A márk 15:34-ben kihez kiáltott Jézus, és kitől kérdezte azt, hogy "miért hagytál el engem? "

A trinitástan a bibliai adatokat összegzi: csak egy Isten van, ugyanakkor három személy van, aki természeténél fogva olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Isten három személyben egyetlen Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez nem értelmetlen, csak értelemfeletti, a teremtett világban példátlan: Isten ui. nem hasonlít emberi elképzelésekhez (vö. Csel 17:29). Különben nincs benne a Bibliában a "Jehova", a "teokratikus szervezet" kifejezés sem.

A "Jehova" szó héber fül számára lehetetlenül hangzó, középkori teológiai műszó (kb. mint az "Isten" és az "Uram" szóból az "Ustan"). Elsősorban Jahveh alakban a keresztények is használják és tisztelik. A görög Úsz. fennmaradt másolatainak egyike sem tartalmaz héber betűket, és nincs történelmi nyoma a Név "kiirtásának". A Társulat tehát bizonyítatlan feltételezéseket állít be tényként (rágalmaz). A Jehova név a "Keresztény Görög Iratok"-ban 237-szer fordul elő, ebből 82 ugyan olyan ósz-i idézet, amely tartalmazza a JHVH-t, de a többi 155 eset teljesen önkényesen lett kiválasztva. Ha a meglevő másolatokból, a tényekből indulunk ki: az Úsz. Úrnak és Istennek nevezi az Atyát, a Fiút és a Szentlelket is.

A Szentháromság

Jézus Krisztus istensége

Jn 1,1 – „Isten volt az Ige”

Jn 1,14 – „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.”

Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”

Jn 8,19 – „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

Jn 8,58-59 – „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”

Jn 10,30 – „én és az Atya egy vagyunk.” (vö. Kiv 3,14; 20,7; Lev 19,12; 24,14-16)

Jn 10,38 – „az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 12,45 – „aki lát, azt látja, aki küldött.”

Jn 14,8-12 – Aki Jézust látta, az az Atyát látta.

Jn 20,28-29 – Jézus elfogadja Tamás hitvallását: „Én Uram, és Istenem!”

Kol 2,9 – „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége”

ApCsel 20,28 – „igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.”

Ef 1,7-8 – „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk.”

1Jn 1,7 – „Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.”

Tit 2,13 – „Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét”

Róm 9,5 – „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”

A Szentlélek istensége

Mt 12,31 – „minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot.”

Mt 28,19 – „Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.”

ApCsel 5,3-4.9. – „hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket… Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek! … próbára teszitek az Úr Lelkét?”

1Kor 2,10 – „A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.”

1Kor 12,4-6.11 – „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten… ugyanaz… Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

1Kor 6,19-20 – Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma…? … Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

1Jn 5,6-9 – „a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság… Ha az emberek tanúságát is elfogadjuk, az Isten tanúsága többet jelent.”

A Szentlélek személy, és nem egy „isteni erő”

Lk 2,26 – A Szentlélek kinyilatkoztatást ad (vö. Jn 16,13; 1Kor 2,10)

Lk 3,22 – A Szentlélek testet ölthet.

Jn 15,26 - „Ő”-ként (görögül: ekeinosz) van utalva rá, ami hímnemű személyes névmás, pedig a "pneuma" ( = Lélek) semlegesnemű. (vö. Jn 14,26; 16,8.13)

Róm 8,26-27 – „A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” A „Paraklétosz”, vagy hagyományosan fordítva „Vígasztaló” szó szerinti értelme: „Közbenjáró”.

1Kor 2,10-13 – „Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke.”

1 Kor 12,11 – A Szentléleknek saját akarata van (vö. ApCsel 15,28).

Ef 4,30 – A Szentlélek megbántható (vö. Iz 63,10).

Lk 1,35 – „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” A Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

ApCsel 10,38 – „miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel” A Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

1 Kor 2,4 – „Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából” Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

1 Tessz 1,5 – „Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is”. Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

Zak 4,6 – „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.” (KÁR) A Szentlélek tehát nem erő.

