - bár megkülönböztethető - szétválaszthatatlan, és egylényegű.

A Zsid 2,9-ben megtudhatjuk, hogy Jézus még az angyaloknál is kisebb LETT, vagyis valóságosan felvette az emberséget, ezen emberi természete szerint imádkozott az Atyához (aki istensége szerint egy), aki amely szerint - csakúgy mint az angyaloknál mutattam az előbb - kisebb lett!

Olvasd el mit hiszün a Szentháromságról:

„…tiszteljünk egy Istent háromságban és háromságot az egységben; sem össze nem elegyítve a személyeket: sem külön nem választva a lényeget. Mert más az Atya személye, más a Fiúé; más a Szentléleké, de az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek egy az istensége: egyenlő a dicsősége, egyaránt örök a felsége. Amilyen az Atya: olyan a Fiú: olyan a Szentlélek is. Teremtetlen az Atya: teremtetlen a Fiú: teremtetlen a Szentlélek is. Végtelen az Atya: végtelen a Fiú: végtelen a Szentlélek is. Örökkévaló az Atya: örökkévaló a Fiú: örökkévaló a Szentlélek is. És mégis nem három örökkévaló: hanem egy örökkévaló. Amiképpen nem három teremtetlen: sem nem három végetlen: hanem egy teremtetlen: és egy végtelen. Éppen így mindenható az Atya: mindenható a Fiú: mindenható a Szentlélek is. És mégis nem három mindenható: hanem egy mindenható. Ezenképpen Isten az Atya: Isten a Fiú: Isten a Szentlélek is. És mégis nem három Isten: hanem egy Isten. Ezenképpen Úr az Atya: Úr a Fiú: Úr a Szentlélek is. És mégis nem három az Úr, hanem egy az Úr. Mert valamint a keresztény igazság kötelez minket arra, hogy egyenként mindenik személyt Istennek és Úrnak valljuk: úgy az katolikus vallás megtiltja nekünk, hogy három Istenről vagy három Úrról beszéljünk. Az Atya senkitől nem lett: sem nem teremtetett: sem nem született. A Fiú egyedül az Atyától van: nem lett, nem teremtetett: hanem született. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól van: nem lett, sem nem teremtetett, sem nem született: hanem származik. Egy tehát az Atya, nem három az Atya: egy a Fiú, nem három a Fiú: egy a Szentlélek, nem három a Szentlélek. És ebben a háromságban semmi sincs előbb való, vagy utóbb való: semmi sincs nagyobb vagy kisebb. Hanem mind a három személy együtt örökkévaló és együtt egyenlő. Úgy, hogy mindenben, amint már fentebb mondottuk: tisztelni kell mind az egységet a háromságban, mind a háromságot az egységben. Annak okáért, aki üdvözülni akar, ezenképpen értsen a Szentháromságról.

De szükséges az örök üdvösségre: hogy a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülését is hűségesen higgye. Annak okáért az az igaz hit, hogy higgyük és valljuk: miszerint a mi Urunk Jézus Krisztus, Istennek Fia, egyenlően Isten és ember; Isten, aki az Atya lényéből örök idő előtt született: és ember, aki anya lényegébő1 időben született. Tökéletes Isten: tökéletes ember, aki értelmes lélekből és emberi testből áll. Egyenlő az Atyával istenség szerint: kisebb az Atyánál emberiség szerint. Aki noha Isten és ember, mindazáltal nem kettő, hanem egy Krisztus. Egy pediglen nem az istenségnek testbe való átváltozása által: hanem emberi voltának Istenbe való felvétele által. Teljességgel egy; nem a lényeg összeelegyedése: hanem a személy egysége szerint. Mert valamint az értelmes lélek és a test egy ember: úgy az egy Krisztus Isten is, ember is. Aki szenvedett a mi üdvösségünkért: alászállott a poklokra: harmad napon halottaiból feltámadott. Felment a mennyekbe: ül a mindenható Atya Isten jobbján. Ahonnan eljövendő ítélni élőket és holtakat. Az Ő eljövetelekor minden ember feltámad a maga testével; és számot ad ki-ki az ő tulajdon cselekedeteiről. És akik jót cselekedtek, bemennek az örök életre; akik pedig gonoszt, az örök tűzre…”

