Miért tesz a keresztény egyház az önbizalomra? És miért csak mindig ostoroz?
Azt én is úgy gondolom, hogy Isten erőt ad a küzdelmekhez, már ha egyáltalán neki tetsző küzdelmek azok. Viszont azzal már nem értek egyet, hogy minden, amit elérünk, egyes egyedül Istennek köszönhető, mert magunknak is!!!
Könyörgöm, nem Isten edz heti három órában, vagy nem Isten tanul 4 éven át keményen, kevés szabadidővel, vagy nem Isten gyakorol valamit hosszú évekig, kitartóan. Isten erőt ad, de mi küzdünk!
A másik...
Szerintem igenis bízni kell magunkban is.
És igenis nem tetszik, hogy az egyház mindannyiunkat rossznak, sok-sok hibával rendelkezőnek állít be!
Ráadásul az ostorozó igehirdetésekben engem nem zavar, hogy ostorozó. Az viszont igen, hogy feltételezik, hogy nem tudok arról, hogy ebben/abban hibás vagyok! Akkor már inkább mondanák el, hogyan változtassunk, mit tartsunk ehhez szem előtt.
Igen, erre lehet mondani azt, hogy de minden hibánkról nem tudunk.
Na és akkor mi van???
Miért mindig azt kell nézni, hogy hol van még hiányosság? A fejlődést talán nem kellene észrevenni? TALÁN AZ IS MOTIVÁLNA!!!
válasza:Igen. :-) Nagy eredmények eléréséhez nekünk is kell erőfeszítéseket tenni. Pl. megtehette volna Isten hogy Noének csinál egy bárkát, de mégis ~ száz évig építtette vele.
A hibaközpontú látással én sem értek egyet. Mondjuk vannak hibák, amiket hiába mondanak el valakinek, nem biztos hogy Ő a maga erejéből tud változtatni azon. Ha pl. valaki türelmetlen vagy hirtelen természetű, az nem lesz egyik napról a másikra béketűrő ember, mert a türelem az szellemi gyümölcs. Csak mondtam egy példát hogy lássad hogy van amihez évek kellenek.
Nem kell maximalistának lenni, Isten a legtürelmesebb, bánkódik a gonosz miatt, mégis úgy szereti a hîvőket akik tusakodnak a bűn ellen, mint Atya a gyermekeit, úgyhogy ne ostorral a kezében képzeld el Őt.
válasza:Igazad van kedves kérdező!
A kereszténység nem az önpusztításról és a depresszióról szól.
válasza: válasza:
válasza:Természetesen mi is együttműködünk Istennel, de ahhoz, hogy ez létrejöjjön, nem magunkra kell figyelnünk, hanem Rá. Ahogy Péter is: amint levette tekintetét Jézusról rögtön süllyedni kezdett. (Mt14,30) Természetes, hogy tudunk bizonyos hibáinkról, bűneinkről. Azonban, ha ezekre/ vagy újabbakra felhívják a figyelmünket egy-egy prédikáció, vagy beszélgetés alkalmával, inkább hálásnak kell lennünk, hiszen ez is közelebb visz az önismerethez és a változtatás lehetőségéhez. Úgy gondolom, a prédikációkban nemcsak a bűnökre hívják fel a figyelmet, hanem a megoldásra is adnak úgymond tippeket. Ha pedig mégsem, akkor egyszerűen kérjünk útmuatást...
Nem szabad félni az ostorozó igehirdetésektől és attól, hogy felismerünk az újabb és újabb bűnöket. Az alázat csak jót tesz az embernek. Az Isten előtt megalázott embert, Ő felemeli.
Utolsó kettő!
Amit gondoltok, rossz, ti semmire se vagytok képesek, és ugyan ti szenvedtek egy ügyért, de igazából Isten teszi? Nem érzitek, hogy ha ez így van, akkor ti senkik vagytok?
Igenis zavar, ha azt feltételezik rólam, hogy nem tudok róla, hogy van hibám - mert konkrétan erről is szokott szó lenni -, igenis zavar, ha hetvenedszer is ugyanarról van szó. És igenis zavar, hogy csak a negatívumot hallani.
Túlzott önbizalom? Manapság kinek van túlzott önbizalma?
Egy egészséges önbizalom pedig igenis kell!!
Úgy érzem, a keresztény egyház lecsupaszítja a lelket.
