Van-e összefüggés az idézett két IGE -sor között? . és mi az?
"Máté ev.21.fej. 12 És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá.
13. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
a másik:
Efézusi lev. 2. rész, 9. vers Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.
...aki megtalálja,kérem részletezze, azt, amit ő talált!
Szervusz
Nem egészen értem milyen összefüggést keresel. Talán ha többet elárulnál róla.
Utánanéztem egy kicsit a két idézetnek, és ezt tudom írni:
Keresztelő János volt a követ, aki utat készített (Máté 11:10, 11). Amikor i. sz. 29-ben eljött mint követ, Izrael nemzetének az ítélete közel volt már. Jézus volt a második követ, „a szövetség követe”. Kétszer tisztította meg a jeruzsálemi templomot: először a szolgálata kezdetén, másodszor pedig a vége felé (Máté 21:12, 13; Ján 2:14–17). Vagyis Jézus megtisztító munkája egy időszakot ölelt fel.
Jézus nyilvánvalóan azért mondta bírálóan a pénzváltókról, hogy a templomot „rablók barlangjává” teszik, mert túl nagy összeget számoltak fel a szolgálatukért.
Jézus személyiségében ötvöződött az erő és a gyengédség. Erőteljes ítélettel illette napjai képmutató vallási vezetőit (Máté 23:1–33). A kapzsi pénzváltókat is habozás nélkül kiűzte a templomból (Máté 21:12, 13). De vajon a korrupció és a kapzsiság iránti gyűlölete érzéketlenné tette? Egy cseppet sem! Jézust úgy ismerték, mint aki gyengéden bánik másokkal. Sőt, saját magát egy olyan tyúkhoz hasonlította, mely „a szárnya alá gyűjti fészekalját, a csibéit” (Lukács 13:34).
Ef 2:8, 9, ÚRB: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” A megmentés lehetősége teljességében Isten ki nem érdemelt kedvességének a megnyilvánulása. Ádám utódai számára nincs lehetőség arra, hogy saját erőfeszítésükből megmentésre jussanak, bármilyen nemes cselekedeteket hajtanak is végre. A megmentés Isten ajándéka, amit mindazok megkapnak, akik hisznek az ő Fia áldozatának bűnengesztelő értékében.
Esetleg a Jakab 2:14-26-tal tudnám összefüggésbe hozni, ahol ír arról, hogy ’Hit által részesülünk megmentésben’, nem pedig a mózesi törvényben megkövetelt vagy a keresztényi ’cselekedeteknek köszönhetően’. Nem elég csak mondani, hogy hiszünk Istenben (Ef 2:8, 9; Ján 3:16). A hitünknek Istennek tetsző cselekedetekre kell indítania minket.
Tudtam segíteni?
...hmmm..úgy érzem, az első idézet kifejezetten azokról szól, akik cselekedetekből szeretnének üdvösségre jutni, azaz Istent úgy kezelik, mint egy üzletembert, és attól függetlenül, amit nekik önön lelkük diktálna, úgy viselkednek, mint amit szerintük Isten elvárna tőlük,-vagyis békességet mutatnak ott, ahol nincs is bennük béke, és adakoznak azoknak, akiket valójába lenéznek,mert látható hogy azok nincstelenségét a saját hibájuk, korhelységük okozza- és a "jó viselkedésükért" várják az Istentől üdvösségük ajándékát...(ezeket űzi ki Jézus a templomból, őket nevezi a Biblia "galambárusnak, "pénzváltónak")...vagyis cselekedeteik révén várják a jutalmukat, az üdvösséget, de nem kaphatják meg...kiűzetésre jutnak...
...mert a másik Ige is kimondja, hogy cselekedetekből nem lehetséges az üdvösséget elnyerni, mert ha elég lenne a cselekedet ahhoz, akkor nyilván minden ember képes lenne az üdvösség útját bejárni, de mint tudjuk azt csak nagyon kevesen képesek megtalálni, és végigmenni azon...
...szóval én az azonos üzenetre leltem a két Ige-ben, és úgy találom még nagyon sok helyen figyelmeztet a Biblia a "hazugságra, képmutatásra", amikor az ember nem a szívéből , hanem nyereségvágyból (az üdvösségért pl. meghunyászkodik akkor is amikor pedig háborog a lelke) olyasmit cselekszik meg Jézus követésére hivatkozva, amitől igazából a lelke is háborogna, ha éppen nem alukálna az ágyasházban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!