"...kinyilvánítjuk, hogy egy és ugyanazon Fiút, a mi Urunk Jézus Krisztust valljuk, aki tökéletes az istenségben és aki tökéletes az emberi létben; aki valósággal Isten és valósággal ember, értelmes lélekből és testből való, egylényű [homoúsziosz] az Atyával istenség szerint és ugyan egylényű [homoúsziosz] velünk emberi lét szerint, mindenben hasonló hozzánk, kivéve a bűnt. Istenség szerint eleve az Atyától, emberi lét szerint pedig ugyan az utolsó napokban érettünk és a mi üdvösségünkért az istenszülő szűz Máriától született. Ugyanezt az egy Krisztust, aki Fiú, Úr, Egyszülött, két természetből [ek düo phüszeszin] összeelegyítetlenül, elválhatatlanul, oszthatatlanul, elkülöníthetetlenül valónak ismerjük el. Az egyesülés által semmiképpen sem töröltetett el a természetek különbözősége, sőt, inkább mindegyik természet megtartotta a maga tulajdonságát, és egy személybe és egy lényegbe egyesült, nem két személyre oszlott, vagy vált szét, hanem egy és ugyanazon Fiú és Egyszülött, Isten Ige, Úr Jézus Krisztus.."

Bizony a Biblia kimondja, hogy a Fiú teremtő. Tehát ő a teremtés alanya, és nem pedig tárgya. Az Atya is teremtőne nevezi a Fiút:

"[Az Atya] a Fiához ellenben e szavakkal fordul:

- Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője. Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett.

- Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája."

( Zsid 1:8-10)

11. Isten előre megmondta, hogy emberré lesz

Jézusból nem "utólag csináltak Istent", hanem már az Ószövetség is azt jövendölte, hogy Isten emberré lesz. Keresztelő János az ÚR számára készített utat. Ezt Isten először Ézsaiással (40:3) ígérte meg: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" Ki érkezik? Az Úr. Kinek kell egyenes ösvényt készíteni? Istenünknek (vö. Mt 3:3). Végül az utolsó számon tartott prófétával, Malakiással (3:1) is megígérte: "Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura." (Mal 3:1 vö. Mt 11:10). Kinek a követe lesz János? Az Úré. Ki előtt egyengeti az utat? Az Úr előtt. Ki jön el templomába? Az Úr. Az Úr azonban Zakariással azt is előre megmondta, hogy mi fog történni vele a földön [pontos fordításban]: "...néznek majd rám, akit átszegeztek, és siratják őt, mint egyetlen fiút" (Zak 12:10 vö. Jn 19:37, Jel 1:7).

1. Jézus példátlan dolgokat tett

Rendkívüli, csodás jeleivel megmutatta, hogy uralkodik a természet erői (Mt 8:26-27, Lk 5:4-11), az anyag törvényei (Mt 14:19, Jn 2:1-11), a tér korlátai (Jn 4:46-54), a démoni hatalmak (Mt 8:16-17,28-32, Mk 1:27,34, Lk 4:35 vö. Kol 2:15), a betegségek (Mt 9:20-22, 32-33, 12:9-21, Lk 4:39-40, 5:12-15 stb.) és a halál (Mt 9:18.23-26, Lk 7:11-17, Jn 11:1-44) fölött. A prófétákkal ellentétben azonban "kenetét" (felhatalmazását) részben a tanítványaival is megosztotta, hogy azok is jeleket tegyenek "az ő nevében", tehát a tőle kapott küldetésként és az ő igazolásaként (Mt 10:1, Lk 10:17-19, Mk 9:38-40, 16:15-20). Mózes és Illés is tettek nagy csodákat, de ezek végső soron nem őket, hanem az Istent igazolták Izrael és a népek előtt. Jézus csodái azonban olyan "jelek", amelyek Jézusról tanúskodtak, arról, hogy ő az, akinek mondja magát, és hogy róla szóltak a messiási jövendölések.

12. Jézus nem hétköznapi csecsemő volt

Jézusnak nem volt emberi apja. Édesanyja, Mária szerint Istentől fogant (Lk 1:32,35 vö. 2:19,51). Keresztelő János anyja, Erzsébet a Szentlélek ihletésére úgy szólította Máriát, hogy "az én Uram anyja" (Lk 1:41-43), és nyilvánvalóan nem az anyósára gondolt, hanem Istenére vagy Messiására, ami – a fentiek alapján – ugyanaz. Férje, Zakariás azt jövendölte Keresztelő Jánosról, hogy "az Úr előtt" fog járni (Lk 1:76). Az Úr angyala is azt jövendölte Zakariásnak születendő fiáról, Jánosról: "Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével … hogy felkészült népet állítson az Úr elé." Egyértelmű volt, hogy ki érkezett meg közénk az első karácsonykor.

