Miért kerülnek a rosszak a Pokolba és a jók a Mennyországba?
Furcsa, de Isten és a Sátán harcolnak egymás ellen. A jók a mennybe mennek és a rosszak pokolra. Olyan ez, mintha Isten nem tudna embert büntetni. Olyan, mintha Lucifer és Isten között valamiféle szövetség állna fent.
Mintha felosztották volna egymás közt ezt a részt. A Pokolra kerülnek pont a rosszak!!! Kicsit fura...
Nem igazán tudom kifejteni... várom a véleményeket.
Én Jézus mellett döntöttem, és kérem a kegyelmét. Önerőmből nem tudok jó lenni, ezért szükséges a Szent Szellem segítsége. Aki elutasítja Jézust, azt nem tudja megtisztítani, mert a mennybe nem juthat semmi bűn, ők pedig nem kérik a tisztítást.
A pokol a lázadó angyaloknak készült, és sajnos az emberek önként mennek oda, mivel nem kérték a kegyelmet. Tudom, hogy vannak szekták, akik tagadják, én maradok a Bibliánál és Isten szavánál, nem fogadok be semmiféle emberi tanítást, ahogy ők teszik. Nekem elég a Szent Szellem segítsége a bölcsességhez.
A pokol létező hely, de a sátán el akarja hitetni, hogy nincs, ne féljen az ember és ne forduljon Isten felé.... A döntés a tiéd. Megtérni jó dolog és sokszor fáj a gyógyulás, a végeredmény csodás lesz, meglásd.
Isten a rosszakkal nem akar közösséget vállalni, együtt élni. és nem megsemmisíti őket, hanem mehetnek a pokolba örök szenvedni. mert akik nem vallják attyuknak őt, ő sem vallja fiainak őket. aki őt megtagadja, ő is viszont.
de aztán majd az egész pokol meg lesz semmisítve.
és csak a jók maradnak :)
A rossz emberek eszik a saját döntéseik következményét.
A pokolt nem a sátán hozta létre, hanem Isten. A pokol felett is a legfelsőbb hatalom Istené. Csupán hagyja hogy azok akik nem akartak engedelmeskedni a jónak, kilegyenek teljesen szolgáltatva gonosz embergyűlölő lényeknek az alvilágban. Ha másképp akarná Isten, akkor másképp lenne, mivel ő az Isten.
Igazából van egy olyan hibás értelmezés, hogy Isten és Sátán ellenségek és harcolnak/háborúznak egymással.
S közben borzasztó sok vér folyik az égen, jajveszékelések mellett....
Ez már csak azért sem lehetséges, mert akkor Sátán vagy egy szinten volna Istennel vagy Isten volna gyengébb Sátánnál.
A Jehova tanúi hibás gondolat menete pedig általában az, hogy Isten meg lett vádolva, hogy nem jó uralkodó és az embernek kell bebizonyítani, hogy az. (tehát Isten is és Sátán is addig kínozza az embereket, amíg meg nem tagadják Istent).
A valóság viszont az, hogy Isten is és az ember sem szimpatikus neki. Az embernek viszont van választási lehetősége, hogy Istenre hallgat vagy inkább vérengzeni akar. Ha az utóbbi, akkor sajnos nem lehet Isten országában. Mert oda nem való a vérengzés.
Kérdezö, látod nagyon jó kérdést tettél fel. Logikus a gondolatmeneted, komolyan.
Tudtad, hogy a Teremtö Isten NEM bízta meg a sátánt a gonoszak megbüntetésével, hanem már az Édenben kimondta a Sátán felette a halálitéletet?
A Jelenések 12:12 verse is azt írja, hogy a Sátán dühöng,mert tudja, hogy már csak egy kevés ideje van.
Tudtad hogy a magyar pokol-nak fordított kifejezés a valóságban a héber "seol" szóból van átfordítva, és nem a kínzás mesebeli helyét jelenti?
Ezt a szót /seol/ egyes fordítások vagy gödör, sír, esetleg pokol szóval fordítják.