A (Szent) Lélek személy, nem pusztán erő. A Szentlélek minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely alapján valakiről felismerhetjük, hogy személy:

- Neki magának is van ereje (Lk 4:14, Róm 15:13,19, 1Kor 2:4), és erejével lényeket be tud tölteni (Mik 3:8 vö. ApCsel 1:8)

- Van értelme (Ézs 11:2), például beszél (ApCsel 8:29, 10:19, 13:2, 1Tim 4:1, Zsid 3:7, Jel 2:7, 22:17), kinyilatkoztat és ihlet (Zak 7:12, Mt 22:43, Ef 1:17, 3:5, 1Kor 2:10, 1Tim 4:1, 2Pt 1:20-21, Jel 14:13), prófétálásra indít (4Móz 11:25, Ézs 61:1-2, Ez 8:3, 1Pt 1:11, 2Pt 1:21; Jn 16:13, ApCsel 11:28), prédikálásra indít (ApCsel 8:29, 1Pt 1:12), tanúságot tesz (Jn 15:26, ApCsel 5:32, 1Jn 5:6-9, Mk 13:11, Róm 8:16), megtanít az igazságra (1Jn 2:27, 1Kor 2:13, Zsid 9:8) és emlékeztet is rá (Jn 14:26), az eljövendő dolgokat jelenti ki (Jn 16:13), Isten mélységeit vizsgálja (1Kor 2:10), mérlegel és dönt (ApCsel 15:28), bizonyítva meggyőz (1Thessz 1:5, 1Kor 2:4, Zsid 2:4) és leleplez (Jn 16:8), a hívőkért esedezik, közbenjár (Róm 8:26).

- Van akarata (1Kor 12:11), az akaratát pedig közölni és érvényesíteni is tudja: például szolgálatra elhív és kiküld (ApCsel 13:2,4, 20:28), karizmákat osztogat (1Kor 12:11), erőt ad (Lk 4:14, Lk 24:49, Róm 15:19), reménységet ad (Róm 15:13), segít (ApCsel 9:31), felbátorít (Mik 3:8, ApCsel 4:31), kényszerít (ApCsel 20:22), vezet (Mt 4:1, ApCsel 8:29, 10:19-20, 16:6).

- Vannak érzései: például meg lehet szomorítani (Ézs 63:10, Ef 4:30), de szeretete is van (Róm 15:30), illetve az emberekből érzéseket vált ki: pl. örömöt (1Thessz 1:6) vagy haragot (ApCsel 13:9-10), illetve szeretetre indítja őket (Kol 1:8).

- Erkölcsi lény, aki az emberek erkölcsére hatni akar és tud: például a világot a bűnről győzi meg (Jn 16:8-9), az embert a való igazságra tanítja (Jn16:13, 1Jn 2:27), megszenteli (Róm 15:16, 1Kor 6:11, 1Pt 1:2), a jellemét formálja (Gal 5:22-25), megszabadítja a bűn és a halál törvényszerűségéből (Róm 8:2), lelkileg újjászüli és megújítja (Jn 3:5-8, Tit 3:5), Isten akarata szerint jár érte közben (Róm 8:26-27) stb.

- Személyes viszonyulást követel: Jézus helyett ő a másik Pártfogó, Vigasztaló vagy Segítő (Jn 14:16), akit Jézus szerint meg lehet ismerni (Jn 14:17 vö. Ézs 11:2). Az ember vagy engedelmeskedik neki (ApCsel 10:19-21 stb.), és az akarata szerint él (Gal 5:16,18,25), vagy ellenáll neki (ApCsel 6:9-10, 7:51), káromolja (Mt 12:31-32), kigúnyolja (Zsid 10:29), hazudik neki (ApCsel 5:3), kísérti (5:9), illetve kioltja tüzét, azaz akadályozza a munkálkodását (1Thessz 5:19).

A (Szent) Lélek Isten, nem teremtmény. A Szentlélek azonban nem csak egy a láthatatlan világ szellemi lényei közül, hanem Isten. A szellemvilág lakói az angyalok és a démonok, akik bár hatalmas és értelmes szellemi lények, teremtmények lévén létük Istentől függ, és egyszerre csak egy helyen lehetnek.

- Isten Lelke azonban teremtő és életet fenntartó (Jób 33:4, Zsolt 33:6, 104:30), örökkévaló (Zsid 9:14, Jn 14:16), mindenható (Zak 4:6, Lk 1:35, 11:20), mindentudó (1Kor 2:10-11, Jn 16:13) és mindenütt jelen van (Zsolt 139:7-10 vö. ApCsel 17:28), tehát nem tartozhat az angyali "szolgáló lelkek" közé (Zsid 1:14).

- A Lélek káromlása Isten káromlása (Mt 12:31-37), a Lélek vezetése Isten vezetése (ApCsel 16:6-10), és a Léleknek hazudni annyi, mint Istennek hazudni (ApCsel 5:3-4,9), a Lélek bizonyító ereje Isten ereje (1Kor 2:4-5).