13. Jézus szerint ő már emberi élete előtt is létezett

Jézus maga utalt rá, hogy már születése előtt is létezett (Jn 6:62), hogy "nem evilágból" származik, hanem "fentről" jött (Jn 8:23), az Atyától (Jn 16:28). Kijelentette, hogy már Ábrahám előtt (Jn 8:56-58), sőt a világ kezdete előtt is létezett, dicsőségben az Atyánál (Jn 17:5).

14. Jézus közvetítőnek tartotta magát Isten és ember között

A jeruzsálemi Templom az Isten és ember közötti kapcsolat egyetlen földi helye volt, de Jézus szerint az ő személyében még a Templomnál is nagyobb volt jelen (Mt 12:6). Úgy tekintett magára, mint aki a látható és a láthatatlan világ között közvetít, mint aki Jákób lajtorjája (Jn 1:51 vö. 1Móz 28:12). Kijelentette, hogy az Atyához nem juthat senki, csak általa, mert ő az út (Jn 14:6). Tanítványai is így látták (ApCsel 4:12).

15. Jézus szerint Isten őbenne ismerhető meg, sőt látható

Jézus szerint senki sem ismeri az Atyát, csak ő, a Fiú (Mt 11:27, Jn 10:15), az Atyát csak általa lehet megismerni (Lk 10:22), és csak aki őt ismeri, az ismeri az Atyát (Jn 8:19). Nincs ember, aki az Atyát valaha is látta volna vagy láthatná (1Tim 6:16), Jézus mégis azt állította, hogy ő látta az Atyát (Jn 6:46, 1:18). Sőt, boldog az, aki őt láthatja (Lk 10:23), mert aki őt látja, látta az Atyát (Jn 14:9), hiszen ő az Atyában van, és az Atya őbenne (14:10).

16. Jézus a "Vagyok"

Kijelentette, hogy ő nem evilágból származik, és aki nem hiszi, hogy ő a "Vagyok", az a bűneiben hal meg (Jn 8:23-24), ahogy saját elárultatását is azzal az indokkal jövendöli meg, hogy amikor az megtörténik, tanítványai elhiggyék, ő a "Vagyok". Ez a kifejezés nem más, mint Isten ószövetségi önmegnevezése: "Vagyok, aki vagyok" / "A Vagyok" (2Móz 3:14, héber ehjeh, LXX görög egó eimi). Isten az Ézs 43:10-ben is így fogalmazza meg Izrael kiválasztásának célját: "...hogy tudjátok, és higgyétek, és megértsétek, hogy én vagyok [az] (héber aní hú, LXX görög egó eimi), előttem nem lett Isten, és utánam sem lesz". Jézus a Jn 8:24-ben és a 13:19-ben szó szerint ugyanezt mondja saját magáról ("hogy én vagyok [az]", hoti egó eimi). A Gecsemáné kertben a Jézust kereső katonák megkérdezték, hogy melyikük Jézus, és amikor ő megszólalt: "Én Vagyok [Az]" (egó eimi), azok hanyatt estek (Jn 18:5-6).

17. Jézus mint a Fiú, az Emberfia és az Isten Fia

A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot kollektíve, mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentől származik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33).

Jézus két sajátos kifejezéssel utalt önmagára: ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A "… fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon), de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott.

Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának.

Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi és héber füllel nem is lehetett másként érteni.

Megjegyzendő, hogy az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének – jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben – csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

18. Tanítványai is hitték, hogy benne Isten lett emberré

Ő az "egyszülött Isten" (monogenész = egyszülött, azaz egyetlen, Jn 1:18), aki "Istennél" volt és "Isten" volt (Jn 1:1-2), aki "Isten formájában" volt (morphé = az alak, amelyről valaki felismerhető) és "Istennel egyenlő" volt (Fil 2:6, iszosz = egyenlő, mint a mérleg két karja). Előbb létezett mindennél, minden általa lett teremtve, és minden általa áll fenn (Jn 1:3, Zsid 1:3, Kol 1:16-17), tehát Teremtő és Megtartó (vö. Ézs 44:24, 45:12).