Tudod, hogy a Biblia nem tanítja a lélek halhatatlanságát sem? Ez egy a pogányoktól átvett dogma csupán.
Katy
Ha Isten uralkodik a pokol felett is és valójában Ő felel minden rosszért, akkor az egy gonosz isten.
Végül is van benne ráció, mert ha mindenható, akkor simán elbánhatna az ördöggel, tehát a sátán valójában az Ő alkalmazottja, megbízottja, aki tudtával és jóváhagyásával végzi a piszkos munkát.
Ha ellenben a másik verzió az igaz, akkor a sátánnak nem érdeke a gonosz lelkek bántása, sőt, ha bármilyen leszámolás készül ellene, akkor ostoba lenne, ha nem ragadna meg minden lehetőséget, hogy támogatást szerezzen.
Mennél gonoszabb valaki, annál jobban kell, hogy feküdjön a sátánnál, hiszen neki a jók az ellenségei.
Szerintem a poklot is üzemeltetni kell, a Gulagon, vagy a német KL-ekben egy csomó elítélt dolgozott karöltve az őrszemélyzettel, igazából nekik volt esélyük a túlélésre.
Ha egy nagyon gonosz ember érkezik a pokolba, akkor ott biztosan jó helyet kap, érdemének megfelelőt, jó kis protekciós helyecskét, lehet, hogy segít kínozni a jámborabbakat, akik csak egy botlást tettek, csak rossz útra tértek, de a finnyás menyország mégsem tart rájuk igényt.
Na ezekre a semmirekellő, majdnem jókra aztán rájár a rúd, ők senkinek sem kellenek. Az őrdögnek nem eléggé, az Istennek meg túl rosszak.
A logika szerint a főgonosz maga Isten, vagy ha nem, mert az ördögnek mégis van valami szerepe, hatalma, akkor a gonoszok egyáltalán nem lesznek megbüntetve a pokolban, sőt inkább meg lesznek jutalmazva, kiemelve, hiszen így logikus, így van értelme. A raffinált sátán nem tűnik ostobának, a mindeféle ötletes kísértéseivel. Saját táborát miért bántaná?
Az is belátható, hogy a gonosz lelkek sem igen szeretnének a számukra unalmas menyországba kerülni, ahol semmi gonoszkodásra nincs lehetőség, pusztán az unalmas jóságon kellene tengődniük, így hát semmi érdekük jónak lenni, ellenkezőleg, ha már a gonosz Isten gonosznak teremtette őket, akkor a legfőbb kötelességük alaposan megfürödni a gonoszságban és tökkelütöttek lennének, ha a legcsekélyebb jót is cselekednék.
Természetesen én nem hiszek ebben az egészben, szerintem az volt egy kissé gyermeteg gondolkodású, aki ezt az egészet kitalálta, de az is lehet, hogy azokat nézte igencsak fiatalnak, akiknek be akarta adni ezt a bugyuta mesét.
T. Kerdezo!
Most melyik valaszra vagy kivancsi? Amit a kereszteny vallasban tanitanak, vagy amit a Biblia ir errol a temarol? Mert a ketto kozott elteres van.
En most a Bibliabol irom a valaszomat.
Ha van mododban elolvasni a Bibliabol /Karoli forditasubol idezek/, tedd meg, de kimasolom neked, hatha nincs Bibliad.
A Predikator 3:19-21-ig tarto versek ezt irjak: "Az emberek fiainak vege hasonlo az oktalan allatnak vegehez, es egyenlo veguk van azoknak; amint meghal az egyik, ugy meghal a masik is, es ugyanazon egy lelek van mindenikben; es az embernek nagyobb meltosaga nincs az oktalan allatoknal, mert minden hiabavalosag.
Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porbol valo, es mindenik porra lesz.
Vajjon kicsoda vette eszebe az ember lelket, hogy felmegy-e; es az oktalan allat lelket, hogy a fold ala megy-e?
- Itt olvashatod, mit ir? Ugyan az e lelek /mozgato ero/ van az allatban es az emberben. Mindenik ugyan oda megy, a sirba. Mert porbol vetettunk, es porra leszunk.
