Felháborító az a Tanúk többször tévedtek de azoktól akiket megvezettek nyíltan nem kértek elnézést csak ha sarokba szorítják őket a kérdésekkel akkor valami ködös magyarázkodásban belemennek amit szerintem ők sem értenek vagy igen?
Szia kedves Kérdező.
Nem értem a Támadásodat,
A Tanúk elismerték ha tévednek és javítanak rajta. S ahogy többször is írtuk mi sem vagyunk tökéletes emberek és ihletett próféták, ahogy az apostolok is hibáztak és Jézusnak sokszor helyre kellett igazítani Őket,
Nem szorítunk senkit sarokba, és semmilyen ködös magyarázkodásba nem kezdünk. S ha valamit nem értünk azt nem feszegetjük, hanem alázattal várunk a felvilágosításra.
Egyebek mellett konkrétan nem is lehet tudni miről beszélsz, mert semmit nem írtál csak támadást szítasz.:(
Ha lennél kedves elmondani, mi nyomja a lelkedet, akkor talán békésen emberekhez méltóan beszélgethetnénk.
Katy Weaver
Kérdezö, én gyermekkorom óta ismerem a tanúkat. Magam is ezt az utat választottam. Mint gyermek ismertem testvéreimet akik még a múlt évszázad elején lettek tanúkká. Emlékszem, hogy szerettem érdekfeszitö történeteiket hallgatni.
Soha sem hallottam tölük, hogy nyafogtak volna amiatt, hogy egyszer csak a Biblia alapos tanulmányozása alapján némely dolgokra rájöttek, hogy nem jól értették. :)
Némely dolgokat az idö múlásával és a próféciák beteljesedésével értjük meg jobban. De hiszen ezzel így voltak a Jézus tanítványai is.
Például felismerték, hogy a karácsony pogány eredetü ünnep. Addig ünnepelték is. Aztán egyszerüen megértették mi a helyzet, és abbahagyták. Senki sem várt senkitöl semmilyen bocsánatkérést. felfogták és kész.... hiszen nem öltek embert.
Katy
Idézném Katy. W "...MI BÁNTJA A LELKEDET..."jaaa! Szóval mégis van lelke az embernek? És ha az embernek van akkor az Istennek is van.
Bocs,hogy eltértem a kérdéstől de nem tudtam megállni,hogy szó nélkül hagyom a K.W megjegyzését.
És most,hogy válaszoljak a kérdésre is. Kedves kérdező te láttál már tanút elmézest kérni olyan tévedésért ami kapcsolatos a Bibliával? Nem is fogsz mert annyira gőgősek és felfuvalkodottak,hogy egyszerűen nem tudnak "meghajolni" a szervezeten kívül senki másnak. Ha a szervezet téved azt rögtön kimagyarázzák mindenféle ködös beszédekkel.
Azt írják a fentiekben,hogy az apostolok is tévedtek és,hogy Jézus többször is kijavította vagy helyre igazította őket.
De kérd meg őket,hogy hasonlíták össze azokat a tévedekét amelyeket az apostolok tették azokkal a "tévedésekkel" amelyeket az ők számlájukra lehet írni. Hány apostol volt benne nyakig az okkult tudományokban? Hány apostol jósolgatott világvégeket? Stb.tb...
Az az igazság,hogy mindig kimagyarázzák magukat olyan szemtelen módon néha,hogy az ember saját magát okolja amiért egyáltalán szóba állt velük. A kérdésedre biztos nem fogsz kapni részükről egy kielégítő választ.
Utolsó olvastad Pál apostol jövendölését az utolsó napokkal kapcsolatban? Tényleg ott van a Bibliában. Vagy olvastad kérlek a Krisztus jövendölését az utolsó napokkal kapcsolatban? Vagy a Jelenések könyve szintén tartalmaz jövendöléseket az utolsó napokkal kapcsolatban.
Jézus azt is mondta, hogy vigyázzunk, hogy ne legyünk olyan figyelmetlenek mint az özönvíz idején az emberek.
Jézus azt is megjövendölte, hogy a napot és órát senki sem tudja, még Ö sem, csak az Atya.
De ugyanakkor megjövendölte, hogy mi szerint fogjuk felismerni, hogy közel e gonosz rendszer vége. Figyelmeztetett is hogy legyünk éberek.
Talán ezzel szemléltethetném. Ha tudom hogy a nap folytán visszajön a családom, de nem tudom a pontos idöt, csak kb. a mai vagy holnapi nap. Ha hallom, hogy jön az autó, kinézek az ablakon...még nem ök....hol vannak?.... újra hallom az autózúgást, kinézek, ujra nem ök....akkor ez azt jelenti, hogy nem is igaz, nincs is semmi családom és soha nem is jönnek haza? Csak kitalálom az egészet?
Katy
Katy Weaver,azért legyünk őszinték,itt pl.nem nagyon töröd magad,hogy kijavítsd,ill.beismerd a tévedéseid:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskri..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!