A Lélek nem megszemélyesítés, sem pusztán Isten bensője. Ha a Léleknek az istensége világos is, nem egyszer Isten "megszemélyesítésének" tűnik (a Lélek tulajdonképpen Isten), vagy olyan értelemben tűnik "Isten Lelkének", ahogy az embernek is "van lelke", tehát Isten bensője, de nem külön személy (vö. 1Kor 2:11-12).

- Először is, a Lélek valóban az "Isten Lelke" (1Móz 1:2, Róm 8:9, 1Kor 2:4, 2Kor 3:3, 1Jn 4:2), "JHVH Lelke" (Bír 6:34, 1Sám 16:14, Ézs 11:1, Ez 37:1, Mik 3:8), "az Úr/ÚR Lelke" (Bír 14:6, Lk 4:18, ApCsel 5:9, 8:39, 2Kor 3:17). A Lélek az "ő Lelke" [ti. Istené] (Zak 7:12, Ef 3:16, 1Jn 4:13), az "én Lelkem" [ti. Istené] (1Móz 6:3, Ézs 42:1, Ez 36:27, Jóel 2:28), a "te Lelked" [ti. Istené] (Neh 9:20,30, Zsolt 104:30, 139:7, 143:10). A Lélek azonban nem lehet csupán Isten "megszemélyesítése", hiszen megszemélyesíteni csak személytelen dolgot lehet (mint pl. a "Bölcsességet" a Péld 8:12-től.)

- Másodszor, a Lélek többször is az Atyával és a Fiúval együtt, de egyértelműen külön alanyként jelenik meg (Lk 3:22, Mt 28:19, 2Kor 13:13 vö. Róm 15:16, 1Kor 2:10-11, 12:4-6, 2Kor 1:21-22, Ef 3:14-17, 2Thessz 2:13-14, 1Pt 1:2, Júd 20-21). A Lélek ráadásul valóságosan kommunikál az Atyával és a Fiúval (Jn 16:13-14, Róm 8:26-27, Jel 22:17). Ezért a Lélek nem lehet pusztán Isten bensője, "mint az ember lelke", mert az ember saját lelke nem külön személy. (Az 1Kor 2:11-12-ben Pál apostol nem azt állítja, hogy a Lélek tulajdonképpen Isten bensője, hanem arról beszél, hogy hogyan lehet megismerni Istent, és csak ebből a szempontból von párhuzamot az emberi benső és Isten Lelke között.

A Lélek a Háromegy Isten 3. személye

A Lélek az Isten Lelke (1Móz 1:2, Róm 8:9, 1Kor 2:4, 1Jn 4:2) és az Úr Lelke (Bír 14:6, Lk 4:18, ApCsel 5:9, 8:39), illetve Isten Fiának a Lelke (Gal 4:6), Krisztus Lelke (Róm 8:14-15), Jézus Lelke (ApCsel 16:7), Jézus Krisztus Lelke (Fil 1:19) és az Úr [ti. Krisztus] Lelke (2Kor 3:17-18).

A Szentlelket az Atya (Jóel 3:1, Jn 15:26, Gal 4:6) és a Fiú (Jn 16:7, Lk 24:49, ApCsel 2:33) együtt küldte el pünkösdkor a mennyből (1Pt 1:12). Az egyház pedig az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében is, tehát a Lélektől is kapott felhatalmazással keresztel (Mt 28:19).

A Bibliában nincs példa külön a Szentlélekhez szóló imádságra és a Szentlélek személyének külön imádására. Ez azért érthető, mert a Lélek láthatatlan munkálkodása a Fiút dicsőíti (vö. Jn 16:14-15). Ezért a kereszténység kezdettől fogva az Atyával és a Fiúval együtt imádja a Szentlelket. Természetesen a Szentlélekhez szóló imádság sem lehet hiba, hiszen a Lélek személy, sem bűn, hiszen a Lélek Isten.

"..ugyanazon SZEMÉLY?"

Az előbb mutattam meg neked, hogy a Háromságtan nem mondja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek ugyanazon személyek lennének. Az Őrtorony társulat hazugsága, mivel a Szentháromság szerint ez három különböző személy. Olvasd ezt el, utána pampogj:

[link]

"hogy lehet kitölteni egy személyt? ráadásul 70 emberre?"

Ugyanúgy ahogy megteszi ugyanezt az Atyaisten (Ef 3:19) és Krisztus is (Ef 4:10). Keresd ki csak szépen ezen verseket a Bibliában!

1. Jehovah's Witnesses are wrong in Acts 2:1-4 because only the 12 apostles were filled, not the 120. However, with this correction their point is unchanged.

2. Jehovah's Witnesses view God too small! What do you expect from a religion who thinks its creator and saviour (Jesus Christ) is nothing more than an elaborate wind up toy designed to die on the cross.