Mégis "testté lett" (Jn 1:14, 1Tim 3:16), mindenben az "emberekhez hasonlóvá" lett (Fil 2:7, Zsid 2:14). Közben nem adta fel Isten voltát, hanem felvette emberségünket, ezzel önmagát mintegy "megüresítve" (Fil 2:7) ideiglenesen lemondott például dicsőségének állandó sugárzásáról (Mt 17:1-8) és mindentudásáról (Mt 24:36). Tanítványai a feltámadása után "az Istenükre és az Urukra" ismertek benne (Jn 20:28), és később így is írtak róla (Jn 1:1,18, Róm 9:5, Ef 5:5, Tit 2:13, Zsid 1:3, 1Jn 5:20).

A Jézusban megjelent Fiú a láthatatlan Isten látható "képe" (eikón = látható kép, Kol 1:15, 2Kor 4:4), az Isten lényének (hüposztaszisz) a "képmása" (kharaktér = bevésés, lenyomat; mint pénzen a kép), és az Isten dicsőségének a "kisugárzása" (apaugaszma, Zsid 1:3), ezért Isten dicsőségének ismerete a hívő számára Krisztus "arcán" (proszópon, 2Kor 4:6) ragyog fel. Őbenne valóban "velünk [van] az Isten" (met'hémón ho theosz, Mt 1:23).

19. Mindezt a teljes Biblia összefüggései igazolják

Az Úr Isten, Jahve Elohim mindenütt jelenlevő szellemi lény (Zsolt 139, Jn 4:20-26, ApCsel 17:28). Jézusban mégis maga az Úr, az "Első és Utolsó", azaz Egyetlen Isten halt kínhalált megváltásunkért (Ézs 44:6 vö. Jel 1:8, 22:13 és 1:17-18, 2:8), tehát Isten valóban "a saját vérével" váltotta meg egyházát (ApCsel 20:28).

Ezért Jézus a mi "nagy Istenünk és üdvözítőnk" (Tit 2:13 vö. 3:4-6), és ahogy "nincs más üdvözítő", csak Jahve (Ézs 43:11), úgy "nincs üdvösség más névben" (azaz másban), mint Jézusban (ApCsel 4:12), akinek a neve azt jelenti: "Jahve az üdvösség" vagy "Jahve üdvözít". Egyedül az Úr "nevére", azaz előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23), és Jézusnak ez a "minden név fölött való név" (ti. a Legnagyobb Név: JHVH) adatott, hogy előtte hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt, elismerve, hogy Jézus Krisztus Úr (Fil 2:6-11, Róm 14:11 vö. Jn 20:28). Az ószövetségi ígéret (Jóel 3:1-5) is úgy szólt, hogy Isten kiönti a Lelkét; ezt a Messiás tette meg (ApCsel 2:7 vö. Jn 14:16-17, 16:7), akinek a feladata a Szentlélekkel keresztelés (Mk 1:8, ApCsel 1:8, 2:4).

2. Jézus példátlan tekintéllyel és tekintélyigénnyel lépett fel

Nincs ember vagy (ark)angyal, aki joggal követelhetett volna magának olyan tekintélyt, amilyet Jézus követelt magának. Azt állította, hogy az Atya az ő kezébe adta a végső ítéletet (Jn 5:22,27), és hogy az emberek az alapján fognak megítéltetni, hogy elfogadják-e az ő tanítását (Jn 12:48-50). Azt hirdette, hogy aki benne bízik, az nem megy ítéletre, hanem már most átment a halálból az életbe (Jn 5:24). Kijelentette, hogy ő itt és most, még ebben az életben képes megszabadítani embereket a bűn rabságából (Jn 8:34,36). Egyeseknek megbocsátotta a bűneit, pedig ezt egyedül Isten teheti meg (Lk 5:19-26, 7:36-50, Jn 8:1-11). Egy embernek a másik ember elleni bűnét ugyanis csak a sértett fél bocsáthatja meg; mivel azonban minden ember elleni bűn egyúttal Isten elleni bűn is (1Móz 39:9, Lk 15:21), Isten a maga részéről azt a bűnt is megbocsáthatja, amiért a vétkes már nem tudott bocsánatot kérni, vagy a sértett nem akart megbocsátani. (Ezzel összefüggésben tanította azt, hogy aki nem bocsát meg másoknak, annak Isten sem bocsát meg, Mt 6:14-15). Tudni kell, hogy akkoriban még működött a Templomban az állatáldozati rendszer, az isteni bűnbocsánat elnyerésének egyetlen, törvény szerint járható útja (Zsid 10:1-10).

