Mit tesz a Sátán azokkal, akik a Pokolra jutnak?

Mivel nincs pokol, de legalább ennyire nem létezik a Sátán sem ezért a válasz egyszerű:

Semmit sem.

Kedves kérdező, erre a kérdésre ne várj olyan választ, amelyet mindenki egyetemesen elfogad. Ez szerintem már ki is derült számodra. Én megosztom veled, hogy mit vall erről Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (a "mormonok").

Előre kell bocsátanom, hogy a keresztény Isten-felfogás nem a pokoltól való félelmet helyezi a középpontba, és nem az elrettentéssel motiválja a helyes úton maradásra az embereket, hanem a szeretet parancsával és a dicsőséges jutalom ígéretével. Szóval, egyértelműen a pozitív motivációra épül. (Ellentétben több más vallással, például a tibeti lámaizmussal, ahol sokkal nagyobb szerepet kapnak a különböző démonok és a hívők "helyes útra rettentése".)

Éppen ezért a kereszténység pokolképe, ha kizárólag a szentírásokat, Isten kinyilatkoztatásait nézzük, viszonylag szegényes a részleteket illetően, de gazdag a jutalomról való beszámolókban. A nyárson sütögetés és egyéb borzalmak évszázadok során kialakult elképzelése tulajdonképpen egyfajta egyházi sci-fi eredménye - ha jóindulatúan akarunk fogalmazni. Ha kevésbé jóindulatúan, akkor gyakorlatilag egy pogány-szerű démonhit beszivárgása a kereszténység tanításai közé.

Tehát, mi is a "Pokol"?

Először is ketté kell választani az Ítélet (= utolsó ítélet) előtti és utáni "poklot", bár ez sok ember fejében egybe szokott mosódni. A földi halállal az ember lelke elválik a testétől és két helyre kerülhet, attól függően, hogy életében milyen életet élt (ez egy kicsit egyszerűsített megfogalmazás, de ez a lényeg). Vagy az úgynevezett Paradicsomba vagy az úgynevezett Pokolba/Börtönbe. Ez utóbbi helyen még van lehetősége elfogadni Krisztust a Szabadítójaként és ezután átkerülni a Paradicsomba (ez a folyamat nagyjából megfeleltethető a tisztítótűz/purgatórium talán általad is már hallott koncepciójának) és ott várni tovább a feltámadást és az Ítéletet.

Ez egyszerűnek tűnik, hiszen miért is ne fogadná el valaki az evangéliumot és Krisztust, amikor szembesül azzal, hogy tényleg van túlvilág? De hát tudjuk, hogy az egyszerű dolgokat is milyen nehéz néha megtenni (ld. az izraeliták és a rézkígyó, vagy Naámán és a Jordán vize). Ráadásul Sátánnak itt is hatalma van kísérteni a lelkeket. Igaz ez a hatalom korlátozottabb, hiszen test híján nem tud testi kísértésekre csábítani, viszont a szellemi kísértések továbbra is jelen vannak (pl. a büszkeségre, gyűlöletre, sértettségre stb. való csábítás). Tehát Sátán el tudja érni azt, hogy itt is legyenek olyanok, akik az ő befolyása alatt akarnak maradni. Mivel a feltámadás előtt a lélek nem egyesül a testtel (hiszen pont ez az egyesülés a feltámadás meghatározása), ezért ebben a "pokolban" nem létezik testi szenvedés sem. Az ilyen lelkek szenvedése elsősorban a saját döntéseik következményéből áll, tehát abból a kínból, hogy tisztátalan vágyaik miatt nem élvezhetik Krisztus közelségét, illetve abból, hogy korábbi bűneik súlya miatt nehezebb - kínlódással telibb - a bűnbánat folyamata számukra. Nem egyforma természetesen a kínlódásuk, hiszen nem egyforma súlyúak a bűneik sem.

Azok, akik Krisztus második eljöveteléig, illetve az Ítéletig (ez két külön időpont, de most egyszerűsítek) sem fogadják el Krisztus megváltó áldozatát, azok már csak az Ítéletkor fognak feltámadni, és ők kerülnek a "külső sötétségre", vagyis a végső pokolra. Mivel a feltámadás egyetemes (bár nem egyszerre történik), tehát legkésőbb az Ítéletig mindenkinek a lelke egyesül a testével, ezért erre a végső pokolra is ilyen formában - testben - kerülnek ezek az emberek. Oda kerül Sátán és az őt követő többi bukott angyal is, bár nekik ott sem lesz testük - ettől ők örökre meg vannak fosztva. Az oda kerülő emberek vélhetőleg nagyon-nagyon kevesen lesznek (az összes valaha élt emberhez képest pláne, de abszolút létszámban is), és az ő gyötrelmük elsősorban az örökre elszalasztott lehetőség miatti állandó lelki fájdalomból fakad majd, hiszen minden pillanatban azzal fognak szembesülni, hogy számukra mindennek vége, nem élhetnek Istennel, nem gyakorolhatnak bűnbánatot stb.

Ahogyan az elején is írtam, mivel a Krisztus-hit lényege nem a kárhozattól való rettegés, ezért az örök kárhozat részleteit nem is különösebben "kötötték az orrunkra".