Szerintetek ez igaz lehet? Találkozott a halott Nagymamájával?

Egy ismerősöm küldte ezt el nekem, aki elmondása szerint álmában találkozott a 1,5 hónapja elhunyt Nagymamájával. Ez az ismerősöm egyébként nagyon vallásos, és bár nagyon szerette a Mamáját, mégsem rázta meg annyira az elvesztése elmondása szerint, mert abban hisz, hogy tovább élt a Mennyországban. Szerintetek ez lehetséges?

Íme a történet:

Én az iskolában voltam, s az évfolyamommal valószínűleg a szalagfeltűző misére készültünk, mert mindenki átvonult a templomba, de én valamiért elkéstem, így a többiek már bent ültek, mire én odaértem. A szokással ellentétben nem a jobb, hanem a baloldalon ült az osztályom és padonként csak 4 ember oldalra tömörülve. Én Hevessy Annát kerestem, mert mellette kellett volna ülnöm, de nem találtam. Ehelyett legnagyobb meglepetésemre a bal oldali első padtömb utolsó sorában, a padközti átjáró előtt, a jobb szélen Mamát véltem felfedezni, aki a fekete-fehér csíkos kabátját és egy fekete sapkát viselt.

Ő már azóta figyelt engem, hogy beléptem a templomba, s mikor én is észrevettem őt, boldogan és mosolyogva integetni kezdett, hogy menjek oda hozzá. Én azonnal átverekedtem magam a székektől zsúfolt padok közti átjárón és odaültem mellé. Ekkor hirtelen olyan heves és erős sírás jött rám, amilyet még sohasem tapasztaltam. (A valóságban már évek óta nem tudok sírni, egy emlékem van ilyen hasonló heves sírásra: amikor egyszer Mamánál voltam még régen, és rám jött, nem tudtam miért, csak nem bírtam abbahagyni. Ez is hasonló volt, csak mindez egy álom keretein belül.)

Tudtam, hogy ő most nem lehetne itt, hiszen meghalt, és bár csak álmodtam, mégis teljesen valóságosnak éltem meg ezt a néhány percet. Nem olyan volt, mintha csak egy régi emlék köszönt volna vissza, hanem mintha most, másfél hónappal a halála után jelent volna meg, de az álmomban, mert így talán könnyebben lehetséges ez.

Én csak sírtam és megöleltem őt, s furcsának találtam, hogy tapintásra hús-vér ember volt, holott én azt gondoltam, hogy csak egy szellemi látomás, nem egyéb. Azt gondoltam, hogy ez egy hallatlanul nagy csoda, és sírásom közepette ezeket mondtam neki: „Úgy hiányzol Mama!”

Ő csak kedvesen mosolygott, csillogott a szeme, mert volt benne egy könnycsepp, s ezekkel a szavakkal igyekezett nyugtatni engem: „Nyugodj meg csillagom, nem mindenkinek adatik meg, hogy így találkozzon a szeretteivel.”

Én pedig örömömben sírtam, aztán lassan megnyugodtam, éreztem a szeretetét, ami egyben kicsit olyan is volt, mint mikor Isten szeretetét tapasztaljuk meg (az egy nagy kegyelem), s egész idő alatt ugyanazt a belső békét és nyugalmat éreztem, mint azon a napon, mikor ő elment tőlünk.

Ezután még valamit beszélgettünk, amire már nem emlékszem, majd felébredtem.