Vallásos emberek, hívők és nem vallásosak. Szerintetek mi van a halál után?

Szia!

A Szentírás kétféle halálról tanít, különbséget tesz "első" és "második" halál közt.

Az első halál még nem a személyiség végleges megsemmisülése a Biblia szerint. Isten igazsága, erkölcsi világrendje azt kívánja, hogy minden ember elszámoljon az élet ajándékával és az Isten által neki felkínált kegyelmi lehetőségekkel, akár jól, akár rosszul használta fel ezeket. Az összes ember megítélése és az egész földi, emberi történelem kiértékelése pedig csak a történelem végén, egyszerre történik meg minden emberre nézve, Jézus visszajövetelekor, illetve az ún. utolsó ítéletkor. Erre az ítéletre – amely azonban nem egy pillanat, hanem egész folyamat – minden ember feltámad a Biblia tanítása szerint. Maga Jézus Krisztus mondta egyértelműen:

„Eljön az az óra, amikor mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijönnek. Akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, és akik a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” (János 5,28–29)

Akik az élet jogának örök elveszítésére ítéltetnek ekkor, azokat sújtja az ún. második halál, vagy a kárhozat halála. Ez a végleges megsemmisülés, az örök halál.

AZ "első" halál után elvész, vagy visszavonatik az „élet lehelete”, ajándéka. Ennek következtében az „élő lélek” azonnal eltűnik, megszűnik létezni. A test pedig felbomlik, porrá lesz. Így jelentette ki Isten a halál valóságát az embernek mindjárt a bűneset után: „Por vagy te, és ismét porrá leszel.” (1Mózes 3,19) Az Istentől nyert „élet lehelete” nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Figyeld meg: nem azt mondja a fenti ige, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy „te magad vagy por” és „leszel ismét porrá”, mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül.

A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén. Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével.

Jézus azt mondta a régen elhunyt halottakról, hogy Isten számára ők mind létezők, mert „mindenek élnek őnéki” (Lukács 20,38). Bár emberileg semmi sem marad a halálban az emberből, Isten emlékezetében „él” minden teremtménye, és bármikor feltámaszthatja őket. Amint a teremtés és az élet titkát sem, úgy ezt sem nyilatkoztatta ki Isten, hogy miként őrzi meg a megholtaknak mintegy a „személyiségadatait”. Határozottan kijelenti azonban, hogy mind az Atya, mind a Fiú „akiket akar, megelevenít” (János 5,21).

A második halált vagy a kárhozat halálát a keresztények általában örökkévaló gyötrelemnek hiszik, a középkorban kialakult egyházi tanítás nyomán. A lélek halhatatlansága eszméjének következményeként jött létre ez az elgondolás. Ha ugyanis a lélek különválik a testtől a halál pillanatában, és mint halhatatlan és elpusztíthatatlan valami létezik tovább, akkor valóban nemigen lehet mást elképzelni a kárhozat büntetéseként. Ez a felfogás azonban Isten jellemére vet árnyékot, s azon túl az egész megváltási tervre is! Mert jogos a kérdés: Ilyen engesztelhetetlen bosszút vagy megtorlást alkalmaz a szeretet Istene? A megváltottak öröme pedig egy ilyen borzalmas dolog mellett fog megvalósulni? Élvezik majd az üdvösség javait egykori embertársaik, netán családtagjaik örökös kínjainak a tudatában?

