Tudjuk hogy a biblia több könyv összessége, de hol vannak az eredeti iratok? A szerzőktől több mű nem maradt fenn?
Remélem másnak is feltűnt már, hogy jelentős ellentmondások vannak benne, ebből is látszik szerzők, szerkesztők, fordítók és ferdítők SZÁMOSSÁGA.
Ezek után nem tudom fontos-e az eredetit keresni.
Viszont az apokrif iratok és a XX.században előkerült újabb evangéliumok is érdekesek, de nagy a csend körülötte.
Még most s vannak abból a korból fennmaradt dokumentumok, ráadásul a bibliát alkotó könyvek olyanok, mint nekünk pl. a személyi igazolvány. Soha nem válunk meg tőle, védjük, nehogy rossz kezekbe kerüljön, és visszaéljenek vele. Akkor ilyen alapon feltételezhető-e hogy pont a bibliát alkotó műveket hagyták ebek harmincadára jutni? De ha mégis,akkor merre vannak az első hiteles másolatok? Hiszen valami alapján hírdették az igét, és biztos hogy nem egy-két példány készült belőle.
És hogy miért kellene? Hát például rögtön kiderülne az évszázadok alatt rárakódott ferdítések özöne. Esetleg kiderülhetne hogy Jézus emberibb volt mint gondoljuk. Esetleg igazolódhatna a zsidók feltevése, ami miatt nem fogadták el megváltónak.
Hát kétezer év múlva keress egy személyi igazolványt...
nem tartós,nem voltak légkondis múzeumok/levéltárak,ráadásul mivel ritka kincs volt az,amire írni lehetett egyszerűen sokat"kiradíroztak2és ráírtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!