Jézus szerint azonban őbenne még "a Templomnál is nagyobb" volt jelen (Mt 12:6), Ábrahám is előre látta "az ő napjait" (Jn 8:56-58), és a próféták és a királyok is őt szerették volna látni (Lk 10:23-24). Azt állította, hogy csak ő látta az Atyát (Jn 6:46), és aki őt látja, az látta az Atyát (Jn 14:8-10 vö. 1:18), és csak aki őt ismeri, az ismerheti meg az Atyát (Jn 8:19). Kijelentette, hogy őt is úgy kell tisztelni, mint az Atyát (Jn 5:23). Elfogadta emberek imádatát (Mt 4:10 vö. Jn 9:38, Mt 28:9, Lk 24:52), pedig az imádat csak Istennek jár, azt nem fogadhatja el sem ember (ApCsel 10:25-26), sem angyal (Jel 19:10). Sőt, kijelentette, hogy hozzá lehet imádkozni, mert aki majd az ő nevében őtőle kér valamit, azt ő megadja neki (Jn 14:14 vö. ApCsel 7:59).

Jézus nem egyszerűen beszélt az Istenhez vezető útról, az igazságról és az életről, a feltámadásról, a helyes erkölcsről és gyümölcsöző szolgálatról – ezeket mind saját magával azonosította ("Én vagyok..." mondások). Ő az Atyához vezető út, a való igazság és az élet (Jn 14:6), az egész világ számára ő maga a világosság, azaz a helyes erkölcsi mérce (Jn 8:12, 9:39-41), nélküle nem lehet gyümölcsöző módon szolgálni Istent (Jn 15:1-8), és aki benne bízik, annak örök élete van, mert azt ő fogja feltámasztani, aki maga a feltámadás és az élet (Jn 5:21, 6:40, 11:25-26).

3. Az adopcianizmus és az arianizmus

Ezek az irányzatok az előbbiekkel szemben látják a helyettes váltság szükségességét, de az egész üdvösséget egy felmagasztalt embernek (adopcianizmus) vagy egy félisteni-angyali lénynek tulajdonítják (arianizmus). "Üdvözítőjük" tehát teremtmény, akinek azonban szerintük is bűntelennek kell lennie, hogy mások helyett bűnhődhessen.

Ami az emberi megváltó elképzelését illeti, egy ember elvben képviselhetné az emberiséget. Ezen túl azonban egy olyan feltételnek sem tudna megfelelni, amely a Biblia szerint a megváltótól elvárható.

• Az emberek megváltójának például bűntelennek kell lennie, olyannak, ki maga nem szorul megváltásra. Nincs azonban ember, aki ne vétkezne (Róm 3:23, 5:12), és az ember egyetlen vétkével is az egész törvény ellen vét (Jak 2:10). És mivel Istennek senki sem adhat váltságot önmagáért (Zsolt 49:8, Zsid 5:1-3, 9:7), logikus, hogy másokért sem.

• Ha a megváltót az különböztetné meg a megváltandóktól, hogy a kivételes kenete vagy istentudata által bűntelen tud maradni, akkor kérdés, hogy Isten miért nem adja meg ezt mindenkinek? Ha azért nem, mert ennek a feltétele a kivételes életszentség, akkor meg az a kérdés, hogy azt hogyan érhetné el ezt bárki is kivételes kenet vagy istentudat nélkül?

Ami a félisteni-angyali megváltó elképzelését illeti, a Biblia említ emberi formában megjelenő angyalokat. Angyali lény azonban emberfeletti hatalom birtokosaként sem maga Isten, és embernek tűnve sem ember, az emberiségnek nem része.

• Az ariánus modell szerint a megváltóban az emberi lélek helyét egy "tökéletes" félisteni-angyali lélek foglalta el, emberi része csak testruha volt. Jehova tanúinál is Isten Mihály arkangyal "életét" helyezte Mária méhébe, hogy "tökéletes ember" jöjjön létre. A tökéletesség (bűntelenség) e rendszerekben azt van hivatva biztosítani, hogy a megváltó Isten számára elfogadható engesztelő áldozat lehessen.

• Egy részben angyali, ezért nem teljesen emberi lény azonban hiába bűntelen, nem képviselheti az emberiséget. Ehhez bűntelennek és teljesen embernek is kell lennie. Ez azonban – a fentiek alapján – csak úgy történhet meg, hogy nem csupán ember, hanem annál több. Ez a "többlet" viszont nem lehet egy másik, nem emberi teremtmény vagy annak egy része (egy angyal vagy annak elméje, lelke, életereje), mert ettől még ez a lény ugyanúgy kívülálló marad, akinek semmi köze az ember és az Isten közötti drámához.

