Van olyan egyház, ami nem ismeri el az Apostoli Hitvallást?

HISZEM a „testnek föltámadását és az örök életet” — mondja az apostoli hitvallás. Katolikusok és protestánsok ezt egyaránt kötelességtudóan mondogatják, s nem igazán ismerik fel, hogy közben hitük jobban hasonlít a görög filozófiához, mint bármihez, amiben az apostolok valamikor is hittek. Pál apostol azonban elutasította a görög filozófiát, és nem hitt a halhatatlan lélekben. Mégis szilárdan hitt abban, hogy lesz jövőbeni élet, és ezt írta ihletés alatt: „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” (1Korinthus 15:26).

Pál ennek a kérdésnek a feltevésével valószínűleg Platón filozófiájának a hatását próbálta ellensúlyozni. Platón azt tanította, hogy az embereknek halhatatlan lelkük van, amely túléli a test halálát. Akik ezzel a gondolattal nőttek fel, azoknak a feltámadás keresztény tantétele kétségtelenül feleslegesnek tűnt. Ha a lélek túléli a halált, akkor mi értelme van a feltámadásnak? Ezenkívül a feltámadás valószínűleg logikátlannak tűnt. Ha egyszer a test porrá oszlik, hogyan lehet akkor feltámadni? Heinrich Meyer bibliamagyarázó azt mondja, hogy némelyik korinthusi ellentét valószínűleg azon „a filozófiai állításon [alapult], hogy a test anyagának az újjáépítése lehetetlen”.

Pál leleplezi, mennyire üres az érvelésük: „Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd [míg meg nem hal, Vida fordítás]. És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét” (1Korinthus 15:36–38). Isten nem azt a testet szándékozik feltámasztani, amelyben voltak az emberek, míg a földön éltek. Nem, itt inkább átalakulásról van szó.

Pál a feltámadást a mag csírázásával hasonlítja össze. A búza kicsiny magva egyáltalán nem hasonlít a növényre, mely belőle fog sarjadni. Egy enciklopédia ezt mondja: „ Amikor a növény csírázni kezd, rengeteg vizet szív magába. A víz sok kémiai változást indít el a mag belsejében. Azt is előidézi, hogy a mag belső szövetei megduzzadjanak, és kitörjenek a maghéjból” (The World Book Encyclopedia). A mag valójában mint mag meghal, és kibontakozik a növény. „Az Isten . . . testet ád annak” abban az értelemben, hogy megalkotta a növény fejlődését irányító természeti törvényeket, és mindegyik mag testet kap a fajtája szerint (1Mózes 1:11). Ehhez hasonlóan a felkent keresztények is először meghalnak mint emberek. Majd Isten az általa meghatározott időben teljesen új testben visszahozza őket az életbe. Amint Pál mondta a filippibelieknek, Jézus Krisztus „elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez” (Filippi 3:20, 21; 2Korinthus 5:1, 2). Szellemi testben támadnak fel, és a szellemi birodalomban élnek (1János 3:2).

Az ilyen átváltozás ellenére ezek a feltámadottak ugyanazok a személyek maradnak, mint akik voltak a haláluk előtt. Ugyanolyan emlékekkel és ugyanolyan kiváló keresztény tulajdonságokkal támadnak fel (Malakiás 3:3; Jelenések 21:10, 18). Ebben Jézus Krisztushoz hasonlítanak. Jézus a szellemi alakról emberi alakra változott. Majd amikor meghalt, szellemként támadt fel. Ennek ellenére „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Milyen nagyszerű kiváltságuk van a felkenteknek! Pál ezt mondja: „Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Korinthus 15:54, 55; Ésaiás 25:8; Hóseás 13:14).

Van valamilyen jövőjük azoknak a millióknak, akiknek nem az égi, halhatatlan szellemi élet a reménységük? Van bizony! Pál miután elmagyarázza, hogy az égi feltámadás Krisztus jelenlétekor valósul meg, ismerteti az azután következő eseményeket, és ezt mondja: „ Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt” (1Korinthus 15:23, 24).

