Mit jelent az a mondat, hogy " boldogok a lelki szegények "?

* lelki szegények , és mitől boldogok?

Örökké éhesek(koldusként) a lelkükben Jézus és a megváltó után, és üdvösséget nyertek. Ezt jelenti.

3 Ne mondj olyat, amit nem értesz:)

Mivel etette a pusztába Isten az Ő népét, midőn kivezette őket Egypitomból?

Mannával. Mennyei mannával:)

"Az éhes embernek isten egy darab kenyérben jelenik meg. "

A katolikus szerint is:)

Szia!

Jézus először a lelki szegényeket nevezi boldogoknak. Ez az első kijelentése a kapu, a belépés a boldogsághoz vezető útra. Aki eljut a lelki szegénységig, már "övé a mennyeknek országa", vagyis, ha az így megkezdett úton halad, a beteljesülésig érhet el. A bibliai tanítás szerint minden ember szegény. Mindannyiunkat kifosztott, kisemmizett az énközpontúság. Ahelyett, hogy szereztünk, nyertünk volna vele valamit – amiként hittük vagy hisszük is – tönkretett és cserbenhagyott valamennyiünket. Ösztöneink kormányozhatatlanok, érzéseink állhatatlanok, gondolkodásunkban a büszkeség rakott fészket. Szánandóan gyengék és esendők vagyunk. Ha jót szeretnénk tenni, valami észrevétlenül rabul ad a rossznak, és a jót akarva is csak addig jutunk el, hogy a rosszat tesszük. Gyengeségünk legmegrázóbb dokumentuma a tanítványok elalvása a Getsemáné kertben. Ők, akik szerették Jézust és "készek lettek volna vele mind a halálra, mind a tömlöcre menni, nem tudtak egy óráig sem vigyázni". Amit egykor Ésaiás próféta így fejezett ki: "Minden fej beteg és minden szív erőtelen" (Ésa. 1:5), Jézus a következőképpen vonatkoztatta követői esetére is: "A lélek ugyan kész, de a test erőtelen" (Mt. 14:38). Semmi nem mutatja ugyanis jobban szegénységünket, erőtelenségünket, mint az, hogy azt sem tudjuk megvalósítani, amit mi magunk elhatároztunk, és nagyon akarunk.

Mindannyian szegények vagyunk tehát, de Jézus azokat nevezi csak boldogoknak, akik elismerik szegénységüket. Akik nem magyarázkodnak, nem keresnek önigazolást, nem készítenek újabb menleveleket hibáikra. A lelki szegénység: tudatában lenni erőtelenségünknek és vágyakozni arra, hogy valaki megerősítsen, támogasson bennünket.

A Biblia sok példával és élettörténettel szolgál erre. Beszél arról, hogy a lelki szegénység tudata már ifjúkorban kialakulhat, mint Salamon király esetében. Amikor uralkodásra jutott, Salamon nem hatalmat és gazdagságot kért Istentől, hanem bölcsességet, és kérését így indokolta meg: "Én kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni" (I. Kir. 3:7). Ez a kifejezés azt jelentette: "Én olyan gyengének érzem magam, mintegy gyermek, hogy valamit elkezdjek és véghez is vigyek". Ezért kaphatott Salamon azután értelmet és erőt is, mert szegénységét király létére sem rejtette el. Hogy ez a boldogsághoz vezető út első és kikerülhetetlen lépcsőfoka, így hangsúlyozta: "Ha olyanok nem lesztek, mint ezek a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába"(Mt. 11:25). Máskor azért adott hálát az Atyának, hogy "a kisdedeknek megjelentette igazságait" (Mt. 11:25, vö. Mt. 21:16). Ezzel azt fejezte ki, hogy Isten szélesre tárta a boldogság kapuját, mert a kiindulópontot nem a gazdagságban, hatalomban, műveltségben határozta meg, hanem egy mindenki számára elérhető lelki beállítódásban.

Beszél azonban a Szentírás arról is, hogy gyakran szinte az egész élet rámegy, míg az ember eljut a valóságnak a beismeréséig. Jákób élettörténete, Manassé király megtérése az igazságtól való ötvenöt évi kemény eltávolodás után, Nabukodonozornak megalázkodása az őrültség fenyítéke alatt, mind ezt példázza.

Sokszor megesik, hogy hibás döntéseink következtében a tékozló fiú moslékos vályújáig süllyedünk, míg végre elveszettségünket előbb önmagunknak, majd Istennek feltárni merjük (Lk. 15:17–19). Milyen tragikusaz emberi élet: fáj a hiány az anyagiakban, panaszkodunk, ha társadalmi megbecsüléstől esünk el, de nem szenvedünk eléggé lelki hibáink, jellembeli fogyatékosságaink miatt.

A lelki szegénység nem megtérés még, de átalakulásunknak első megragadható mozzanata: a valóság felismerése. Nélküle nincsen igazi megbánás, mely a konkrét bűnökön túl magára a bűnös állapotra is rádöbben, és melyet Jézus a következő boldog-mondásban "sírás"-nak nevezett. Ebből következőleg, a lelki szegénység sohasem veszíti el kulcsszerepét az ember életében. Hitre jutott és abban komolyan élő emberek is csak lelki szegénységük tudatában folytathatják fejlődésüket. Különben a farizeus és Laodicea ál-gazdagsága veszélyes akadályt képez a lelki növekedésben.

Isten a lelki szegénység beismeréséből indítja útjára vagy indítja el újra közeledésünket Őhozzá. Az Úr bűneset utáni első ígérete, az ősevangélium szavatolta, hogy a Szentlélek küzd majd minden emberben, hogy "ellenségeskedés" legyen benne a rosszal szemben (I. Móz. 3: 15). Valahányszor érezzük magunkban gyengeségünk fájó, de túlzásoktól mentes és valóságos tapasztalatát, az az isteni erő munkálkodik érettünk, aki a fájó felismerés keserűségét a megoldáshoz vezetés édességével veszi el. Vagyis nem pusztán azért boldogság ez, mert az igazság előtt meghajtjuk fejünket. Önmagában még ez a keserűség nem szolgálna rá, hogy boldogságnak nevezzük. Azért boldogság lelki szegénységünk beismerése, mert Isten erre rögtön megvilágosítani és cselekedni tud, hogy segítségünkre siessen. A szabadságunkat végtelenül, még elveszett állapotunkban is tisztelő Isten ezzel kap felhatalmazást, hogy mennyei erőket indítson meg érdekünkben. Isten csak annak adhat, aki szegénységének tudatában őszinte szívvel kér Tőle. "Éhezőket tölt be javakkal, gazdagokat elküld üresen" – mondja Mária Erzsébet előtti hálaéneke (Lk. 1:539. Igen, nagy boldogság, ha valakivel Isten már a saját beleegyezésével is törődhet.

Üdv. Péter