3. We ask this question of JW's, How could the Father or Jesus be a person when each fills millions of believers at the same time?

"that He [Christ] might fill all things." Eph. 4:10

"that you may be filled with all the fullness of God" Eph 3:19

Legalább felfogdtad végre, hogy három különböző személyről van szó, és nem mondjuk, hogy egy személy lenne... ;)

[link]

[link]

Vallástörténeti párhuzamok

Az Őrtorony Társulat az ősi világ pogány hiedelmeinek a befolyását látja megjelenni a háromságtanban, különösen a tant védő Athanasziosz révén. Ha azonban Athanasziosz állítólagos pogány befolyásoltsága mögött alexandriai származása állna, akkor ugyanezt el lehetne mondani a szintén alexandriai Áriuszról is. Ő ráadásul főleg Antiókhiában tanított, az arisztotelészi filozófia egyik korabeli központjában:

"Áriusz Arisztotelésztől megtanulta, hogy a név különbözősége magába foglalja az alany különbözőségét. Az alma nem a fa, így az Atya sem a Fiú. Ha az alma és a fa közötti különbségtétel nem lenne valóságos, mindkettőnek ugyanazt a nevet lehetne adni. Másfelől, ha az Atyát és a Fiút név szerint meg kell különböztetni egymástól , akkor nyilvánvaló, hogy ők nem azonosak. Áriusz számára ez azt jelentette, hogy ha az Atya Isten, akkor a Fiú nem lehet Isten ugyanabban az értelemben. Isteni lehet, de istenisége csak részleges vagy [az Atyáéból] levezetett."

Érdekes módon Jehova Tanúi a mai napig Arisztotelésznek a természeti világra érvényes logikájával érvelnek a Háromság ellen. A korai egyházatyák mindenesetre ugyanolyan erővel harcoltak a sokistenhit ellen, mint az arianizmus ellen, hiszen azt a sokistenhit egyik változatának tartották. Talán meglepő, de a Társulat állításaival szemben az arianizmus állt közel Plátón filozófiájához és a gnosztikus spekulációkhoz, nem a háromságtan. A platonista és a gnosztikus szemlélet nem tűri el azt a gondolatot, hogy az Isten emberré legyen, mert nem hiszi, hogy neki köze lehet a teremtett anyagvilághoz. Az ő véleményük szerint teremtette az – általuk eleve rossznak ítélt – anyagi világot a "demiurgosz", egy az Isten és az ember között álló, elsőnek teremtett, "isteni" lény. Velük szemben éppen a trinitáriusok védték az ősi bibliai hitet, hogy egyedül maga Isten a teremtő (1Móz 1:1, Ézs 44:24, 45:12 stb. vö. Jn 1:3, Kol 1:16-17). Az sem véletlen, hogy a késői római császárok inkább hajlottak az arianizmusra, hiszen hagyományosan önmagukat is félistennek, isteninek tartották. A trinitástant eleve sokkal nehezebb volt elfogadniuk, mert élesen szétválasztotta az egyetlen Teremtőt minden más teremtménytől.

A képmelléklet

Az Őrtorony Társulat a "Kell hinned a Háromságban?" c. pamflet 10. oldalán színes képmellékletével kívánja azt sugallni, hogy a háromságtan az egyiptomi és hindu istenhármasokból alakulhatott ki. Kérdés azonban, hogy az indiai (4) és kambodzsai (5) triádok mögött álló vallásosság nem volt-e térben túlságosan távol a kereszténységtől, ahhoz, hogy ennyire hathasson rá? Ugyanígy az i. e. 2. évezred egyiptomi (1) és babiloni (2) istenhármasai időben nem túl távoli, korai példák? A palmirai triád (3) ugyan i. sz. 1. századi, de három harcos férfialakot ábrázol, amelyek az eget és égitesteket szimbolizálnak. A kambodzsai "buddhista háromszemélyű istenség" (5) pedig négyarcú, a négy égtáj felé néz, és nem "istenséget", hanem buddhákat, megvilágosodott embereket ábrázol (a buddhizmus ateista vallás).

Ami magukat e vallásokat illeti, bár még az első keresztény századokban is működött az egyiptomi Ízisz-kultusz, lehetett-e az ilyen titkos misztériumvallásnak tényleges befolyása azokra a keresztényekre, akik írásaikban folyton kigúnyolták a görög, római és kis-ázsiai sokistenhívőket? Az ókori pogány istenhármasok mind három külön alakot ábrázolnak, mert három (vagy több) külön istenben és az istenek hierarchiájában hittek, sőt szinte mindegyiknek volt női párja, felesége és gyermeke is, tehát nem is "triádok" voltak, hanem csak a legfőbb istenek a sok isten közül.