„ A vég” az Krisztus ezeréves uralmának a vége, amikor Jézus alázatosan és lojálisan átadja a Királyságot Istenének és Atyjának (Jelenések 20:4). Isten szándéka, „hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban”, megvalósul (Efézus 1:9, 10). Krisztus azonban először majd elpusztít „minden birodalmat és minden hatalmat és erőt”, amely szembeszállt Isten szuverén akaratával. Ez az Armageddonkor véghezvitt pusztításnál többet foglal magában (Jelenések 16:16; 19:11–21). Pál ezt mondja: „addig kell néki [Krisztusnak] uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” (1Korinthus 15:25, 26). Igen, az ádámi bűnnek és halálnak minden maradványa meg lesz szüntetve. Következésképpen tehát Isten ki fogja üríteni a „koporsókat”, visszahozva a holtakat az életbe (János 5:28).

Ez az emberi lelkek újrateremtését jelenti. Lehetetlen? Nem, hiszen a Zsoltárok 104:29, 30 arról biztosít minket, hogy Isten ezt meg tudja tenni: „elveszed a lelköket [szellemüket, NW ], kimulnak és porrá lesznek újra. Kibocsátod a te lelkedet [szellemedet, NW ], megújulnak.” Bár a feltámadottak ugyanazok a személyek lesznek, mint a haláluk előtt voltak, nem szükséges, hogy ugyanaz legyen a testük. Mint ahogyan azokkal van, akik az égbe támadnak fel, Isten olyan testet fog adni nekik, amilyen neki tetszik. Új testük kétségtelenül egészséges lesz fizikailag, és ésszerű módon hasonló az eredeti testükhöz, hogy felismerhessék őket a szeretteik.

Biztos van olyan keresztény felekezet, ami nem ismeri el.

Egyébként nem az apostolok írták, bár van olyan hagyomány, ami ezt mondja. De igazából azért apostoli, mert a benne szereplő igazságokat az apostoloktól tudjuk. Ők tanították így a híveknek. Régebben a kereszteléskor így vallották meg a katekumenek a hitüket.

Van az Apostoli Hitvallásnak a hosszabb formája, ezt Nicea-konstantinápolyi hitvallásnak mondják. Ez hosszabban fejti ki az egyes részeket, és ebben van sok olyan rész, amit más keresztény felekezetek nem fogadnak el. Pl.: Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől.

Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett." Ezt azok nem fogadják el, akik nem hisznek Krisztus Isteni természetében, illetve a Szentháromságban. (monofiziták, ariánusok, unitáriusok, Jehova Tanúi stb.)

"Én is olvasom a Bibliát, és még Jézus is beszélt a pokolról és a mennyről."

Akkor biztosan tudod kedves kérdező azt is, hogy Magyarország legnépszerűbb fordítása azt is mondja, hogy Jézus a pokolba került! Ezenkívül persze benne van a hiszekegyben is, amiről szó van.

"De igazából azért apostoli, mert a benne szereplő igazságokat az apostoloktól tudjuk. Ők tanították így a híveknek."

Kedves válaszoló! Kivéve azt, amit nem az apostolok tanítottak. :-)

*Jézus a pokolba került!

Igy van, és onnan kivettetett mert nem találtatott benne bűn. Ő az egyetlen aki testben visszajött.

John R. W. Stott, egy igen elismert teológus azt írja, hogy „az Írások a megsemmisülés felé irányítják a figyelmet, és ’az öntudatuknál lévők örökös gyötrése’ egy hagyomány, amely megadja magát az Írások legfelsőbb hatalmának.” (Essentials—A Liberal-Evangelical Dialogue.)

Mi vitte arra, hogy azt a következtetést vonja le: az örökkétartó gyötrelem nem alapszik a Biblián?

