Adventisták, miben tér el a ti nézetetek a többi keresztyén egyháztól?

Szia!

Az adventisták alapvetően hitvalló elődeiknek tekintik az összes protestáns mozgalmat kezdve a valdensektől a huszitákon keresztül az evangélikusokon és reformátusokon át a metodistákig. Ezek a mozgalmak mindnyájan Isten által életre hívott ébredési mozgalmak voltak, melyek újabb és újabb dolgokat fedeztek fel a Szentírásból, melyeket aztán a saját hitvallásaikban alkalmaztak. Az adventisták Jézus közeli visszajövetét várták, és nagyon komoly Biblia kutatásba kezdtek. Ekkor fedeztek fel olyan kincseket a Szentírásban, mint a biblia próféciák teljesedése, az Isten törvényének mélyebb megértése, az egészséges életmód szerepe a keresztény életben, stb.

A legtöbb nézetbeli különbség ezekben a témákban adódik.

Üdv. Péter

Szia!

Igen mondhatjuk! :-)

Igen, mi nem hiszünk a lélek halhatatlanságában. Természetesen be tudom bizonyítani: Isten az, "Kié egyedül a halhatatlanság" (1Tim 6,16), az ember halandó, élete az Istentől függ. Egyedül Jézusról olvassuk: "Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában" (Jn 5,26).

Egyébként fontos tudnod, hogy az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát, és csak Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén. Sőt maguk az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább „felhígult”, miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember. Bár Luther is Tyndale tisztán látta az eredeti bibliai tantástól való eltérést, csak a 20. század első felében idézett elő valóságos forradalmat a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy „platoniatlanítani” kell a halálról szóló kereszténytanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet.

Dr. Nagy Gyula evangélikus teológiaprofesszor Dogmatika teológiai akadémiai jegyzetéből idézek: „A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét… megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál – mint a bűn zsoldja – a teljes embert éri.”

Üdv. Péter