Áldozhatok? Mit tegyek?
Tisztelt Kérdező!
Keresztény vagyok, de nem római katolikus, ezért a liturgikus részre vonatkozó részeket kihagyom, ami azonban a házasság előtti nemi életre vonatkozik a következőt tudom mondani:
Isten a szexualitást a házaságon belülre helyezte, ezt gondolom, te sem tagadod, látom a válaszodból. Az, hogy a barátodnak nem tetszik, nem gondolom, hogy érthető lenne, hiszen ha valóban szeretne téged, akkor akkor azt szeretné, hogy a lelki életed rendben legyen, és nem okozna neked ilyen gyötrődést. Úgy tűnik azonban, hogy neki fontos, hogy eleget tegyél az ő testi vágyainak - hiszen ezért lázadt fel - azon az áron is, ha cserébe a lelki életednek ez nem tesz jót. Én ebben inkább az önzést vélem felfedezni, nem pedig a szeretetet. A Biblia pontosan ezért tiltja, hogy a hívő emberek a hitetlenekkel legyenek szövetségben. Pál apostol mondja: "mi köze hívőnek hitetlenhez?" (2Kor 6,15). Azt gondolom, hogyha a srác nem akarja elfogadni a nézeteidet, akkor döntened kell Isten és a közte, hogy melyiküknek akarsz engedelmességgel tartozni. Senki sem szolgálhat két Úrnak. Ha hívő embernek tartod magad, és közben folyamatosan bűnben élsz, akkor a vallásod nem más, mint formaság, hiszen az életed nem tesz bizonyságot az evangélium erejéről. A formális vallásosság pedig nem elfogadható Isten előtt, erről Jézus Krisztus világosan beszélt az evangéliumokban, amikor leleplezte például a korabeli vallásos vezetőket.
Jézus Krisztus tud elegendő erőt adni neked a bűn feletti győzelemhez, kívánom Neked, hogy sikerüljön a Megváltót választanod. Ha van valamilyen kérdésed, akkor nyugodtan írhatsz privátot is :-)
Isten áldjon!
Hasonlóan vagyok én is, csak mi 1 éve vagyunk együtt a barátommal. Én nem áldozok emiatt, mert bűnnek számít. De egyébként ismerek én is olyat, aki szintén él rendszeres nemi életet házasságon kívül és mégis megy áldozni. Nem ítélem el, de igazából ez nem túl helyes.
Húsvét előtt gyóntam és áldoztam: az Egyház 5 parancsa között ott van, hogy évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál. Ennek eleget teszek, biztos, hogy nem a legjobb megoldás, de megpróbálom ebből a helyzetből így kihozni a maximumot.
Hát szerintem ha nem szexelnél vele, az lenne az igazi áldozat a részedről. És ez biztos hogy így van, ez nem hit kérdése.
Ezt a "tudom hogy ez bűn" részt nem igazán értettem meg. Te HISZED hogy ez bűn, de nem tudod.
És ez teljesen komoly!
Soha nem értettem, hogy beteg ... miért tartják bűnnek a szeretkezést.
Ha nem akarod kedves kérdező, akkor te jobb esetben házasodnál, más esetben nem kívánod a barátod. Nos?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!