Sok keresztyén miért ellenzi a katonaságot?
A Bibliában több példa is van erre a témára:
1. Jézus meggyógyítja a kapernaumi szádados szolgáját, és nem mondta neki(mármint a századosnak), hogy hagyja abba a hivatását Máté 8, 5-13
2. Kornéliusz, aki istenfélő százados volt, és voltak istenfélő katonái Csel 10. fejezet
3. Dávidnak hadserege volt
stb.
Sokan azt hiszik, hogy a katonák csak ölik az embereket, de ha természeti katasztrófa van, akkor ki fog segíteni nektek?? Az Úr, de Ő a katonaság által is tud segíteni.
Mózes idejében sok népet irtottak ki a zsidók az Úr parancsára. Olyan népeket, akik hitetlenek, gyilkosok, tolvajok voltak. Most a hadsereg is ugyanezt csinálja, megvédi az országot a terroristáktól. Nem tudom miért kell őket elítélni?!
"3. természeti katasztrófa idején segíteni"
Szóval a római légiót is azért hozták létre, hogy homokzsákokat cipeljenek, amikor árad a Danubius? :D
Nem, a hadseregnek nem ez a rendeltetése. Ahol gyakoriak a természeti katasztrófák, ott van erre külön szervezet, nem a katonákat b@$ztatják vele. Itthon relatíve kevés katasztrófa van (mármint természeti :P), ráadásul háború sincs, úgyhogy szépen kivezénylik a katonákat segíteni, hogy addig se a laktanyában játszadozzanak a fitymájukkal.
De ha te katona vagy, akkor mondd el kérlek, hogy évente hányszor segédkezel katasztrófavédelemben. Gyanítom, hogy nagyjából annyiszor, ahányszor a télapó kiosztja az ajándékokat.
Bárhogy próbálod bemagyarázni, a katonaságnak nem a katasztrófavédelem a célja. Az erre szakosodott embereket - furcsamód - katasztrófavédelmiseknek hívják.
"ha a világon nem lenne katonaság, akkor anarchia volna. Az alkaidától, a táliboktól ki védene meg az ország lakóit."
Az alkaida egy afgán barlangokban bujkáló kecskebäszó szakkör. Senkit nem kellene tőlük megvédeni, ha nyugton hagynák őket. De náluk sok az olaj, szóval küldeni kell a bombázókat, hogy tonnaszám dobálják rájuk a demokráciát.
"Na és ha öl, akkor szerinted az ártatlanokat öli, vagy a bűnös, gyilkosokat?!"
Ez meg már nézőpont kérdése. Akinek "járulékos veszteség" lesz a családja, azt nem vigasztalja, hogy bocsi, nem őt akartam. Háború sem lenne, ha nem lennének bilifejűek, akiket oda küldenek, ahol semmi keresnivalójuk.
10-es, ki beszélt itt amerikai katonákról, én a magyarokról beszéltem, ők meg aztán nagyon sok embert ölnek...
11-ugyanazt tudom mondani, mint a 10-nek, ki beszélt római katonákról, ha már, akkor zsidókról beszéltem, Kornéliusz keresztény volt, és az ősi zsidók(Mózes idejéből) viszont meg az Úr parancsát követték
"Bárhogy próbálod bemagyarázni, a katonaságnak nem a katasztrófavédelem a célja." -ezt nem is állítottam, a fő célja az ország megvédése
12-es: tegyük fel, hogy a pár szerb(pár száz, ezer) bekattan, hogy nekik több terület kell, olcsón szereznek fegyvert, és a legközelebbi falvak lakóit lemészárolják, mert nem volt katonaság aki megvédte volna őket. A rendőrség meg nem erre van kiképezve, mivel ők csak mezei pisztolyt kapnak, azzal nem nem mennek semmire egy AK ellen(persze tudom ez egy elég hihetetlen példa, de gondolj bele, hogyha nem lenne katonaság, minden rossz fiú még rosszabb volna)
" Háború sem lenne, ha nem lennének bilifejűek, akiket oda küldenek, ahol semmi keresnivalójuk." háború akkor nem lenne, ha nem lenne fegyver...
Ja, hogy a magyar katonák csak az országot védik, a többi katona pedig szar szemét gyilkológép. Ezt nem tudtam, bocsánat.
Akár védekezik, akár támad, a katonának az a feladata, hogy öljön. Ez pedig néhány vallás szerint bűn. Még az önvédelemből elkövetett gyilkosság is.
Én mondjuk ezzel nem értek egyet, és szerintem igenis van létjogosultsága a katonaságnak - nemzetvédelmi célból -, de megértem ha valaki ellenzi.
A keresztényeknek meg visszavághatsz azzal, hogy az ítélkezés nem az ő dolguk, hagyják meg az istenüknek.
Milyen írásszövegek irányították mindig is az igaz keresztények magatartását a fizikai hadviselésben való részvétel kérdésében?
Máté 26:52: Jézus akkor így szólt hozzá: Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el. (Lehetett volna valaha is nemesebb célért küzdeni, mint Isten Fiának a megvédelmezéséért? Jézus azonban arra utalt ezen szavaival, hogy a tanítványok ne fogjanak fegyvert.)
Ézs 2:24: úgy lesz a napok befejező részében, hogy szilárdan áll majd Jehova házának hegye a hegyek teteje fölött . . . Ítélkezni fog a nemzetek között, és elrendezi sok nép ügyeit. Kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat metszőkésekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. (Az embereknek minden nemzetben maguknak kell eldönteniük, hogy milyen utat választanak. Akik tiszteletben tartják Jehova ítéletét, azok bebizonyítják, hogy ő az Istenük.)