Felteszi a kerdest: "kicsoda vette eszebe, hogy az ember lelke felmegy, mig az oktalan allat lelke a foldbe megy?
A Janos 3:13 vers ezt irja: "Es senki nem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennybol szallott ala, az embernek fia a Krisztus."
Tehat itt mar kaptal valaszt arra, hogy hova megy, aki meghal.
De nezzuk a 9:7,8,12 verse mit ir: "Mert az elok tudjak hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, es azoknak semi jutalmuk nincs tobbe; mivelhogy emlekezetuk elfelejtetett.
Mind szeretetuk, mind gyuloletuk, mind gerjedezesuk immar elveszett; es tobbe semi reszuk nincs semi dologban, amelt a nap alatt tortenik.
Valamit hatalmadban van cselekedni erod szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodas, tudomany es bolcsesseg nincs a Seolban, ahova menendo vagy."
- Itt viszont arrol ir, hogy aki meghalt, egyszeruen megszunik letezni. Olyan lesz, mint mielott egyaltalan megfogant volna. A halalban nincs tudomany, bolcsesseg, erzelem, erzekeles.
Ha valakinel beall a halal, az agy 3-4 perc mulva felbomlik. Tehat valoban igazat ir a Biblia, megszunik minden erzekeles, erzelem. Ha viszont ez igy van, akkor hogyan "szenvedhetne" egy tuzes pokolban?
A Biblia emlit egy par helyen "tuzes kenkoves tavat", ahol majd Satan es demonai el lesznek pusztitva. De ez nem valosagos hely, hanem a "teljes megsemmisulest" jelkepezi.
Tehat akar a jok, akar a rosszak most ha meghalnak, a sirba kerulnek. Viszont Isten megigerte, hogy lesz feltamadas. De ez egy masik tema.
Meg annyit, gondolkozz el logikusan azon a tenyen, hogy milyen igazsagtalan es gonosz dolog lenne Istentol, ha az ember elete folyaman, ami kb. 70-80 esztendo, elkovetett vetkekert egy "orokkevalosagon keresztul" szenvedtetne egy tuzes pokolban. Az ilyen Istent nem tudnank szeretni.
Istennek hatalmaban es jogaban all buntetni, de ha buntet, az a halal volt, es nem a szenvedtetes.
Ha barmi kerdesed van, nagyon szivesen valaszolok. Udv: Judit!
5,6:
Ezeken elgondolkoztam.
Na, most az én elképzelésem, felvetésem a következő:
Olyan, mintha Isten és a Sátán szövetségben lenne egymással. Mi azt tudjuk, hogy Lucifer kivált a négy angyal közül.. Eddig oké!
Az egyik Pokol lett és a másik Mennyország.
Egyszerűen ez egy "játék". Csak kíváncsiak arra, hogy ki tart ki. Ha valaki kitart Isten mellett, akkor az "üdvözül". Ha valaki nem, akkor azt Lucifer megbünteti.
Az a Pokol.
Mert miért kerülnek pont a rossz emberek a Pokolba?Isten és Sátán harcolnak egymás ellen... de akkor Isten nem tud büntetni... vagy....
Nem tudom nagyon kifejteni, de körülbelül így...
Én várom a véleményeket...
Gondolkoztam még és erre jutottam:
Lehet, hogy nem jó felvetés, de már jobban nem tudom kifejteni. Köszönöm a véleményeket még egyszer.
Isten megteremtette Lucifert. A fényhozót.
Tegyük fel, hogy ő a legszebb angyal és a legjobb. Ha valaki ilyen jó, akkor miért akarna ellene fordulni Istennek..?!
Isten tegyük fel.. azt mondta neki, hogy te szépen kiválsz közülük. És létrehozod a Pokolt és nézzük meg, hogy ki bírja ki mellettem és ki áll te melléd. Aki rossz azt te bünteted. Ide jönnek a jók. Nézzük meg, hogy ki bírja ki és ki nem!
Tehát így gondoltam, hogy ők kapcsolatban vannak. Ilyesmire.
Már jobban nem tudom kifejteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!