Ami a középkori és modern európai háromarcú, de egyfejű torzókat (6, 7, 8, 9) illeti, megjegyzendő, hogy készítőik valóban áthágták az istenábrázolás tilalmát. Ugyanakkor a művészek elképzelése mögött csak a trinitástan (egy Isten három személyben) vallástörténeti szempontból egyedülálló gondolata állhatott, nem a sokkal egyszerűbben ábrázolható pogány isten(csoport)képek.

Nezzük meg azt az állitást, amely szerint Konstantin rendelte volna el a Jézus Krisztus istenségeről szóló tanitast! (A téma meglehetősen nagy, ezert csak a legkorábbi forrásokkal foglalkozom.) Előszor vizsgáljuk meg, mit mondott Jézus Krisztus önmagáról?

(Jézus mondta:) "Én és az Atya egy vagyunk. Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám neveben: ezek közul melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?" A zsidók így feleltek neki: "Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn 10:30-33)

Mit láthatunk itt? Jézus kijelenti, hogy egy az Atyával. Ha ezt a kijelentest nem értenénk, vagy félreértenénk, nyilvanvalóvá teszik az értelmét, ha megfigyeljük a zsidó vezetők reakciójat. Egyertelmű, hogy Jézus Istenként jelentette ki önmagát, és a korabeli zsidok így is értették. Ezek után nézzük meg az apostolokot. Legelőszor Janos apostolt, aki így kezdi evangéliumát:

"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." (Jn 1:1)

Szinten ebben az evangéliumban találjuk meg Tamás apostol bizonyságtételét. Ragadványneve: hitetlen. Miert is? Nem volt jelen akkor, amikor Jézus megjelent a felhazban a 10 apostolnak. (Jn 20:19-23) Hallva a többi apostol bizonyságtételét, kijelentette, csak akkor hajlandó elhinni, hogy feltámadt, ha kezet és oldalát megtapinthatja. Kesőbb Jézus újra megjelent, és megadta Tamásnak ezt a lehetőseget. Ekkor Tamás ezt mondta Jézusnak:

"Én Uram és én Istenem!" (Jn 20:28)

Pal apostol esetében nem is tudja az ember, hogy hova kapjon, annyi helyen találunk bizonyitékot. Talán a leghíresebb a Filippi level második fejezeteben talalható himnusz, ahol Pál kijelenti Jézusrol:

"...nem tekintette zsákmanynak, hogy egyenlő Istennel" (Fil 2:6)

A három apostol egyertelmű tanúsagtevője Jézus Krisztus istenségenek. Ha azonban az a vád érne, hogy a Bibliából akarnám bizonyítani, amit "meghamisították", lássuk a legkorábbi ókereszteny bizonyitekot! Kr. u. 107-ben Antiochiai Ignácot, Antiochia püspoket, mint a keresztenyseg egyik legfőbb vezetőjet magához rendelte a császár. Ignác tudta, hogy ez a halálos ítélete, és nem valószinű, hogy vissza fog térni erről az útról. Ekkor hét levelet írt különféle gyülekezeteknek, ahol bizonyságot tett arról, hogy "Jézus Isten". Életéért cserébe elég lett volna ennyit mondania: "csak vicceltem". Miért nem tette? Esetleg tényleg meg volt győződve róla, Hogy Jézus Isten? Persze érhet az a vád, hogy elfogultak az ókereszteny dokumentumok, keressünk független forrásokat. Az összes bizonyitékot nem szeretném felsorakoztatni, csak egyet: ifjabb Pliniusét. Plinius, császari tisztviselő nem tudta, hogy mit tegyen a keresztényekkel, ezért váltott levelet a császárral. Ebben a levelében, Kr. u. 112-ben a következőket irta:

"... [a keresztények] összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére."

Megdöbbentő bizonyiték! Kr. u. 112-ben egy független forrás arról tesz tanúságot, hogy a keresztények Krisztust Istenként tisztelik! Mit mondhatunk tehát? Az Újszovetsegben Jézus olyan kijelentést tesz, ami alapján a zsidók meg akarják kövezni, mert Istenné teszi magát. Apostolai bizonyságát teszik, hogy Isten volt. Az egyik legkorábbi ókeresztény forrás szerzője szintén Istennek tartotta Jézust. Sőt egy független, nem hivő tanúsagtétel szerint 112-ben a keresztények Istenkent tisztelik Krisztust. Nem igaz tehát azon állitas, hogy Konstantin változtatta meg Jézus státuszát. Egyháza a megalakulása óta vallja Jézus istenségét.