A nyelvészeti tanulság

Az első érve magában foglalja a nyelvészetet. Elmagyarázza, hogy amikor a Biblia a végső kárhozat állapotára utal („Gyehenna”), gyakran használja a „megsemmisítés” szóra a görög „apollumi (megsemmisít) igét és az apòleia (megsemmisülés) főnevet.” Vajon ezek a szavak a gyötrelemre utalnak? Stott rámutat arra, hogy amikor az ige cselekvést fejez ki és tárgyas ragozású, az „apollumi” jelentése „megölni” (Máté 2:13; 12:14; 21:41). Így, amikor a Máté 10:28 a Békés—Dalos fordítás szerint megemlíti, hogy Isten elveszti ’a lelket meg a testet is a pokolban’, a benne rejlő értelem: elveszteni a halálban, és nem pedig az örök szenvedésben. A Máté 7:13, 14-ben Jézus szembeállítja a ’keskeny utat, a mely az életre visz’ a ’széles úttal, a mely a veszedelemre visz’. Stott megjegyzi: „Furcsának tűnne akkor, ha az emberek, akik állítólag elszenvedik a pusztulást, ténylegesen nem semmisülnek meg.” Joggal jut el arra a következtetésre: „Ha a megölés azt jelenti, hogy megfosztják a testet az élettől, akkor úgy tűnik, a pokol mind a fizikai, mind a szellemi élet elvesztését jelenti, ami valójában a lét megszűnése.” (Essentials, 315, 316. oldal.)

A pokol ábrázolásainak értelmezése

Még mindig sok vallásos ember fog egyetérteni a déli baptista egyház elnökével, Morris H. Chapmannel, aki ezt mondta: „Én egy betű szerinti pokolról prédikálok.” Majd hozzáfűzi: „A Biblia ezt ’tűznek tavaként’ említi, és én nem gondolom, hogy ezen a meghatározáson bármit is javíthatnánk.”

Való igaz, a Bibliában használt ábrázolások felidézhetik a gyötrelemről alkotott képet. Az Essentials című könyv azonban megjegyzi: „Kétségtelen, mivel mindannyian tapasztaltuk már az átható fájdalmat, amikor megégettük magunkat, a tűz gondolatainkban párosul ’az öntudatos gyötrelemmel’. Viszont a tűz fő funkciója nem az, hogy fájdalmat okozzon, hanem a megsemmisülés biztosítása, ahogyan erről a világ összes hamvasztó kemencéje is tanúskodik” (316. oldal). Ha a szemünk előtt tartjuk ezt a lényeges különbséget, ez segíteni fog nekünk annak elkerülésében, hogy valami olyasmit olvassunk bele az Írásokba, ami tulajdonképpen nincs is bennük. Néhány példa erre:

Azokkal kapcsolatosan, akiket a Gyehennára vetnek, Jézus azt mondta: „az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik” (Márk 9:47, 48). Judit apokrif könyve szavainak a befolyásoló hatására („Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak” [Judit 16:17, Katolikus fordítás]) néhány bibliai szövegmagyarázat azt állítja, hogy Jézus szavai tartalmazzák az örök gyötrelmet. Judit apokrif könyvének — mivel nem Istentől ihletett — nehezen lehet döntő jellege abban, hogy meghatározza Márk írásainak az értelmét. Az Ésaiás 66:24, az az írás, amelyre Jézus valószínűleg utalt, azt mondja, hogy a tűz és a féreg megsemmisíti Isten ellenségeinek halott testét (ahogy Ésaiás mondja, azoknak „holttesteit”). Nincs egyetlen utalás sem az öntudatuknál lévők örökké tartó gyötrésére sem Ésaiás, sem Jézus szavaiban. A tűz képe a teljes megsemmisülést szimbolizálja.

