Más is vall rajtam kívül ilyesfajta világnézetet?
Természetesen, agnocizmusnak hívják.
Megjegyzem, különbséget kell tenni a Bibliában található két isten között. Az egyik az Ószövetség JHVH néven ismert vadállata, aki egy hisztériás, soviniszta, szadista zsidó, aki pszichopata módon élvezetét leli abban, hogy a teremtményein kísérletezik, nagyobbnál nagyobb szenvedéseknek téve ki őket (Jób könyve), a másik pedig az Újszövetségi "isten", akiről Jézus beszélt. Ez az isten nem személy, hanem egy entitás, a teremtett világ összessége.
Szerintem is van a templomi istenhit és van (mint nekem is) egy saját, maszek-isten-hitem!
Egyébként amit az első hsz. írt, arról én azt a magyarázatot kaptam korábban:
- először isten tűzzel-vassal, büntetéssel, hasonlókkal akarta megtanítani az embereket arra, hogy ha maradéktalanul betartják a Tízparancsolatot, véget vetnek a harcoknak, stb. stb. majd akkor bevezeti őket az Igéret Földjére, és jutalomként kapják meg az ő szeretetét, jóságát stb. stb.
Később belátta, hogy ez bizony így nem működik, ezért kiválasztott egy népet, "Új Szövetséget" kötött velük = Újszövetség, és bevezette őket az igéret földjére, tanítóként leküldte közéjük fiát, Jézust ... a többit már tudjátok.
Ez így számomra már kicsit hihetőbb történet, de attól még a hitem nem fog "templomi hitté válni", hogy Jézus tanításainak lényegét elfogadom, és igyekszem a napi élet során betartani is!
Jézussal az a baj, hogy a megváltó, a messiás, az apostolok, meg a szeplőtelen fogantatás megjelenik már a Sumer vallásban, majd az Ó-egyiptomi vallásban is. Ha egy időben éltek volna, még magyarázgatni is lehetne, hogy bezzeg a sumerok ellopták, meg az egyiptomiak ellopták. Az a bökkenő, hogy a sumerok több ezer éve kihaltak, amikor megjelentek az ószövetségben ugyanezek az elemek. Majd azt mondták, hogy ez az eredet!
Európában mindenkit kiirtottak, aki ezt nem akarta elfogadni! A Magyarok is erre a sorsra jutottak volna, ha Szent István királyunk nem hódol be a pápának. Minden nyomot nem tudtak eltüntetni, minden népet nem tudtak kiirtani! Maradtak tehát az ellentmondások! Még a távol-keleti vallás közelebb is állhat az igazsághoz. Annyian nem voltak azért a keresztes lovagok, hogy Kelet-Ázsiát is megsemmisítsék! Nem tudni mi az igazság, csak azt, hogy önös érdekek miatt talán soha nem derül ki...
#4
Az evolúció nem lett megcáfolva, egyszer sem. Attól, hogy kitalálok egy másik elméletet nem cáfolok meg semmit, főleg, hogy az is csak egy Elmélet.
Különben sem kell megcáfolni valamit, ami ma is láthatóan folyamatban van. A vita az élet kialakulása körül folyik.
Butaságnak tartom az összes vallást és azt is, hogy egy számunkra felfoghatatlan entitást istennek nevezünk. Attól még, hogy kivágok egy fát és házat építtek belőle, nem leszek én a teremtő isten. Csak valamiből csináltam valami mást.
szerintem meg az első egy elvakult hül..ye, ha olvasta volna, Isten mindig is óvta az embert a bűntől, azok akkor is egymást ölték, háborúztak, ellenkeztek, szobrokat csókolgattak, hordozgattak körbe, saját gyerekeiket áldozták nekik.
Isten akarata egyik korban volt a legjobban feltűnő, mikor mindenhol felfújt hólyag, szadista, érzéketlen aljas királyok, császárok, fáraók, stb-k uralkodtak minden népen, Zsidók meg mikor hallgattak Istenre (nem sok ideig) akkor "demokratikus" uralkodók ,despoták nélküli szabad ország lehettek, ahol a bölcs véneket kérték meg az esetleges vitás kérdésekben a döntésekre, amúgy meg mindenki a maga ura volt, nem volt hatalmi rendszer.
Ezt lecserélték (bírák kora volt ez) a királyságokra, holott Isten ettől is óvta őket... De mentek a sajáét fejük után... lett is skok idi..óta királyuk, pár jó kivételével.
Műveletlen vaksi tuskó!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!