Vannak itt az oldalon meleg/leszbikus vallásos emberek?
Melyik valláshoz tartoztok?
Megélitek a homoszexualitásotokat?
Ha igen, ez nem okoz bennetek bűntudatot, nem hátráltatja a vallásotok gyakorlását?
Az egyházatokban tudják?
Szerintetek Isten hogyan vélekedik a "másságról"?
Illetve bármi más ehez kapcsolódó véleményt, észrevételt, tapasztalatot várok!
Ellenvélemény is jöhet (úgysem bírjátok ki hogy ne írjatok), de mindenkit arra kérek, ne sértegesse a másikat, ne személyeskedjen, senki felett ne törjetek pálcát, hanem szeretettel, kedvesen írjátok meg a véleményeiteket.
A válaszokat pedig előre is köszönöm!
Látom, ez egy teljesen meddő párbeszéd, hiszen a túloldalon semmilyen hajlandóságot nem látok arra, hogy nyitottan, (és legalább egy pillanatra a saját berögzült gondolkodás mintáktól elszakadva), a másik helyzetébe belegondolva, empátiával közelítsék meg a témát.
Az ítélkező mondatok végén a mosoly jelek, számomra inkább a gúnyt tükrözik, mint a jókedvet, ez pedig minden, csak nem keresztényi megnyilvánulás!
Miért van az, hogy szinte mindig több szeretetet, és tiszteletet érzek a melegek hozzászólásaiban, ha ez a téma felmerül, mint azokéban, akik a Bibliát lóbálják a kezükben?
Ha valaki Jézust befogadta a szívébe megváltójaként (mint ahogyan én ezt 10 évvel ezelőtt megtettem), az nem a cselekedetei által lesz megítélve! Ez azt jelenti, hogy akkor nekem mindent szabad? Egyáltalán nem! Továbbra is szabad akaratom van, de a bennem munkálkodó Szent Lélek szembesít, rávilágít, változásra ösztönöz. Az Atya iránt érzett szeretetem, és Jézus iránt érzett hálám pedig már nem is engedné, hogy ugyanazokban a bűnökben amiket korábban műveltem, jól érezzem magam. Ha Isten mondaná, hogy a homoszexualitást el kell hagynom, megtenném! De ilyet soha sem mondott! Azzal kapcsolatban, hogy hogyan éljem meg, és FŐLEG, HOGY HOGYAN NE, azonban annál többet! Ebben pedig - a dolog erkölcsi oldalát nézve - semmi különbség nincsen egy korábban kicsapongó életet élő heteroszexuális férfi között és köztem, akinek az élete a megtérése után 180 fokos fordulatot vett, és hagyományos értékrenden alapuló, életre szóló kapcsolatra törekszik.
A tisztátalan lélek kiűzéséről, pedig csak annyit, hogy én is karizmatikus lelkületű vagyok, láttam, tapasztaltam szabadulásokat pl. okkultizmus következtében létrejött megszállottságból. Személyesen ismerek olyan fiatalembert, akiből űzték - vágták a "meleg démont", mégsem történt változás. Külföldön több olyan "ex-gay" keresztény átnevelő tábor indult, akik azt állították, hogy egy 12 lépcsős program keretében megszabadítják az embereket homoszexuális irányultságukból. A programban ima, böjt, és démonűzés is szerepelt. Ezek a szervezetek, a sikertelenségre hivatkozva sorra szűnnek meg, és kérnek bocsánatot a részvevőktől!
Ezek tények, ha valaki nem hisz nekem, olvasson utána!
:-)
Direkt fogalmaztam úgy, hogy kiűzni a tisztátatalan szellemet, és megtanulni stabilan az Úrral járni. Mert ha valakiből kiűzik, de az illető nem kötelezi el magát a szellemben való járásra, akkor nincs az az Isten embere aki megtisztítsa a fejecskéjét, meg a lábacskáját, stb., a beszennyeződésektől. :-)
Vannak ilyen oldalak, hogy aznapi Ige. De nem lehet élni napi egy versből szellemi életet. Leáll vagy el sem kezdődik Isten munkája az emberben, ha nem táplálkozik az Igével naponta. És akkor még fel is háborodik és elnézést kell kérni tőle, ha visszamegy belé a démon? Erőszakkal senkire nem kényszeríthetik rá, hogy Isten országát keresse. :-)
:-)
:-)
Kedves Moonlight-nak.
Nem vagyok törvénytudó, vagy tanító, de vannak nálam okosabb emberek akik jobban értenek hozzá, én is tőlük tudom amit tudok, és valamit most tőlük idézek majd.
A törvény 613 parancsa isteni tekintélyű, és Izraelnek adta Isten. Ez az egész rendszer csak Izraelre vonatkoztatható. Ami mindenkire és minden korra érvényes, azok az erkölcsi jellegű parancsok.
Rabszolgaság intézménye nincs ezért ezek a parancsok nem érvényesek.
A házasság előtti paráznaság tiltása erkölcsi parancs, ezért most is érvényben van, de a hozzá kapcsolt közigazgatási parancs (megkövezés), az csak Izraelre vonatkozik, nem minden pogány nemzetre. Közigazgatási parancsok azok, amelyek kiszabják egy erkölcsi parancsnak a büntetését, ezesetben a halálbüntetést: "Akkor vigyék ki a leányt az ő atyjának háza elé, és az
ő városának emberei kövezzék meg kővel, hogy
meghaljon." Ez tehát csak Izraelre vonatkozik.
I.Kor.7:4 szerintem a házaséletre vonatkozik, akárcsak az 5-ös vers: "Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig..."
Ha utánanézel mi az erkölcs fogalma, megtudod, hogy az erkölcs a társadalmi együttélésnek az elfogadott normái/szabályai.
Az isteni törvények között azok az erkölcsiek, amelyek az Isten és az emberek közötti, vagy pedig az embertársak közötti kapcsolatokat védelmezik a bántalmaktól.
Pl. nem egyetemes örök mindenkire vonatkozó parancs a körülmetélés sem, hanem csak Izraelre vonatkozó szimbólikus parancs. Valószínű, hogy a hajvágásra vonatkozó és a disznóhús evésre vonatkozó is az.
aham, értem, akkor ezek erkölcsi törvények a definíciód szerint érvényben vannak.
"Szolgáid és szolgálóleányaid legyenek a ti körületek való pogány népek közül, azok közül szerezzetek szolgát és szolgáló leányt.” Mózes Harmadik Könyve 25:44
""Mikor pedig valaki az ő leányát szolgálatra pénzen eladja, ne bocsátassék úgy ki, mint a rabszolgák." Mózes Második Könyve 21:7
Mózes Harmadik Könyve 15: 19-24 törvényei szerint a nőkkel a menstruációs időszakban nem szabad érintkezni.
"Hat napon tegyetek dolgot-,minden hetednap pedig néktek legyen szent, az Úr nyugodalmának Szombatja. Valaki azon dolgot teszen, megölettessék." Mózes Második Könyve 35:2
gratulálok, és kíváncsi vagyok milyen áron adnád el a lányodat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!