Írnátok egy szép, nem túl hosszú Bibliai idézetet?

Akár kettőt is:

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe."

"És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által."

S lőn világos!

És Isten látá, hogy így jó. :)

Két kedvencem, nem vallásos helyeken tuti siker. :D

a 2 legfontosabb verset írom le:

"az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek róllad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus krisztusról." jános 17:3

"hogy megtudják az emberek, hogy te, akinek a neve Jehova, egymagad vagy a legfelségesebb az egész föld felett" zsoltárok (a 83:18-19 károliban is.)

05:02

Jn 17:3

Először is: a fordításod teljesen rossz. Az "ismeretet szerez" helyett a görög a "ina ginwskwsin se" ("hogy megismerjenek téged") szavakat használja, azaz személyes kapcsolatot állít Isten és a hívő között, nem pusztán tárgyi, elvont ismeret megszerzését. JT-inak felekezete (amelyről gyanítom, hogy egyben a tiéd is) ettől a személyes istenkapcsolattól fosztja meg a gyaloghírnökök túlnyomó többségét, mikor az Isten megismerése helyett könyvek és brosúrák százain keresztül önti a fejükbe a Brooklynban éppen kiötlött "pontos ismeretet." Ez az igevers az Isten és Jézus Krisztus személyes megismeréséről szól - nemcsak nekem, hanem elvben neked is. Más kérdés, hogy te ezt eg rossz fordítással rögtön ki is siklatod.

Az Őrtorony Társulat oktató programjához híven az ÚVF-ban az örök élethez nem az kell, hogy valaki megismerje az Istent, hanem az, hogy "hogy ismeretet fogadjanak magukba rólad" (Jn 17:3). A Társulat racionalista megközelítésének megfelelően a gondolkodás(mód)ról és a helyes motivációról szóló szövegek a 2000-es kiadásban mint "elmebeli magatartás" és "elmebeli szabályozás" jelentek meg: "ha pedig elmebelileg bármilyen vonatkozásban másra vagytok hajlamosak, az Isten majd kinyilatkoztatja nektek a fent említett magatartást" (Fil 3:15); az apáknak sem az Úr tanítása szerinti fegyelemmel és intéssel, hanem "Jehova fegyelmezésében és elmebeli szabályozásában" kellett volna nevelni a gyermekeiket (Ef 6:4, a 2003-as kiadásban is "az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint"); ugyanígy a hívők számára nem Jézus önfeláldozó, megalázkodó indulata (azaz motivációja) volt a példa (Fil 2:5), hanem "azt az elmebeli magatartást" kellett volna magukban megőrizniük, amely benne is megvolt. A 2003-as kiadás ezeket a részleteket érthető okokból (és helyesen) gondolkodásmódra javította. Mindennek a hátterében azonban az a tény áll, hogy az "újraszületés" a Társulat szerint csak a 144000 felkent kiváltsága, a többi Tanú nem születhet újjá, bennük nem lakhat a Szentlélek. Így a "szellem gyümölcse" (Gal 5:22-25) gyakorlatilag az emberi szellem erőfeszítésének az eredménye: a Tanú engedelmeskedjen a szervezet felügyeletének, hogy "kiiskolázott lelkiismeret" és "kiegyensúlyozott szemlélet" alakuljon ki benne.

Isten neve pedig nem Jehova, hanem Jahve.

Isten neve nem olyan értelemben vett név, mint az ókori isteneké, akiket a nevüknél fogva bármikor meg lehetett idézni. Isten úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy "Vagyok, aki vagyok (ehjeh, aser ehjeh) … a Vagyok (ehjeh) küldött … az ÚR [JHVH] küldött" (2Móz 3:14-15). A héber írás csak mássalhangzókat rögzített, és amikor a zsidók az Írást felolvasva a négy betűhöz (JHVH) értek, tiszteletből Adonáj-t (az Úr, Uram) mondtak, így a szó pontos kiejtése feledésbe merült. A szó a kutatók szerint a létigéből ered, ezért a ma leginkább valószínűsített JaHVeH változat tkp. a létige jövő idejű, műveltető alakja: "aki léteztetni fog" = aki majd éltet? (Ez azonban bár nyelvtanilag elfogadható, de nem használt alak.) A modern Ószövetség-fordítások többsége a Jahveh szót is az "Úr" szóval, de kis kapitális betűformával jelzi: "Úr". A Károli fordításból, a magyar irodalomból és Jehova Tanúi révén közismert "Jehova" változat középkori eredetű teológiai műszó. A JHVH mássalhangzói alá odaírták az Adonáj magánhangzóit, hogy a JHVH-t olvasó Adonájt mondjon, de egyes középkori teológusok a JHVH mássalhangzókat ezekkel a magánhangzókkal egybeolvasták. Így keletkeztek a Jahovah vagy Jehovah stb. változatok. (A "Jehova" változat héber fülnek éppen olyan lehetetlenül hangzik, mint magyarul az "Isten" mássalhangzóiból és az "Uram" magánhangzóiból összerakott "Ustan").