Krisztus embersége és istensége azonban egyaránt valóságos és teljes volt, mert – és ezt nagyon fontos meglátni – egyik sem lényének egy-egy "része" volt, hanem lényének két természete. Egyszerre és teljesen Isten és ember, ezért valóban közvetíthet Isten és ember között. Isten pedig, aki a teljes emberségünket magára vette, ezért a teljes emberségünket képes helyreállítani, sőt saját isteni természetének részesévé tenni. Ez az, amit a protestáns teológia "megdicsőülésnek", az ortodox teológia pedig "átistenülésnek" hív.

A Biblia szerint tehát az emberiség megváltójának egyfelől szükségszerűen embernek kell lennie (Róm 5:15,18-19, 1Kor 15:21-22, 1Tim 2:5-6). Miért? Mert ha nem lenne teljesen és valóságosan ember, akkor nem lehetne az emberiség jogos képviselője, és mert akkor helyette egy kívülálló harmadiknak kellene kiengesztelnie Istent, ami azonban etikailag elfogadhatatlan. Ha ugyanis Krisztusban nem Isten, a Fiú lett volna emberré, akkor a bűnök bocsánatáért a köszönet nem az Atyát, hanem ezt a harmadik kívülállót (embert, angyalt vagy angyalembert) illetné. Eben az esetben azonban

• az Atya igazságtalan lenne, ha egy ártatlan kívülálló rovására, és nem a saját kárára venne magának elégtételt (ha elengedjük más tartozását, az a mi kárunk marad),

• vagy erkölcsileg tehetetlen, ha az ártatlan kívülálló magától jelentkezett volna "megoldani Isten problémáját" (a konfliktus feloldására a sértett és a vétkes között van szükség),

• vagy mindkettő: igazságtalan és erkölcsileg tehetetlen despota lenne, ha az ártatlan kívülállót annak akarata ellenére jelölte volna ki a feladatra.

A Biblia szerint az emberiség megváltójának Istennek is kell lennie (Jn 1:1,29, 1Kor 2:8, 5:7, 15:45,47). Miért? Mert ha nem lenne Isten is, akkor nem lenne képes teljesen megmenteni a benne bízókat.

• Hogyan lett volna képes egy teremtmény elviselni Istennek az egész világ bűne által kiváltott haragját és bosszúját? Jézus ugyanis ezt tette (Ézs 53:2-10, Jn 1:29, 1Pt 2:24, 2Kor 5:21).

• Hogyan lenne képes egy teremtmény egyszerre a világon minden hívő életére, tettére, szavára és gondolatára odafigyelni, és szükség szerint mindentudó emlékezettel, bölcsességgel, teljhatalommal cselekedni? Jézus pedig ezt teszi: tanítványaival van minden nap a világ végéig, akárhol is járnak (Mt 28:20).

Valóban neki adatott (vissza) minden hatalom a mennyen és a földön (Mt 28:18, Ef 1:20-23, Fil 2:6,9-11). A mindenütt jelenvalóság, a mindentudás és a mindenhatóság azonban kizárólag Isten képessége. Teremtmény (ember, angyal) egyszerre csak egy helyen tud lenni, nem tudhat mindent, és a hatalma is korlátolt. Ezért teremtmény egyszerűen képtelen lenne bibliai értelemben véve megmenteni a benne hívőket.

Elolvastam az idézetet amit betettél nekem. Kissé nehéz volt értelmeznem, nekem furcsa módon van leírva, biztosan a démonikus természetem miatt van ez így. Úgy gondolm, hogy megértettem belölle valamit. Köszönöm.

Még annyit, hogy nem igazán tiszta az Atya a Fiú és a Szentlélek. Kik ők valólyában?

Az Atya gondolom a teremtő Isten a Fiú valószínű Jézusra utalhat, de valószínűnek tartom, hogy volt Jézus eljövetetle elött is a Fiú. Tehát vagy volt mindig Jézus is vagy az az elv amit Ő testesít meg. Mondjuk ide gondolom még azt is, hogy azért valamilyen szinten mi is teremtettek vagyunk tehát illik ránk is a fiú kifejezés.

A Szentléleknél viszont csak találgatni tudok mi lehet.