2Kor 10:3, 4: bár a testben járunk, nem aszerint viselünk hadat, amik a testben vagyunk. Hadviselésünk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem az Isten által hatalmasak erődítések lerontására. (Pál itt azt mondja, hogy sohasem nyúlt testi fegyverekhez, például furfanghoz, hangzatos beszédhez vagy véres harci eszközökhöz azért, hogy megoltalmazza a gyülekezetet a hamis tanításoktól.)
Luk 6:27, 28: Én [Jézus Krisztus] azt mondom nektek, akik figyeltek, hogy szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket.
Nemde igaz, hogy Jehova megengedte az ókori Izraelnek, hogy hadat viseljen?
Jehova arra utasította az ókori Izraelt, hogy a nekik örökségül szánt országot fegyverrel hódítsák meg, az embereket pedig végezzék ki, mert züllött szokásaik és az igaz Istennel szembeni dacos magatartásuk miatt Jehova nem tartotta őket érdemesnek arra, hogy tovább éljenek (3Móz 18:24, 25; 5Móz 7:1, 2, 5; 9:5). Ráháb és a gibeoniak azonban irgalmat nyertek, mert ők bebizonyították a Jehovába vetett hitüket (Józs 2:913; 9:2427). A Törvényszövetségben Isten meghatározta az általa jóváhagyott háborúk szabályait, és megszabta a harc alól való mentesség feltételeit, valamint a hadviselés módját. Ezek valóban Jehova szent háborúi voltak. Ez egyetlen mai nemzet vérengző háborújáról sem mondható el.
A keresztény gyülekezet megalapítása új helyzetet teremtett. A keresztények nem állnak a Mózesi Törvény alatt. Krisztus követői megbízást kaptak arra, hogy tegyenek tanítványokká minden nemzetből való embereket; idővel így az igaz Istennek minden nemzetben lesznek imádói. De mi a nemzetek hadviselésének mozgatórugója? Az, hogy a föld Teremtőjének akaratát hajtsák végre, vagy a nacionalista érdekeik előmozdítása? Ha egy nemzetben hadba vonulnának az igaz keresztények egy másik nemzet ellen, akkor a hívőtársaik, vagyis olyan emberek ellen harcolnának, akik ugyanahhoz az Istenhez imádkoztak segítségért. Krisztus nagyon is helyénvalóan utasította a követőit arra, hogy tegyék le a kardot (Máté 26:52). Ő az égben megdicsőítetten maga fogja elpusztítani azokat, akik dacolnak az igaz Istennel és akaratával (2Tessz 1:68; Jel 19:1121).
Szervusz
Igen, az emberiság történelme alatt mindig dultak háborúk.
De ez nem Isten akaratából történtek. Mindig emberi tényezők voltak az okok. De ez a múlt.
Attól kezdve, hogy Jézus itt volt, tanított a földön, ez megváltozott. Hiszen Ő maga mondta, hogy aki kardot fog, kard által fog pusztulni. De nagyon sok bibliai prófécia is arra mutat, hogy a háborúzás minden formáját meg fogja szüntetni Isten. (A katonaságot elsősorban a háborúzás céljából hozzák létre)
Ezt ígéri:
"Jöjjetek, lássátok Jehova tetteit,
Hogyan visz véghez megdöbbentő dolgokat a földön.
9 Háborúkat szüntet meg a föld végéig.
Íjat tör szét, dárdát zúz össze,
Szekereket éget el tűzben.
10 „Álljatok meg, és tudjátok meg, hogy én vagyok Isten.
Fölmagasztaltatom a nemzetek között,
Fölmagasztaltatom a földön.” Zsoltárok 46:8-10
Ézsaiás 2:2–4 " És úgy lesz a napok befejező részében, hogy szilárdan áll majd Jehova házának hegye a hegyek teteje fölött, és magasabbra emeltetik a domboknál, és oda fognak özönleni mind a nemzetek. Sok nép jön el, és ezt mondják: „Jöjjetek, menjünk fel Jehova hegyére, Jákob Istenének házához, és ő oktatni fog bennünket útjaira, mi pedig az ő ösvényein járunk.” Mert Sionból jön a törvény, és Jehova szava Jeruzsálemből. Ítélkezni fog a nemzetek között, és elrendezi sok nép ügyeit. Kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat metszőkésekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak."
Látod, nem a keresztények, Isten rendezi el a háborúval kapcsolatos dolgokat. Én legfeljebb alárendelem magamat Isten elrendezésének a kérdéssel kapcsolatban.
"Milyen írásszövegek irányították mindig is az igaz keresztények magatartását a fizikai hadviselésben való részvétel kérdésében?
Máté 26:52: Jézus akkor így szólt hozzá: Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el. (Lehetett volna valaha is nemesebb célért küzdeni, mint Isten Fiának a megvédelmezéséért? Jézus azonban arra utalt ezen szavaival, hogy a tanítványok ne fogjanak fegyvert.)" milyen érdekes, mivel Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy vegyenek kardot.
De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát. Lukács 22,36 - és ha azt akarnád bemagyarázni, hogy az csak egy kenőkés volt, akkor ne is fáraszd magad
Isten nem gyilkolni hívott el minket, hanem segíteni. És, ha Isten nem veszi el az életet valakitől, akkor nekünk sincs hozzá jogunk. Ameddig élni hagy valakit, addig a lehetőséget is megadja neki a megtérésre, így a saját baja, ha nem él vele.
Dávid zsidó volt és nem keresztény, más volt a helyzet is, mert Jézus akkor nem halt meg a bűnökért. Amúgy Dávid éppen azért mert sok embert meggyilkolt, nem építhette fel a templomot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!