Keresztények! Szerintetek miért élhetnek vallásos keresztény emberek nyomorban? A létminimum alatt?
Tanulj...
Vagy röffenj össze valami fehér klánba, ahol több pénzzel többre mentek.
Más tippem nincs, mint a beletörődés.
Kedves Kérdező.
Nem vagy egyedül ebben a kérdésben.
Magam is létminimum alatt élek.
Ám mint keresztényt, nem értelek, miért vagy ezen meglepődve.
Jézus egyetlen követőjének sem ígérte, hogy Sátán uralta világban jó dolga lesz. Persze vannak olyan keresztények akiknek, az élet úgy hozta, hogy jobban sikerült egy iskola vagy egy munkahely, de nem feledkezik meg a testvéreiről.
ahogy az első századi Tanítványok között is voltak ilyenek, és a gazdagabbak pótolták azoknak a hiányát akiknek nehezebben ment az élet.
akkor ők is megkérdezhették volna, hogy miért vannak köztünk szegények.
Jézus nem ígért gazdagságot senkinek úgy hogy az egyik kap a másik nem.
azt mondta:
(1Timóteusz 6:7, 8) 7 Mert semmit sem hoztunk a világba, és ki sem vihetünk semmit. 8 Így hát, ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel.
a többi az luxus, nem lét szükséglet, és nem viheted magaddal ha véletlenül véget ér az életed, mert az embert nem az különbözteti meg Istennél, hogy mennyije vagy mije van, hanem milyen a szíve.
(1Korintusz 4:7) 7 Mert ki tesz téged mástól különbözővé? Igen, mid van, amit nem kaptál? Ha meg úgy kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
(Lukács 14:33) 33 Így biztosak lehettek abban, hogy senki sem lehet a tanítványom közületek, aki búcsút nem mond mindennek, amije van.
Katy Weaver
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!