A Biblia azonban – hála Istennek – semmi ilyesmit nem tanít. A kárhozat ítélete – amint a „második halál” kifejezés is utal erre – örök megsemmisülés, az élet jogának elvétele egy világosan indokolt ítélethirdetés nyomán. Ez súlyos, tragikus vég és igazságszolgáltató büntetés, mégis a lehetséges legirgalmasabb dolog, amely a gyógyulni nem akaró, bűneikben megkeményedett emberekkel történhet. Íme, néhány világos ige:

„Egy kevés idő még, és nincs gonosz, nézed a helyét és nincsen ott... Elmúlt, és ímé nincsen! Kerestem, de nem található!” (Zsoltárok 37,10. 36)

„[Akik az utolsó ítéletkor isznak Isten „haragpoharából”] olyanok lesznek, mintha nem lettek volna.” (Abdiás 1,16)

Végül maga a sír és a halál is örökre megsemmisülnek a végső ítéletvégrehajtás pusztító lángtengerében – mondja ez az ige, jelképes beszéddel, mintegy megszemélyesítve a sírt és a halált:

„A sír4 és a halál vettetnek a tűznek tavába, ez a második halál, a tűznek tava.” (Jelenések 20,14)

Ezután rögtön az újjáteremtett Föld látomása következik a bibliai leírásban, azzal a bejelentéssel, hogy ott minden újjá lesz, és ott „semmi elátkozott nem lesz többé.” (Jelenések 22,3)

Az egyetlen reménység a haláltól való szabadulásra nézve az, ha annak okozójától, a bűntől szabadulnak meg az emberek a megváltó Krisztus kegyelme által.

Mert így már jelenlegi, földi életükben „átmennek a halálból az életre”. Az utolsó ítélet felmentő ítéletéig ők sem szabadulhatnak meg ugyan a haláltól, de az „örök életük már megvan” (János 5,24). Jézus visszajövetelekor „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” számukra (1Korinthus 15,26).

Aki Krisztus által bűnbocsánatot nyer, és teljes hitbeli igyekezettel halad az igazzá válás útján, az nem fél a haláltól. Íme Jób (i. e. 2000 körül élt) vallomása a messze régmúltból:

„Mert tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Miután ezt a bőrömet megrágják, nem e testben látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, az én szemeim látják meg őt, nem más.” (Jób 19,25–27)

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg..., mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket.” (Jelenések 14,13)

Üdv. Péter

--viktorvarga nevű felhasználó válasza:

"minek másolsz be egy fél konyvet?elsem olvassa senki"

Választolt a kérdésre. Tán zavar?

Ha valakit érdekel, szívesen elolvassa. Ha nem, akkor valószínűleg nem érdekli (de ezért nem a válaszoló a hibás).

Megtanulhatnátok, hogy vannak dolgok, amire nem lehet tőszavakban válaszolni. (vagy éppenséggel nem érdemes).

Egy dolog biztos. Mindenki úgy válaszol, ahogy akar.

"s a te véleményedre kiváncsi a kérdező szerintem, nem a mittomén kiére..."

Mi alapján feltételezed, hogy más a válaszolónak a véleménye, mint amit bemásolt?

Ha egyszer valaki szépen, érthetően megfogalmazott valamit, akkor nem muszáj csak azért konyha nyelvre fordítani (vagy mást mondani), hogy te és a hozzád hasonlók innovatívnak érezzék.

Egyébként sem értem, hogy szerinted hogy legyen innovatív, a jó válasz (ami a nem tudom).

http://www.youtube.com/watch?v=1Qgq55tlGKo

"

I hope that someday the war gonna end

No sounds of fire , No screams

No explosions , no Bloodshed

I hope i can forget my childhood which burned by wars

I hope i fall a tear taking all the memories behind

The suffering and the sorrow we've got of life become a book starts with bloods and end with glooms

All that they destroyed we must build again

"

Ateista vagyok. Szerintem sincs élet a halál után.

Azt bevallom, meglepett, az első két válaszoló írása.

A kérdésre visszatérve: ez engem nem szomorít el. Arra ösztönöz, hogy legyek valaki (na jó, nem tudós, hanem inkább úgy, hogy kezdjek valamit az életemmel).

Az, hogy hogyan viselkedek, az nem egy, magasabb rendű életforma szerinti előírások miatt teszem, hanem a társadalmi szabályok, előírások miatt.