A Jelenések 14:9–11 beszél olyanokról, akik ”kínoztatnak tűzzel és kénkővel . . . és az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké.” Ez vajon azt bizonyítja, hogy örökké gyötrik az öntudatuknál lévő személyeket a pokoltűzben? Tulajdonképpen mindezek a részletek azt mutatják, hogy a bűnöst kínozzák, és nem azt, hogy örökké kínozzák. A szöveg azt állítja, hogy a füst az — ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a tűz, mint megsemmisítő elem jelen van —, ami állandó lesz és nem pedig a tüzes gyötrelem.

A Jelenések 20:10–15 azt mondja, hogy „a tűz és a kénkő tavában . . . kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.” Első olvasásra ez talán úgy tűnik, hogy bizonyítéka az öntudatuknál lévő személyek tűzzel történő örökös kínzásának, de határozottan állíthatjuk: ez nem így van. Miért? Többek között „a fenevad és a hamis próféta”, valamint a „pokol pedig és a halál [Hádesz, New World Translation]” a ’tűznek tavában’ fogják végezni, ahogy itt nevezi. Amint már talán könnyen kikövetkeztetted: a fenevad, a hamis próféta, a halál és a Hádesz nem betű szerinti személyek; éppen ezért nem élhetnek át öntudatos állapotban gyötrelmeket. G. B. Caird ezzel szemben azt írja az A Commentary on the Revelation of St. John the Divine című könyvben, hogy „a tűznek tava a megsemmisülést, a teljes elfeledést” jelenti. Ennek a felismerésére könnyen eljuthatunk, mivel maga a Biblia állítja a tűznek taváról: „Ez a második halál, a tűznek tava” (Jelenések 20:14).

A teológiai ikerpár szétválasztása

Mindezen érvek ellenére sok hívő kitart amellett, hogy a „megsemmisülés” nem azt jelenti, amit a szó valójában mond, hanem örökös gyötrelmet jelent. Miért? Gondolkodásmódjukra hatással van a pokoltűz vallási ikertestvére: az emberi lélek halhatatlanságának tantétele. És mivel az egyházaik évszázadokon keresztül táplálták ezt az ikerpárt, ezért talán úgy érzik, hogy azok a szövegek, amelyek a megsemmisülésről szólnak, tulajdonképpen örökös kínzást jelentenek. Elvégre a halhatatlan emberi lélek nem múlhat el — legalábbis így gondolkodnak sokan.

De figyeld meg azt az érvet, amelyet egy anglikán lelkész, Philip E. Hughes hozott fel: „Azt állítani, hogy egyedül az emberi lélek vele születetten halhatatlan, olyan állásfoglalás támogatását jelenti, amelyet az Írások tanításai sehol sem erősítenek meg, mivel az emberi természet bibliai leírásában mindig szerves összetételben látható mind a szellemi, mind a testi . . . Isten figyelmeztetése a kezdetnél a tiltott fával kapcsolatban: „a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz”, az embernek szólt, mint testi-szellemi teremtménynek —, és mert evett róla, mivel testi-szellemi teremtmény volt, meg kellett halnia. Nincs utalás arra, hogy egy része ne halt volna meg és így arra sincs, hogy csak részben halt volna meg” (The True Image—The Origin and Destiny of Man in Christ).

Hasonlóan a teológus Clark Pinnock megjegyzi: „Ez a felfogás [hogy az emberi lélek halhatatlan], réges-régóta hatással van a teológiára, azonban ennek nincs bibliai alapja. A Biblia nem tanítja a lélek halhatatlan voltát.” Az Ezékiel 18:4, 20 és a Máté 10:28 megerősíti ezt. Ezenkívül maga Jézus is úgy beszélt halott barátjáról, Lázárról, mint aki „elaludt”, vagy pihenni tért. Jézus azt mondta: elmegy, hogy ’felköltse őt’ (János 11:11–14). Így tehát az emberi lény, vagy emberi lélek, Lázár meghalt, de egy kis idő elteltével fel lehetett támasztani, visszahozva őt újra az életre. A tények ezt mutatják. Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból (János 11:17–44).