A zsidók Istent a mai napig úgy is hívják: "a Név" (ha Sém). A bibliai héberben ugyanis nincs szó a "személy"-re, ezért használja a "név" szót: pl. "Isten nevét segítségül hívni" = magát Istent segítségül hívni; "Isten nevét magasztalni" = magát Istent magasztalni azért, aki Ő. Ez a számunkra furcsa szóhasználat átment az Újszövetségbe is, pl. Csel 1:15 "százhúsz név sokasága" = százhúsz főnyi sokaság, vagy Csel 4:12 "nem is adatott az embereknek az ég alatt más név" = nem adatott senki más.

A név a héber gondolkodásmódban nem csupán a megkülönböztetést (megszólítási módját), hanem az illető tulajdonságait, jellemét is kifejezi. Istennek is sok neve van a tulajdonságai és tettei, illetve a hívők tapasztalatai alapján, pl. az Úr, a Mindenható, a Legfelsőbb (Magasságos), Király, Vigasztalás Istene, Féltőn Szerető Isten, Kőszikla, Atya stb.

Az Új Testámentomban a név (onoma) annyit jelent, mint a személy; a magyarban pedig a személy szó értelme ez: valakinek egyéni vonásokkal bíró egyedi mivolta, énje, kiléte. A héber nyelv és a görög nyelv - nem lévén a magyar személy szónak megfelelő szava, - a személy szóval megjelölt fogalmat a név szóval fejezi ki. Amikor tehát például a 75. zsoltár 8. verse így szól: „Tisztelünk téged Isten: neved közel van”, ez azt jelenti: köszönjük, hogy személyesen közel vagy hozzánk. Vagy a 116. zsoltár 4. versében: „Az Úrnak nevét segítségül hívtam” azt jelenti: az Úrhoz folyamodtam, ügyemet közvetlenül az Ő személye elé vittem, hozzá appelláltam. Vagy a 118. zsoltár 26. verse: „Áldott, aki az Úrnak nevében jön” (Mt 21:9, Mk 11:9, Lk 19:38, Jn 12:13, Mt 23:39, Lk 13:35) ez azt jelenti: áldott, aki az Úrtól nyert megbízatással jön, mint az Ő személyének képviselője. Az Acs 1:15-ben pedig szó szerint ez van: „Volt ugyanott neveknek sokasága, mintegy százhúsz”; ezt Károli 1590-ben így fordította: „Valának ott a helyen számszerént úgymint száz húsz emberek”; az 1908-as revízió pedig: „Vala pedig ott együtt mintegy százhúsz főnyi sokaság”. (Tehát a név itt is annyit jelent, mint: személy vagy ember.) Az Acs 3:16-ban ez a mondat: „Jézus neve meggyógyította ezt az embert” azt jelenti: Jézus személyesen gyógyította meg. A Mt 28:19-ben pedig az eisz to onoma kifejezést akár így fordítom: nevére, akár: nevébe, akár: nevében (lásd a Keresztelés címszót), mindegyik értelme lényegileg ez: a keresztelés által a gyermeket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek személyével hozzuk közvetlen kapcsolatba. Az Acs 4:11-12 így szól: „…ez a Jézus mégis szegletkővé lett, és senki más által nem üdvözülhetünk; mert az embereknek nem adatott az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk”; ez azt jelenti: Krisztus Jézuson kívül nincsen egy másik személy, aki által az emberiséget meg lehetne menteni, üdvözíteni. A Miatyánkban (Mt 6:9, Lk 11:2) ez a kérés: „Szenteltessék meg a Te neved” azt jelenti: az erős és mindenható, a jóságos és szerető mennyei Atya személyesen és az emberi értelem által is észrevehető módon vegye kezébe ennek a kiismerhetetlenül összevissza kúszált, fejvesztett és zabolátlan világnak a rendbehozását. - Így kell érteni az Új Testámentomban 228 helyen előforduló név szót.

"Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól."

(Ef 4:4)

Isten lakása az emberek között:

"Ekkor új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt. Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük. Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.« A trónon ülő így szólt: »Íme, megújítok mindent!« És azt mondta nekem: »Írd: Ezek az igék hitelesek és igazak.« Aztán azt mondta nekem: »Beteljesedett! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet vizének forrásából. Mindez azé lesz, aki győzni fog. Én Istene leszek, ő pedig az én fiam lesz."

(Jel 21:1-7)