Értékes vagy. De rossz vagy, magadtól semmi jóra se vagy képes, magadtól nem tudsz küzdeni, magadtól nem tudsz semmit elérni, ha valamiért véres verejtékkel küzdöttél, azt se te tetted, hanem Isten.
Akkor kérdem én, mi maradt a személyiségből, ami értékes? Mert a rossz ugye nem értékes, a jót meg Istennek tulajdonítottuk.
Ha valaki évekig edz, aztán végre sikeresen lefutja a maratont, akár jó eredménnyel, az IGENIS LEGYEN BÜSZKE MAGÁRA!!! Ha ez Istennek tetsző, Istennek terve volt azzal, hogy az emberke le tudja futni a maratont, akkor mindannyian tudjuk - megint nincs ezen mit ragozni!!! -, hogy segített. De az ember küzdött! És igenis legyen büszke magára!!!
válasza:18Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. 19Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. 20Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. 21Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni. 22Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, 23de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! (Róm7,18-25)
Kedves Kérdező!
Aki dicsekszik Istennel dicsekedjék. Hiszen, mint láthatod Ő az, akihez fordulhatunk a bűneinkben. Mert vannak, mert halálosak, mert Nélküle elveszünk bennük.
Jézus kereszthalála nélkül hova is jutunk az akaratunkkal? Mit érünk mi egyedül a küszküdéssel, ha ő nem jön elénk, a kegyelemmel? Hiába futna a tékozló fiú, ha nem várná az atyai ház...
Az egyedüli ami önbizalmat ad: JÉZUS KRISZTUS HALÁLA ÉRTEM.
Nem a cselekedeteim. Nem az, hogy frankón eddzek, nem az, hogy jól tanulok, jól dolgozok stb. Nem a saját eredményeim, mert azokkal elbukhatom az életben, Isten előtt pedig nem állhatok meg. Hanem, hogy JÉZUS értem is meghalt és ebben bátran hihetek.
Isten előtti értéked, kedves Kérdező nem abban van, hogy mit érsz el,hanem abban, hogy bízol-e Benne. Jézus meghalt Érted! Ennél nagyon méltóságot nem is kaphat az ember...
Ha megengednéd, én szeretném kihasználni a földi életet is, és nemcsak a földi, testi halálra készülni.
Szeretném kihasználni a tehetségeimet, szeretnék dolgozni, szeretnék fejlődni a hobbijaimban, testileg valamennyire erősödni. Ezekhez szeretnék önbizalmat, ezekben örömöt lelni, sikereket elérni. És ha sikerül, legalább magamnak dicsekedni. Igen, ezek átmeneti kincsek. Igen, Isten előtt, majd ha elé állok, nem ez számít. És?? Na és akkor mi van?
Addig is nem egy lebegő lélek vagyok, hanem testi lény, nem egy vákuumban, hanem a Földön. Érdekelnek dolgok, hivatásommá válnak dolgok, más dolgok "csak" hobbimmá. Céljaim keletkeznek, rövidtávúak, vagy akár földi halálomig tartóak. Amikért szeretnék küzdeni, és igen, a küzdelem az én küzdelmem, és hadd legyek néha büszke magamra, ha elérek valamit.
Nemcsak azért akarok dolgozni, hogy kvázi ne legyek öngyilkos éhhalál útján, nem csak azért vannak hobbijaim, hogy ne unatkozzak. Ezek is fontosak nekem, és már ne is haragudj, nemcsak a halálra tekintek.
És szeretnék bízni magamban, abban, hogy ebben az átmeneti állapotban megállom a helyem, a hobbijaimban fejlődök, a leendő munkámat hivatásomnak fogom tartani - igen, földi hivatásnak és igen, tudom, Isten előtt nem azzal állok meg, de ez nem érdekel.
Te azért bízol benne, hogy átmész a baromi nehéz vizsgán, azért bízol benne, hogy nem vétesz szarvashibát valakivel az első randin, azért bízol abban, hogy végig tudod csinálni a versenyt, vagy valaha legalább elviselhetően fogsz játszani egy hangszeren, mert Krisztus meghalt érted? Na ne már... Vagy annyira senkinek tartod magad, hogy azt gondolod, hogy kvázi Isten csinálja ezeket helyetted?
Én azokkal tudok azonosulni, akik valláshoz nem tartozónak vallják magukat, de Istenben hisznek, Jézusban is - ha nem is ilyen néven -, igyekeznek nem ártani másoknak és maguknak és még működik a lelkiismeretük.
Szerintem ennyi elég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!