Hogyan érintik ezek a részletek az örök gyötrelem tantételét? Még a XVII. században az esszéíró, William Temple megjegyezte: „Vannak olyan [írások], amelyek a kiolthatatlan tűzbe vetésről beszélnek. De ha nem azzal a feltételezéssel közelítjük meg ezeket, hogy amit belevetnek, az elpusztíthatatlan, akkor az a benyomás ér bennünket, hogy nem fog örökké égni, hanem megsemmisül.” Ez a pontos elemzés még mindig igaznak bizonyul, mivel ez az, amit a Biblia tulajdonképpen tanít.

Kétségtelenül kényszerítő okaid vannak arra, hogy megkérdőjelezd azt az elképzelést, hogy az öntudatuknál lévő személyeket örökké kínozzák. De talán a puszta kérdéseknél tovább szeretnél menni, és követed a teológiaprofesszor, Pinnock tanácsát, aki ezt mondta: „A pokollal kapcsolatos minden felállított hiedelmet, beleértve a vég nélküli kínszenvedést is . . . ki kellene zárnunk hihető tantételek alapján.” Igen, az erkölcs, az igazságosság és — ami a legfontosabb — Isten Szava, a Biblia, mind azt mondja, hogy pontosan ezt tedd.

Ha ezt teszed, akkor meg fogod látni, hogy a pokol igazi mibenléte valóban hihető.

A KIFEJEZÉSEK MEGHATÁROZÁSA

Ebben a cikkben a „pokol” és a „pokoltűz” kifejezések, ahogy a kereszténységen belül a teológusok használják, a görög ge′en‧na szóra utalnak, amely tizenkétszer fordul elő az „Új Testamentumban” (Máté 5:22, 29, 30; 10:28; 18:9; 23:15, 33; Márk 9:43, 45, 47; Lukács 12:5; Jakab 3:6). Bár több bibliafordítás ezt a görög szót „pokolnak” fordítja, más fordítások transzliterációval „Gyehennának” adják vissza. Ez összhangban van ’a második halállal, a tűznek tavával’, amely az örökkétartó pusztulásnak a szimbóluma, amelyet a Biblia utolsó könyvében találunk (Jelenések 20:14).

Két másik szóra vonatkozóan, amelyeket néha „pokol”-nak fordítanak, az A Dictionary of the Bible (1914), amelyet William Smith adott ki, megjegyzi: „A pokol . . . szót használják általában szerencsétlenül fordítóink a héber Seol szó visszaadására. Talán jobb volna, ha meghagynák a héber Seol szót, vagy inkább fordítsák mindig ’sír’-nak, vagy ’sírgödör’-nek . . . Az Új Testamentumban a Hádesz szó, a Seolhoz hasonlóan, néha egyszerűen ’a sír’-t jelenti . . . Ugyanebben az értelemben mondja a hiszekegy a mi Urunkról: ’szálla alá poklokra’, amely a halál általános állapotát jelenti.”

A Gyehennával ellentétben, amely a végleges megsemmisülést szimbolizálja, a Seol és a Hádesz a halálra utal, az emberiség közös sírjára, az újraéletrekeltés kilátásával (Jelenések 20:13).

Tehát a "tüzes pokol" mítosza a lélekhalhatatlanság szintén nem bibliai tanára épül. Pontosan ennek a tannak a következménye a pokol örök büntetésének a tana, hiszen ha már azt regélték (persze ezt is csak a pogány filozófiák hatására), hogy tulajdonképen a lélek halhatatlan, a bűnösöket mégis valahova helyezni, sőt büntetni kellett (ezzel pedig a híveket félelemben lehetett tartani!!!) erre találták ki később a pokol tüzét.

Esetleg valakinek hihetetlen? Pedig nem ez a hihetetlen, hanem az, hogy a szeretet Istene képes lenne néhány éves gonoszságért "örök gyötrelemmel" sújtani embereket. Ez még a primitív emberi bosszúállástól is sokkal szadistább gondolat...!