Egyszer olvastam valami olyat a Bibliaban, hogy "megbüntetem utódait harmadiziglen. ", vagy valami hasonlót. Hol írja ezt a Biblia?
A Tízparancsolatban.
II Móz 20: 5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
(De ha jól emlékszem VMóz is megismétli)
Egyébként ezt nem valami ködös átoknak kell tartani, sokkal valószínűbb értelmezés, hoyg Isten egyszerűen pedagógiai okokból felhazsnálta azt az ókori törzsi emberi gondolkodást, amely egyfajta visszatartó erő volt az ember számára, mivel a szülőket visszafogta az, ha az ő bűnük miatt a gyerekük is szívott. De már itt hangsúlyozta Isten, hoyg az irgalmassága jóval nagyobb, mint a szigora. A prófétáknál pedig még nagyobb hangsúlyt kap igazságossága, pl itt:
JSir 3: 39. Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik.
De ez is van pl:
Ez 18:2. Mi dolog, hogy ezt a közbeszédet szoktátok mondani Izráel földjén, mondván: Az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott meg bele?
3. Élek én, ezt mondja az Úr Isten, nem lesz többé helye köztetek ennek a közbeszédnek Izráelben.
4. Ímé, minden lélek enyém, úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; a mely lélek vétkezik, annak kell meghalni!
Szóval a lényeg a pedagógia. Mert míg a korábban keletkezett törvényben Isten visszatartó erőként mondta ezt, mert a szülők bálványimádását a fiak is átvehették, de már itt is hangsúlyozva volt, hoyg ha valaki jól viselkedik, annak gyermekei még jobban járnak. Tehát ez kezdetben egy jó pedagógia volt Isten részéről. Később viszont kiforgatták Isten szavait, igazságtalannak állítba be Istent, amikor azon panaszkodtak, hogy nem a saját, hanem szüleik vétkei miatt érik őket a csapások. Ekkor küldte Isten a prófétákat, hogy megmondják: rossz ez az értelmezés, mert lássák meg, hogy ők a bűnödök, a saját bűnük miatt éri őket a büntetés.
A kánaániták kiirtása, az utolsó csecsemőig és az utolsó macskáig szintén csak tiszta pedagógia volt, ugye?
Mert azt is Ő parancsolta.
Köszönöm a segítséget!
Kedves "mustafa33" - igazad van olyan szemszögből, mint ismeret nélküli ember. Nem sértésként írom. De az emberek, mikor elolvassák ezeket, vagy ilyen részeket 100-ból 98 így gondolkodik. Te kedves "mustafa33" ne feledj egy fontos tényezőt! Ember mindig másként gondol az abszolút igazságról. Mindig jobban tudja, mint a Teremtőnk. Ez megmutatkozott az emberi történelemben, s a hatása is jól látszik. Egy népet soha nem lehet,szabad egyszintre emelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!